- Ilyen nincs! - temettem a kezeimbe az arcomat.
- Nyugi, Ella! Ez csak egy dugó - próbált nyugtatni.
- Ahj! - dőltem hátra. Olyan három órával(!!!!) később végre elindultunk.

Mikor a jól ismert tömbhöz értünk, rögtön kipattantam a kocsiból és berohantam egyenesen a hármas ajtóig. Kopogtam és csengettem, majd a kilincs lenyomódott és... egy lány állt előttem egy pólóban és kócos hajjal.
- Szia, Bence itthon van? - kérdeztem halkan és számomra is ismeretlen hangon.
- Igen, szóljak neki?
- Nem kell - ráztam meg a fejem és könnyezve futottam ki. Sírva ültem be Krisz mellé.
- Hé, hé mi a baj? - rémült meg.
- Ne haragudj, de menjünk el! Hiába jöttünk vissza - sírtam keservesen.
- Miért? Nincs itthon? Mi a baj? Mondj már valamit, könyörgöm!
- Egy lány nyitotta ki az ajtót egy szál pólóban volt és a haja is kócos volt! - tört ki belőlem. Krisztián erre nem mondott semmit csak elindultunk. Sírva bámultam ki az ablakon. Tudhattam volna, hogy nem szeret engem. Elvégre... Ki szeretne egy koszos árva lányt?
- Anyu, most hova megyünk? - kérdeztem az ülésben ülve.
- Meglátogatjuk a nagyit - mosolygott hátra, mire apa az kormány mögül figyelte az utat.
- És ő hol lakik?
- Már el is felejtetted tündérkém? - kérdezte apu.
- Lehet - kuncogtam. Apa a visszapillantó tükörből nézett rám és szólásra nyitotta a száját, de anya rémülten szólt rá.
- Vigyázz! - de már késő volt. Az autó felborult...
- Ella? Mi a baj? - nézett rám egy pillanatra Krisz, mire én könnyes arccal fordultam felé, de a szemem sarkából láttam valamit.
- Vigyázz! - sikítottam, de ekkor felgyorsultak az események. Krisztián elrántotta a kormányt, így egy fának csapódott az autó. Én erősen bevertem a fejem. Éreztem valami meleget végig folyni a fejemen. Vér...