~ HÚSZ ~
FRISS HÚS A DARÁLÓBAN

Nem emlékezett rá, hogy hogyan sikerült lekecmeregnie a színpadról, ahogyan arra sem, hogy hogyan terelték be őt abba a sötétített üvegű masszív járgányba, ami egyenesen az Elnöki Palotába fuvarozta őket.

Aspen a szó legszorosabb értelmében rossz színben volt. Hiába nyomkodta a megfelelő gombot, az autó sötétített üvege meg sem mozdult.

Amikor arcszínük már lassan megegyezni látszott, Delphine a saját kezébe vette az irányítást és ráripakodott a sofőrre, hogy azonnal csináljon valamit. A sofőr - miután egy jelentőségteljes pillantást váltott a jobbján ülő békeőrrel - csak hosszas huzavona után állt kötélnek. Végül Devon közbenjárásával résnyire leengedték az Aspenhez legtávolabbi eső ablakot, friss levegőhöz juttatva ezzel az autó utasait.

Aspen tudata valamicskét tisztulni kezdett, a feje viszont továbbra is zsongott, tenyerei pedig nedves lenyomot hagytak a finom bőrülésen. Némán tűrte, hogy Giada egy kiadós adag pirosítót applikáljon az orcájára. Sérült hangszalagai remek alibit szolgáltattak szótlanságára; átalakító csapata tagjai pedig előszeretettel csacsogtak helyette is.

Delphine mellett Cecelia is érzékelte a testéből áradó feszültségét, ugyanis árgus szemekkel figyelte minden mozdulatát. Átható tekintetével két dolgot jelzett neki: Tarts ki. Később megbeszéljük.

Ez a négy rövid szó visszhangzott a fejében, amikor a sötétített üvegen át feltűnt előtte a palota impozáns alakja. Magassarkús lába először a murván egyensúlyozott, majd a fényesre suvickolt grániton kopogott. Úgy loholt Cecelia után, mintha a volt győztes megmenthetné őt a Kapitólium haragjától.

- Ne hagyj magamra! - könyörgött neki, amikor kettőjük lépteit már a vastag vörös szőnyeg tompította.

- Itt maradok melletted... - súgta oda Cecelia, majd baljával áthurkolta Aspen szabad kezét és úgy vetették bele magukat a Kapitólium kiváltságosainak féktelen mulatozásába.

Mentora valóban betartotta a szavát. Csak a fotók idejére engedte el Aspen kezét, akkor is csak egy rövid időre. Igazi veteránként terelgette őt a tömegben, amikor pedig a sérült hangszalagjaira hivatkozva nem akart megszólalni, még bájcsevegett is helyette. Cecelia olyan hízelkedően fejezte ki a háláját a szponzorok felé, hogy azok legszívesebben még most is pénzzel tömködték volna a zsebét. Nála jobb mentora nem is lehetett volna, ehhez nem fért kétség. Minden pökhendi holló szájából játszi könnyedséggel énekelte ki a sajtot.

A Kapitólium krémjén kívül a korábbi évek győztesei is szép számmal képviseltették magukat. Voltak, akik nagy mosollyal üdvözölték, mások bizalmatlanul méregették őt. Aspen magától biztosan nem kereste volna a társaságukat, egy-egy ismerős arc láttán Cecelia viszont megragadta az alkalmat, hogy bemutassa őt. A legtöbbjükkel régi barátokként köszöntötték egymást, így Aspen is kénytelen volt kicsikarni magából egy erőtlen biccentés félét.

- Mentorként fontos, hogy megismerd őket. - magyarázta Cecelia, amikor sorban a harmadik Aspen számára kínos találkozón estek túl. - ha a kiválasztottjaitok szövetségesek lesznek, ti is azzá váltok.

Mentorkodás... Egy újabb fricska a győztesek arcába. Ha az arénában átélt borzalmak nem őrlik fel őket teljesen, a gondjaikra bízott halott kiválasztottakból álló - minden évben egyre csak gyarapodó - kupac majd megteszi.

- Muszáj innom valamit...

Az első körzet bajnoka Cashmere, kezében egy kiürült pezsgőspohárral támasztotta a pultot. Gloss nevű fivérével már volt alkalmuk pár szót váltani, de az ezüstszínű öltönyt viselő kapitóliumi kisérőjével enyelgő Cashmere-rel nem. Most azonban egyedül volt, korábbi kacér mosolyát pedig savanyú arckifejezésre cserélte. Érkezésükre felnézett, de szimmetrikus vonásai nem sokat lazultak.

- Nocsak - hosszú szempillái alól egy unott pillantást küldött az irányukba - Friss hús a darálóban.

- Erre semmi szükség nincs Cashmere...

Mentora megrovó szavai hasztalannak bizonyultak, ugyanis a szőke hajú bajnok csak most kezdett belendülni. Átnyújtott egy teli pezsgőspoharat Aspennek és úgy folytatta tovább az eszmefuttatását.

- Ne álltasd őt Cecelia, mind tudjuk, hogy mi következik most.

- Hol hagytad a kísérődet, nem vele kéne foglalkoznod?

Cecelia kérdése hallatán Cashemere arca újra elsötétült.

- Az a félnótás bádogember? Ha minden igaz épp most hányja ki a lelkét a mosdóban, hogy tovább tömhesse a hájas fejét.

- Miről van szó?

Aspen kezdte elveszíteni a fonalat. Csupán egy kortyot ivott a pezsgőjéből, de jobbnak látta, ha leteszi az italt.

- Ritka relikvia lettél kedvesem, ami után rengetegen ácsingóznak. Olyanok, akik nem csak a mohó szíveiket nyitották meg előtted, de a pénztárcáikat is. Szerinted puszta nagylelkűségből tették, amit tettek, és nem várnak el majd ezért cserébe valamit? Mindenki akar majd belőled egy harapást magának...

Aspen megborzongott. Képtelenség, hogy ilyen jövő várjon rám.

- Ez igaz?

Hiába várt rendes választ, Cecelia kitérően felelt, amely csak tovább fokozta a lány aggodalmát.

- Cashmere túl sok pezsgőt ivott....

- Cecelia, kérlek!

- Ezt ne itt beszéljük meg, rendben?

Mintegy végszóra Cashmere kísérője visszatért a körükbe; a férfi azonban nem egyedül érkezett.

- Látom már jön is az első udvarlód... - súgta oda neki Cashmere. - Hát itt van az én daliás lovagom!

Flitterekkel díszített ruhája csak úgy ragyogott ahogy a férfi nyakába vetette magát. Aspen meg mert volna esküdni rá, hogy a saját jó pár évvel korábbi viadala alkalmával a szőke bajnok kísértetiesen hasonló mozdulattal fojtott meg valakit.

- És ráadásul másodmagával érkezett... Ő is csatlakozik hozzánk ma este?

Ha Cashmere nem beszéli tele a fejét mindenféle rémképpel, Matthias zavart, kisfiús mosolyát talán még aranyosnak is tartotta volna. Ehelyett viszont csak tovább nőtt a gyanakvása, és még jobban úgy érezte magát, mint egy sarokba szorított vadállat.

- Attól félek Matthias barátom valaki másra vetett szemet kedvesem... - Cashmere kísérője színpadiasan kacsintott egyet, majd eltakarta a száját és bizalmasan közelebb hajolt hozzájuk, mint aki egy óriási titkot készül megosztani velük. - Elbűvölte a legújabb bajnokunk bája, de nem volt bátorsága egymagában idejönni...

- Csupán a megfelelő alkalomra vártam, hogy felkérjem Ms. Aconite-ot egy táncra Seius...

- Hát akkor jobban teszed, ha nem tétovázol tovább, mert különben hoppon maradsz. Úgy hallottam Finnick Odair is a közelben ólálkodik, neki pedig, hiába vagy kiváltságos helyzetben - itt megengedett magának egy vállveregetést - a nők nem tudnak nemet mondani.

Finnick említésre újra elhatalmasodott rajta a pánik, ezért úgy döntött, hogy két a rossz közül a kisebbeket választja.

-...Menjünk! - lehúzta a pezsgője maradékát, majd azzal a lendülettel karon ragadta Matthiast és a táncparkett felé kezdte rángatni őt. A ma délelőtti találkozójuk után minden áron el akarta kerülni Finnicket, még akkor is, ha ez azt jelentette, hogy el kell viselnie egy másik kétes szándékokkal rendelkező férfi érintését a derekán.

- Idegesnek tűnsz, minden rendben?

Matthias közelsége ugyan nem volt tolakodó, de a kérdése már annál inkább. Hogy is magyarázhatná meg egy arénát nem megjárt illetőnek, hogy mi is játszódik le konstans a fejében? Hogy minden apró neszre felkapja a fejét és minden érintésre összerezzen... Hogy csupán egy gőzölgő habfürdő gondolatától is kiveri a víz? Aztán eszébe jutott, hogy az illető egyike volt az aréna összes borzalmát kieszelő játékmestereknek és elkomorodott az arca. Matthias is rájöhetett, hogy nagy baklövést követett el, mert rögvest szabadkozni kezdett.

- Ostoba kérdés volt részemről, ne haragudj... De most már biztonságban vagy, erre a szavamat adom.

Aspen homloka akaratlanul is ráncba szaladt, amely nem maradt észrevétlen a táncpartnere részéről. Ezután inkább lesütötte a szemét és a srác cipőjének kezdett beszélni. Nem ártott óvatosnak lennie, mert továbbra sem tudta, hogy kivel is áll szemben.

- A legutóbbi találkozásunk alkalmával fogalmam se volt róla, hogy ki vagy, és őszintén szólva most se kerültem közelebb az igazsághoz... - Úgy döntött, hogy két forgás között a legkevésbé kompromittáló kérdéssel kezdi a puhatolózást - Mit kerestél odalent a gyakorlás alatt?

- Új perspektívákat, - Közelebb hajolt hozzá, így beszéd közben az ajkai a lány fülét súrolták -, amire az emelvényről nem tehettem szert.

- És megtaláltad odalent, amit kerestél?

- Még sokkal többet is annál, mint amit reméltem... - a zene lassulásával a mozgásuk is békésebb ütemet vett fel. Matthias Aspen álla alá csúsztatta a kezét és finoman megemelte az arcát; a magasság különbségük miatt szükség is volt erre, különben Aspen lemaradt volna a srác sötét szemeiben megcsillanó csodálattal vegyes sóvárgásról. - Egy méltó bajnokot.

Aspen hitetlenül nézett a fiú nagy sötét íriszébe; előbbi szavaival burkoltan ugyan, de beigazolta a korábbi gyanakvását.

- Nem voltál velem őszinte.

- Nem kérdezted... - mutatott rá a nyilvánvalóra egy vállvonogatás kíséretében - Különben is, elhitted volna, ha azt mondom, hogy álruhás játékmester vagyok?

- Valószínűleg nem... - Ha pedig igen, az csak még jobban összezavart volna a bemutató előtt.

- Na látod. Szimplán csak örültem neki, hogy tudtunk pár szót váltani a gyakorlás alatt, annak pedig még jobban, hogy épp bőrrel megúsztad a viadalt.

- Akkor már ketten vagyunk.

- Elrabolhatom a hölgyet?

Megmentője a legnemkívánatosabb személy alakjában kocogtatta meg a táncpartnere vállát. Matthias rövid töprengés után, kéretlenül ugyan, de visszavonulót fújt. Búcsúzásképpen egy könnyű csókot lehelt Aspen kézfejére, majd magára hagyta őt Finnickkel a táncparketten.

- Élvezed az estét?

Finnick oldalra biccentett fejjel figyelte őt. Aranyszálakkal átszőtt hófehér öltönye éles kontrasztba állt napbarnított bőrével.

- Azt nem mondhatnám.

- Pedig nem semmi halat sikerült horogra akasztanod...

Aspen kezdett kijönni a béketűréséből. Finnick előző táncpartnerénél határozottabban vezette a neki tetsző irányba és szorosabban is tartotta őt. Az orra eközben lassan megtelt a férfi parfümével, szinte fullasztóvá téve a közelségét. A zene is ellene dolgozott; felgyorsult, feszesebb ütemet diktálva a táncosoknak, megfosztva őt a menekülés lehetőségétől.

- Értenem kéne, hogy mit jelent ez a negyedik körzeti hadoválás?

- Matthias Octavius, Snow elnök unokaöccse... - a lány arcára kiülő őszinte döbbenet láttán Finnick elnevette magát – De neked erről fogalmad sem volt, nem igaz?