~ TIZENKETTŐ ~
EMBER EMBERNEK FARKASA

Aspen landolása meglepően puhára sikeredett; a várt kemény talaj helyett ugyanis a fűcsomók között kisebb nagyobb homokbuckák tompították a becsapódást.

A játékmesterek különösen hatásvadász és egyszersmind szadista kedvükben tervezhették meg az idei arénát. Először is azzal a hatalmas gáttal a felére szűkítették a potenciális menekülőutak számát; aztán homokkal szórták fel a tisztást, hogy még le is lassítsák őket...

A kapitóliumi nézőközönség biztos majd' kiugrik a bőréből – gondolta keserűen, miközben megcélozta a kiszemelt hátizsákot -, hisz mi is lehetne nagyobb móka, mint egy kiadós vérfürdő már a Viadal legelején.

A kiválasztottak egy része eközben fel sem ocsúdott a döbbenetéből. Nem rohantak a készletekért és nem ragadtak fegyvert, hogy harcba szálljanak a túlélésért; csak álltak ott a dobogójukon, tétován, pórul járt társaik húscafatjaira függesztett szemekkel. Ezzel pedig egy hatalmas célkeresztet aggattak a mellkasukra.

Aspen tudatosan kerülte a maradványok látványát; csak futott és futott, mert tartott tőle, hogy őt is megdermesztené a látvány, úgy ahogyan sok-sok évvel ezelőtt a kivetítő előtt állva történt.

Ujjai még azelőtt összezáródtak a kiszemelt hátizsák pántján, hogy zuhanni kezdett volna a föld felé. Valami, vagy inkább valaki teljes erejéből taszította el őt.

A földet érés előtt még volt annyi lélekjelenléte, maga alá rántsa a táskát, ezzel is tompítva az esését. A fájdalom nem nyilallt belé azonnal a tagjaiba; az ereiben nyargaló adrenalin hajtotta őt előre. Távolabb kellett kerülnie a támadójától, hogy értékes másodperceket nyerjen magának.

Jobb ötlet híján hosszú ujjaival belemarkolt a legközelebbi homok kupacba és azzal a lendülettel a támadója felé hajította marka tartalmát. A fojtott szitkozódás zene volt a füleinek.

Miközben zihálva álló helyzetbe tornázta magát, vetett egy futó pillantást az ellenfelére. Az ötös körzetből származó lány volt az, machetével a kezében.

Csak valami használható fegyvert, gyerünk... Imái pedig meghallgatásra találtak. A hátizsákja oldalzsebében egy fa markolatra és a hozzá tartozó borotvaéles pengére bukkant. Aspen úgy markolta meg a fegyvert, mintha az élete múlna rajta; ami voltaképpen nem is állt olyan messze a valóságtól.

Nem várta meg, hogy a szalmaszőke hajú lány visszanyerje a látását. Szabad kezével meglendítette a táskáját, kiütve ezzel a kezéből a fegyverét, hogy aztán sajátját a védtelenül maradt áldozata hasába márthassa.

Az lány arcára kiülő döbbenet volt a legrosszabb. Az a gyermeteg megrökönyödés, amely még azután is ott maradt, hogy fakó szemeiből a fény utolsó szikrája is kiveszett, és amely helyett Aspen ezerszer inkább látott volna haragot; talán az kevésbé kísértette volna őt későbbi lidérces álmaiban.

A lány hullája mellett letérdelve végignézett a tisztáson. Bárhova pillantott mindenhol dulakodó alakokat és mozdulatlan testeket látott. Úgy tűnt, hogy az eddig tétovázó kiválasztottak is belevetették magukat a harcba, vagy nemes egyszerűséggel menekülőre fogták.

Nekem is azt kellett volna – gondolta, majd kirántotta a kését a lány hasából. Felkapta az elejtett machetét, a vállára vette a táskát, a kését pedig tartalék gyanánt az övébe csúsztatta. Kész volt maga mögött hagyni ezt az őrültek házát.

Aspen jó húsz méter után megtorpant; nem esett nehezére felismerni a velőt rázó ordítás forrását.

Annie a Malik nevezetű körzettársát bámulta kidülledt szemekkel; vagyis inkább azt, ami megmaradt belőle. Carver ugyanis megrövidítette őt egy teljes fejjel.

Tudtam, hogy figyelni kell még rá...

Aspennek ezután még kevesebb kedve volt a közelben maradi. Ígéret ide vagy oda, minél hamarabb és ha lehet minél távolabb akart kerülni a baltás gyilkossá változott hetedik körzeti fiútól és a közelben ólálkodó hivatásos kiválasztottaktól, akik netalán rajta torolnák meg társuk elvesztését.

Aspen tortúrája azonban itt még nem ért véget. Egy el nem hanyagolható – gyorsuló tempóban és karddal felszerelkezve közeledő – akadály még az útjába állt.

Tekezóriázás nélkül ragadta meg a kését - a kését, amely ezen a napom kioltott már egy életet - és a lány felé hajította azt. Tudta, hogy a sokkalta képzettebb ellenfelével szemben közelharcban esélye se lenne, így ideje volt a gyakorlatban is kipróbálnia a kiképzés alatt elsajátított új jártasságát.

Nem is a dobás pontossága, sokkal inkább a meglepetés ereje volt az, ami megmentette az életét . Kilenc pont ide vagy oda, senki sem számított egy ilyen manőverre egy nem karrier körzetből származó lánytól.

Reveree - Aspennek legalábbis ez a név derengett - csak az utolsó pillanatban tudta elrántani a fejét a neki szánt penge elől, de a kés éle így is végigszántotta az orcáját.

Aspen nem várta meg, hogy kiderüljön, hogy milyen súlyos az általa okozott sérülés; csak futott és futott az erdő felé, reménykedve benne, hogy egy kis időre azért sikerült harcképtelenné tennie az első körzetből származó lányt.

Csak egy bő háromnegyed óra után mert lassítani a tempón. Kocogásra váltott, de az ébersége egy percre sem lankadt. Űzött vad volt, aki a legkisebb neszre is összerezzent.

Szedd össze magadat ... - figyelmeztette magát. Itt már nem volt sem átalakító csapat, sem pedig Delphine gyönyörű ruhakölteményei, hogy kiemeljék őt a tömegből. Ha el akarta nyerni a kapitóliumi nézők szívét, csak magára számíthatott - Nyápicokat pedig senki sem támogat.

Olyan két óra körül járhatott az idő, amikor Aspen füleit megütötte a bőségszarunál folytatott harc végét jelző ágyúdörej. Megtorpant és hallgatózni kezdett, sajgó tagjai örömmel fogadták a rövidke pihenőt.

Egy...Kettő...Három...Négy...Öt... És így tovább egészen tizenegyig.

Tehát már csak tizenkét kiválasztott állt közte és a hazatérése között.

Eltöprengett rajta, hogy az Annie nevezetű lány a négyesből vajon ott volt-e az elesett kiválasztottak között. Reménykedett benne, hogy az ő arcképét még nem vetítik ki az éjszakai égboltra Panem himnuszának felcsendülése után. Ezrah halála elégtételért kiáltott,
Aspennek pedig be kellett tartania a Finnicknek tett ígéretét.

Mivel szusszanásnyi szünet, amit engedélyezett magának hosszabbra nyúlt a tervezettnél, muszáj volt kielégítenie saját kíváncsiságát. Miután megbizonyosodott róla, hogy a közvetlen környezetében továbbra sem leselkedik rá veszély, levette a hátizsákját.

A táska többi része - azon az egy zseben kívül, ahol a kést találta - érintetlenül várta, hogy felfedezzék. Egy kulacs színültig töltve tiszta vízzel; egy összecsavart pokróc; egy csomag kötszer; egy adag keksz, amit sikerült ripityára törnie, amikor rázuhant a táskára; valami fertőtlenítő féleség, amit Aspen jódnak nézett és egy tucat konzerv; ez volt lajstrom vége.

Egy pillanatra úgy tűnt a szerencse tényleg rámosolygott Aspenre; aztán eszébe jutott, hogy milyen árat is fizetett a zsák megszerzéséért.

Önvédelem volt - nyugtatta magát, de az ötödik körzetből származó lány vádló arca egészen máshogy gondolta.

Fejezd be a nyafogást és keress vizet magadnak - ez Savera hangja volt. Olyan tisztán csendült fel a fejében, hogy a lány azon se lepődött volna meg, ha az idős győztes egy karnyújtásnyira állt volna tőle - Ez a kis kulacs nem fog sokáig kitartani.

Az első gondolta a kanyargó folyó volt, de gyorsan el is vetette az ötletet. Valószínűleg minden épeszű kiválasztott annak a folyónak a vonalán keresett menedéket. Talán, ha talált volna magának szövetségeseket, működhetett volna a dolog, de egyedül csak fölösleges kockázat lett volna.

Aztán ott volt a gát, aminek a túloldalán minden bizonnyal egy felduzzasztott tó várta a szomjazó kiválasztottakat. Ez persze - egy kiadós mászás után - újfent csak fölösleges kockázatok vállalásával lett volna kivitelezhető. Ha a hátraarc után netalántán nem fut bele a hivatásos kiválasztottak csapatába, még a bőségszaru közelében felállított táboruk mellett is el kellett volna osonnia, ami felért volna egy öngyilkossággal.

Nem, kell lennie más módnak is, hogy vízhez jussak... Zavarában önkéntelenül is csavargatni kezdte a nagyanyja gyűrűjét, ami ráalvadt vértől eleinte nehezen akart elfordulni az ujján. Eddig valóban szerencsét hozott neki, így Aspen reménykedett benne, hogy az ékszer ezután se hagyja őt cserben.

Jobb ötlet híján az előző irányt tartva indult tovább. Bárkik is nyerték meg a készletekért folytatott küzdelmet, már minden bizonnyal feltöltötték a tartalékaikat és belekezdtek a túlélők utáni hajszába.

Jobbjában a machetéjét szorongatta, szabad kezét pedig a kabátja zsebébe süllyesztette. Nem bírta tovább elviselni az alvadt vértől csatakos kezének látványát.

Aspen így bukkant rá a legfontosabb aznapi szerzeményére. A kabátja zsebéből az arénájuk összehajtogatott térképe bukkant elő.

Hogy tetszik eddig?
Várom a véleményeteket!<3