~ TIZENHÉT ~
A MŰSORNAK MENNIE KELL

Aspen szinte hálás volt Carvernek, amiért kis híján összezúzta a légcsövét. Így a kapitóliumi orvosok, a sérült hangszálaira hivatkozva szigorúan megtiltották neki, hogy beszéljen. Ez persze nem azt jelentette, hogy mások nem beszéltek hozzá, csupán annyit, hogy pár napra megmenekült a kényszerű bájcsevelytől.

A korházi tartózkodása alatt - a csinos nyakmerevítőjén kívül - egy árnyékot is szerzett magának. Devon Mayfield - ahelyett, hogy fürdőzött volna a dicsőségben és bezsebelte volna a gratulációkat - éjt nappallá téve őrizte őt és leste minden ki nem mondott kívánságát. Aspen pedig ezért - a fontoskodó modora ellenére - végtelenül hálás volt neki.

Ugyan az első hivatalos nyilvános eseménye még váratott magára, a lábadozása helyszíne gyakorta változott nyüzsgő csatatérré. Ilyenkor Devon Aspen minden apró rezdülésére figyelt és a megfelelő pillanatban tökéletes érzékkel és makulátlan modorral vette rá a kéretlen látogatóit a távozásra.

A lány a három-öt fős csapatokban bejárkáló orvosokat és ápolókat még csak-csak elviselte, de voltak azért kivételek. A törött orrát kezelésbe vevő plasztikai sebész - a tökéletes végeredményre hivatkozva - például napjában kétszer járt be hozzá, hogy a szakterületéhez csupán minimálisan kapcsolódó kérdéssekkel bombázza őt. A dolog odáig fajult, hogy az egyik alkalommal még a hétéves forma kislányát is magával hozta. A kislány nagy szemeket meresztett rá, amitől úgy érzete magát, mintha valami egzotikus vadállat lenne, amit leláncolva mutogatnak.

Nem tévedett nagyot. Győztesként igazi látványosságnak számított, a viadal utáni első éber estéjének nyomait pedig még mindig a csuklóján viselte.

Amikor először magához tért a korteremben, a fájdalomcsillapító mámorban úszó zavarodott elméje továbbra is túlélő módba volt kapcsolva. Mire a békeőrök berontottak a korterembe, hogy lefogják és kikötözzék, Aspen egy monoklival és vérző orral jutalmazta a kötéseit kicserélő riadt ápoló ténykedését. A kórházi személyzet - mivel félő volt, hogy az őrjöngésével további kárt tesz a hangszalagjaiban - egy kiadós adag morflinggal vissza is repítette őt az álmok mezejére.

Másodjára - az előző esetből okulva - már jóval óvatosabban jártak el. A bőrét sebesre dörzsölő béklyók ugyan a helyükön maradtak, de amikor a tudata tisztulni kezdett, a szobát idegenek arcok helyett, ismerős alakok lepték el.

Devon és Cecelia igyekeztek megnyugtatni őt és tudtára adni, hogy a viadal végeztével a rá leselkedő veszélyek is tova tűntek. Amikor a higgadtsága bebizonyítást nyert, még a kezeit is eloldoztatták, hogy ehessen pár falatot a vacsorára kapott gyümölcs felfújtból.

A harmadik látogatója ezzel szemben mindösszesen egyszer szólalt meg, akkor is csak azért, hogy szűkszavúan gratuláljon a győzelméhez. Delphine a szoba sarkában gubbasztott és éberen figyelt, mint aki attól tart, hogy valaki mentem rájuk ront a folyosóról. Aspent annyira frusztrálta stylist-ja viselkedése, hogy elhatározta, az első adandó alkalommal - amikor a helyzet és a hangszálai is alkalmasak lesznek rá - rákérdez az okára.

Az ezt követő napokban Aspen az ébrenlét és az eszméletlenség között lebegett. Felült amikor szóltak neki, megette, amit elé raktak és kényszeredetten mosolygott amikor látogatói érkeztek.

Mindeközben Devonnal fura kis jelnyelvet alakítottak ki maguk között. Ahányszor verejtékben úszva felriadt a rémálomból a férfi elrohant, hogy aztán Aspen kedvenc szénsavas üdítőjével, egy benedvesített ronggyal, no meg egy emberes morfling adagot hozó ápolóval az oldalán térjen vissza.

Ez a jól begyakorolt menetrend egészen a győzelmi ceremónia napjáig kitartott. Az orvosok azzal az utasítással bocsátották útjára, hogy ne nagyon erőltesse meg a hangját, Aspen pedig boldogan tett eleget a kérésüknek.

Nem volt kedve megszólalni, mert tartott tőle, hogy a beszélgetés akaratlanul is a viadal felé terelődne. Mit élt át belül egészen pontosan? Hogy érzi most magát, mint győztes? Milyen tervei vannak a jövőre nézve? Csupa olyan frusztráló kérdés, amire nem tudott és nem is akart válaszolni.

A ceremónia estéjén újfent Kiképző Központban szállásolták el őket. A hatalmas épület - az itt maradt maroknyi mentoron és a szorgoskodó avoxokon kívül - kongott az ürességtől. Pár nappal korábban huszonhárom másik gyerek is itt hajtotta álomra a fejét, most viszont mind egy szálig koporsókban utaznak haza a körzetükbe.

Aspen megborzongott a gondolattól és korholni kezdte magát, hogy nem könyörgött ki magának még egy kis morfling adagot az indulás előtt.

Érkezésükkor Delphine már ott várt rájuk az alkalomra készített estélyi ruhával. Meseszép volt és a zöld annak a különleges, baljóslatú árnyalatában játszott, ami illeszkedett a viadal alatt kialakított imásához.

A nyakmerevítőt ugyan leszedték róla, de a Carver okozta zúzódások továbbra is ott virítottak a nyakán; Delphine tehetsége viszont most sem hagyta őt cserben. A ruha magasított nyakrésze ápolt és eltakart, a fókuszt pedig áthelyezte karcsú derekára, amiből a viadal borzalmai még jó pár további centit lefarigcsáltak.

Hiába tiltakozott Delphine becibálta őt egy plafonig érő tükör elé, hogy úgy prezentálhassa neki az összképet.

A ruha annyira csodálatos volt, hogy Aspennek egészen addig, amíg ki nem bújt belőle, esze ágában sem volt jobban szemügyre venni a megtépázott vonásait. Talán pontosan ez volt Delphine célja, utána ugyanis minduntalan odatévedt a tekintete.

Az hogy az aktuális külsejével komoly kihívások előtt álltja a hamarosan a helyszínre érkező harcedzett átalakító csapatot, enyhe kifejezésnek tűnt. Arca beesett, bőre pedig - a szeme alatti területen éktelenkedő véraláfutásokat leszámítva -, mintha megfakult volna.

Remélem, hogy ez a ruha mindenki mást is elvarázsol, mert jó sok idő, energia és smink kell hozzá, hogy ebből itt valami használhatót kihozzanak... könyvelte el magában, miközben elfordult a leharcolt tükörképétől.

Mielőtt azonban az átalakító csapat munkához láthatott volna őt, egy feladat még várt rá: Ki kellett próbálnia a hangját.

A Ceasar Flickermannal folytatott élőben sugárzott tévést interjút - az állapotára való tekintettel - pár héttel elhalasztották, de az elnöki palotában tartott győzelmi banketten biztosan váltania kellett majd pár szót a szembejövő fontos emberekkel.

- Gyerünk Aspen, ne makacskodj... - Cecelia kezdte elveszteni a türelmét - Mutatkozz be és mondd el, hogy honnan jöttél kérlek!

Aspen -, aki öt teljes perce bámulta a puha hófehér szőnyegre hullatott lekvár pacát - csak a fejét csóválta. Szamócából készült és a saját ügyetlensége révén úgy fröccsent szerte szét, mint a kezéhez tapadó vér.

- A fenébe már azzal a nyamvadt folttal... - megnyomott egy gombot a jobbján lévő kisasztalon, mire egy hosszú szőke hajú avox lány tűnt fel az átjáróban. A lány nyomban hozzá is látott az Aspen figyelmét teljesen lekötő paca feltakarításához.

Miután a lány hullámzó fürtjei - a folttal egyetemben - eltűntek a szemük elől, Cecelia a mentoráltja kézfejére csúsztatta a kezét. Aspen, aki az aréna óta minden váratlan érintéstől összerezzent, most sem reagált másképp.

- Tudom, hogy milyen nehéz most neked... Én is átéltem. De meg kell értened, hogy az egész cirkusz még sajnos nem ér véget. A műsornak mennie kell, a kapitóliumiak pedig egy olyan bajnokot akarnak maguk előtt látni, akiért igenis megérte szurkolni és súlyos pénzüket áldozni.

Aspen esdeklő tekintetéből Cecelia szavak nélkül is mindent megértett.

- Túl kell lépned ezen, különben teljesen belerokkansz és úgy végzed, mint azok a morfling függők, az üres tekintetükkel és a csont-sovány végtagjaikkal... - tartott egy rövid hatásszünetet, hogy Aspen megfelelően vizionálni tudja az elmondottakat - Te túlélted, ők pedig meghaltak. Bármilyen kegyetlen is Aspen, ez az igazság. Ha pedig gyűlölni akarsz valakit - itt suttogásra váltott - gyűlöld azokat, akik rákényszerítettek minket ezekre a szörnyűségekre.

- Most pedig hadd halljam a hangodat...

Aspen lehunyta a szemeit és megköszörülte a torkát.

- Aspen Aconite vagyok - a hangja olyan gyenge és karcos volt, hogyha nem érezte volna az egymáshoz simuló kicserepesedett ajkait, megesküdött volna rá, hogy nem az övé - a nyolcadik körzetből. A hetvenedik éhezők viadalának... - kiválasztottja akarta volna mondani, de félúton elharapta a mondatot. Elmorzsolt egy kósza könnycseppet, majd felpillantott, hogy Cecelia szemébe nézve fejezze be a mondókáját. -  ...A hetvenedik éhezők viadalának győztese.