Bence

A lakás rendes volt és... üres. Legalábbis a nappaliban nem volt senki. Minden ajtón benyitottam, egyet kivéve. Utoljára oda mentem be. Lenyomtam a kilincset és megláttam Ellát az ágyon feküdni valamivel a kezében. Egyből odamentem és kivettem a kezéből egy kis üvegcsét. Altató. Elég sok hiányzott belőle.
- Ella, kelj fel! - rázogattam óvatosan a vállát, de nem reagált. Istenem mit tettél, te lány?!
- Ella! Fel kell kelned! Kérlek! - könyörögtem, de semmi.
- Fiorella, kérlek szépen - öleltem magamhoz a testét miközben elővettem a telefonomat. Már épp tárcsázni akartam a mentősöket, amikor lassan kinyitotta a szemeit.
- Mit keresel itt? - kérdezte álmos hangon Ella.
- Istenem! - öleltem magamhoz boldogan a lányt. Értetlenül nézett rám.
- Bence, mit csinálsz itt? Hogy jutottál be? - kérdezősködött tovább.
- Mennyi gyógyszert vettél be?! - hagytam figyelmen kívül a kérdéseit.
- Csak egyet - ült fel.
- Akkor miért hiányzik belőle több?
- Azért, mert nem tudok esténként aludni és ez segít. Ha csak ennyit akartál akkor el is mehetsz - mutatott az ajtó irányába.
- Nem ennyit akartam. Miért nem válaszolsz az üzeneteimre? Miért nem veszed fel, ha hívlak? Miért kerülsz és miért viselkedsz velem ellenségesen? - bombáztam a kérdéseimmel. Nem mondott semmit csak lehajtotta a fejét.
- Ella, válaszolj kérlek - simítottam meg lágyan az arcát.
- Mert próbállak eltaszítani magamtól - suttogta alig hallhatóan.
- De miért? - emeltem fel az állánál fogva a fejét.
- Mert így is minden olyan kusza. Dani, a holnapi első koncertem, a múltam és... te is - kezdett könnyezni. Értetlenül néztem rá.
- Hogy érted, hogy én is?
- Pont úgy, ha most szépen megkérhetlek akkor menj el - nézett rám könyörgően. Sóhajtva lehajtottam a fejem és az ajtó irányába mentem. Még utoljára visszanéztem rá és kimentem onnan.