~ EGY ~
KÍSÉRTET A PADLÁSON

Aspen hátát a hűvös téglafalnak vetve a tiszta kék égboltot fürkészte. Utálta, hogy az aratás napja volt az egytelen, amikor a körzete textilgyárainak füstöt pöfögő, ormótlan kéményei nem színezik fakó szürkére az eget.

Az aratás– legalábbis a Kapitólium szemében – igazi ünnepnap volt, így a munkának várnia kellett. A gyárak csarnokai és a iskolák csak másnap teltek meg újra élettel.

A kiégett, elhagyatott ház, aminek padlásán elrejtőzött tökéletes menedékhely volt. Mivel az emeletre vezető lépcsősor megsemmisült az épületet lakhatatlanná tevő tűzben csak egy rövid, de annál izzasztóbb mászás után lehetett feljutni ide.

Az életveszélyes állapota mellett viszont volt egy második érv is, amiért a nyolcadik körzet lakossága messze elkerülte a romházat.

Azt beszélték, hogy a tűzvész előtt egy olyan család lakott itt, akinek legidősebb gyermeke - Aspen bátyjához hasonlóan – a nyolcadik körzetet képviselve a vesztette életét a viadalon.

A családfő pedig - a gyásztól elborult elmével - magára gyújtotta az otthonukat, megpecsételve ezzel a saját, a felesége és két apró porontya sorsát.

A történet felidézése nyomán Aspen ajkain keserű grimaszra emlékeztető mosoly futott végig. Sötét kifürkészhetetlen szemeit ugyan nem érte el, de arra jó volt, hogy sápadt bőre ellenére egy fokkal élettelibb látványt nyújtson a romok között.

Ha az ő drága édesapja az ócska pancsolt szesz helyett csak egyszer is egy doboz gyufával tért volna haza a textilgyárban lehúzott műszak után, most nem kéne az aratás miatt aggodalmaskodnia. Nem lenne több, mint egy egyszerű hamu és egy ködösen elregélt rémtörténet, amivel a idősebb gyerekek az alsósokat rémisztgetik.

A rossz nyelvek azt is beszélték, hogy a ház romjait kísértik, de Aspent már rég nem riasztották holmi lidérces históriák.

A valóság volt az, amitől igazán félnie kellett.

Régen persze a többi körzetbeli gyerekkel együtt ő is rettegett a háztól, mostanság viszont a leomlott falak között lelt menedékre.

Ezrah temetésének délutánján járt itt először, amikor is az édesanyja és a többi felnőtt kiabálására fittyet hányva igyekezett minél távolabb kerülni az otthonuktól. Bátyja vidám kacaja és megnyugtató jelenléte nélkül végtelenül üresnek tűnt közös szobájuk.

Akkor vette be magát az omladozó épületbe, amikor Ezrah barátai - akik szintén meghívást kaptak a szűk körű búcsúsztatóra - kezdték sarokba szorítani őt.

A nevét szólongató alakok egyre közeledtek, mögötte pedig nem volt más, mint a zsákutca végén álldogáló omladozó kísértetház.

Mászás közben nem csak a térdét és a könyökét horzsolta le, de a tenyerét is. Összepréselte hát ajkait és a végtagjaiba nyilalló fájdalom ellenére kitartóan küzdötte magát feljebb. Hangtalanul mászott, beleolvadva az egyre hosszabbakká váló árnyékokba.

Végigszánkázott a beomlott tetőn maradékán majd a hideg kőfalnak vetette hátát. Szapora lélegzetvételei tompítására a szájára tapasztotta a kezét és várt.

Nem volt teljesen takarásban. A hiányzó téglák között ki-ki kandikált egy pár láb és egy sötétbarna csapzott hajkorona, de Ezrah barátai nem vették a fáradtságot, hogy alaposabban szemügyre vegyék a romos házat.

Még csak meg sem fordult a fejükben, hogy egy tizenkét éves kislány hajlandó lenne a kísértet járta épület közelébe menni. A szükség viszont nagy úr.

A keresés idővel felfüggesztésre került, Aspen pedig magára maradt a gondolataival. Sötét hullámos fürtökkel keretezett arcát könnyek áztatták, amelyek forró patakként folytak végig beesett orcáin.

Némán sírt, hiszen tudta, hogyha a békeőrök szürkület után az utcán találják irdatlan verést kap. Egy helyben maradt hát és kötött kardigánját fázósan összehúzva maga körül átölelte felhúzott lábait.

Noha hallott néha halk neszeket az alsóbb szintekről, Aspen a környéket rettegésben tartó lidérces alakok helyett, sokkal inkább a romházat uralmuk alá hajtó patkányoknak tudta be a zajokat. Különben is, meg volt a saját kísértete, aki miatt már napok óta nem jött álom a szemére.

Másnap reggel jéghideg orral, elgémberedett tagokkal, meg egy kis torokkaparással ébredt, amiből aztán olyan makacs tüdőgyulladás lett, hogy két hétig az ágyat nyomta.

Azután az este után ez az elhagyatott, romos ház szolgált menedékül a számára. Egy hely, ahol végre biztonságba érezheti. Valami, ami olyan jelentéktelen és lepusztult, hogy még a Kapitólium mindent látó szemei is minden bizonnyal elsiklanak felette.

Ez persze nem volt több egy tizenkét éves kislány elképzelésénél, aki már nem talált menedéket a kinti világ gonoszságai elől azzal, hogy a fejére húzta a takaróját.

Ehhez - az alapvetően hibás feltevéshez - aztán idősebb fejjel is makacsul ragaszkodott. Ezért is kuporgott most lábait átölelve az aratás napján csak úgy, mint tette azt öt évvel korábban miután Ezrah-t elragadták tőlük.

Mostanában többször átpörgette magában, hogy mit is élhetett át a bátyja miután az akkori kapitóliumi kísérő - valami szörnyen affektáló, a sok szépészeti beavatkozás után minden arcmimikát nélkülöző nő - kihúzta a nevét az üveggömbből.

Vajon milyen azért volt olyan hallgatag a búcsúzkodásuk közben, mert máris a túlélést jelentő stratégián agyalt, vagy csak a torkát szorongató sírás fosztotta őt meg a szavaktól? Komolyan gondolta-e azt a három szót, amit elkeseredetten pityergő kishúga nagy barna szemeibe bámulva motyogott.

Ígérem visszatérek hozzátok.

Egy üres ígéret, aminek megvalósulásának útjába egy Finnick Odair nevű tizennégy éves fiú és halálos sebességgel forgatott szigonya állt.

Csak akkor vette észre, hogy körmei mekkora erővel marnak bele a tenyerébe, amikor megérezte az apócska vöröslő félhold alakú sebeket kísérő fájdalmat.

Lassan ellazította ökölbe szorított kezeit. Lehet, hogy gyerekes gondolat volt tőle, de ezért a pár csepp kisarjadt friss vérért is a Kapitólium kedvenc ölebe címet büszkén viselő férfit okolta.

Haragos eszmefuttatásából egy ismerős hang zökkentette ki őt.

- Tudom, hogy fent vagy Aspen. Gyere le kérlek. Ideje elkezdened készülődni... Ha így folytatod kénytelen leszek felmászni és puszta kézzel kirángatni téged a kis vackodból.

Az nem lenne túl jó ötlet gondolta. Mattie ugyanis vérzékeny volt, aki egy - másnak csak egy kis szisszenéssel járó - zúzódásba is könnyű szerrel képes lett volna belehalni.

Talán, ha kapitóliumi lakosnak születik az ottani orvosok valamicskét segíthettek volna rajta, a szerencse azonban nem neki kedvezett. A nyolcadik körzetben ugyanis nem adatott meg az a luxus, amit a rendes orvosi ellátás jelentett.

Így Mattie számára nem maradt más, mint az elővigyázatosság, aminek fogalmát viszont már a falmászás gondolata is bőven kimerített.

- Az édesanyád betegre aggódja magát Aspen.

Az aratás közeledtével Panem-szerte egy anya sem tudhatja biztonságban a gyermekét. Kivéve persze a kapitóliumiak. Ők nyugodtan ülhetnek a babérjaikon, mert nekik ez az egész viadal nem több puszta szórakozásnál.

- Húzódj hátrébb Mattie - sóhajtott fel. Nem állt szándékában még több ősz hajszálat okozni az amúgy is deresedő halántékú édesanyjának.

Aspennek nem okozott komolyabb nehézséget a lemászásás. Úgy ismert minden egyes repedést és meglazult téglát, mint a saját - pillanatnyilag egy kissé sebes - tenyerét

A tenyerén lévő pici félholdak ellenére hangtalanul mozgott, mintha csak ő is egy lenne a házat állítólagosan kísértő szellemek közül. Gondolatban viszont feljegyezte, hogy miután hazaér nem ártana lefertőtleníteni a kezét.

Földre érkezése után rögvest Mattie szemrehányó tekintetével találta szembe magát. Összefont karjai részben eltakarták elegáns szürke blúzára hímzett mintát.

A vékonyka kék indák és felvarrt gyöngyök minden bizonnyal Mattie anyukájának szorgos kezeit dicsérték.

Ha az aratás önmagában nem lett volna elég tortúra, a Kapitólium elvárta, hogy a körzetek egyfajta ünnepségként tekintsenek a dologra. Öltözzenek ki, mosolyogjanak a kameráknak és tapsoljanak az adott évben kisorsolt két halálraítélt szerencsétlennek.

A mellkasában szunnyadó harag parazsa – mintha csak egy kósza szélroham szította volna fel - egy pillanatra felizzott. Aspen viszont tudta, hogy dühe nem csak hogy gyerekes, de céltalan is.

Haragudhat ő egyenesen Snow elnökre, Devon Mayfieldre vagy Mattie csinos hímzett blúzára is, a helyzet attól még nem változik. A neve így is úgy is, hatszor szerepel a hatalmas üveggömbben, ha pedig a szerencse Ezrah-hoz hasonlóan elpártol tőle, akkor neki bizony befellegzett.

Hiába a könnyek, az indulat vagy a könyörgés. Kapitólium ugyanis elveszi, azt amit akar.

- Épp ideje volt... - csóválta a fejét Mattie. – Lehet, hogy a legjobb barátom vagy, de ezzel a gyerekes bújócskával kezdesz az agyamra menni... 

Aspen elengedte a füle mellett a megjegyzést. Nem várta, hogy bárki megértse, hogy mit is jelent neki a romos ház tetőterében kialakított aprócska menedékhely. Csak elmosolyodott, áthurkolta karját Mattie balján, és így szólt:

- Gyönyörű ez a blúz, édesanyád megint nagyon kitett magáért Mattie...

Mattie vonásai egy pillanatra ellágyultak. Szeplős arcára egy sokkal fesztelenebb kifejezés ült ki.

Csak csak fakó kék szemei árulták el őt, amikben olyan nyugtalanság csillant, hogy Aspen önkéntelenül is közelebb húzta őt magához.

- Ha épp bőrrel megússzuk ezt az egészet megkérem őt, hogy csináljon egyet neked is... - válaszolta a lány. - Úgy is közeleg a szülinapod.

Írjátok meg komiban a véleményeteket:)