~ HUSZONEGY ~
NÉGY ÉS FELÜNK TITKA

Aspen nem tudta, hogy a távollétében ő vagy a körzete változott ekkorát, a konklúzió viszont mindenesetre ugyan az volt: a hazatérése után az otthona biztonsága már nem az a jól megszokott biztonság volt, ami után az aréna mélyén epekedett.

A szürke gyárépületek ugyan úgy pöfékelték ki magukból a füstöt, a nap pedig ugyan afölött a főtér felett delelt, ahol a testvére és az ő nevét is kisorsolták. Valami azonban nem stimmelt. A színek valahogy fakóbbak voltak, az emberek pedig zárkózottabbak. Hiába tért vissza egy darabban, a régi életét már nem kaphatta vissza.

Hazatérését boldog pillanatnak képzelte el. Mosolygó emberek és egy hasonlóan felszabadult bajnok. Egy túlélő, akinek már nincs mitől félnie. Ehelyett a vonatról egy megtört kislány kászálódott le és találta magát egy igencsak barátságtalan közegben.

Még a peronon álló szerettei reakciói is meglehetősen vegyesek voltak, egy dolog azonban közös volt bennük: mindannyian feszengtek az arcukba nyomott hatalmas kameráktól.

Az édesapja józannak tűnt és szűkszavúan gratulált neki, Mattie a nyakába borult, az édesanyja pedig egyenesen sírva fakadt. Savera nem gratulált neki. Ő tudta micsoda teher a visszatérés, helyette inkább a smaragdköves gyűrűvel ékesített keze után nyúlt és bátorítóan megszorította azt.

- Látod, megmondtam, hogy szerencsét hoz.

Rajtuk kívül a többi jelenlévőt viszont, mintha nem a viszontlátás édes öröme vonzotta volna ide. Egyik felük üres arcú bámészkodó volt; őket valószínűleg erőszakkal csődítették össze, hogy meglegyen a megfelelő számú fogadóbizottság, amit aztán büszkén mutogathatnak a képernyőn.

A jelenlévők másik fele nem rejtette véka alá az ellenérzéseit. A békeőrők jelenléte csupán csak egy ideig tántorította el őket a cselekvéstől; az első Aspen felé hajított tojás után - a gumibotok sebes suhogása ellenére - újabb és újabb rohadt gyümölcsök és zöldségek záporoztak az irányába.

Számított rá, hogy azért, amit Cainnal tett közutálat tárgyává válik, de azt nem gondolta volna, hogy már az érkezésekor ekkora felfordulás kerekedik. Fogalmuk sincs, hogy min mentem keresztül... gondolta miközben végignézte, hogy a békeőrök találomra rángatnak ki embereket a peronon felsorakozott tömegből. És őszintén kívánom nekik, hogy soha ne is kelljen megtapasztalniuk.

Ezután az incidens után már nem is volt kedve elhagyni újdonsült, a Győztesek Falujának közepén található, otthonát. Mattie-n és az édesanyján kívül csupán két személyre volt szüksége, ők pedig történetesen a szomszédban laktak.

Habár már rég maga mögött hagyta a gyerekkorát, szerettei mégis felosztották maguk között a felügyeletét.

Cecelia minden délelőtt meglátogatta őt, ezen alkalmakra pedig négyéves forma kisfiát is hozta magával. Aspen nem bánta a dolgot; Lacen angyali gyerek volt, ami pedig még fontosabb csöndes, mégis valahogy a jelenléte élettel töltötte meg a lakást. Legtöbbször a kisautóit tologatta, vagy színes zsírkréta rajzokat halmozta el Aspent. Az újdonsült győztes előszeretettel tette ki őket a hűtőszekrényre; ha rájuk nézett egy röpke pillanat erejéig újra hitt a gyermeki ártatlanságban.

Savera rendszerint ebédre vendégeskedett náluk. amit aztán egy kiadós kertészkedéssel koronáztak meg. Savera zöldellő udvara mindig is ámulatba ejtette Aspent, most pedig mindennél jobban szüksége volt egy nyugodt, megszokott környezetre. Mindketten jól jártak; a saját tulajdon elméjével konstans harcban álló Aspen örömét lelte az egyszerű munkában, Saveranak pedig romló egészsége miatt elkellett egy segítő kéz.

A barátnője Mattie a délutáni műszakokat vállalta magára. Iskola után rögtön átjött, hogy aztán - annak ellenére, hogy Aspennek győztesként már nem volt szüksége rá - együtt írják meg az aznapi házi feladatot. Aspen nem akart az érzéseiről beszélni, Mattie pedig túl tapintatos volt hozzá, hogy kérdezzen, így maradt nekik az algebra, mint közös nyelv.

A legnehezebb feladat az édesanyjára hárult. Aspen akárhányszor riadt fel a rémálmai miatt az éjszaka közepén, ő volt az, aki felitatta a gyöngyöző homlokáról a verejtéket, és ő virrasztott vele amikor túlságosan félt, hogy újra elszenderedjen.

- A bátyád nagyon büszke lenne rád...

Suttogta az édesanyja az egyik ilyen virrasztásuk alkalmával. Az éjjeliszekrényen lévő lámpa, derengő fénye ugyan halványan bevilágította a szobát - Aspen ugyanis hazatérése óta rettegett a sötéttől - de egymásnak háttal feküdtek. A hangjuk viszont elárulta őket; mindkettőjüknek nehezére esett megszólalni.

- Senkinek sem kéne büszkének lennie rám anya.

Az elhalasztott interjú időpontja minden egyes átvirrasztott éjszakával közelebb került, Aspen pedig lassan úgy érezte, hogy az idő homokként folyik ki az ujjai közül. Mire feleszmélt már azon a vonaton ült, ami újfent a rémálmai helyszínére suhant vele.

Aspen birkatürelemmel tűrte, hogy felöltöztessék és kicicomázzák. Cecelia elmondása alapján a győztesek interjúját rendszerint a kiképzőközpont egyik termében tartják, így amikor - minden instrukció nélkül - mentorától elválasztva beterelték őt egy sötétített ablakú autóba, kezdett elhatalmasodni rajta a szorongás. A vezetőfülkét egy vastag plexifal választotta el tőle, így esélye se volt rá, hogy több információt csikarjon ki a sofőrből, vagy a balján helyet foglaló állig felfegyverkezett békeőrből.

Legutóbb ugyan az éjszakai, kivilágított pompájukban látta a mellettük elsuhanó épületeket, de Aspennek így se kellett sok hozzá, hogy a fejében megszületsen a nyugtalanító felismerés, hogy merre is tartanak.

Az elnöki palota fehér márványfalai másodjára sem voltak sokkal hívogatóbbak. Jobb, bal, jobb, bal. Nem tudta, hogy hogyan sikerült rávennie a lábát az együttműködésre, ahogyan azt se, hogy mi mást akarhat tőle még Panem elnöke. Oda a bátyja, a renoméja és az elméjének épsége is. Nem maradt mása, mint a testét megbénító rettegés és az őt kísérő emlékek.

A békeőrök egyenesen az elnök dolgozószobájába kísérték, ahol aztán magára hagyták. Csak egy szusszanásnyi ideje volt rendezni az arcvonásait, ugyanis az ajtó újfent kitárult, utat engedve Coriolanus Snownak. Az elnök - hajtókájában egy friss rózsabimbóval - most is ugyanolyan félelmetes látvány volt, mint amikor először látta őt a televíziójuk képernyőjén. Ha teheti, legszívesebben most is az anyja szoknyája mögé menekült volna.

- Remélem jól telt az utazása Ms. Aconite. Foglaljon helyet kérem.

A szíve majd' kiszakadt a helyéről, de tette, amit mondtak neki. A masszív íróasztallal szemben elhelyezett párnás szék meglepően puha volt, az ő ízlésének talán túlságosan is. Elsüllyedt benne, amitől a vele szemben ülő Snow még jobban felé tornyosult.

- Tudja, hogy miért hívattam ide?

- Nem...

- Sejtése sincs? - Aspen csak a fejét rázta. - Pedig okos hölgyemény hírében áll... Legalábbis Matthiast többek között ezzel a tulajdonságával vette le a lábáról.

- Én...

- Beszéljünk a viadaláról...

- Hatalmas megtiszteltetés volt a körzetemet képviselnem...

Az ölében pihenő kezeinek beszélt és, hogy leplezze a remegésüket, csavargatni kezdte a hüvelykujján viselt gyűrűt; a koplalástól csak ez az ujja volt elég vastag hozzá, hogy ne essen le róla azonnal. Az apró színpompás drágakövekkel ékesített gyűrű azonban nem a nagyanyjáé volt. Azt az első adandó alkalommal visszaszolgáltatta az édesanyjának, így ez alkalommal Aspen nem sok szerencsére számíthatott.

- Hagyjuk a hazudozást. Mindketten tudjuk, hogy semmi megtiszteltetés nincs abban, hogy egy maroknyi gyerek halomra öli egymást. Testvérek vesznek oda benne... - Panem elnökének szavait hallgatva jeges borzongás futott végig a hátán. Nem tudta felfogni, hogy beszélhet ilyen tárgyilagosan ezekről a dolgokról. - Viszont ez a barbár hagyomány a szükséges rossz az országunkat egyben tartó törékeny béke megóvásáért, nem igaz?

Kényszeredetten bólintott egyet.

- Itt nincs szükség színjátékra, mert csak magunk vagyunk. Én pedig nem szeretem, ha bolondnak néznek. Vagy talán bolondnak tart engem Ms. Aconite?

- Nem.

Felemelte a fejét és egyenesen Snow hideg szemeibe bámulva válaszolt. Nem tudta és nem is akarta tovább kordában tartani az arckifejezését. Ha egy megtört bajnokot akart látni, akkor tessék. Kész volt beismerni a vereségét.

- Helyes. Visszatérve az eredeti témánkhoz, remekül eligazodott az arénában. Talán túlságosan jól is, és persze mindketten tisztában vagyunk az okával... A lényeg, hogy ez a hármunk titka maradjon.

Négy és felünk titka gondolta Aspen saját ostobaságát átkozva. Visszatérésük után nem sokkal, Cecelián kívül a kisautóival játszó Lacen is végighallgatta a vallomását...

- Nem fogom megbüntetni az unokaöcsémet, mert még fiatal és bolond... Tele ábrándokkal. - Rosszalló arckifejezése arra engedett következtetni, hogy Snow elnök kevesebb rosszabb kvalitást tudott volna elképzelni unokaöccse számára.

Aspent eközben vajnyi keveset érdekelte a kapitóliumi fiú sorsa. A szeme sarkából kibuggyanó magányos könnycsepp kizárólag a saját és a szerettei kilátástalan helyzetének szólt.

- És velem mi lesz?

Snow elnök felvonta egyik fakó szemöldökét, mintha Aspen száját valami igazán ostoba és triviális kérdés hagyta volna el.

- Mi lenne? Már bajnok, a Kapitólium ünnepelt sztárja. Kicselezte a halált. - A nyolcadik körzeti lány csak akkor vette észre az asztalon pihenő rózsaszálat, amikor Snow felemelte azt és zöld szárával a saját kitartott újbegyére helyezte - A mérlegnek viszont egyensúlyba kell kerülnie.