^3 nappal később^

Sóhajtva néztem Bencére.
- Biztos, hogy ezt akarod? - kérdezte szomorúan.
- Igen. Most erre lesz szükségem, hogy kitisztuljon a fejem - mosolyogtam rá.
- Rendben, akkor... Remélem boldog leszel.
- Mindent köszönök! - öleltem meg Bencét, mire szorosan viszonozta a tettemet. Két dudaszó zökkentett ki minket a megható pillanatból.
- Mehetünk, Ella? - kérdezte Krisz.
- Persze - néztem rá, majd vissza Bencére.
- Remélem még találkozunk.
- Én is - mosolyodott el. Lehajtottam a fejem és elindultam Krisz kocsija felé. Beültem, majd csendben figyeltem Bence távolodó alakját, majd befordultunk és már nem láttam Bencét.
- Ne legyél szomorú - nézett rám egy pillanatra Krisz.
- Nem vagyok az... csak nehéz - suttogtam az utolsó felét a mondatomnak.
- Bekapcsoljam a rádiót?
- Igen, kérlek - néztem rá, mire bekapcsolta és felcsendült egy OneRepublic szám. A fejemet az ablaknak döntve néztem az elsuhanó tájat.
- Nem akarok beleszólni a magánéletedbe, de szerintem te beleszerettél - törte meg a csendet egy idő után Krisz.
- Kibe? - kaptam felé értetlenül a fejem.
- Bencébe - mosolygott az utat bámulva.
- Nem igaz.
- Biztos?
- Igen! Ő csak egy ismerős a múltamból, aki befogadott engem és gondoskodott rólam, amikor nem volt senkim... és és azt hiszem... tényleg beleszerettem - néztem rá bánatosan.
- Mi ez a bánatos fej? - érdeklődött kedvesen.
- Nem tudnál... visszafordulni? - nyögtem ki, mire vigyorogva fordult be egy kis utcába, majd megfordult.