~ TIZENEGY ~
IN MEDIAS RES

Aspen felszisszent, amikor a vastag tű átszúrta a bőre felszínét.

- Látod, nem is volt olyan rossz... - suttogta a fehér köpenyes nő, miután a nyomkövető elfoglalta ideiglenes helyét a lány alkarjában.

Csak szemeit tudta felé fordítani, az izmai megmerevedtek a testébe vezetett áramtól. Mozdulni sem bírt azóta, hogy megfogta azt az átkozott kötélhágcsót, amivel felhúzták a légpárnásra.

A kapitóliumiak elővigyázatossága nem volt alaptalan; az orvosokon kívül hiába tobzódott egy tucatnyi állig felfegyverzett békeőr is a légpárnáson, Aspen nem volt a legmegbocsátóbb kedvében. Nagyon szeretett volna a fecskendő másik végén lenni, hogy aztán a középkorú nő testébe vághassa azt és megkérdezze valóban fájt-e.

Izmai végre valahára elernyedtek, pillanatnyi gyengeségét kihasználva pedig két marcona békeőr leültette a számára kijelölt ülésre.

Az út hátralévő részét a bosszúja forralás helyett az alattuk elterülő táj bámulásával töltötte. Ha az a fránya öv nem fogta volna olyan vasmarokkal, talán még az orrát is hozzányomta volna az ablakhoz.

Körülbelül fél óra nézelődés után súlyos redőnyök ereszkedtek alá; közeledtek az arénához.

Az indító helyiség berendezése minden a Kapitóliumban megszokott cicomát nélkülözött. Itt nem voltak kamerák, legalábbis nem olyanok, amik a nézők szeszélyeit szolgáltál volna ki. Nem kellett fenntartani a látszatot; hísz ők csak körzetbeli gyerekek voltak, az előttük megvillantott jólét pedig mézes madzag volt csupán.

Az stylistja érkezését megelőző öt csiga lassúságú perc, élete egyik leghosszabbja volt.

Jobb, ha összeszeded magadat Aspen - figyelmeztette magát - az arénába is magadra leszel utalva teljesen. Nem szabad, hogy holmi magány az utadba álljon.

Delphine a megszokottnál is fehérebb volt, ami egyszerre volt hízelgő és aggasztó. A nő - rövid ismeretségük ellenére - valóban féltette őt.

- Minden rendben lesz - motyogta, mire Delphine megeresztett felé egy gyenge mosolyt.

Nehezen ejtette ki ezeket a szavakat. Végső soron ő lett volna az, aki nyugtatásra szorul. Delphine eközben, mintha a gondolataiban olvasott volna.

- Ezt nekem kéne mondogatnom, nem pedig fordítva... Na gyere, nézzük meg a ruháidat.

Aspen eddig nem is törődött a bejárat melletti komódon pihenő ruhakupaccal. Most viszont, hogy Delphine felhívta rá a figyelmét érdeklődve emelte fel a fejét.

- A csizmád teljesen vízálló, a zoknid pedig szintetikus, ezért lehetséges, hogy nedves, mocsarasabb talajjal lesz dolgotok.

Delphine szakértő szemeit semmi sem kerülhette el.

- Ha engem kérdezel valamilyen erdős terepre küldenek kiteket - végigfuttatta az ujjait combtőig érő khaki kabátja belsején - közepesen hűvös éjszakákkal. Ha tudsz, szerezz magadnak egy hálózsákot.

- Hogy nézek ki? - tett pár bizonytalan lépést előre. Meglepően hangtalanok voltak a lépei.

Stylistja szemei hosszasan időztek rajta.

- Mint egy győztes... - érkezett a válasz.

Tehát, mint egy gyilkos, pontosított, aztán gyorsan el is kergette magától a gondolatot.

A kávézóasztalon hiába sorakoztak háromszög alakú szendvicsekkel és apró teasüteményekkel megrakott tálcák, Aspen az irányukba sem tudott nézni.

Inkább megragadta a vizes kancsót és töltött magának egy pohárkával. Lassan kortyolt, minden cseppet kiélvezve. Nem tudhatta, hogy mikor fog legközelebb tiszta ivóvízhez jutni.

Delphine eközben végig ott ült mellette szótlanul. Csak akkor szólalt meg, amikor Aspen pohara üresen koppant az asztalka felszínén.

- Idő van...

Aspen lábai gépiesen engedelmeskedtek. Felállt, megigazgatta a ruháját, majd Delphine fele fordult, aki követte a példáját.

Itt volt a búcsú ideje.

- Köszönök mindent.

- Meghálálhatod azzal, hogy viseled a ruhát, amit a győzelmi ceremóniára terveztem neked.

-Túlságosan bízol bennem... - suttogta, mire a stylistja ingatni kezdte a fejét. Aspen álla alá helyezte a kezét és finoman megemelte azt.

- Megihlettél... És erre csak kevés ember képes.

Kettőjük ölelése, noha rövidebb volt, mint az, amivel mentorával váltak el egymástól, de ugyanannyi törődés fért el benne.

Miután Aspen elfoglalta a helyét a szoba végében található indító körben egy cső ereszkedett alá, elválasztva őt a stylistjától.

Habár a szavait már nem hallotta, Delphine érintésének nyomát még mindig a bőrén érezte, ezért kihúzta magát. Hamarosan újra a kamerák kereszttüzébe kerül, egy gyenge, rettegő kiválasztottat pedig senki sem támogatna.

Az út felfelé egy örökkévalóságnak tűnt. Sötétség és néma csönd. Mintha máris halott lenne.

Claudius Templesmith tekintélyt parancsoló hangja eközben figyelmeztette őt, hogy a visszaszámlálás vége előtt ne lépjen le a platformról. Nem mintha ez újdonság lett volna neki. A kabaláját elejtő kiválasztott képe - vagy inkább a cafatok, amik megmaradtak belőle - mélyen az elméjébe égett.

Az utolsó negyven másodpercben visszatartotta a lélegzetét, mint aki nem is a föld alól, hanem az óceán legmélyéről készük a felszínre bukni.

Szemei olyannyira hozzászoktak a sötétséghez, hogy a hirtelen fény nem csak hunyorgásra késztette őt, de egy pillanatra meg is vakította.

Pompás gondolta miközben tüdeje megtelt az éltető oxigénnel elvesztegettem négy értékes másodpercet a hülye Nap miatt.

55...54...53...52

Aspen további késlekedés nélkül pásztázni kezdte az arénát. A bőségszaru és a kiválasztottak dobogói egy tisztás közepén álltak. Erdő pont ahogyan Delphine megjósolta, és egy kanyargó folyó, eddig nem is rossz.

Ezután következett a fekete leves.

Elegendő volt egyetlen egy pillantást vetnie a háta mögött magasodó monstrumra, hogy rájöjjön, elkiabálta a dolgot. Ez a masszív gát szerű építmény - amely áthatolhatatlan falként tornyosult a kiválasztottak fölé - jócskán leszűkítette mindannyiuk a meneküléséi lehetőségeit.

43...42...41...40

Apropó kiválasztottak, Aspen sebesen cikázó, számító szemei végigfutottak hasonlóan balsorsú társain. Eltökélt és rettegő ábrázatok vegyesen, akikben egy dolog biztosan közös volt:

Egyikük sem akarta Panem himnusza után az égboltra vetített arcképként végezni az este végére.

Az óra eközben könyörtelenül számolt visszafelé.

A hivatásos kiválasztottak egymástól elszórva helyezkedtek el; mint a farkasok, akik igyekeznek bekeríteni a birkanyájat.  Aspenhez legközelebb talán - öt dobogónyi távolságra - az egyes körzetből származó ikerpár lánytagja állt. Testtartásából - ami Aspent leginkább egy felajzott íjra emlékeztetett - lerítt, hogy alig várja, hogy fegyvert ragadjon és belevethesse magát a harcba.

31...30...29

Én nem leszek birka, könyvelte el magában, majd megcélozta a viszonylagos biztonsággal kecsegtető erdő hozzá legközelebb eső pontját. Még az a hátizsák is útba esik, ha elég gyors tudok lenni ...

A bőségszaru bal oldalán egy olyan alakon akadtak meg a szemei, aki még könyörtelen gyilkológépnek kinéző kiválasztottaknál is jobban vonzotta a tekintetét.

Egyszerűen nem tudta elfordítani a fejét Ellery irányából. A lány arcán ugyan az az eltökéltséggel vegyes kétségbeesés tükröződött, mint a kiképzés alatt, csak most nem voltak a közelben a békeőrök, hogy megakadályozzák őt a tettében.

- Ellery rám figyelj kérlek... - ez a Carver nevű fiú hangja volt. Habár közvetlenül a négyes körzet férfi kiválasztottja mellett állt, vajnyi keveset törődött a rá leselkedő veszéllyel; kizárólag Elleryt szuggerálta.

Aspen számár olyan volt az egész, mintha egy lassított felvételt nézne. A hetedik körzeti srác kiabált, többen sikoltoztak, a lány pedig csak zuhant és zuhant a föld felé. A becsapódásának már nem volt hangja; a detonátorok gondoskodtak róla.

A nyolcadik körzetből származó lány még pont idejében kapta el a tekintetét és szorította rá a kezeit a füleire. Az Ellery mellett álló kiválasztottaknak viszont nem voltak ilyen szerencsések.

Hogy ijedtükben vesztették el az egyensúlyukat, vagy a robbanás taszította le őket a dobogóról, az eredmény szempontjából végül is mindegy volt. Csak annyi számított, hogy az első robbanást két másik követte.

Az elsőt Aspennek még sikerült átvészelnie, a második után viszont úgy kezdett csöngeni a füle, hogy esélye sem volt meghallani Claudius Templesmith mennydörgő szavait.

A visszaszámlálón ékeskedő nulla viszont könyörtelenül jelezte feléjük, hogy a hetvenedik Éhezők Viadala kezdetét vette, és ha lehet még több véráldozatra szomjazik.