~ KILENC ~
SUSMORGÁS ÉS JÓTANÁCSOK

A tusolófejből kitörő vízsugarak forróak voltak, de Aspen vajnyi keveset törődött a bőrét kínzó fájdalommal.

A tűszúrásokat imitáló érzéstől elevennek érezte magát. Ez pedig olyan privilégiumnak számított, amit a kiválasztottak nagy része huszonnégy órán belül nem mondhat majd a magáénak. Talán én sem – gondolta keserűen és azzal elzárta a vizet.

A kabint elhagyva homlokráncolva konstatálta, hogy a kis akciójával az egész fürdőszobát gőzfürdővé változtatta. A kapitóliumi technika persze most se hagyta cserben őt; alig, hogy a lába hozzáért a kilépőhöz, láthatatlan turbinák megszárították a testét és a haját. Se vízcseppek, se pára, se gubancos hajfürtök. Csak Aspen anyaszült meztelenül összezárva a gondolataival.

A Ceceliával folytatott előző beszélgetésükre gondolva sóhajtott egyet. Egyiküknek sem volt túlzottan ínyére a búcsúzkodás.

Az interjúk után sehol se találta a mentorát, így a magassarkújában bukdácsoló lányt csak az elégedetten mosolygó Delphine és a visongó átalakító csapata várta a színpad szélén. A lakosztályukba visszavezető út ennek köszönhetően a vártnál nagyobb hangzavarban telt. Stylistja segítői kötelességüknek érezték, hogy részletekbe menően ízekre szedjék a többi kiválasztott szettjét.

- Túl nagy masni... Ízléstelenül sok fodor...

Aspent olyannyira frusztrálta Cecelia távolléte, hogy csak nagy ritkán ütötte meg egy-egy mondat a fülét; mindenképp beszélni akart vele még egyszer azelőtt, hogy másnap reggel egy légpárnással a potenciális vesztőhelyére repítik őt.

- Azzal a rúzzsal úgy nézett ki, mint egy hulla...

Ettől a kijelentéstől Aspen homlokán önkéntelenül is rosszalló ráncok jelentek meg. Pontosan tudta, hogy mi vagy inkább ki volt a diskurzus tárgya, de a kapitóliumi nézőkkel ellentétben ő annak is a tudatában volt, hogy egy stylist-i baklövésnél komolyabb dolgok állnak Ellery beteges kinézetének hátterében.

A gerincén végigfutó borzongás visszarángatta őt a valóságba és messzire űzte tőle a szánakozó gondolatait.

Emlékeztetnie kellett magát, hogy minden egyes ágyúdörgés eggyel kevesebb leküzdendő akadályt jelentett a számára, ami a hazatérése útjába áll. Csak reménykedni tudott benne, hogy a hetedik körzetből származó lány gyors és fájdalommentes véget ér.

Az átalakító csapat a lakosztály ajtajában elköszönt tőlük, úgyhogy Aspen csak Delphine sokkal nyugodtabb és -, ami sokkalta fontosabb - csöndesebb társaságát élvezhette a vacsorája elfogyasztása közben.

A rizsfelfújtja felett erőt vett magán és végre feltette a kérdést, ami azóta nem hagyta őt nyugodni, hogy lábai fájdalmas tiltakozását figyelmen kívül hagyva lebotorkált a színpadról.

Delphine a tőle megszokott módon nem volt szószátyár kedvében.

- Fontos emberekkel beszélget... Rólad.

A lehetséges szponzorok említésére legszívesebben vigyorogni támadt volna kedve, de a stylistja hangsúlyából kiérzett kimértség bénítóbban hatott az arcizmaira, mint egy fecskendőnyi botox. Vajon kik lehetnek ezek az undok pénzeszsákok, akik ugyan hozzásegíthetik őt a győzelemhez, mégis ilyen ellenérzéseket váltanak ki Delphine-ből?

- Biztosan nagyon befolyásos emberek - vonta meg a vállát.

- Azok - vetette oda kurtán Delphine, ezzel pedig lezártnak tekintette a témát.

Miután az evőeszközök csörömpölése elhalt, a stylistja átnyúlt az asztal felett és bátorítóan megszorította a kezét.

- Ott leszek veled az indításkor. Most pedig próbálj meg valamicskét aludni.

Aspen sóhajtva lépte át a szobája küszöbét. A cipőjét az egyik sarokba hajította és a kilincs után nyúlt, de a mozdulat felénél megtorpant, ugyanis a nappali irányából halk neszek ütötték meg a fülét.

Kíváncsiságának engedve közelebb osont a folyosóhoz, hogy tisztábban kivehesse a beszélgetés témáját.

- Nem hiszem el, hogy képes voltál velük egyezkedni... - Ez Delphine hangja volt. Habár az arcát nem láthatta, biztos volt benne, hogy szikrákat szórnak a szemei. - Azok után, amit veled, Finnickkel meg a többi győztessel tettek?!

- Halkabban!

Cecilia fojtott hangú válaszát hallva még alaposabban kezdte hegyezni a fülét.

- Ma este rendesen szembeköpted magadat Cecelia... Aspen nem egy eladásra kínált jószág.

- De nem is egy levágásra szánt bárány! - most már a mentora hangjában is felfedezett némi haragot. - Megígértem, hogy minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy biztosítsam a győzelmét... És én mindig betartom a szavamat.

- És mit fog gondolni, ha visszatér?

- Ha visszatér, meg fogja érteni, hogy mindezt az ő érdekében tettem...

- Mondogasd csak magadnak, ha ettől neked könnyebben jön álom a szemedre éjszakánként.

- Évek óta nem tudok egy szemhunyásnyit sem aludni Delphine. Most pedig, ha megbocsájtasz felfüggeszteném a kioktatást, mert beszélnem kell a kiválasztottammal.

Aspen - miután egy halk kattanással becsukta az ajtaját - kalapáló szívvel rogyott le az bejárattól legtávolabb eső mustársárga fotelbe. Úgy érezte magát, mint egy rossz gyerek, akit a leszidás elől menekülve próbálja titkolni a nyilvánvalót.

Cecelia egy halk kopogást követően lépett be a szobába.

Ahogy szemei végigfutottak a fotelben gubbasztó lányon megrándult az arca. Szánalom vagy netalán déjà vu?

Vajon hány kiválasztottat bocsáthatott így útjára, aki aztán nem tért vissza az arénából? Aspennek nem volt bátorsága megkérdezni.  A gondolat viszont, hogy ő is megboldogult elődjei sorsára jut súlyos betontömbként telepedett rá a mellkasára.

Továbbra is szótlan mentora eközben átvágott a lakosztályon és leült a mellette lévő fotelbe. Magas támlájával úgy nézett ki, mintha egy igazi trón lenne, ami voltaképpen dukált is egykori diadalához.

Hallgatása viszont egy idő után kezdte bosszantani Aspent. Olyan volt, mintha máris gyászolnák őt.

Cecelia érzékelhette egyre növekvő idegességét, ezért megköszörülte a torkát és így szólt:

- Te csak tartsd magad a stratégiánkhoz és kerüld a bajt, én pedig közben ráveszek pár dúsgazdag kapitóliumit, hogy nyissa ki a vaskos pénztárcáját az érdekedben. - itt megengedett magának egy halovány mosolyt, Aspen viszont észrevette, hogy a szemei nem követték a száját. - Bár nem hiszem, hogy sok győzködést igényelnek majd. A vézna kislány a nyolcasból egy igazi meglepetés befutó, szóval fel a fejjel.

Meglepetés befutó... Ez lennék én?

Aspen sorba vette magában azokat a dolgokat, amiket a nézők tudhatnak róla.

Az aratáson - ha a békeőrökkel való rövidke szóváltását leszámítjuk - meglehetősen középszerű teljesítményt nyújtott. Csak egy törékeny lány, az átlagosabbnál is balszerencsésebb szülőkkel.

Aztán Delphine víziója alapján szinte kicserélték őt, hogy a megnyitóünnepségen igazi grandiózus belépőt kaphasson. A remegő kislányt felváltotta egy szobor szépségű karcsú alak, aki úgy vigyorgott az éljenző szavak hallatán, mintha mosolya valóban márványból lenne.

A kiképzés napjai elszeleltek, a játékmesterek pedig- Aspen és mindenki más meglepetésére - kilenc ponttal jutalmazták őt. Az interjúja nem volt nagy szám, de talán sikerült egy kis elhivatottságot sugároznia, amikor Ezrah szóba került.

Gyűlölte, hogy pont az előtt a kicicomázott kapitóliumi népség előtt kellett felidéznie a testvére emlékét, akik elragadták őt tőle. Nem sokkal a tizenhatodik szülinapja után kisorsolták, bedobták egy arénába, ahonnan - ígéret ide vagy oda - már csak egy szegecsekkel rögzített fakoporsóban térhetett haza.

De a taktika az taktika, meg kellett mutatnia, hogy ha a kitartásról van szó, nem csak üres szavakkal dobálózik. Igen is van valamije, amiért megéri küzdenie.

Most a kisebbik Aconite-on volt a sor, hogy bizonyítson.

Cecelia búcsúzásképp magához vonta őt és köré fonta a karjait, majd Delphine-hez hasonlóan ő is megígértette vele, hogy alszik valamicskét.

-Nemsokára találkozunk - suttogta, majd behúzta maga után az ajtót.

A fürdőt maga mögött hagyva - immáron patyolat tisztán és kellemes illatot árasztva - Aspen gondolatai Ezrah körül kezdtek keringeni.

Vajon neki mi játszódhatott le a fejében a viadal előtti utolsó este? Rettegett és borsó méretűre zsugorodott a gyomra vagy az arénabeli koplalásra felkészülve erőszakkal leküldött még pár falatot?

Talán megpróbálta álomra hajtani a fejét, hogy a másnapi megmérettetésen a maximumot nyújthassa, vagy hosszú órák álmatlan forgolódása után ő is ugyan olyan fullasztónak találta a szobáját, mint Aspen?

Levegőre van szükségem.

Magára kapott egy könnyű spagetti pántos nyitott hátú nyári ruhát és maga mögött hagyta a nyolcadik körzet lakosztályát. Csak akkor vette észre, hogy elfelejtett lábbelit húzni, amikor a puha lila szőnyeg besüppedt a talpai alatt.

Sebaj - gondolta - legalább kevesebb zajt csapok.

Nem mintha bárki megpróbálta volna megállítani, vagy csak szimplán számon kérni őt arról, hogy merre is tart ezen a késői órán. A kiképzőközpontból nem volt menekvés.

A liftben gondolkodás nélkül vágott rá a kijelző tetején lévő egyetlen világító gombra.

A lift olyan sebességgel repítette fel őt a tetőre, hogy a haját már azelőtt az arcába fújta a kinti szél, hogy akár ideje lett volna feleszmélni.

A második meglepetést a szeme elé táruló látvány okozta; gondos kezek ugyanis időt és energiát nem sajnálva egy mesebeli kertet hoztak létre odefent.

A lugasokkal és gyümölcsfákkal borított zegzugos kert - noha méreteiben és büdzsében jóval túlszárnyalta azt - Savera házának hátsó udvarára emlékeztette őt. Az asszony a győzteseknek járó nyereménytényéből olyan aprócska paradicsomot hozott létre, amire Aspen mindig boldogan gondolt vissza.

A virágzó magnólia bokrok illatát mélyen magába szippantva a korláthoz sétált. A lábai előtt elterülő város hozzá hasonlóan nem akart nyugodóra térni; a kivilágított nyüzsgő utcáktól még hatalmasabbnak tűnt, mint napvilágnál.

- Fölösleges az ugráson gondolkodnod, - csendült fel egy hang a háta mögül - az a fránya erőtér úgyis meghiúsítaná...

Nemsokára érkezik a folytatás, addig is ne felejtsetek el komizni és csillagozni!: )

Ps.: óriási virtuális ölelés jár no_one551 -nek, aki a hosszú kihagyás ellenére sem mondott le a könyvecskémről. <3