Hirtelen nem hittem a szememnek. 

Camila ott csimpaszkodott  Giovannin. 

Bár. Gondoljunk is bele... Én mit csinálok Shawnnal? 

Na igen. 

Egy pillanatra megállt bennem az ütő, de el is illant a rossz érzésem. Shawnnal csak a baba miatt laknak egy házban. Nincsenek együtt. Nem kell tartanom attól, hogy Camila magához láncolja és a háta mögött még meg is csalja. 

Erről nem lehet szó, hiszen Shawn egyértelműen az én oldalamon áll.

Mindenesetre, jobb, ha ezt az incidenst majd átbeszélem vele vacsi közben... 

Nagyon hamar hazakeveredtem. Beálltam a kocsifelhajtóra, és szinte még ki sem szálltam az autóból, a motorháztetőről lepattant egy focilabda. 

-Elnézést kérek, Miss Merrel! -szaladt át az utca túloldaláról Dany, a szomszéd kisfiú.- Nem szerettük volna iderúgni a labdát az autójára. -hajtotta le a fejét, majd pillantott rám. 

-Hé. -mosolyodtam el és vettem a kezembe a garázs mellett növögető fának ütköző labdát.- Semmi baj. Tessék. -adtam a két kicsi, kinyúló kézbe a gömbölyded tárgyat.- Nem bánnátok, ha... -intettem a másik kisfiúnak, aki türelmesen várakozott Dany-re, az út másik oldalán.- Ha csatlakoznék? 

Az apró, rám meredő szemek felcsillantak és a következő percekben már az utcán fociztam a kisfiúval és a barátaival. 

Hiába a több év korkülönbség, nagyon nagyon rég éreztem magam ennyire jól. A gyerekek közelsége egyfajta boldogságot ad. Mindigis gyerekekkel szerettem volna foglalkozni, de az élet máshogy hozta; mikor Mitchék börtönbe kerültek, egy olyan munka kellett, amivel akárhol el tudok helyezkedni és jól fizet. Máshogy nem tudtam volna összekaparni a kis életem, immáron egyedül. 

Ezen gondolkodva baktattam be a házba, miközben a pólóm aljával próbáltam letörölni a halántékomon folyó izzadtságcseppeket. 

-Látom, új barátaid vannak. -szánta jókedvű köszönésnek Mitch. A konyhában mosogatott, így pont rálátott az utcára. 

-Rám rúgták a labdájukat. Azt hiszem, behorpadt a kocsi motorháztetője. De tudod... -vettem ki egy smoothiet a hűtőből.- Azon gondolkodtam, hogy nem szabad, hogy ilyeneken idegeskedjek. Nem haragudhatok olyanért, ami véletlenül volt. Gyerekek még... -tettem hozzá valamivel halkabban és meredtem ki az ablakon.

-Úgy érzem, azért rosszul érint az ügy. -törölte bele a kezét az egyik konyharuhába. 

-Rosszul. Ha nem lett volna ez az egész szarkeverés, most mi rendezgethetnénk a babaszobát Shawnnal. És nem haragudhatok rá, tényleg... Ő a kettőnk közös életét lezártnak tekintette, persze nem volt az, csak hát ugye Camila kicsit bekavart, és... -hadartam, de Mitch arckifejezése láttán nem folytattam. 

Súlyos csend telepedett közénk. Realizáltam, hogy a bátyám egyáltalán nem erre gondolt, hanem sokkal inkább a hülye motorháztetőre. Nem tudott mit mondani erre. Őszintén, a helyében én sem tudnék. 

-Kérsz spagettit ebédre? -köszörültem meg a torkom és tettem úgy, mintha ez az egész meg sem történt volna. Eltűnődve bólintott, majd belekotort a fiókba, hogy neki tudjon fogni a terítésnek. 

Késő délután Mitch felajánlotta,  hogy elvisz Shawnhoz, kocsival. Pontosan nyolcra érkeztem meg.

Csak az ő autója állt a ház előtt, ebből következtettem, hogy valóban csak ketten leszünk.  Lesimítottam a hosszú, piros ruhám és kettő aprót koppintottam. 

-Gyere csak! -hallottam a hangját az ajtón keresztül. 

Ahogy átléptem a küszöböt, megcsapta a sült hús ínycsiklandó illata az orromat. Hmm, ez biztosan nagyon finom lesz... 

-Szia Mercedes! -lépett elém Shawn. Csokornyakkendő volt rajta, fehér inggel és fekete nadrággal. 

Egy szakadt melegítőben is lenyűgöz, de így... 

-Nahát, nem is tudtam, hogy ma te leszel a pincérem. -nyögtem be, hogy kicsit oldjam a feszültséget, ami furcsa mód kettőnk közé furakodott. Hiába, észrevette a szám sarkában megbúvó mosolyt. 

-De legalább én nem vörös szőnyegnek öltöztem. -vágott vissza nevetve, miközben látványosan megforgatta a szemeit.- Csodálatos vagy. Mindig, de ez a ruha khm.. pont jó helyeken feszül. -kalandozott el a tekintete.

-Te tényleg mindig csak erre tudsz gondolni. -ejtettem könnyedén a vállára a kezem és kerültem ki. Még hallottam, hogy a 'bajusza alatt' morog egy olyasmit, hogy ha rám néz, nem nehéz emlékeztetni magát egyes dolgokra, de igyekeztem ignorálni. Nem vághatok mindenre vissza, még fiatal az este. Húzni kell az agyát. 

Amint beléptem az óriási nappaliba, rögtön elterelődött a figyelmem. Az apró, pirosas mécsesek meleg fényt árasztottak magukból, ami igen meghitt hangulatot kölcsönzött az egyébként zöldes, rusztikus stílusú nappalinak. Halk klasszikus zene szólt, szóval igen, Shawn teljesen előkészítette életünk talán egyik legromantikusabb estéjét.

-Nagyon kitettél magadért. -fordultam felé és karoltam át a nyakát. 

-Megígértem, hogy kiengesztellek, nem? -nézett mélyen a szemembe. Nem tudom, hogy a lelkemet nyaldosó tekintetétől, vagy a bódító parfümétől, de megremegett a lábam, amit egy viszafojtott nevetéssel díjazott.

Már csak pár miliméter választotta el tőlem puha ajkait, de kifordultam a kezei közül. 

-Na? Eszünk? Farkaséhes vagyok. -huppantam le az egyik székre, ellensúlyozva az előbbi incidenst. Ma különös hatással van rám. Nem hagyhatom, hogy ennyire a bűvkörébe vonjon, bár úgy látom, ő is küzd önmagával. Ez a vörös ruha nagyon megérte az árát.

-Remélem, nem lett szottyos a krumplipüré. A hús nagyon jól sikerült, szinte biztos vagyok benne, hogy nincs akkora szerencsém, hogy minden tökéletes legyen. -szűrődött ki a konyhából. Pillanatokon belül tálalta a vacsorát, de mielőtt leült volna, mellém lépett. Kissé berogyasztott, hogy velem egy magasságban legyen.- Köszönöm, hogy eljöttél és adsz ennek az egésznek egy esélyt. Nagyon sokat jelent nekem. -hajtotta le a fejét.- Tudom, hogy máshogy is lehetne most, de... 

-Ne rágódj ezen. -simítottam végig a kissé borostás arcát, miközben a szavába vágtam.- Minden tökéletes. Ne rontsuk el felesleges nosztalgiázással. 

A hús után legszívesebben mind a tíz ujjamat megnyaltam volna, viszont a krumpli kicsit szottyos lett. Ezt az apró hibát azért elnézem, sőt, még hozzá is tett az estéhez Shawn arckifejezése, mikor megkóstolta a krumpliját. Néhány pohárka vörösbor és egy adag ribizlis sajttorta után kellően oldott volt ahhoz a hangulat, hogy áttelepedjünk a kanapéra. 

-Őszinte leszek veled. -dugtam ki a nyelvem hegyét, hogy eltávolítsak egy vörös cseppet az alsó ajkamról.- Sosem gondoltam volna, hogy ennyire jól boldogulsz a konyhában. Már-már úgy érzem, ezt az egészet nem egyedül hoztad össze. -néztem rá kérdően, mire fejrázva felnevetett.

-Tudtam, hogy ezt szóvá fogod tenni. -csúszott egy kicsit közelebb.- Az igazság az, hogy szerettem volna nagyon a kedvedben járni. -vezette ujjait a hajamba.- Fontos vagy nekem, és szeretném, ha ezt tudnád. És azt is szeretném, ha erről meg lennél győződve, végérvényesen. -hangsúlyozta.- Tudod... -megállt a beszédben. Úgy éreztem, nehezére esik folytatni, ezért bátorításképp megfogtam a kezét.- Sosem szerettem úgy Camilát, amennyire téged és... -elcsuklott a hangja. 

-Ó, te... -öleltem magamhoz. Shawn ritkán mutatja meg az érzékeny oldalát. De amikor megmutatja, akkor teljesen levetkőzi a gátlásait.- Semmi baj nincs. -fúrtam arcom a hajába.

Egy ideig csak így voltunk. A haját morzsoltam, miközben a másik kezemmel magamhoz szorítottam. Tökéletes magasságban volt, hogy kispárnaként használjon, de nem bántam. Mindig ott voltunk egymásnak, mikor szükségünk volt valakire, de ez most más volt. 

-Shawn? -szólaltam meg hosszas gondolkodás után. 

-Hm? -emelte fel a fejét. Kipirult az arca és a szeme is vörös volt kissé. Már amennyire a pirosas fény ezt látni engedte... 

-Én is szeretlek téged. -mondtam ki nemes egyszerűséggel, de amint elhagyta a számat, ijesztően felgyorsult a szívverésem.

-Mercy, nem kell ezt mondanod, mert... -pattant fel.

-Nem, Shawn. Tényleg így érzem. Szeretlek, érted, te tökfej? -tettem ugyanígy.

Teljesen megváltozott az arckifjezése és lerogyott a kanapéra. Nem hisz nekem. Ismerem ezt a grimaszt... 

-Nézd, elég ideje vagyunk barátok ahhoz, hogy ismerjük egymást, nem? -némán bólintott.- Tudod, hogy nem tennék ilyesmit, ha nem gondolnám komolyan... -nyeltem le a gombócot a torkomban és ültem a combjára. Végigsimítottam a kezét, aztán a derekamra helyeztem.- Sosem hazudnék neked. -fogtam két tenyerem közé az arcát. Elmosolyodott, aztán a másik kezével elindult felfelé a combomon. Szemeit kérdőn rám szegezte, mire némán bólintottam. 

Felrántott, és a szoba közepén, szorosan maga mellett tartva, lassúzni kezdett velem. Nem kellett félnünk attól, hogy bárki meghallhat minket, ennek ellenére suttogva kezdte énekelni a fülembe a Ruin című számának dalszövegét. Közben pedig rátalált a ruhám hátán lévő cipzárra, mire válaszul végre megcsókoltam. Kibújtatott a hosszú ruhából, ameddig a nyakkendőjével babráltam, tőle alig elszakadva. 

-Na jó -kezdte-, ez így nem fog menni... -húzta kacér mosolyra a száját és kapott fel. 

-Hé! -nevettem rá. A hálója felé vette az irányt.- Nem gyors egy kicsit, uram? Micsoda tüzes csődörrel van ma dolgom. -jegyeztem meg szúrkálódásképp és kócoltam össze az ing alól kikandikáló mellszőrét.

-Csak engedd meg, hogy kiengeszteljelek. -tett le az ágyra, majd felelte, némi elfoglaltsággal a hangjában.- Kérlek... -dobta le az ingjét.

-Hát nem is tudom... -haraptam az ajkamba.- Elég késő van, lehet, haza kéne mennem. -ugrattam.

-Nana, biztos, hogy nem. -nevetett fel és nehezedett rám.- Nem akarlak összenyomni, de szeretnék meggyőződni róla, hogy nem mész sehová ma éjszaka. -puszilt nyakon, amitől önkéntelenül felnevettem. 

Összeakadt a tekitetünk, miközben kikapcsolta a melltartóm. 

-Olyan meleg vagy... -utaltam a testhőjére, mikor átkaroltam a mellkasát.

-Köszi, minden férfi ezt akarja élete nőjétől hallani, mikor egy ágyban fekszenek. -távolodott el tőlem egy pillanatra és dobta a földre a bordó alsóneműm. 

Jókedve hamar még jobbá fordult, de mielőtt igazán emlékezetessé válhatott volna az este, megcsörrent a telefonja. 

Morgott, de nem vette fel. 

-Legalább nézd meg, ki az. -szóltam, két mély csók között. 

-Semmi sem fontosabb most, mint te. -túrt a hajamba. 

Néhány másodperc után a telefonja újra csörögni kezdett. Halk és zihált káromkodással lökte le az éjjeliszekrényről. 

-Nem gondolod... -állítottam le- hogy fontos lehet? -gördítettem le magamról és kászálódtam ki az ágyból.

-Nem hát! -fordult hátra, hogy csodálhassa a kilátást.

Mikor felvettem a földön heverő telefont, kicsit elhűltem.

-Cam az. -nyújtottam oda Shawnnak. Láttam az arckifejezésén, hogy nem túl jól érinti a hír, sőt, inkább megrémül.

-Szia! -vette végre fel kicsit vonakodva, miután megköszörülte a torkát.

-Shawn? -hallottam Camila hangját.- Baj van. Előbb jön a baba. Be kell mennünk a kórházba.