Amikor feleszmélek – akár a rossz álmokból szokás –, alig kapok levegőt, zihálásomon kívül mást nem is igazán hallok. Fehér minden, rémisztő fehérség vesz körül. Istenem, már megint kórház, gondolom riadtan, de aztán mikor elfordítom kissé a fejem és meglátom az agglegénypálmát sötétzölden fénylő leveleivel, akkor már tudom. A világ legjobb helyén vagyok, már csak két ölelő kar hiányzik a boldogságomhoz.

– Tom? – A hangom erőtlen, talán el sem hallatszik az ágy lábától messzebb, de ő mégis meghallja, vagy inkább megérzi. Hallom a közeledő lépteket, az ajtó óvatos nyitását.

– Fent vagy? – Mosolyognom kell a hangjától, annyi aggodalom van benne.

– Mi történt?

– Elájultál a napon. Miért jöttél ki?

– Mert félek egyedül. – Amikor leül, és a kezem a kezébe veszi, érzem, bűntudata van, és nem bánom. Egy kicsi lehet. – Láttalak titeket, és olyan... annyira...

– Igen? – Óvatosan mögém csúszik, előbb csak a lábát csúsztatja át a derekam mögött, és felültet, aztán szépen lassan egész testével mögém kerül.

– Annyira feleslegesnek éreztem magam.

– És most? – suttog a fülembe. Megérzem a leheletét a tarkómon, ahol a hajam a legrövidebb, csak pihés, és beleborzongok. Ráhajtom a fejem a vállára, és felé fordítom. Vágyom a csókjára, mindennél jobban. És már nem csak arra, őt akarom. Egész lényemmel, egész testemmel és lelkemmel. Megérzi ő is, megváltozik a légzése, mélyül, lassul, de az ajka egyre gyorsabban simogatja az enyémet. Ujjai a nyakamon, a vállamon csúsznak egyre lejjebb. Lélegzetemet is visszafojtom, ahogy a tenyere siklik a melltartóm alá, és várom, hogy szóvá tegye, vagy, hogy egyáltalán észrevegye, alig van már ott valami. Semmi... semmi reakció. Simogat, és becéz, és elolvadok lassan abban a burokban, amit magunk köré emel.

– A tiéd vagyok – jön ki belőlem a sóhaj, és annyira egyértelmű. A másik keze őrjítő lassan halad még lejjebb, mint a másik, és nem túloztam, amikor azt mondtam neki, hogy egyetlen érintése is elég lesz.

Rekedten felnevet, ahogy a tenyerébe lüktetek, és hiába igyekszem a sikoltásom visszafogni, meddő próbálkozás. Annyira hiányzott az érintése, olyan régen volt, hogy ott a kórházi steril ágyon együtt voltunk, hogy ennek hangot kellett, hogy adjak. Oldalt fordulok, és bújok hozzá. Kezét kihúzza a fehérneműmből és ölel magához. A derekamnál érzem, ő is vágyik rám, de ahogy az ölébe akarnék kúszni, visszatart.

– Ez csak ízelítő volt az estéhez Vöri. Előétel, kedvcsináló. Este borozunk egy kicsit, te is kapsz, kiülünk a partra, Chris tábortüzet csinál, beszélgetünk, aztán, meg majd, amihez kedvünk lesz.

– De ugye nem egymás előtt. Annyira még nem ismerem őket, hogy...

– De hülye vagy. Téged csak én láthatlak szépségem.

És téged, gondolom, de nem merem kimondani.

– Mennyi az idő?

– Lassan fél nyolc. Hoztam forrásvizet, meg egy kis reszelt uborkát meg darált húst. Itt eszel, vagy kijössz hozzánk.

– Ja, hogy ti most éppen vacsoráztatok?

Megigazítom magamon a ruhát, és megvárom, hogy kimásszon mögülem. A kezem fogja, és olyan forró az érintése, hogy önkéntelenül a homlokára teszem a kezem.

– Nem vagyok lázas, vagy nem azt nézted?

– De igen, olyan forró a kezed.

Remeg az ajka, úgy mosolyog, hogy visszafojtja a nevetését. – Emlékezz rá, hol volt az előbb? – súgja a fülembe, mire vállon verem. Az ütésem gyenge, talán ha egy légy nekiszáll, azt is jobban megérezte volna, mégis feljajdul. Hisztikirálynő, kap egy másikat is, a másik oldalra, csak hogy egyensúlyban legyenek a dolgok. Felkap, de óvatosan, és nem törődve vele, hogy kapálózok meg kiabálok, tegyen le, csak visz rendületlenül.

– Tom, te kérsz még tojást? – Elsa háttal áll nekünk, megfordul, de olyan rezzenéstelenül fogadja érkezésünket, mintha ez náluk mindennapos lenne. Végül csak megmosolyogtatja, de csak ennyit mond. – Három gyerekem van, meg ez a nagy mamlasz itt, és két sógorom. Már nem lepődöm meg semmin.

Apró falatokat eszek, és sírni tudnék, ahogy látom Chris milyen jó étvággyal lapátolja be a szájába a tojást meg a bacont. Tom átérzi a bánatomat, ő is kicsikre vágja a tojásrántottát, a paradicsomot, és csak akkor kap be falatot, mikor én. Csipegetünk, akár a galambok, velünk szemben az ausztrálok meg szinte falnak.

– Bocsánat – kapja a szája elé a kezét Elsa –, csak ha itthon vannak a gyerekek, akkor még enni sincs nagyon időm. Most kiélvezek minden ízt.

Chris még begyömöszöl a szájába egy szalonnacsíkot, és azzal a szájjal csókolja meg Elsa homlokát, aki pfujolva húzódik el tőle.

– Megyek, mert magától nem lesz tábortűz.

Kint már sötét van, mire mi bent végzünk. Hosszú bocsánatkérések után – amit a kényszerből hosszúra nyúlt vacsora miatt teszek – együtt megyünk le a partra. Tom plédeket cipel, Elsa bort, amin gyöngyözik az izzadtság, én poharakat viszek. Az a legkönnyebb. Chris közben kitett magáért, és nála is magasabb farakást gyújt meg. Félmeztelenre vetkőzve vár minket, és meglóbál két gitárt. Tom szája fülig ér.

– Csapjunk bele – dobja le a plédeket, és kikapja a gitárt Chris kezéből. Mindkettejük szeme csillog a tűz fényénél, ahogy egymásra néznek. – Behangoltad?

– Naná. Barbara, szeretsz énekelni?

Éneklésről szó sem volt, rázom a fejem, hogy kizárt, hogy én itt egy hangot is kiadjak magamból. Nem is kell. Bőgnek ők ketten helyettem is. Mondjuk nincs rossz hangjuk, sőt. Chris teletorokból énekel, Tom hangja képzett és erős, Elsa meg csak cincog mellettem, de olyan aranyos, hogy mosolygok csak rajtuk. Közben fogy a bor, és az a kis korty, amit nekem Tom megenged, rögtön a fejembe száll, és kedvem lesz végül énekelni. Tom kezében megáll a pengető, és úgy néz.

– Bocsánat – hagyom abba, mert Elsa is felém fordul. – Ez nagyon szar volt.

Tom leteszi a gitárt, és négykézláb kúszik hozzám. – Te miért ne mondtad, hogy tudsz énekelni?

– Mert nem tudok.

– Nem vagy egy Beyoncé – veti oda Chris, és közben penget tovább –, de azért elment.

– Ne hallgass rá kicsim, csodás a hangod. Miért nem képezted?

– Mikor? Hagyj már, ne nyaggass, inkább játssz tovább. Imádom, amit az ujjaiddal művelsz.

– Pedig csak gitározok Vöri.

– Srácok – dől el Elsa a homokban és úgy nevet, hogy a hasát fogja. – Menjetek szobára.

Viccesen kérlel minket, de Tom arca komorrá változik, és felkap. Kicsit dülöngél velem, határozott léptekkel visz a ház felé. Visszanézek, és látom, hogy Chris háta mögé dobja a gitárt, és mereven a tűzbe bámul. Elsa hozzá bújik, de lerázza a kezét magáról.

– A szöszinek okoztunk egy rossz estét – harapok a fülébe.

– Majd kiheveri – nyög fel Tom, és könyökkel nyitja az ajtókilincset és letesz. Már az ajtónk előtt nekem esik. – Ha bármi van... ha nem jó... érted... azonnal szólj – lihegi elfúlva, és rángatja le rólam a ruhát. A melltartó is áldozatul esik a kapkodásának, és hiába teszem a mellkasom elé a kezem, gyengéden lefejti.

Ledobálja a ruháit, felfekszik az ágyra és az ölébe húz. – Nincs semmi baj! – simogatja a hajam – Így is tetszel, mondtam már. Egy-két hét, és újra a régi leszel. De ne csináld. Ne takargasd magad. – Nagy levegőt vesz, és hogy nyomatékot adjon a szavainak, a mellemre hajol.

– Édes Istenem – a vállára csúsztatom a kezem, hogy legyen min támaszkodnom, mert már a csókjaitól elgyengültem. Elérte, amit akar, gátlástalanná váltam újra, és csak egyet akarok, megadni neki, amit most akar. – Tom...

– Ne szólj – becézgetése most a másik mellemre téved –, sosem kívántam még ennyire senkit.

Beleborzongok a gyönyörűségbe, olyan csodás, hogy be kell csukjam a szemem. A kezem a válláról a fejére téved, és tíz ujjal markolok a hajába, nehogy abbahagyja. Ezért a férfiért mindent, mindent képes vagyok megadni, és elfogadni. Én diktálom az iramot, én irányítok, hiába könyörög a szemével, nem gyorsítok. Izzadt ujjai a csípőmbe marnak, csókja egyre vadabb és mohóbb, de most én vagyok a főnök.

– Kérlek! – néz rám feszült arccal, és megadom neki magam. Egészen hozzábújok, és átadom az irányítást. Úgy néz rám, pislogás nélkül a szemembe, mintha a lelkembe akarna látni. Karjába vesz, és átfordul velem.

– Tom – sóhajtok nagyot, de nem azért, mert valami fáj, hanem pont ellenkezőleg. De megijed és megáll. Most én kérlelem, egyre hangosabban, a csípőm magától lendül, az egész testem többet akar belőle. – Abba ne hagyd, hallod...

– Mert mi lesz akkor? – néz le rám, és a nyakamra hajol.

– Ha most abbahagyod, belepusztulok.

Két kezébe fogja az arcom, és megcsókol. – Azt nem akarhatom kicsim.

Egymást átölelve fekszünk, és nézem az arcát. A vonásai kisimultak, a légzése mély és egyenletes. Ráhúzom a takarót a hasáig, és elfordulok. Összekuporodok, párnát magamhoz ölelem, és aludni igyekszem, de nem jön álom a szememre. Mozdulni sem merek, nem akarom felébreszteni, és a sarkokat kezdem számolni a szobában, de vagy háromszor vétem el.

– Te jó ég – bosszankodom magamban –, mennyi átkozott kiszögellés van ebben a szobában.

Hirtelen megmozdul mögöttem, és forróság fut át rajtam. Talán felébredt, és megkívánt? Már várom a csókot a tarkómra, de nem kapok. Lassan kimászik az ágyból, felkapja a köntösét, és kimegy. Nem a mosdóba, hanem ki a folyosóra. Lehet megszomjazott. Nekem is jól esne egy korty víz, utána indulok, de nem mehetek ki csak így, teljesen meztelenül. Kikotrom a párna alól a hosszú pólót, amit tőle loptam el, hogy ezután ez lesz a pizsim. Aztán, ahogy majdnem kilépek a konyhába, földbe gyökerezik a lábam. Ott állnak Chrissel, és olyan vadul csókolják egymást, hogy zavarba jövök tőle. Tom elhúzódik, és hiába suttog, hallom minden szavát.

– Na, megmutatod végre az új kocsidat?

– Meg, erre vártam egész este. A sebváltó a legizgalmasabb benne.

– Megmarkolhatom? – kacsint rá, és egymás kezét megfogva indulnak a garázs felé.

– Hátradönthető az ülés – harap Tom fülébe Chris, és nem tudom, mit gondoljak. Azután, amit leműveltünk mi ketten, azok után még erre vágyik? Néhány lépés távolságot tartva lopakodom utánuk, aztán mikor beszállnak a kocsiba, és halk zene kezd belőle szólni, a falnak támasztom a homlokom. Az üvegen keresztül csak halványan látom őket, nem döntik hátra az ülést. Gyorsak, szenvedélyesek, a kocsi rugózása elárulja őket. Ellököm magam a faltól, de egy puha kéz megragadja a karom.

Elsa szeme villan rám a félhomályból. Arcán szomorúság van és mérhetetlen fájdalom. – Hagyjuk őket. Istenre kérlek, ne csinálj botrányt!