~ HÉT ~
KIKÉPZÉS

Ahogy Aspen Cainnal és Devonnal kiegészülve az alaksori kiképzőközpont felé suhant, már nyoma se volt a tegnap esti kicicomázott lánynak. Megszabadult a sminktől és egyszerű, kényelmes edzőruhát húzott; csak laza copfba fogott loknis fürtjei emlékeztettek valamicskét a nagy belépőjére.

Érkezésük után még beletelt egy kis időbe, hogy az utolsó páros is befusson, de a lány korántsem bánta a dolgot. Arra használta a rendelkezésre álló szusszanásnyi szünetet, hogy rendesen felmérje leendő ellenfeleit.

A karrier kiválasztottak – vagyis az egyes, kettes és négyes körzet versenyzői – élőben pontosan olyan rémisztőnek tűntek, mint az előző években. Izmosak és jól tápláltak voltak, de egyúttal önteltek is, ami az arénában könnyűszerrel a végüket is okozhatja majd. Egytől-egyig a durvábbnál-durvább fegyverek felé sandítgattak; látszott rajtuk, hogy égnek a vágytól, hogy a többi rettegő kiválasztott előtt felvághassanak a tudásukkal.

Az egyetlen kivételt az az Annie nevű lány jelentette, akinek halálát Aspen már az érkezésük napján eltervezte. Törékenynek és rémültnek tűnt, mint aki a legkisebb provokálás hatására fogja és menten elsírja magát; nem csoda hát, hogy a karrier kiválasztottak rá se hederített. Nem tartották méltónak rá, hogy bevegyék maguk közé.

A karrier kiválasztottakkal párhuzamosan egy másik, apróbb tömb is alakulóban volt. Páran akaratlanul is aköré a hetedik körzetű fiú köré csoportosultak, akiről már az aratás ismétlését nézve megállapította, hogy érdemes lesz figyelni rá. Habár számbeli és erőbeli hátrányban voltak, Aspennek igencsak ínyére lett volna, ha az egyes, kettes és négyes körzet kiválasztottjainak végre kihívői akadnak.

Szépen elintézik egymást, és közben annál kevesebb figyelem irányul a hozzá hasonló magányosan boldogulni próbáló versenyzőkre.

Miután mind a huszonnégy kiválasztott megérkezett egy Atala nevű izmos nő kiokosította őket a kiképzés menetéről, majd szélnek eresztette őket. Aspen és Cain ezután könnyes búcsút vettek egymástól és megindultak a csarnok két ellentétes pontja felé. Egyéni felkészülés volt, nem értek rá egymással jópofizni.

Cecelia tanácsát megfogadva olyan jártasságokat igyekezett elsajátítani, amik bár nem voltak olyan látványosak, mint a dárdahajítás vagy a birkózás, de az arénában felbecsülhetetlen előnyt jelenthettek a számára. Végigjárta a tűzrakás, az álcázás és a menedék készítő állomáshelyet, de az íjászpályánál csúfos kudarcot vallott, így végül megfogyatkozott lelkesedéssel - fülét-farkát behúzva - kullogott el a gyakorlópályák mellől.

A hivatásosok bezzeg egész délelőtt ott gyakoroltak és csak a közelgő ebédszünet kedvéért voltak hajlandóak félbeszakítani a megfélemlítésnek szánt bemutatójukat. Aspen egyedül annak örült, hogy - legyenek bármilyen erősek és harcedzettek -  egyikük sem mászott fele olyan ügyesen sem, mint ahogyan ő tud.

Lehet, hogy nem értek túlzottan egy fegyverhez sem, - morogta magában miközben a kitartóan gyakorolta a hurkolást a kezébe nyomott kötéldarabon - de senki sem mondta, hogy a saját terepükön kell legyőznöm őket.

- Mint két tojás...

Aspen felkapta a fejét és értetlenkedve körbenézett. Nem egy másik kiválasztott, hanem az állomáshelyet felügyelő húsz-huszonöt éves  forma srác szólította meg.

- Tessék?

- Te és a bátyád. Ő is ugyanilyen arckifejezést vágott, amikor koncentrált.

A srác halálosan komoly arccal vizslatta őt, így Aspen rögtön megértette, hogy az előbbi kijelentés valószínüleg nem egy ízléstelen tréfa része volt.

- Ismerted őt? – ez meglehetősen hülye kérdés volt, de Aspen elméjében a gyanakvás helyett, a kíváncsiság kerekedett felül. Az állomáshely asztalra támaszkodva nagy szemeket meresztett a túloldalon álló srácra.

- Az túlzás. De, amikor öt éve idekerültem ő volt az első, akinek megmutathattam egy-két fortélyt. Akkoriban sem örvendett túl nagy érdeklődésnek ez az állomás, a kiválasztottak többsége rá sem hederített. De a bátyád hajlandó volt adni neki egy esélyt, ráadásul még tehetséges is volt... Az ember pedig mindig megjegyzi magának az ilyen kiválasztottat.

Aspennek fogalma sem volt róla, hogy mégis hogyan reagáljon az előbb hallottakra. Csak állt ott kezében a félig kész csomójával, mint egy rakás szerencsétlenség. Nem gondolta volna, hogy néhai testvére emléke - rajta és a családján kívül - bárkiben is ilyen élénken élhet. Eközben a srác lehalkította a hangját és így folytatta:

- Ha rám hallgatsz, hagyod az íjászkodást és keresel magadnak egy méretben jobban hozzád passzoló fegyvert.

- Te figyeltél engem?

- Fogalmazzunk úgy, hogy akaratlanul is odatévedt a tekintetem.

Aspen hitetlenkedve ráncolni kezdte a szemöldökét. Nem tudta hova tenni ezt a furcsa, indokolatlan érdeklődést, amit ez a kapitóliumi fiú az irányába tanúsított.

- Akkor remélem jól szórakoztál a szerencsétlenkedésemen...

- Szó sincs ilyenről – azzal megkerülte az asztalt és a lány mellé lépve segített neki befejezni a megkezdett csomót. Amikor az ujjai a bőréhez értek, Aspen úgy húzta el a kezét, mintha áramot vezettek volna belé.

Hátrált egy lépést és lehetséges szemtanúk után kutatva gyorsan körbe kapkodta a tekintetét. Szerencsére se a kiképzést páholyból figyelő Játékmesterek, sem pedig a többi kiválasztott nem szentelt túl nagy figyelmet a csarnok egyik eldugottabb sarkában meghúzódó párosnak. A srác eközben úgy tett, mint aki észre sem vette a dolgot és leplezetlen kíváncsisággal fürkészte tovább a megszeppent lányt.

- A dobókésekkel próbálkoztál már? Illene hozzád és ami még fontosabb, közelről is távolról is halálos lehetsz velük...

- Honnan tudsz te ennyit a fegyverekről kedves...

- ...Matthias Octavius. És hogy a kérdésedre válaszoljak a munkámból fakadóan. Ha hiszed, ha nem, nem csak a csomók kötögetéséhez kell, hogy értsek.

Mielőtt Aspen bármit is válaszolhatott volna a csarnok másik végében hangzavar támadt.

- Ellery kérlek nyugodj meg! Nincs semmi baj! – ez a hetedik körzeti fiú hangja volt. – Csak rakd le azt a kést és gyere ide hozzám!

Az Ellery nevezetű lánynak viszont esze ágában sem volt engedelmeskedni. Villogó szemeit ide-oda kapkodva kitartóan szorongatta a jobbjában tartott kést.

- NEM! AZ EGÉSZNEK SEMMI ÉRTELME SINCS, NEM AKAROK ITT LENNI! HÁT NEM ÉRTED CARVER...?!

Miközben Aspen ereiben megfagyott a vér, az előttük kibontakozó eseményeket páholyból figyelő Játékmesterek alig várták a folytatás. Végre történt valami, ami érdekesebbnek bizonyult a feltálalt fényűző lakománál.

Eközben a békeőrök is megérkeztek a helyszínre és bekerítő alakzatot alkalmazva fenyegetően közelíteni kezdtek a megrémült lány felé.

- Nézzétek a kattos lányt! – ez az egyes körzetből származó ikerpár lány tagjának hangja volt. Ő és a kis kompániája láthatóan nagyon jól szórakozott az orruk előtt kibontakozó drámán. - Annyira ráhoztuk a frászt, hogy mindjárt végez magával, mielőtt még a valódi buli kezdetét vehetné...

- Azt akarom, hogy vége legyen... - szipogta Ellery, majd a magasba emelte a kezét, mire az eseményeket figyelő kiválasztottak egy emberként fojtották vissza a lélegzetüket. Mielőtt a békeőrök elérhették volna őt, hogy kicsavarják a kezéből a fegyvert, egyenesen a hasa közepébe vezette azt.

Ahogy Ellery térdre a kiképzőközpont hűvös padlójához ért, halálos csönd telepedett a csarnokra.

- Nincs több bámészkodás! Minden kiválasztott induljon a kantinba! MOST! – a csendet a kiképzésüket vezető Atala ellentmondást nem tűrő hangja törte meg, aki egy nagy csoportnyi orvos élén rontott be a csarnokba.

A huszonhárom talpon maradt kiválasztott vonakodva bár, de eleget tett a kiképzőjük utasításának. Nem mintha a történtek után - a karrier kiválasztottakon kívül – bármelyiküknek is túl sok étvágya lett volna.

A Carver nevű srác gyűlölettől izzó pillantásai az egyes, kettes és négyes körzet kiválasztottjainak irányába nem sok jóval kecsegtetett, de a békeőrök jelenlétében ő is tehetetlennek bizonyult. Így hát fogta magát és az egyre zöldülő arcú Annie előtt kicsörtetett a teremből.

Majd az aréna falain belül pontot tesznek az ügy végére... – gondolta Aspen az Ellery körül egyre csak növekvő vértócsát figyelve.

Csak reménykedni tudott benne, hogy amikor ez bekövetkezik ő már nem lesz a közelben.

Ellery - ahogyan ez várható volt - a kiképzés hátralévő két napját a korházban töltötte.  Aspen azonban biztos volt benne, hogy legkésőbb az interjúk estéjére talpra állítják a kétségbeesésében saját maga ellen forduló lányt.

A shownak mindenáron folytatódnia kellett.

Aspen eközben – kínosan ügyelve arra, hogy csak a karrier kiválasztottak távollétében merészkedjen a gyakorlópálya közelébe – megfogadta Matthias tanácsát és közelebbről is megismerkedett a késdobálás kétes hátterű művészetével.

Azok az alap mozdulatok, amiket Cecelia a vonaton mutatott neki már egészen jól mentek, de a célba dobóssal akadtak még problémái. Ez viszont korántsem szegte a kedvét, sőt... Hosszas morfondírozás után kitalálta, hogy meglévő képességeire alapozva, hogyan is teheti még halálosabbá újonnan szerzett jártasságait.

Az ötlet a növényismerettel kapcsolatos állomáson vert szöget a fejében. Nem mintha a kiképzőjük tudott volna újat mondani a számára... Savera a növényismeret csínyját-binyját megtanította neki.

A sötétlila bogyókra meredve elfogja a szánalom. Ha Ellery kétségbeesésében a tőr helyett ezekkel a bogyókkal próbálkozott volna, a helyszínre érkező orvosok biztosan tehetetlenek lettek volna. Még a Kapitólium fejlett orvostudománya sem cselezheti ki az éjfürt elfogyasztásával járó villámgyors véget.

A kiképzés többi napján Matthiasnak se volt se híre, se hamva, pedig a lány szívesen megköszönte volna neki a tippet, ami új reményt adott a számára. Csak remélni tudta, hogy fiú nem került bajba a kis beszélgetésük miatt.

A gondolattól, hogy büntetésképp belőle is olyan kivágott nyelvű avoxot csinálnak, mint akik az ittartózkodásuk alatt az ellátásukért felelnek, görcsbe rándult a gyomra.

A hasonló aggodalmas gondolatokat még keményebb munkával igyekezett távol tartani  magától, így mire Aspen feleszmélt, már a kiképzésük harmadik napját taposták. Nem maradt más hátra, mint hogy egyenként a Játékmesterek színe elé járuljanak és bemutassák, hogy mire is képesek.

A kiválasztottakat a körzetük száma szerinti növekvő sorrendben hívták be, ezért a nyolcas számot viselő Aspen hosszú és idegőrlő várakozásnak nézett elébe. Stratégiáját újra és újra átismételve magában, csak reménykedett benne, hogy a nézőközönsége értékelni fogják a vakmerőségét. Nem hibázhatott, különben a Játékmesterek még az arénába jutása előtt elsüthetik azt a nyamvadt ágyút.

Miután a Carver nevű srácot is behívták a hetedik körzetből, Aspen nem győzte izzadó tenyerét a nadrágjába törölni. Tizenöt csigalassúsággal eltelt perc után az ő nevét szólították, ezért felállt és maga mögött hagyta a hullasápadt arccal várakozó többi kiválasztottat. Cain valami kéz is lábtörés félét mormogott az orra alatt, de Aspen - a fülében dobogott a pulzusa miatt - nem hallotta biztosan.

Érkezésekor a Játékmesterek a megszokott páholyukban ülve várták, hogy ízekre szedjék az éppen soron következő kiválasztottak teljesítményét. Habár Aspen látta, hogy az elfogyasztott tetemes mennyiségű alkoholtól és ételtől néhány Játékmester ábrázata kissé kótyagosnak tűnt, a többség – talán pont a megnyitóünnepségen bemutatott hatásos belépője miatt – érdeklődve várta, hogy ezúttal mivel rukkol elő a tarsolyából.

A fegyverekkel teli állvány már a helyén volt, ezért a gyakorlóbábuk beállítása után a növényismereti állomáshoz sétált, hogy beszerezze a bemutatójához szükséges apró, de sokkalta halálosabb bogyókat.

Miután ezzel megvolt, Aspen egy mély sóhajtás kíséretében kézbe vette a gyakorlás során használt tőröket. Magában gyorsan hálát adott a fegyverek finom barázdákkal díszített markolatáért. Nem éppen az ügyességét bizonyította volna vele, ha a bemutatója közben - izzadó tenyere révén - a fegyverek idő előtt kirepülnek a kezéből.

Azután, hogy megbizonyosodott róla, hogy biztosan tartja őket, belekezdett a gondosan begyakorolt koreográfiába. Elsőre talán kicsit darabosnak tűnhetett a mozgása, de az első blokk végére egészen belejött a dologba. Most következhetett a nagy finálé.

- A neve éjfürt – mondta majd a magasba emelte a kezét, hogy a Játékmesterek is alaposan szemügyre vehessék az áfonyára emlékeztető veszedelmes bogyókat. – Ha az ember van annyira balga és eszik belőle, még azelőtt végez vele, hogy leérne a gyomrába. – Azzal összenyom párat és hagyja, hogy a vérvörös nedű végigfolyjon a jobb kezében tartott tőr pengéjén.

Ezúttal még a mérhetetlen dőzsöléstől eltompult Játékmesterek is tűkön ülve kezdték figyelmi a produkcióját. Megtörölte a kezét és gyorsan felvette a fonalat onnan, ahol a bogyók bemutatása előtt hagyta. Szúrás, forgás, hárítás és így tovább.

A lazítva a szorításán a lehető legváratlanabb pillanatban elhajította a jobb kezében lévő tőrt, ami így egyenesen a gyakorlóbábú hasába fúródott. A mellkasára célzott ugyan, de tekintve, hogy a pengéje át volt itatva a bogyó levével, találata - a céltévesztés ellenére - nem bizonyult kevésbé halálosnak. A következő dobásra viszont sokkal jobban felkészült, ezért a tőr egyenesen a bábú fejébe fúródott.

Ahogyan végignézett a bólogató Játékmesterek során, egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a száját. Mind elégedettnek tűnnek – nyugtatta magát - az egyikük még egy mosolyt is megeresztett felém... Várjunk csak?!

A Játékmesterek között helyetfoglalva rögtön felismerte azt a sötét, göndör fürtökkel keretezett szépvágású arcot. Matthias volt az...