Hagytam.

Hagytam, hogy tegyen, amit akar, miközben kigomboltam az ingjét.

- Ne hagyd abba... - suttogta két csók között, miközben lehúzta a hátamon a ruhám cipzárját és másik kezével még jobban magához szorított. 

Felhúzott a kanapéról, aztán elengedte a két ujjával tartott ruhámat. 

- Hm... - mosolyodott el elégedetten, mire felnevettem és puszit leheltem a nyakára, ahogy lelöktem válláról az inget. A plafonra nézett. - Túl jó vagy, nem bírom... - harapott rá remegő ajkaira.

- Segíthetek rajtad, haaa... - csúsztattam tenyerem az arcára.

- Megteszek neked bármit. - motyogta, aztán újra és újra megcsókolt.

- Maradj velem. - markoltam vállába.

- Addig maradok, ameddig csak szeretnéd. - mosolyodott el vadul, aztán kigombolta nadrágját.

- Reméltem, hogy ezt mondod. - túrtam a hajába, némi elfoglaltsággal a hangomban és rántottam le a farmerját.

- Nem tudok neked nemet mondani. - nyomott puszit a kulccsontomra, miközben kezeit csupasz derekamra csúsztatta.  

Nyakába kapaszkodtam, mire felemelt. Kicsit meglepett, ezért egy pillanatra megállt.

- Ne aggódj, vigyázok rád. - suttogta a fülembe, mire kirázott a hideg. Aprót bólintottam, aztán átkulcsoltam lábaim a dereka körül.

Lecsúszott nyakára a kezem. Azt hiszem, kicsit csikis, mert hangosan felnevetett, ami miatt nekem is nevetnem kellett. Édes ez az önfeledt nevetése. 

- Merci? - kérdezte, mikor beért a szobámba.

- Hm? - kéredzkedtem le, aztán végig simítottam széles hátán.

- Biztos, ezt akarod? - hajolt el tőlem egy pillnatra.

- Te akarod? - kérdeztem vissza, mire félénken bólintott.

- Hát akkor? - hunytam le a szemem, és hagytam, hogy megcsókoljon.

Magához ölelt, mellkasom hozzáért csupasz mellkasához.

Csókunk egyre inkább elmélyült, aztán megtámaszkodott az ágyon és elengedett, ezálltan én is lehuppantam.

- Hé! - húztam meg a haját játékosan. Reakciója egy széles mosoly volt, aztán hátam alá csúsztatta a kezét. 

Megcsörrent a telefonja.

Látszólag nem reagált rá, mintha meg sem hallotta volna.

Még mindig csörgött.

Felém kerekedett és újra rátért a nyakamra. 

Már másodszorra hívták. Kezdett zavarni...

Kikapcsolta a melltartóm. Mielőtt lehúzhatta volna rólam, leállítottam.

- Shawn! - szóltam rá.

- Te... Tessék? - nézett rám és el is kapta a kezeit. Felegyenesedett. - Valami gond van? 

- Csörög a telefonod. - fújtam ki a levegőt. - Már egy jó ideje...

- Öhm... - állt fel. - Ne haragudj... Valószínűleg nagyon fontos, ha ilyenkor keresnek. - rohant ki a nappaliba zavarodottan.

Ekkora szívást...

- Mendes. - szólt bele komolyan a telefonba, miután megköszörülte a torkát. - Én vagyok, igen... -folytatta.

Bekapcsoltam a melltartóm és az oldalamra fordultam. 

Nem szép dolog, tudom, de hallgatóztam.

- Te jó ég... - hüledezett. - De ugye nincs baja? - kérdezett vissza. Csend. - Rendben, köszönöm, hogy szólt... Igen, reggel bemegyek. Nem tartózkodom a városban és sajnos nem tudok most volán mögén ülni... Természetesen... Kérem, a legjobb szobában helyezzék el. Én állom. - jó ég, remélem, nincs baj... - Viszont hallásra! - letette. 

Felkönyököltem. Hosszú csend után lépett be a szobába, és azonnal felfedeztem arcán a kétségbeesést.

- Minden rendben? - ültem fel. Szótlanul megrázta a fejét. - Gyere... - tártam szét a karjaimat. Leült mellém az ágy szélére, aztán a mellkasomra hajtotta a fejét. - A kórházból hívtak. Camnek balesete volt. - nyögte ki.

- Mi? - kérdeztem vissza őszinte meglepettséggel a hangomban.

Tényleg. Bármennyire is utálom és ki nem állhatom, azért rosszat nem akarok neki...

- Úristen, akkor... Menj be hozzá! Szüksége van rád, ha már egyszer téged hívtak fel.

- Nem fogok így vezetni... - utalt a megivott whiskey-re.

- Hívok neked egy taxit. - jelentettem be, aztán álltam fel.

- Ne! - nyúlt a karom után. - Azt mondták, nem súlyos. És megígértem neked, hogy itt maradok. -tette hozzá, valamivel halkabban. 

- Ó, de... - húztam össze a szemöldököm.

- Nem, semmi de. - rántott magához a karomnál fogva. A hirtelen mozdulattól az ölébe huppantam. 

Valamennyire józanabb fejjel már nem tűnt jó ötletnek az egész.

- Legyen... De reggel az lesz az első dolgod, hogy bemész hozzá. - emeltem fel a mutatóujjam szigorúan.

- Ez természetes. - bólintott és nyomott egy puszit az ujjam hegyére. 

***

- Akkor... Jó éjszakát. - csapta hóna alá a mellettem lévő párnát, miután kilépett a fürdőszobából.

- Hová mész? - néztem rá egy ásítás közben.

- A nappaliba. - felelt természetesen. - A kanapén alszom... 

- De miért? - támaszkodtam meg a két kezemen.

- Nem akarlak zavarni. - húzta el a száját.

- Shawn, ne viccelj már... Számtalanszor volt rá példa, hogy egy ágyban aludtunk. - emeltem meg a szemöldökeimet. - Ne kéresd magad, mert azt nem szeretem. A végén tényleg kint kell aludnod. - paskoltam meg magam mellett az üresen maradt helyet.

- Hát jó. - vont vállat egy apró mosollyal, aztán letelepedett mellém.

- Na. - kapcsoltam le az éjjeliszekrényen álló lámpát. - Ó... - szaladt ki a számon, ahogy átfordultam a másik oldalra. Túl közel volt.

Pontosabban, közelebb, mint gondoltam.

Már lehunyta szemeit, egyik kezét a feje alá rakta, másikat a lepedőn, közöttünk pihentette.

Egyenletesen vette  levegőt, valószínűleg elaludt. 

A redőny résein már beszűrődtek a kósza napsugarak, kábé négy óra körül lehetett... 

Szóval annyi fény már volt a szobában, hogy lássam az arcát.

Képes mindig elvenni az eszem. Hagyom neki, pedig nem szabadna. Miatta. 

Nem feltételnül lenne jó mellettem neki. 

A barátságunkat meg felesleges lenne elrontani egy tönkrement kapcsolattal. 

Habár, ha így folytatjuk, lassan már nem is lesz barátságunk, csak... extrák.

Azt meg nem akarom, mert belehalnék, ha közben összejönne valakivel. Heló nyitott kapcsolat... Na még mit nem. 

Hiába, erre nagyon gyorsan ki kell találnom valamit, mert ez nem mehet így tovább.

Nem azért, mert nem akarom, hanem mert tényleg nem tesz jót neki. Se nekem. Habár, ez mellékes.

Eddig is félretettem az érdekében a saját érzéseim, ezután is így kell, hogy legyen.

***

Nyöszörögve fordultam a hátamra, miközben a párnámat a fülemre szorítottam. Talán macskák... És rohadt hangosak... 

- Nyaljál sünt, te idióta... - hallottam Shawn hangját.

Kinéztem az ablakon és elfogott a nevetés. Egy seprűvel állt az udvar közepén, két macskát próbált elterelni az útból. Fejrázva csukta be maga után az ajtót.  Hallottam, ahogy halkan szitkozódik, aztán léptei egyre inkább közeledtek. 

Lehunytam a szemem és átfordultam a másik oldalamra.

Óvatosan leült az ágyra és betakart. Egy kósza tincset arrébb tűrt, majd kisétált az ajtón.

Mennyire cuki már...

Fájt a fejem. Nem lehet eléggé hozzászokni ehhez a kanadai whiskey-hez... 

Belebújtam papucsomba, aztán csoszogva kibattyogtam a nappaliba. A konyhában tevékenykedett, de ahogy meghallott, rám kapta a tekintetét.

- Jó reggelt! - mosolygott, aztán közelebb lépett.

- Nagyon üt ez az izé... - dőltem fáradtan a mellkasának, mire átkulcsolta körülöttem a kezeit.

- Remélem, nem ébresztettelek fel. - mondta lágyan.

- Nem te, a macskák... Komolyan? Nyaljál sünt? - nevettem fel.

- Utálom a macskákat, na! - rázta a fejét szigorúan. - Csináltam reggelit. Tükörtojást. - villantott kacér mosolyt.

Szóval akkor ez lesz a kaja, mikor átjön... khm, pizsipartira.

- Köszi Shawn. - huppantam le a székre, és mormoltam elhaló hangon.

- Kérsz kávét? - vett elő két bögrét.

- Mhm... - ejtettem le a fejem az asztallapra. Koppant. 

- Legközelebb szörpöt hozok pia helyett. - nevetett fel.

- Bunkó... - szóltam be, de talán ezt még viccesebbnek találta.

Tényleg nem lehet megbántani... Mondjuk, nem, mintha akarnám...

- Figyelj... - kezdte komolyan és megtámaszkodott az asztalon, teljesen más irányba vezetve a "beszélgetésünket". -  Gondolkodtam kettőnkön.