*11 évvel később*

Végre eljött a nap, amire régóta várok! Ma végre elhagyhatom ezt a lepukkant kócerájt! Végre szabad leszek!
- Fiorella, pakold már össze a ruháidat és indulj! - szólt rám Éva.
- Megyek már vén boszorka - dünnyögtem, majd gyorsan bevágtam a ruháimat egy szebb napokat is látott fekete utazótáskába. A táskámmal és a gitárommal mentem ki a szobámból.
- Hiányozni, fogsz Ella! - ölelt meg Fanni.
- Te is, tündérkém - pusziltam meg a fejét. Istenem, mennyire fognak hiányozni a kisgyerekek.
- Itt az idő, Fiorella, itt az idő - kocogtatta meg az órájának fedő lapját a banya.
- Jól van, megyek már - forgattam meg a szemeimet és elindultam az ajtó felé. Ég veled árvaház, helló szabadság!
- Vigyázz magadra, Ella! - kiabáltak sokan ki az ablakon.
- Ti is! - mosolyogtam rájuk és átléptem a nyikorgó rozsdás vaskaput. Szabad vagyok! Végre! Kérdőn néztem szét, hogy merre induljak. Végül jobbra fordultam és mentem a fejem után. Egész úton dúdoltam. Egész életemben erre a napra vártam, hogy végre szabad legyek! A magam ura és ma sikerült! Vigyázz Budapest, mert jövök!