- Örülök, hogy itt vagy - mosolygott Krisztián az asztalánál ülve.
- Nincs mit, de miért kellett bejönnöm? - kérdeztem értetlenül.
- Úgy gondolta a nagyfőnök, hogy ha már van egy újonnan felfedezett tehetsége a kiadónak akkor jobb lenne  minél hamarabb a hasznát venni - magyarázta miközben beletúrt a hajába. A szám szélét rágva emésztettem a hallottakat.
- Rendben, de... de még nincs egyetlenegy dalom se - csóváltam a fejem szomorúan.
- Tudom, ezt én is mondtam neki.
- És? Mit mondott? - kíváncsiskodtam.
- Szerzett neked egyet.
- Igen?
- Igen. Remélem jó lesz neked - nézett rám.
- Jó lesz, hidd el - mosolyodtam el halványan.
- Akkor jó - bólintott.

- Áh, szervusz Ellácska - üdvözölt egy világosbarna hátranyalt hajú, barna szemű férfi. Kissé feszengve álltam Krisztián mellett az igazgató irodájában.
- Jó napot - köszöntem illedelmesen.
- Ó, még be se mutatkoztam. Dobra Kázmér vagyok, de szólíts csak Dobra úrnak - ejtett egy mosolyt, ami inkább tűnt vicsorgásnak, mintsem mosolynak. A hideg futkosott a hátamon.
- Rendben - biccentettem.
- Találtam neked egy remek dalszöveg írót - vicsor... akarom mondani mosolygott tovább.
- Már mondtam neki - szólt közbe Krisz.
- Remek! - csapta össze a tenyerét Dobra úr.
- És már találkoztak is?
- Öhm, még nem...
- Akkor mit ácsorogsz itt? Nyomás hívd be - hessegette ki a férfit, majd pár perccel később visszajött a dalszöveg íróval. Mikor láttam ki lépked mögötte azt hittem szívrohamot kapok.
- Szia - ejtett egy kedves mosolyt felém.