~ HAT ~
MEGNYITÓ ÜNNEPSÉG

Aspen rövidke köntöse, amit az átalakító csapata adott rá, nem sok mindent bízott a képzeletre.  Hiába próbálta összébb húzni, alaposan legyantázott sajgó combjai igyis kivillantak belőle.

Cecelia instrukcióinak engedelmeskedve befogta a száját és hagyta, hogy Delphine nevű stílustanácsadójának segítői azt tegyenek vele, amit csak akarnak. A szőrtelenítés után minden porcikáját alaposan lesúroltak, a körmeit formára reszelték, kisminkelték, legvégül pedig a haját is kezelésbe vették.

A drága kencék és extravagáns kezelések megtették a hatásukat; két és fél óra elteltével a különbség valóban szembetűnő volt. A bőre halványan fénylett a rákent olajos anyagtól; az arcára applikált zöldes-feketés színvilágú smink viszont – Aspen legnagyobb megkönnyebbülésére – , ahelyett hogy teljesen eltorzította volna őt, csupán csak hangsúlyosabbá tette eredeti vonásait.   Különösen a fényes sötétbarna zuhataggá varázsolt hajkoronája tetszett neki, amely valamilyen édeskés virágillatot árasztva, ondoláltan hullott alá.

- Elégedett vagy az új éneddel? – csicseregte izgatottan a Giada nevű nő. Zöld bubi frizurája és a színben hozzá passzoló ruhái révén, - alacsony kövérkés termetével kiegészülve - leginkább egy borsószemre hasonlított.

Aspen – fejében Cecelia kitartó noszogatására – mosolyt erőltetett az arcára és így felelt:

- Csodálatos munkát végeztetek. Köszönöm szépen!

Átalakító csapata - Aspen dicsérete hallatán - majd ki csattant az örömtől. A Lauder nevű férfi egészen odáig ment, hogy meghatottságában - egy színpadias mozdulattal - letörölt egy kósza könnycseppet a szeme sarkából.

Elégedett locsogásuk furcsa mód megnyugtatóan hatott rá. Habár nem vettette volna meg a csöndet sem, folyamatos duruzsolásukat hallgatva legalább nem volt ideje a rá leselkedő kreatívabbnál-kreatívabb halálnemeken agyalni.

Hármójuk távozása után az aprócska köntösben feszengő Aspen számára zavaróvá vált a tágas helyiségre boruló csend. A hosszúkás bőrkanapé szélére húzódva idegesen babrálni kezdett a köntöse madzagával.
Stílustanácsadója sem siette el a dolgot; a szoba dupla szárnyú ajtaja jó tizenöt perc elteltével nyitott utat a Delphine nevezetű nő előtt.

Első ránézésre kísértetnek tűnt; magas volt és vékony, hófehér bőrét pedig platinaszőke hajkoronája tette még hangsúlyosabbá. Ruhái elegánsak voltak ugyan, de a kapitóliumi divat viszonylatában inkább egyszerűek, mintsem extravagánsak. A fókusz egyértelműen vérvörös ajkain volt, amely élettel töltötte meg sápatag arcát.

-  Elnézést, hogy megvárattalak, de még meg kellett beszélnem valamit a szomszédos szobában lévő kiválasztott-társad csapatával. – mondta azzal kezet nyújtott neki. – Delphine vagyok, nagyon örülök, hogy megismerhetlek Aspen.

Delphine jobbjára meredve arra számított, hogy a stylist bőre olyan élettelen és hideg lesz, mint aminek tűnik, de csalódnia kellett. A nő keze pontosan olyan hőmérsékletű volt, mint az övé.

-  Megkérhetlek rá, hogy felállsz, hogy alaposabban szemügyre vehesselek?

Aspen kelletlenül igazgatni kezdte a köntösét, de azért eleget tett a nő kérésének. A kanapétól eltávolodva előre lépett, hogy a nő kényelmesen körbejárhassa őt. Delphine gyakorlott szemei ezután alaposan végigmérték őt. Összeráncolt homlokát látva rosszallásra számított, de amikor kinyitotta a száját, újfent bebizonyosodott a tévedése.

- Valósággal tündökölsz – úgy tűnt a homlokráncolás nála nem a közelgő kritika, hanem csupán a koncentráció jele. - Giadáék dicséretet érdemelnek. Köszönöm, most már leülhetsz. – mondta azzal ő is helyet foglalt az egyik közeli furcsa formájú karosszékben. - Az aratáson viselt ruhádból már tudom, hogy jól áll neked a zöld, de most úgy gondoltam, hogy hanyagolnunk kéne a pasztellszíneket és helyette egy másik árnyalattal kellene dolgoznunk.

Aspen egy bólintással nyugtázta a dolgot. Delphine letisztult kiállása miatt reménykedett benne, hogy a számára választott ruhaköltemény se lesz túlságosan csicsás. Nem fűlött hozzá a foga, hogy a tizenkettedik körzet összekormozott arcú, túlméretezett kezeslábasába öltöztetett kiválasztottjaihoz hasonlóan, ő is ország-világ előtt nevetség tárgya legyen.

- A körzeted a textilipar fellegvára, ezért nem volt annyira megkötve a kezem, mint a többi stylistnak, de ez nem azt jelenti, hogy az egészbe nem vihetnénk bele egy huncut kis csavart.

- Biztos, hogy nem tartozik ehhez a ruhához, egy kiskabát vagy valami? - Aspen lányos zavarában összekulcsolta a kezeit a mellkasa előtt.

A harci szekerek tövében várakozó Cecelia oldalra biccentette a fejét és tetőtől talpig végigmérte őt. Az ajkai szélén megbúvó apró mosoly egy cseppet sem tetszett neki.

- Nem tetszik, hogy kint van a hátad?

- Csak nem akarok ötleteket adni a többi kiválasztottnak, hogy hova szúrjanak késükkel – morogta az orra alatt, gondosan ügyelve arra, hogy a Cain körül legyeskedő átalakító csapat ne hallhassa meg a szavait.

Bezzeg őt rendesen felöltöztették, még a bokája sem villan ki a szereléséből...

Aspent voltaképpen nem is a sötétzöld, szinte már fekete spagetti pántos ruha nyitott háta zavarta igazán, hanem az U alakú mély kivágása, amely láttatni vélte a dekoltázsát. A Delphine által tervezett ruha gyönyörű volt, ez vitathatatlan, de a lány nem volt hozzászokva az ehhez hasonló kihívó szerelésekhez, ugyanúgy ahogyan az őt fürkésző kocsányon lógó szemekhez sem.

-  Most ne velük törődj – Cecelia ellökte magát a szekér oldalától, aminek eddig támaszkodott, majd jobbját védence csupasz vállát helyezte -, hanem az odakint lévő tömeggel, akik között lehetséges szponzorok rejtőznek. Vedd le őket a lábukról; az arénában az ösztöneiden kívül az ő ajándékaikra vagy utalva.

-  Szóval csak húzzam ki magamat, bájologjak és közben villogtassam a melleimet...

- ...Meg persze azt a ragyogó mosolyodat.

Aspen vékony estélyijében vacogva, ha tehette még jobban gyűlölte a Kapitóliumot.

-  Nevetséges... Mintha egy darab hús lennék.

-  Tetszik vagy sem drágám, mi mind azok vagyunk. Minél hamarabb elfogadod, annál jobb lesz neked.

- Nem vagyok a te... - kezdett bele, de Cecelia a szavába vágott.

- Finnick Odair és az ő hatalmas bölcsessége... - Eközben Cain és az izgatottan trécselő átalakító csapat is visszatért melléjük, bár Aspen gyanította, hogy az utóbbiak csak azért jöttek, hogy karnyújtásnyi távolságból szemrevételezhessék a Kapitólium kedvencét.

-  Ha igazak a pletykák nem csak az hatalmas... - súgta oda Giadának a mellette álló magas lila hajú nő, akinek nevéről Aspen időközben megfelejtkezett.

Finnick Odair egy kacsintással jutalmazta a nő szavait, ami, még a korábbinál is nagyobb viháncolást és pironkodást eredményezett. Aspen tekintete – egy kiadós szemforgatás után – találkozott az átalakító csapat árnyékában meghúzódó Cainéval. Sütött róla, hogy pontosan olyannyira bosszantja őt a páváskodó férfi jelenléte, mint amennyire őt is.

Nem is páva - gondolta magában - , hanem egy bosszantó légy. Addig kering itt körülöttem, amíg le nem csapom...

- Minek köszönhetjük a megtiszteltetést? – kiválasztottjai frusztrációját érzékelve Cecelia magához ragadta a szót.

- Elküldtek onnan – fejével a saját körzete harci szekere felé biccentett. – Elúsztak a készülődéssel és azt mondták, hogy csak láb alatt vagyok...

A mondandójához párosított világfájdalmas arcot még egy profi színész is megirigyelte volna. Giada szemei viszont azonnal felcsillantak. Látszott rajta, hogy bármit megtenne azért, hogy Finnick Odair kedvében járjon.

-  Csak nem Domitiáék szerencsétlenkednek már megint? Esküszöm, hogy minden évben ez van... De egyet se félj, majd mi hárman kézbe vesszük a dolgot! – azzal fogták magukat és Giada vezetésével eltipegtek a négyes körzet kocsija felé.

Távolodó alakjukat követve Aspen szemei megakadtak az Annie-ra adott habos-babos ruhakölteményen.  A terjedelmes kék szoknya és a sok fodor minden bizonnyal a hullámzó tengert akarta szimbolizálni, de a lány magas kontyba csavart vörös hajával együtt inkább úgy nézett ki, mint azok a feldíszített apró sütemények cseresznyével a tetejükön, amiket a vonaton evett.

-  Szerettem volna látni, hogy Delphine ebben az évben mit alkotott – miközben beszélt szemeit mindvégig Aspenen nyugtatta. - Ő volt az én stylistom is, csak sajnos az utóbbi időszakban szereti váltogatni, hogy melyik körzet kiválasztottjait csinosítgatja. 

A tény, hogy Finnick Odair tetőtől talpig végigmérte mindenki más számára hízelgő lett volna ugyan, de Aspen itt is – mint oly sok más esetben – kivételt jelentett. Taszította a férfi közelsége, a szíve a torkában dobogott és még a korábbinál is kiszolgáltatottabbnak érezte magát. 

- Vajon idén is számíthatunk valamilyen plusz meglepetésre, a kedvenc stylistunktól? – morfondírozott, miközben akaratlanul is közelebb hajolt a lányhoz. Aspen orrát a férfi bőréből áradó enyhe parfüm és valamilyen egyedi illattal sajátos keveréke csapta meg.

Egy ilyen hiú fickónak még szép, hogy jó illata van; - forgatta a szemeit - a habkönnyű életéhez ez is hozzátartozik. Csak abba nem gondol bele a nyálcsorgató csürhe, hogy ezért a luxusért hány másik gyerek vérével fizetett az arénában.

A feléjük közeledő magassarkú cipő kopogása kizökkentette Finnicket a bambulásból. Egy pimasz mosolyon kívül minden érzelmet eltüntetett az arcáról és hátrálni kezdett.

- Azért, hogy erről lerántsuk a leplet, neked is várnod még kell még pár percet Finnick, ugyan úgy ahogyan a többi nézőknek is...

Delphine Devon Mayfield és - Cain stílustanácsadójának - egy Caius nevű extravagáns külsejű nevű férfi oldalán futott be. Habár most sem viselt túlzottan kirívó ruhákat, és nem tapsikolt olyan áhítattal, mint az őt közrefogó két férfi; határozott megjelenésével és rikítóan világos tónusaival így is magának követelte a figyelmet.

- Ugyan már Delphine... – Finnick itt üdvözlésképp egy-egy puszit nyomott a stylist sápadt orcáira. - Te is tudod, hogy a türelem a gyengém.

- Tisztában vagyok vele, ezért elöljáróban elég annyit az orrodra kötnöm, hogy a gondjainkra bízott kiválasztottak ragyogóak lesznek.

- Ahhoz nem fér kétség. – bólintott miközben szemei újfent Aspen sziluettjére vándoroltak.

A lány fejében már az is megfordult, hogy a férfi netalántán tudatosan igyekszik az agyára menni, csak azért hogy provokálja őt.

- A KIVÁLASZTOTTAK FOGLALJÁK EL A HELYÜKET! – Mennydörögte a hangosbemondón át egy ellentmondást nem tűrő hang.

A hivatalos utasítás hallatán Devon a kezébe vette az irányítást.

-  Gyorsan fel a szekérre, egy-kettő! Te pedig Delphine, - itt a nő tenyerében pihenő aprócska kapcsolóra bökött – ideje, hogy feltedd a pontot az i-re.

A probléma ott kezdődött, hogy a szűk ruhában mégsem volt olyan egyszerű felvergődni a fogatra, mint azt ahogyan elsőre gondolta. Cain bezzeg - akinek combjait nem kötötte gúzsba egy az idomaihoz tapadó szoknya – könnyű szerrel felpattant azon a két aprócska lépcsőfokon.

Elegancia ide vagy oda, Aspennél kezdett betelni a pohár. Baljával megcsippentette a ruhája finom anyagát, és morgolódva feljebb csúsztatta azt a combján, nagyobb mozgásteret biztosítva ezzel a lábainak. Csak arra nem számított, hogy egyensúlyozásképp kitartott jobbja nem marad sokáig magányos.

A tenyerébe csúsztatott kéz érintése, amely felsegítette őt azon a két lépcsőfokon, nem volt tolakodó és csak egy pillanatig tartott. Mire Aspen felfogta, hogy mi is történt és megfordult, hogy szemtől szembe találhassa magát a jótevőjével, már csupán csak Finnick zsebre tett kézzel távolodó alakját pillanthatta meg.

Nem volt ideje, hogy túl sokat morfondírozzon az eseményeken, ugyanis egy gyors szoknyaigazítás után a fogat már meg is lódult velük az istálló kijárata felé.

Bele akar mászni a fejembe, hogy összezavarjon és az ő kiválasztottjának több esélye legyen. De ezt a játékot ketten játsszák Finnick Odair.

Alkonyodott, így Delphine ruhája, az egyre romló természetes fényviszonyok és a Finnick által csak plusz meglepetésnek titulált elem révén, még átütőbb eredményekkel kecsegtettek.

A tömeg kitartó éljenzésével a fülében mély lélegzetet vett és mosolyt erőltetett az arcára.

Mell ki, has be, hát kihúz. És verd ki őt a fejedből!

- A NYOLCADIK KÖRZET! - Caesar Flickerman felerősített hangját szinte elnyomta a tömeg kirobbanó ovációja.

A testét borító sötét anyagot nem csak az arcukba csapó menetszél keltette életre, de ruha alja felé egyre csak sűrűsödő gyakoriságú - gombnyomára láthatóvá váló, majd pulzálni kezdő - méregzöld hímzések is. A kapitóliumi technológiát a körzetéből származó fonallal ötvöző ruha minden tekintetet automatikusan Aspen felé irányított.

Delphine ruhája megtette a hatását, így már csak rajta múlott, hogy a megnyitóünnepség végére hány tehetős pártfogót sikerül maga mellé állítania.

Amikor pedig a tét olyan nehezen elhanyagolható dolog volt, mint a túlélés, az ember nem válogathat az eszközökben. Lefejtette hát az ujjait az eddig görcsösen markolászott kapaszkodóról, majd mosolyát még szélesebbé varázsolva, csókokat kezdett dobálni a nevét éljenző tömeg irányába.