- Hihetetlen vagy... - néztem Camilára, dühtől izzó szemekkel. Kikaptam a saját poharamat a kezéből, kiittam belőle a maradékot, és hátat fordítottam nekik. - További jó szórakozást! -mondtam, aztán minden mindegy alapon a földhöz vágtam az üvegpoharat.

A váratlan események hatására néhány másodpercig újra csendbe borult a hatalmas terasz, aztán a rosszindulatú morajlás újra utat tört magának.

Kivonulásomat vagy négy tévécsatorna rögzítette, aztán ahogy becsapódott mögöttem az ajtó, hallottam, ahogy újra felhangosodik a tömeg, Camila nevét kiabálva.

Remegtem az idegtől.

Hogy lehettem ilyen hülye, hogy bedőltem ennek a lotyónak!? Pedig annyira átlátszó volt! Hirtelen túl kedves lett, túl csendes, túl visszafogott... Nem ez vall rá. Ezt tudom; nem csak emlékszem rá, hanem meg is tapasztaltam már az elmúlt napokban, milyen egy elviselhetetlen dög.

És Shawn!?

Miért az ő pártját fogja? Azok után, hogy... hogy barátok vagyunk...

Barátok.

Mindössze csak barátok.

Nem értem Shawnt... Hogy nem látja, hogy Camila így viselkedik? Mikor már olyan régóta ismerjük egymást! Tudhatná, hogy soha nem csinálnék ilyet!

Még akkor sem, ha Camiláról van szó. Mondjuk, az igaz, hogy az elmúlt napoban mondtam egy-két olyan dolgot, amit csak úgy méregből odavetettem. De mindenki mond olyat, amit akkor, dühösen, nem is gondol komolyan!

Ezek csak úgy jönnek, aztán az ember el is felejti, kit akart megkopasztani. Shawn igazán tudhatná, hogy sosem ártanék direkt senkinek...

***

Napokig nem keresett. Én meg büszkeségből nem kerestem őt.

Nehogy már még én nyaljak, mikor ő nem hallgatott meg, elárult és cserben hagyott!

Hiába, szörnyen dühös vagyok rá. Rá is, de főleg erre a hárpiára. Ha nem keveri a szart, akkor még minden a régi lenne.

Hiányzik Shawn. Annyira, hogy úgy érzem, belepusztulok. Percenként nézem a telefonomat, minden apró neszre az ajtóra tapadok, hátha ő állt meg a kapu előtt, de hiába.

Engedtem a kísértésnek, és rányomtam az Instagram ikonjára. Shawn oldalán három napja semmi új sincs... Lehet, valami baj van? Balesete lett? Beteg? 

Nem bírtam tovább, rögtön pötyögni kezdtem.

,,Szia, csak tudni szeretném, hogy minden rendben van-e veled. Halálra unom magam nélküled. Hívj fel, kérlek. - M"

Nem lehetek ilyen szánalmas, te jó ég! Inkább kitöröltem az egészet és az asztalra csaptam a telefonomat. Egy pillanatra úgy éreztem, ő a vesztese ennek az egész szituációnak, de aztán hamar visszatértem az önsajnálathoz. Most igazán megérdemlem...

Nem írhatok Shawnnak és nem is hívhatom, ha már ennyi időt kibírtam nélküle. Pár nap már meg sem fog kottyanni. Segget csinálnék a számból, ha most írnék neki.

De mégis honnan veszem, hogy csak pár nap? Lehet, soha többé nem keres.

Végül is, megérteném, Camila tönkretette a buliját, és rám fogta... Szóval Shawn valószínűleg úgy tudja, miattam történt az egész, miattam trendel Twitteren a #mercedesmess és az ő szemszügéből miattam csúszott el egy csodálatos barátság Cam és köztem. 

Camila hibája az egész, én végig tűrtem és csak lenyeltem a szekálását, de ez már több a soknál!

Abban igaza volt, hogy semmit nem kell csinálnom, mégis felfigyelnek rám az emberek. Hasznomra kéne fordítani, úgy látszik, ebben vagyok a legjobb...

Csütörtök este. Ilyenkor palacsintázunk Shawnnal a lakásán, aztán felkerekedünk. Iszogatunk egy kicsit, van, hogy táncolunk, de leginkább maratoni beszélgetéseket boyolítunk le, egyszerre mindenről és semmiről.

Néha kicsit jobban kirúg a hámból, akkor nekem kell hazavinni. Őszintén megmondom, mindig szörnyen élvezem, mikor a szűk utcákban, full inkognitóban próbálom összekaparni.  Ő hangos, én próbálom csitítani, de végül úgyis felveri az egész utcát a hangos és ízes nevetésével.

Tényleg szeretem az ilyen alkalmakat, olyan más, mikor be van rúgva.

Nyitottabb, és néha igen idegestő is, mikor már legalább századszorra mondja, milyen cuki orrom van. Csak akkor mondja ezt, ha részeg.

Megpróbálom lefoglalni magam valamivel. Hátha nem gondolok rá annyit...

Bekapcsoltam a rádiót és rögtön neki is álltam lasagne-t csinálni. Heti TOP100. Erre lehet a legjobban főzni. Nem tudom, miért, egyszerűen csak erre megy a legjobban.

"És most, hallgassátok meg a hét legtöbbet letöltött dalát! Shawn Mendestől, a Never Be Alone-t!"

És már fel is csendült az az ikonikus fütyörészés.

Te jó ég...

A tudat, hogy most valahol biztos nagyon örül, NEM VELEM, és ünnepli, hogy újra első lett, NÉLKÜLEM, felőröl.

Az meg méginkább, hogy ez a dal rólunk szól. Megígérte, hogy soha de soha nem hagy egyedül, mikor még apáékat lecsukták.

És életében először megszegte a nekem tett ígéretét. Olyan egyedül voltam, mint addig még soha.

***

Másnap reggel hányingeremmel küzdve kerestem a telefonomat a kuplerájos asztalon. A fejem zúgott a készülék monoton búgásától, a fény vakított és az állott alkohol szaga miatt méginkább kikívánkozott a tegnapi lasagna.

Tegnap éjszaka nem csak sorozat maratont tartottam, hanem egy kicsit... El is engedtem magam. Vele, vagy nélküle, de a csütörtök az csütörtök...

- Hümm? - szóltam bele kómásan a telefonba, valójában fel sem fogva, hogy éppen telefonálni készülök valakivel.

- Szóval élsz még. - hallottam a vonal másik végén a jellegzetes, friss hangot.

- Shawn...? - támaszkodtam meg a könyökömön. Ha nem lettem volna ennyire szarul a tegnap estétől, most biztosan felugrottam volna örömömben.

- Beszélnünk kellene. Átmehetek?

- Most? - ültem fel teljesen. Talán, egy kicsit túl hirtelen is, ami miatt kiszaladt egy halk káromkodás a számon.

- Jól vagy, Merci? - kérdezett vissza.

- Jól, persze. Jobban nem is lehetnék... - füllentettem, a vállam és a fülem közé szorítva a telefonom, két üveget a kezembe véve. Aztán ezeket le is tettem az asztalra, hogy be tudjam gombolni a farmerem gombját. Ez az igénytelenség egy teljesen új foka. Nem hagyhatom el magam, ahányszor csak összekapunk Shawnnal!

- Akkor... 15 perc és ott vagyok. - hallottam, ahogy beindítja a kocsit.

- Jó, szia! - tettem le, meg sem várva, hogy ő is köszönjön.

Körbenézve elég siralmas látvány fogadott. Szétdobált papírzsepik, mert igen, sírtam is, néhány üveg, kaja maradék, és büdös is van...

Biztos vagyok benne, hogy felállítottam a Guinness rekordot pakolásban, mielőtt ideért.

Éppen a kanapén rendezgettem a párnákat, mikor kopogtak.

- Gyere! - kiáltottam, miközben elrejtettem egy csokipapírt az egyik párna mögé. Upsz... Amit nem tud, az nem fáj.

- Szia! - mosolygott.

- Heló! - fújtam ki magam, csípőre tett kézzel. Próbáltam a lehető legtermészetesebb pózt felvenni, de látszólag ez cseppet sem sikerült.

- Jó ég... - nézett rám, összehúzott szemekkel. - Nem akarlak megbántani, de szörnyen nézel ki... - lépett egyet felém.

- Csak... -simítottam le a felfelé kócolódott hajam. - Egész éjszaka fordítottam. - nevettem kínomban.

- Mhm... - mért végig. Átlátott rajtam.

- Szóval? Miről szeretnél beszélni? - tereltem el a témát.

El is felejtettem, hogy haragszom rá, ahogy meghallottam a telefonban a hangját. Mekkora egy béna vagyok!

- Nézd... - ült le a kanapéra.

Most provokál...?

- Gondolkodtam ezen a Camilás dolgon. - váltott komolyra az arckifejezése.

- Nem, nem akarok róla beszélni! - fontam keresztbe a karom. - Amint látod, nem jövünk ki túl jól, illetve engem meg sem hallgattál, csak odajöttél és letámadtál. - fejeztem ki felháborodásom.

- Tudom, ezért bocsánatot is szerettem volna kérni. - húzta össze bűnbánóan szemöldökleit. Én azt javaslom, egyáltalán ne foglalkozzunk ezzel a kis incidenssel. Az én hibám, hogy ez így történt, tudnom kellett volna, hogy ti ketten... Szóval nem lehet titeket összeereszteni. - rázta a fejét lemondóan.

- Shawn - kezdtem - , azt tudnod kell, hogy nem én öntöttem le őt. Illetve, magunkat.

- Tudom.

- Én csak ültem és... Várj, mi? Tudod?

- Tudom. - bólinott nyomatékosítva magát. - Két kamera állásból látszódik, illetve a pultos megerősítette, hogy Cam kezdeményezett. Ne haragudj, amiért igazságtalan voltam. - nagy barna szemeivel esdeklően pillantott rám. Képtelenség ellenállni egy ilyen szempárnak.

- Ó... - öleltem át. - Nem haragszom. - simítottam végig a hátán, egyre lejjebb és lejjebb csúsztatva a kezem.

MERCI, ÁLLJ LE. MOST.

- Köszönöm szépen. - vont magához, megakadályozva ezzel, hogy véghezvigyem a tervem, miszerint azonnal a szoba másik végében termek, nehogy megint elfajuljon a dolog. - Tudom, hogy nem szeretnél erről beszélni, és meg is értem, de... - húzott elő egy négybe hajtott papírt a zsebéből. - Camila megkért, ezt adjam át neked. - nyújtotta felém.

- Mi a szösz... - hajtogattam ki. - Komolyan meg akarja velem ígértetni, hogy nem húzom le a hírnevét? - futottam át a... nem is tudom, szerződést?

- Mondtam neki, hogy erre semmi szükség, hisz' te nem olyan vagy, de hajthatatlan volt.

- Hát ez hihetetlen! - nevettem fel gúnyosan és vettem el egy tollat a kisasztalon lévő tartóból. - Nagyon sokkal jön nekem, remélem, realizálta már. - írtam alá a papírt. - Áh, francokat realizálta!  

-Köszönöm, a nevében is. -mosolyodott el Shawn.- Valójában... Nem ez az egyetlen ok, amiért jöttem, és nem telefonon akartam megbeszélni ezt. - vakarta meg a fülét.

Szóval zavarban van. És ennyi elég is volt, hogy elfeledtesse velem előbbi felháborodásomat.

Tényleg katasztrofális vagyok.

- Hallgatlak! - húzkodtam meg a pólóját, persze, csak bíztatásképp. 

- Merci, szeretném megkérdezni, hogy eljönnél velem ma este vacsorázni?