~ NYOLC ~
AZ INTERJÚ

Aspen egészen addig bámulta tátott szájjal a neve alatt felvillanó kilences számot, amíg a következő körzet férfi kiválasztottjának alakja fel nem váltotta az arcképét a képernyőn.

Csapata gratulációja csak egy tompa visszhang volt a fülében. Halványan elmosolyodott és közben igyekezett elkerülni Cain irigy pillantásait, amelyek már a viadal kezdete előtt tőrként fúródtak bele a tarkójába.

Az ő hat pontja valóban nem sok bizakodásra adhatott okot. Nem, mintha Aspen megérdemeltnek gondolta volna a sajátját; a Játékmesterek jócskán túlértékelték a képességeit.

A karrier kiválasztottak szokásukhoz híven magas pontokat kaptak; szégyen is lett volna, ha nem, hiszen egész életükben a viadalra készítették őket. Igazi meglepetésnek Aspen teljesítménye számított, vagy az a tízes, amit a hetedik körzetből származó srác kapott. Még egy ok, hogy messzire elkerülje a Carver nevű srácot gondolta magában.

- Erre koccintanunk kell! - a pontok kihirdetése után Devon úgy pattant fel a kanapéról, mintha egy rugón ült volna.

A két kiválasztott kivételével mindenki követte őt az étkezőbe, ahol szolgálatra kész avox már pezsgővel és kristálypoharakkal felszerelkezve várták őket.

Aspen tétovázását látva Cain gúnyosan felvonta a szemöldökét. 

- Mire vársz, nem mész ünnepeltetni magadat? – Aspen farkasszemet nézett a fiúval, majd lassan megrázta a fejét.

- Nem szeretek előre inni a medve bőrére.

- Helyes, mert még lehetnek itt meglepetések... – válaszolta, azzal elvágtatott a szobája felé.

Habár Cain távolodó alakjának már nyoma sem volt, Aspen még jó pár másodpercig meredt maga elé. 

- A féltékenység nagy úr...

Ez Cecelia hangja volt, ami a háta mögül csendült fel.

- Majd lehiggad – vonta meg a vállát, miután megpördült a tengelye körül. Próbált gondtalan arcot vágni, de a szorongás szikrája máris gyökeret vert az elméjében.

- Te is tudod, hogy a magas pontszám egyet jelent egy nagy piros célkereszttel a homlokodon Aspen. – Nem tudta, hogy Cecelia mióta vált a kételyei szócsövévé, de nagyon nem tetszett neki, hogy a mentora játszi könnyedséggel találja fejen a saját tulajdon elméjében is megfogalmazódó dolgokat. – Lehet, hogy a támogatókat könnyebb lesz bevonzanunk, de közben rengeteg ellenséget is szereztél ezzel magadnak.

Aspen kezdte elveszíteni a türelmét, a nemrég leküldött vacsorájával viaskodó gyomra pedig helyeslően forgolódni kezdett.

- Szerinted én ezt nem tudom?! Most jöhetne el az a pillanat, hogy a mentoromként - vészmadárkodás helyett - jó tanácsokkal látsz el...

- Jó tanácsokat szeretnél? Akkor tessék itt van egy: Ha majd az arénában vagytok, ne nagyon fordíts hátat senkinek!

- Nem terveztem.

- Helyes, mert gondolkodás nélkül vágnák át a torkodat valamennyien. – itt egy rövid szünetet hagyott, majd Aspen komor arckifejezésére pillantva így folytatta - Fel a fejjel, még nem vagy hulla. Mi pedig minden tőlünk tehetőt megteszünk, hogy ne is legyél az.

Delphine olyan lágy mozdulatokkal húzta végig az ecsetét Aspen alabástrom bőrén, hogy azt egy festő is megirigyelte volna. Kifestett körmei és kontyba rendezett fürtjei Giadáék kitartó munkáját dicsérte, de a gondosan megtisztított és különleges krémek egész sorával kezelt arca kipingálása Delphine-re maradt.

Amikor négyszemközt maradtak Aspen óvatosan megkérdezte tőle, hogy miért nem bízta ezt a feladatot is szorgos segítőire.

- Az életemet is rájuk bíznám, de néha követnem kell a megérzéseimet. Ez lesz az utolsó megjelenésed a viadal előtt, ezért mindennek úgy kell kinéznie ahogyan azt megálmodtam.

A készülődés utolsó fél órájában Cecelia is megérkezett, hogy gyorsan lelket öntsön megszeppent mentoráltjába. A stratégiájuk elismétlésére már nemigen volt szükség; azt a bemutatót követő két napban – Devon etikett szabályaival megspékelve – már töviről hegyire átrágták. 

- A megnyitóünnepségen – nagyrészt a stylistod zsenialitásának köszönhetően – felkeltetted az érdeklődésüket – duruzsolta Cecelia, miközben az egyik közeli karosszékből figyelte Delphine munkálkodását. - Mindenki azt akarta tudni, hogy ki is ez az Aspen Aconite és mit tartogat még a tarsolyában. Aztán a Játékmesterektől kapott kilences biztosította őket arról, hogy az érdeklődésük nem volt hiába való. Azt már tudják, hogy van benned potenciál, de arról továbbra is fogalmuk sincs, hogy mit csinálhatott egy ilyen törékeny termetű lány, amivel így elkápráztatta a Játékmestereket.

A Játékmesterek... Aspen elméjében újfent felsejlett a Matthias nevű fiú – már ha valóban így hívták - alakja. A srác, aki a legváratlanabb pillanatba kezdett el a testvéréről hadoválni, hogy aztán a bemutatója alatt feltűnjön a többi elégedetten bólogató Játékmester között.

Vajon mennyire volt beleszólása a pontozásba? Ahhoz, hogy igazi befolyással bíró Játékmester legyen még túl fiatalnak tűnt; de akkor miért hagyták neki, hogy elvegyüljön a többi kiképző között? Talán ez valami új módszer, ahogyan felmérik a kiválasztottak képességeit? Vagy Matthias csupán egy elkényeztetett gazdag kölyök, akit a tehetős rokonsága bevásárolt a viadal színfalai mögé?

Eközben Cecelia tovább folytatta a gondolatmenetét:

- Egyelőre egy enigma vagy a számukra Aspen, ha pedig ma este is ügyesen machinálunk, felejthetetlen leszel.

Felejthetetlen? Valóban ez lenne a célja? A szponzorok szempontjából mindenképpen; de vajon emberi részről ér annyit a túlélés, hogy teljesen kiforduljon magából az arénában? Hogy egy Finnick Odairhez hasonló kegyetlen gyilkossá váljon, akit aztán a Kapitólium jól körül is rajong, mintha mi sem történt volna?

Persze amikor a többi kiválasztott pengével a kezében tör majd az életére, biztosan nem lesz ideje hasonló erkölcsi kérdéseken rágódni. Ezek a biztonságban töltött percek dilemmái voltak, amiket az aréna falai közé érve végleg maga mögött kényszerül hagyni.

Ott a lelkiismeret helyett az életösztön diktálja az ütemet.

Gyorsan elüldözte hát magától ezeket a gondolatokat. Ma este nem ért rá a saját aggodalmaival foglalkozni.
Szerepet kellett játszania, méghozzá a Cecelia által gondosan megírt és ráosztott szerepet.

Az interjúkig hátralévő idő vészesen ketyegett, így mire Aspen feleszmélt, már a kiválasztottak fele túl is esett a mindössze három perces beszélgetéseiken.

Aspen meglepetésére a Carver nevű srác – a Játékmesterektől kapott magas pontszáma ellenére, ami a karrier kiválasztottakhoz hasonlóan akár arrogánssá is tehették volna őt – inkább a kiképzésen is tapasztalt csöndes megfigyelő szerepét hozta magával. Habár nem tűnt úgy, hogy zavarba lenne, mégis keveset beszélt, Caesar Flickerman néhány kérdésére pedig néha csak egy egyszerű bólintással vagy fejrázással felelt. Izmos kiállásán kívül, volt valami a jelenlétében, ami szavak nélkül is erőt sugárzott.

Az utána következő Ellery – feltehetően azért, hogy elfedjék az alatta meghúzódó kötéseket – bő sötétbarna ruhát viselt, amelynek alját az ősz színeiben pompázó levelek díszítettek. A mozgása koordinálatlan volt, kezei pedig – valószínűleg a szervezetébe juttatott tetemes mennyiségű fájdalomcsillapító és nyugtató párosától - látványosan remegtek. Barna ruhája, ha lehet még jobban kiemelte sápatag, tésztaszerű bőrét.

Caesar hiába akart beszélgetést kezdeményezni, Ellery még az előtte lévő fiúnál is kevesebbet szólalt meg. Inkább a ruhája aljára varrt levelekkel foglalatoskodott és csak elvétve hümmögött el valami válasz féleséget.

A csigalassúsággal eltöltött három perc után, - ami még egy Caesar Flickermanhez hasonló tapasztalt motorost is megizzasztott - Aspen Aconite-ot szólították a színpadra. Habár ruhája az előző darabhoz hasonlóan most is az idomaihoz simult, magasan felsliccelt bársonyszoknyája gondoskodott róla, hogy most ne legyen gondja a mozgással.

A nézőközönsége elégedett huhogása új lendülettel töltötte meg kissé darabosnak mondható mozgását. Hiába, óriási szerencséje volt, hogy Delphine választása ebben az évben az ő körzetére esett. Remélhetőleg az interjú végére nem csinálok magamból akkora bolondot, hogy megbánja a döntését.

Gyors kézfogásuk után az este házigazdája se állhatta meg, hogy bókoljon neki. 

- Ma is elragadóan festesz, Aspen...

Most, hogy eljött a pillanat, hogy kiereszthesse a hangját, olyan száraznak érezte a torkát, hogy képes lett volna vattát köpni.

Egy végtelenül hosszúnak tűnő pillanatig zavarodottan bámulta Caesar vakitóan fehér és irreálisan szabályos fogsorát. Vajon Ezrah is ehhez hasonló lámpalázat érzett, amikor a férfi - ugyan ebben a székben ülve - neki szegezte a kérdéseit?

Az ég szerelmére Aspen kapd össze magadat! korholta magát, majd hálás mosolyt erőltetett az arcára.

- Köszönöm – hangja egy oktávval feljebb volt a megszokottnál - egy szorgos átalakító csapat és egy zseniális stylist csodákra képes.

- Valóban... - Caesar láthatóan megkönnyebbült, hogy végre egy kevésbé problémás kiválasztottal kell szóba elegyednie. – Milyen árnyalat is ez egészen pontosan?

- Méregzöld...

- Méregzöld – ismételte meg lassan, mint aki csak ízlelgeti a szót. - A megnyitóünnepség után lassan a védjegyeddé válik – azzal óvatosan megcsippantotta Aspen szoknyájának anyagát, hogy jobban szemügyre vehesse azt - De megértem, hisz valóban remekül áll neked. Jövőre lehet, hogy én is kipróbálom...

- A ruhát vagy az új hajszínt? – A kérdése nyomán Caesar Flickermannel egyetemben a közönségük nevetésben tört ki.

A nézők kacagásával a fülében Aspen is megengedett magának egy mosolyt. Szellemes megszólalása tökéletes volt a jég megtörésére.

- Komolyra fordítva a szót, - szólította meg a műsorvezető, miután a nézőközönség lassan elcsendesedett - mond csak ki is igazából az az Aspen Aconite?

Mély lélegzetet vett és megacélozta az arcvonásait. A bohókás kislánynak már nyoma sem volt.

- Csak egy lány a nyolcadik körzetből, aki minden áron bizonyítani szeretne...

- Ezek a kifürkészhetetlen sötét szemek valóban nagy elhivatottságról tanúskodnak. De mintha már nem most találkoznék velük először...

Újabb mély lélegzetvétel következett. Nem akart erről beszélni, de muszáj volt. Tekintetével megkereste a nézőtéren helyet foglaló Ceceliát, aki egy határozott biccentéssel mozgásra bírta makacsul összepréselt ajkait.

- Nem én vagyok az első a családomból, akit az a megtiszteltetés ért, hogy képviselheti a körzetünket a viadalon. – Igyekezett, hogy mondanivalója vádaskodás helyett, inkább erőt sugározzon. - Ezrah-nak hívták és az ő emléke előtt tisztelegve szeretném magaménak tudni a győzelmet.

Szavai nyomán síri csönd borult a nézőtérre. Végül Caesar Flickerman volt az, aki megtörte a hosszúra nyúló hallgatást.

- Ezek igen magasztos célok... - hangja meglepően együtt érzően csengett. - Mit gondolsz, milyen képességeid segítenek majd hozzá az eléréséhez?

Habár a válasz elég kézenfekvőnek bizonyult, Aspen egy pillanatra elgondolkodott.

- Kitartó vagyok... A mentorom szerint már-már makacs, - itt a kamerák egy pillanatra a kedélyesen mosolygó Cecelia felé fordultam - de ez szerintem csak nézőpont kérdése.

- Szóval vegyük úgy, hogyha valamit a fejembe veszel, akkor az úgy is lesz?

Aspen sokat sejtetően elmosolyodott, pár másodpercnyi hatásszünetet iktatva be ezzel a beszélgetésükbe.

- Így igaz Caesar... Tűzön vizán át.