- Basszus! - tört ki Shawnból. Hirtelen nem tudtam,, hogy a tűz miatt, vagy azért, mert meztelen voltam. - Dobd el! - kiabált, szinte izzó szemekkel, miközben elkezdte kigombolni az ingét.

- De... Meglátsz. - ráztam idétlenül a fejem.

- Te jó ég, Merci! Leég a ház, ha nem sietünk! - bújt ki a ruhadarabból. - Gyorsan, vedd fel! - utasított, és felém hajította a bordó inget.

Felügyeskedtem magamra a ruháját, aztán kiugrottam a kádból.

- Basszus, ez így nem jó! - kiabált idegesen, miközben a lángok egyre inkább átvették az uralmat a függöny felett.

Elkapta a zuhanyrózsát, aztán, mielőtt be tudtam volna fejezni a 'Vigyázz, a zuhany nem...' kezdetű és 'működik, mert rossz a zuhanycső' végű mondatom, megengedte a vízet. 

A víz spriccelni kezdett a zuhanycső összes oldalán, beleértve a cső részt is, igen...

Shawn káromkodott egyet, jó hangosan, mert belespriccelt az orrába a víz, ezen kívűl hirtelen eltolta magától a defektes szerkezetet, ami miatt én is csurom víz lettem. 

- A rohadt életbe! - csaptam rá a kezeimet a kézfejére, és irányítottam a lángokban álló zuhanyfüggöny felé.

A tűz kialudt.

Szótlanul álltunk egymás mellett, ameddig meg nem törtem a csendet.

- Köszönöm szépen.

- Javarészt a te érdemed. - emelte rám egy apró mosollyal a tekintetét, aztán mért végig. - Khm.. - köszörülte meg a torkát. - Csapatmunka. 

- Az, az... - hajtottam le a fejem. 

Teljesen rám tapadt az inge. Upsz...

- Öhm... Én most... - mutatott az ajtó felé, de még mindig rajtam legeltette szemeit.

- Csak fordulj meg és sétálj ki! - nevettem ki. Bólintott, aztán becsukta maga mögött az ajtót. 

Basszus... ennél szarabbul már nem is jöhetett volna ki ez az egész.

Az hagyján, hogy betoppant, miközben fürödtem. Ezzel semmi baj nem lett volna, mert leparancsolom a kanapéra, és megvár, ameddig felöltözök.

De hogy be is jött a fürdőbe!

Nyilván nem tudhatta... Nem is hibáztatom.

Az viszont már teljesen más tészta, hogy felgyulladt ez a kib... nyomorult függöny. 

Hál Istennek, hogy sikerült eloltani, habár, szégyenemben inkább felrobbannék, de legalább nem égett le a ház. 

Magamra csavartam egy törölközőt, egy másikat a hajamra és kivettem egy harmadikat is a szekrényből, Shawnnak.

- Tessék.  -léptem ki a fürdőből és adtam át neki. 

- Köszönöm. - felelt szűkszavúan, aztán bele törölte az arcát. Majd a nyakát, közben csurogtak lefelé a kidolgozott mellkasán a gyors cseppek... - Merci? - meredt rám.

- Hm? - kaptam fel a fejem.

- Figyeltél rám? - törölte meg a haját.

- Nem, ne haragudj... Kicsit... öhm, megviselt ez a tűz. - kamuztam.

A TESTED VISELT MEG, TE ÁLLAT

- Megölelnélek, de azt hiszem, egy kicsit furán jönne ki. - nevetett zavarba esve, és arra utalva, hogy még mindig majdnem meztelen vagyok, aztán lehuppant a kanapéra.

- Lehet, igen... - csend. - Az inged csurom víz. Keresek neked valamit a szekrényben... Hátha.

- Köszi! - szólt utánam, miközben én már a szoba felé lépkedtem.

Hát ez kínosabb, mint gondoltam...

Gyorsan felkaptam valami viszonylag elegánsnak mondható göncöt, mert hát... Az igazat megvallva, az volt a ruhakupac legtetején. 

Letérdeltem a szekrény elé. 

Kénytelen leszek oda adni neki most a szülinapi ajándékát. Persze, mint nem is tudom... véletlen egybeesés. Véletlenül bekerült a kosaramban egy férfi ing, pont a méretében, és már csak azt vettem észre, hogy lehúzza az eladó a vonalkódot.

Haha, na persze. Inkább kitalálok valami más magyarázatot.

- Shawn? - léptem ki a szobából, kezemben a khaki színű inggel. - Ezt most találtam a szekrény mélyén. Azt hiszem, még Mitché volt. Nem tudom, miért tartottam meg. - vontam vállat, miközben átnyújtottam neki.-  Remélem, jó rád. - füllentettem.

- Köszönöm szépen! - csillant fel a szeme. - Szerintem pont a méretem! - élénkült fel egy hatalmas mosollyal az ajkain. - Mindigis szerettem volna egy kahki színű inget. - kezdte felvenni.

- Tudom! - mosolyodtam el én is. - Még szerencse, hogy nem adtam a hajléktalanoknak. 

- De még mekkora! - helyeselt.

- Várj, félregomboltad! - léptem elé és segítettem begombolni az utolsó három gombot.

- Köszönöm. - nézett egyenesen a szemembe. Hangja mély volt és érdes, sokkal másabban csengett, mint az előbb.

- Nem kell megköszönnöd. - ejtettem mellkasára a kezem.

Feszült csend telepedett ránk.

- Hoztál kínait?  -léptem egyet hátra és sütöttem le a szemeim.

Nem engedhetem meg magamnak... 

Szó nélkül bólintott, aztán engem kikerülve a konyhába sétált.

Istenem, mégis mit kéne neki mondanom, hogy ilyenkor ne sértődjön be, mint egy kislány? 

Bocsi, hogy nem teperlek le, habár szívesen tenném és bocsi, hogy nem vágom tönkre a karried.

Hogyne... Tök logikus.

- Szerintem ezt jobb lenne mégegyszer megmelegíteni. - állapította meg a kaja felett állva. - Ülj le, majd én megterítek. Ha már lemondtam a vacsoránkat, akkor kiszolgállak. - villantott mosolyt.

- Ó, hát ez nagyon kedves tőled! - derült fel az arcom, miközben leültem a székre, amit az előbb kihúzott nekem.

- Tényleg nagyon sajnálom, hogy be kell érned ennyivel. - vett elő otthonosan a hűtőből egy üveg bort.

- Tudod, hogy nem vagyok kimozdulós emberke. Lehet, ez így jobb is. 

- Remélem, ezt nem csak azért mondod, hogy megnyugtass. 

- Úgy ismersz te engem? - tártam szét a karom felháborodást színlelve, miközben letette elém a tányérom.

- Azt tudom, hogy anyukámat leszámítva te teszed a legtöbbet le értem az asztalra.

- Örülök, ha így gondolod. 

- Megkínálhatlak egy kis bordeaux-i {bordói} vörössel? - nyitotta ki a borospalackot. Nagyot puffant, aztán a válaszomat meg sem várva, töltött a poharamba. - Tökéletesen passzol a kínai csirkével. - húzta el a száját.

- Mindegy, jó lesz! -nevettem, elhessegetve a reggeli negatív élményemet az alkohollal.- Szóval... - kezdtem. - Új projekten dolgoztok? - utaltam a meetingre.

- Mhm, egy teljesen új duetten. - nézett fel, ameddig összevágott egy darab húst. - Tudom, hogy megígértem, hogy ma este semmi Camila, de... - rágta meg a szezámos csirkét, aztán csavart fel a kése segítségével a villájára egy falatnyi tésztát.

Bahh... Az a nő. Fúj.

- Igen? - ösztönöztem egy hosszú sóhaj után a pillantásommal. Nem bunkó sóhaj volt, inkább belefáradt. 

- Szakmailag hatalmas tekintélye van, ezért gondolta a menedzserem, hogy fellendítené a dolgokat, mégjobban, ha kijönnénk egy új duettel. Pontosabban, egy kislemezzel.

HOGY MI!?

Szóval egyre több időt fognak együtt tölteni azzal, a...?? Na ne röhögtessenek... Hol vannak a kamerák? Ez valami átverés. Annak kell lennie.

- Nahát! - erőltettem mosolyt és nyomtam rá a késem a tényérra, ami miatt egy pillanatra hangosan csikorgott. - Ez fantasztikus.

- Ugye? - kérdezett vissza izgatottan. - A héten már el is kezdünk írni, van is egy nagyon jó ötlete. Legalábbis, annak tűnik, ahogy felvázolta.

- Ó, szóval ő is ott volt a meetingen. - tettem le az evőeszközeimet és támasztottam meg a kézfejemen az állam.

- Mhm. - rágott. - Már a klippet is teljesen kigondolta, mondtam is neki, hogy ő az én emberem. Mármint... Szakmailag, persze. 

- Értem, értem. - húztam meg a poharam. Kicsit gyorsabban, mint kellett volna, de hálás voltam a kiváló bornak, amiért egy szempillantásnyi időre elfeledteti velem a bosszúságom.

- Szóval tök jó időszaknak nézünk elébe! - ecsetelte boldogan. - Arra szeretnélek megkérni, hogy meghallgatnád majd a nyers verziónkat?

Mivan? A közelébe nem megyek Camilának, hagyjon már...

- Számít nekem a véleményed. - folytatta komolyan, miközben rám nézett.

- Hát hogy mondhatnék nemet? - döntöttem oldalra a fejem. - Köszönöm, hogy adsz a véleményemre. - enyhültem meg.

- Ne viccelj már, hát barátok vagyunk! - vont vállat egy apró nevetéssel.

***

Miután megettük a vacsorát, áttelepedtünk a kanapéra, a bor és egy kevés kanadai whiskey társaságában, amit a kocsijából bányászott elő.

- Montamm'már - vetette át a karját a kanapé háttámláján, felém fordulva - , hogy cuki az orrod?

- Shawn, te be vagy csiccsentve. -nevettem fel önfeledten. 

Na igen... Kettőn állt a vásár.

- Dehogyvagyok... - tett ugyanígy. - És te?

-Ez még viccnek is rossz. Két nap egymás után? Mi vagyok én, alkoholista? - legyintettem, aztán az üres poharam után nyúltam. - Talán, egy picit mégis lehet, hogy sok volt mára. 

- Ha részeg lennék... - kezdte, miközben közelebb csúszott. - Lehet - folytatta, és csökkentette a köztünk lévő távot, újra -, ezt csinálnám.

- És ha én meg lennék borulva... - nevettem. - Akkor lehet, hagynám is. 

- Ó, igen? - folytatta előző műveletét. - Próbáljuk ki. - vezette tenyerét a derekamra és csókolt meg.