Pár órával később már a főváros utcáit róttam. Olyan lenyűgöző volt, hogy alig hittem a szemeimnek.
- Hé, vigyázz - lökött meg egy férfi, majd tovább telefonált.
- Bunkó - suttogtam, majd tovább mentem. Kezdett sötétedni, nekem meg nem volt hol aludnom. Sóhajtva mentem le az aluljáróba. Letettem a táskámat és a hangszert a földre és mellé ültem. Az egésznapos gyaloglás után éhes voltam. Belenyúltam a zsebembe és kihúztam belőle egy ötezrest. Ebből kell megélnem, amíg nem találok valami munkát.
- Majd holnap eszek valamit - suttogtam és lehunytam a szemeimet.

Valamikor az éjjel arra riadtam fel, hogy valaki végig tapogat engem.
- Maga meg mit művel?! - emeltem fel a hangom, mire kivette a pénzt a zsebemből és elfutott. Azonnal utána rohantam.
- Álljon meg! - kiáltottam utána. Az egész aluljáró tőlem zengett. Hátranézett, de valamiben orra bukott. Azonnal rávetettem magam.
- Adja vissza a pénzem! - vettem le az arcáról a kendőt, de egy nő nézett vissza rám szomorúan.
- Sajnálom, de a gyermkemmel már napok óta nem ettünk semmit - nézett rám. Szomorúan sütöttem le a szemeimet. Leszálltam róla és felsegítettem.
- Vigye nyugodtan. Legalább a gyerekének legyen mit ennie - néztem fel rá.
- Köszönöm! Az ég áldjon meg - hálálkodott és elment. Pénz nélkül kullogtam vissza a cuccomhoz. Ráhajtottam a fejem a táskámra és nagy nehezen elnyelt az álom.