- Mármint... Mi ketten? - kérdeztem vissza, jóval halkabban, mint az általános hangszínem.

- Csak te meg én. - bólintott. - Szeretném jóvá tenni, hogy olyan hülyén viselkedtem. Kérlek! - vette két nagy tenyerébe a kézfejem.

Hirtelen úgy éreztem magam, mint az a számolós nő a mémeken...

Sokszor voltunk már kettesben, vacsorázni is voltunk kettesben, de még soha nem kérdezett ilyen formálisan ezzel kapcsolatban.

Csak... Attól tartok, ennek rossz vége lesz. Nem úgy rossz, hanem úgy rossz... Kanapésan rossz.

Abszolút nem volt rossz, csak... Nem szabadott volna megtörténnie. Pont ezért.

- Ha nincs kedved, vagy nem jó ma este neked, akkor... - hadarta kétségbeesetten.

- Elmegyek veled. - vágtam a szavába hirtelen. Jobban meglepődtem a saját válaszomon, mint ő.

- Akkor - kezdte - , nyolcra itt vagyok érted. - mosolygott. - Titok, hová megyünk, de kérlek... - állt fel és lépett a bejárati ajtó mellé. Egy dobozzal a kezében tért vissza. - Ezt vedd fel. - nyújtotta át.

- De Shawn... - helyeztem az ölembe a dobozt.-  Nem fogadhatom el... Ez... - habogtam.

- Dehogynem! - nevetett fel. - Egy szép ruhával úgyis rövidebb lettél az én hibámból, ezért ragaszodom hozzá, hogy ez a tiéd legyen. Remélem, tetszik. - halkult el.

- Hogy a fenébe ne tetszene? - csattantam fel. - Ez Ted Baker! - öleltem magamhoz a dobozt, ami egy hosszú, rózsaszín ruhát rejtett.

- Gondoltam, ezzel kárpótollak. Mindenért... - nevetett egy aprót.

- Köszönöm szépen! - pattantam fel és borultam a nyakába.

- Én köszönöm. - súgta a fülembe.

- De hát mit? - toltam el magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni.

-Hogy eljössz velem. És hogy olyan jó barát vagy. - fürkészte a szemeim. A barát szót teljesen más hangsúllyal ejtette ki, mint eddig, de képtelen voltam rájönni, miért érzem ezt most másnak. - Szóóóval... Akkor nyolckor találkozunk.

- De ugye... - kísértem az ajtóhoz.- Nem lesz meglepetés vendég? - kérdeztem rá Camilára.

- Isten ments! - emelte fel kezeit védekezőleg.

- Köszönöm mégegyszer! - szóltam utána az ajtóból, miközben beszállt a fekete Jeepbe.

- Még ne köszönd! - legyintett szórakozottan, aztán egy laza integetés után el is hajtott.

Te jó ég, már megint mibe keveredtem!

Egyre jobban összezavarom őt. Sőt! Egyre jobban össze zavarom önmagam!

Viszont, ha már így alakult, nem fogom megbántani azzal, hogy lemondom. Felveszem ezt a csodálatos ruhát és káprázatos leszek benne este!

***

A világos rózsaszín off-shoulder ruhával Shawn nagyon eltalálta az ízlésem, mint mindig.

Éppen a tükör előtt álltam a sminkecsetemmel a kezemben, mikor megcsörrent a telefonom. Általában nem sminkelem agyon magam, de ez most egy különleges alkalom, azt hiszem.

- Szia Shawn! - szóltam bele jókedvűen a készülékbe. - Mondjad! - kértem.

Hátha valami változás van, vagy előbb jön.

- Szia Merci... Figyelj, akadt egy kis probléma. - bökte ki, mire felfelé görbülő szám ívet váltott.

- Hmm...

- Ne haragudj, teljesen kiment a fejemből, hogy ma nyolckor van egy megbeszélésem. Kérlek, ne haragudj rám...

- Ó... De kár... - huppantam le csalódottan a kanapéra. - Nem haragszom. -húztam el a szám egy pillanatra.

- Mit szólnál hozzá, ha utána átmennék hozzád? Viszek kínait.

- Mikor végzel? -kérdeztem vissza, még mindig csalódottan.

- Nem tudom, de maximum éjfélig maradok. Merci... Ez tényleg nagyon fontos, és annyira mérges vagyok most, hogy nem tudtam normálisan megszervezni...

- De azért a ruhát megtarthatom? -nyeltem vissza a könnyeim.

- Persze, hát neked vettem. - nevetett fel. - Ne haragudj, tényleg... 

- Hát... Így alakult, na... -nyögtem ki, miközben lopva az órára pillantottam.

- Most mennem kell, de akkor találkozunk nálad. -jelentette be, habár inkább kérdésnek hangzott, mint kijelentésnek. - Bocsi még egyszer...

- Túl sokat szabadkozol. -nevettem ki, aztán egy gyors búcsú után le is tettem.

És eddig bírtam, kicsordultak a könnyeim. Mostanában minden rosszul alakul, és egyre inkább úgy érzem, hogy szorul a hurok a nyakam körül. Talán tényleg le akar cserélni? Igaza volt annak a épembe mászó paparazzinak?

Várjunk csak...

Miért is bőgök, mint egy fába szorult féreg? Ez egy baráti találkozó lett volna. Semmi több.

Pótolható.

De közben mégsem... És annyira szar, hogy közbe jött ez a nyomi meeting.

Rohadt életbe! Idegességemben rácsaptam az asztalra.

- Anyád... - néztem a vörösödő tenyerem, ami miatt megint sírni lett volna kedvem.

Gyerünk, Merci, soha nem voltál ilyen sírós... Amióta Cam felbukkant, azóta a feje tetejére állt az életem. Sosem volt még ennyire hektikus, amióta egyedül élek. Ez egy rohadt hullámvasút.

Összepakoltam a szétszórt sminkcuccaim, aztán gyakorlatilag tyúklépésekben indultam a neszeszerrel a fürdőszobába.

Gyorsabban telt az idő, legalább.

Nagy lóf...

Egyáltalán nem telt gyorsabban az idő, sőt, egy örökkévalóság volt, mire beértem a fürdőbe.

Ennyi megpróbáltatás után igazán kijár nekem egy forró fürdő. Nem kellett meggyőzni magam, azonnal engedni kezdtem a vizet.

Elromantikázok itt magamban... Nem kell ide pasi, meg puccos vacsora... Pff.

Neeem, ma este semmilyen romantikus dolog nincs. Ha Shawn belép az ajtón, megmondom neki, hogy találjunk ki egy kézfogást. Mint a haverok.

Mert hát... Azok vagyunk. Haverok.

Mi mások lennénk?

Felraktam a kedvenc Soft Pop válogatásom, meggyújtottam két gyertyát és letelepedve a gőzölgő vízbe, behunytam a szemem.

Ebből rendszert kéne csinálni.

Már csak egy jó pezsgő hiányzik, meg víz helyett egy kád pénz és tádá, #lifegoal.

 Napok, sőt, hetek óta csak a munkába temetkezem, és nagyon jól esett, hogy egy kicsit elfelejthettem a gondjaimat. Pontosabban, küzdhettem magammal, hogy ne gondoljak rájuk.

Annyit dolgoztam az utóbbi időben, hogy főnök már meglengette az orrom előtt a kinevezést. Pedig tökéletesen megvoltam a jelenlegi beosztásommal. Viszont jókor jött, hogy elhúzta előttem a mézes madzagot, így legalább van mire fognom ezt a hirtelen munkamániát.

Nem a Shawnos helyzet miatt van... Áhh! Dehogy.

Ameddig bújom a szótárakat, nem gondolok erre a... Nőre, aki behálózza Shawnt.

Ha nem írtam volna alá a szerződést, akár még pénzt is csinálhattam volna a nyomoromból. Eladhattam volna neki a videókkal való rendelkezés jogát. Késő bánat!

***

Amint ezen gondolkodtam, lehet, bealudtam, mert a következő pillanatban már Shawn hangját hallottam.

- Merci...? - lépkedett bizonytalanul az előszobában. - Nyitva volt az ajtó és... Hát, bejöttem. Ó...  -gondolom, meglátta az eldobált ruháim a földön.  Túl feldúlt voltam, hogy rendesen levetkőzzek, na...

Hirtelen annyira lesokkoltam, meg sem tudtam mukkanni.

- Mercedes... - kezdte. - Hoztam kínait. - hallottam, ahogy leteszi a két dobozt az asztalra. - Itthon vagy? Nyilván, te hülye... - motyogta.

A konyhában járt, otthonosan kivett két tányért a szekrényből és kiszedte rá a vacsoránkat.

- Ez egy nagyon rossz vicc... Neked mindigis sajátos humorod volt. - nevetett fel, miközben betette a mikróba az egyik tányért.

Én meg csak lapultam a kádban, mint a hal karácsony előtt.

Mitch mindig a kádba tette, hogy apa reggel frászt kapjon tőle. Kis karácsonyi tréfa... Néhány év múlva már csak kényszerből ijedt meg tőle. Tudtuk mindhárman, hogy már megszokta, hogy a karácsonyi vacsora a kádban úszkál, mielőtt kivégzésre kerül, de meghagyta hagyománynak a szenteste reggelének szenzációját.

- Shawn...? - köszörültem meg a torkom.

- Jól vagy? - gyorsította lépteit a fürdőszoba felé.

- NEM! - kiáltottam fel és felpattantam a kádban. - Vagyis igen...

Ott álltam, anyaszült meztelenül, és csak tizedmásodpercek választottak el attól, hogy Shawn benyisson.

Kivételesen gyorsabban reagált az agyam, és magam elé rántottam a csontszáraz zuhanyfüggönyt.

Shawn benyitott.

A zuhanyfüggöny pedig lángra kapott a két, túl közel lévő gyertya miatt.