- Mit szólnál ma egy kis teához? - mosolyodott el a lány és az asztalra helyezett csészékbe töltötte a napfénytől aranyszínűnek látszó folyadékot.
- Megmérgezted? - nézett rá mogorván a fiú.
- Ki tudja? - vont vállat a lány és az ajkaihoz emelte a csészét. - Végülis nem teljesen mindegy?
- Nem mondanám...
- Jaj, ugyan már - legyintett. - Mintha nem tudnád, hogy úgyis felélesztelek ha meghalsz.
- Boszorkány!
- Mondj valami újat - nevetett fel a lány és kipillantott az ablakon. - Milyen hamar eljött az ősz.
- Minden összel ezt mondod.
- Így volna? Végülis, ez a kedvenc évszakom.
- A Halloween miatt?
- Nem teljesen, bár az az éjszaka valóban különleges.
- Akkor?
- Ennyire érdekel? - fordult ismét a fiú felé, egy önelégült mosollyal, aki erre csak mogorván elfordult.
- Nem muszáj elmondanod, ha nem akarod.
- Olyan ünneprontó tudsz lenni - húzta el a száját és ismét az ablak felé fordult. Csend állt be kettejük közé. A lány hang nélkül kortyolgatta a "mérgezett" teáját, míg a fiú hagyta, hogy érintetlenül kihüljön az, a saját csészéjében. - Szeretem az ősz színeit... - törte meg a lány a csendet és üres csészéjét az asztalra tette.
- Valóban szép tud lenni... - pillantott ki a fiú és a vörös, barna és sárga levelek kavalkádját kezdte vizslatni. - Végeztél? - nézett vissza.
- Azt hiszem igen - bólintott mosolyogva.
- Akkor itt az idő... - állt fel és előhúzta a kardját. - Ideje meghalnod.
- Sosem fogsz legyőzni - rázta a fejét a lány. - Eláruljak egy titkot?
- Mondd.
- Valójában a kardodra raktam mérget.
- Micsoda? - dobta el egyből az említett tárgyat.
- Csak hogy neked is fájdalmat okozzon ez a kis csecsebecse. Ne csak nekem.