-Ez... Nem lehet. -ráztam a fejem.

-Pedig látod. -törölte le könnyeit.- Most már tényleg menj el. -csuklott el a hangja.

-Shawn, kérlek, hallgass meg. -kezdett forogni velem a szoba.

-Mercedes, azt hiszem, nincs mondanivalónk egymásnak. Már nincs. -meredt rám.

-De... De ezt nem én írtam! -fakadtam ki.- Nézd már meg! Ez nem az én kézírásom!

-Már nem tudom, mit gondoljak. -temette tenyereibe az arcát.

-Szeretlek, Shawn... Te vagy az én csillagom. A mindenem. Kérlek... Nézz rám. -csúsztattam kezem az álla alá.

Folytak a könnyeim. Neki is.

-Éppen, hogy túl léptem rajtad. Nem teheted ezt velem, hogy most jössz vissza. PONT MOST. -rázta a fejét és ezzel egyszerre hangsúlyozta a szavakat. 

-Csak nézz rám. Engedd, hogy bebizonyítsam, mennyire szeretlek, Shawn. -kerestem a szemkontaktust.- Nézz rám. -ismételtem magam. 

Arra számítottam, ha mélyen a szemembe néz, rájön, hogy ez az egész egy hülye rémálom. 

-El kell menned. Nem maradhatsz itt. -fordult el tőlem.- Nemsokára megbeszélésre kell mennem. Nem mehetek oda szétesve. 

-De... -léptem egyet felé, miközben letöröltem az arcom, hogy átlássak a könnyfátylon. Nem válaszolt, inkább vissza ült és úgy tett, mintha a keverőpulttal foglalkozna.- Te tényleg így gondolod? 

-Tényleg így gondolom. -suttogta.- Mégis... Erre nincs racionális magyarázat. Átvertél. 

-Nem vertelek át! Értsd már meg, hogy nem én írtam! -csattantam fel.- Ne legyél már ilyen értetlen seggfej! -fakadtam ki.

-Hogy én értetlen seggfej? -pattant fel és eresztette ki a hangját.- Szerinted nekem mégis milyen érzés volt elküldeni téged az Isten háta mögé egy rohadt reality-be, hogy elfelejtsék az emberek, amit össze szerencsétlenkedtél magadnak? Hm? Te bele gondoltál abba, milyen volt ez nekem? -mondta, egyre hangosabban. 

-Másra sem tudtam gondolni, csak rád, te pöcs! 

-Oh te jó ég, semmit sem változtál. -vicsorogta.- Ugyanaz a hisztis picsa maradtál, semmit sem változtatott rajtad a sziget. 

Gondolkodás nélkül arcon csaptam, de úgy, hogy belesajdult a tenyerem.

-Rohadt életbe... -kezdtem dörzsölgetni. 

Látszólag nagyon váratlanul érte a kezem csattanása a borostás arcán. 

Egy ideig csak néztünk magunk elé, szótlanul. 

-Nem úgy gondoltam... Ne haragudj.-mondta ki.- Sosem voltál hisztis picsa. -szólalt végül meg.

-Ezt nehéz nem ÚGY érteni. -nevettem egy pillanatra.- Bocsi, amiért... Azért, az arcodon. -vezettem tenyerem a vörös foltra.

-Majd elmúlik. -halkult el.- Nagyon hiányoztál. És az, hogy most itt vagy, mégis mindent tönkre tesz. -torzult el ismét az arca. 

-Hé, hé, megoldunk mindent, okés? Nincs semmi baj. -próbáltam nyugtatgatni, de mindhiába. Bepánikolt. És minél jobban próbálta ezt elrejteni, annál inkább látszott rajta.- Tudom, hogy váratlan. És tudom, hogy rengeteg megválaszolatlan kérdésed van, de együtt megtaláljuk a válaszokat, rendben? -döntöttem mellkasának a homlokom. 

Átkaroltam, mind a két kezemmel, és körkörösen kezdtem simogatni a hátát. Határozottan izmosabb lett és talán magasabb is, amióta nem láttam... Hihetetlen, mire képes egy év.

-Nekem is nagyon hiányoztál. -suttogtam.- Nagyon. -fordítottam fejem a nyaka felé. Miközben nyakon pusziltam, egyik kezem elindult lefelé a hátán, mire közelebb húzott magához. 

Finoman eltolt magától és egy mohó mosollyal az arcán megcsókolt. 

-Shawn... -húztam meg kissé a haját néhány perc múlva.

-Hm? -kérdezett vissza.

-Itt? A stúdióban...?

-Mhm... -felelte.- Most akarlak. Nagyon hiányoztál. -csúsztatta be kezét a pólóm alá.

***

Hallgattam az egyenletes szuszogását. Kicsit elaludhattam, mert kinézve az óriási ablakokon megpillantottam a szomszédos felhőkarcoló fényeit.

Hiányoztak. Mindig is szerettem nézni a távolság miatt messzinek tűnő, apró ablakokat, amik sötétedés után új dimenziót nyitnak meg számomra.

Hevenyészetten felkaptam Shawn földön heverő pólóját magamra, hogy közelebb tudjak menni az üveghez. Lecsusszanva a párnákkal kibélelt kanapéról kis kitérőt téve a telefonomhoz, léptem az ablakhoz. 

Visszatekintve nem is értem, hogy bírtam ki Shawn nélkül. Mármint... Hogy lehet kibírni azt, ha az ember nem lehet a számára legkedvesebb személlyel együtt? Egy egész évig. Nem láthattam, nem hallhattam a hangját és nem érezhettem az illatát. 

Csoda, hogy nem csavarodtam be.

Bár... Amióta ide értem, úgy érzem, van valami, amit nem mond el. Ami miatt kifejezetten szorong. 

Szóval lehet, mégis megőrültem, ennek kényszerképzetnek KELL lennie, innentől kezdve minden tökéletes lesz és nem állhat kettőnk közé senki és semmi. 

Még egy olyan hülye levél sem. 

Ki kell derítenem, ki a fene akarna ilyen szar helyzetbe hozni. Camilát vetném el először. Megvan neki a maga baja, gyanítom. Illetve... 

Még belőle sem nézem ki, hogy ilyen őrültséget műveljen.

Esetleg egy őrült rajongó akarta elszakítani tőlem Shawnt. 

Nem tudom, mi a legésszerűbb magyarázat, de őszintén, most nem is érdekel. 

Ő, én és a pislákoló fények a távolban.

Mi kell még, ha nem ez, de komolyan? Na jó, egy kis pezsgő, de ez már tényleg csak részletkérdés. 

Hm, azért annyira mégsem. Kíváncsi vagyok, tart-e a stúdióban lévő hűtőben pezsgőt...

-Merci? -pattant fel, ahogy elhaladtam mellette, a konyha felé.-Hova mész? -kapott a kezem után, de gyorsabb voltam.

-Pezsgőért, a konyhába. -válaszoltam egyszerűen, szökkenve egyet.

-Nem, ne menj oda be! -jött utánam. 

-Mert mi lesz?-nyújtottam ki a nyelvem és kezdtem futni a rezindencia másik felébe. 

Hangosan nevetve rohantam a hűtőhöz, amire mágnesekkel képeket erősített. 

-Ahw, nézd, itt van a tesód. -böktem egy régi, kicsit gyűrött képre. 

-Mercedes, meg tudom magyarázni! -ért utol és vont ölelésbe, de ahelyett, hogy vissza öleltem volna, tovább siklott a szemem a képeken. 

-M... Mi ez? -ráztam le kezeit és rajzoltam körbe mutatóujjammal egy fekete fehér, homályos képet. 

-Kérlek, gyere és... Beszéljük meg. -próbált elhúzni a hűtőtől.- Ez nagyon klisé, tudom, de... ez tényleg nem az, aminek látszik. 

Alig hallva szavait tovább néztem a képeket. 

És megláttam.

-Shawn, ő... -kezdtem, de minden világossá vált.

Ez egy ultrahang felvétel. Egy kisbabáról.

És a másik kép egy nagy pocakot ábrázol. Shawnéhoz ijesztően hasonlító kezekbe burkolva.

-Merci, hallasz? -rázott meg gyengéden. 

Tovább pásztázva a hűtőt egy nagyon ismerős arc nézett vissza rám. 

-Ugye ez csak egy vicc...? -csuklott el a hangom, tekintetem a képek között kapkodva.- Camila... A te gyerekedet várja... IGAZ? -fordultam felé, jó nagyot lökve rajta.

-Merci, meg tudom magyarázni! -próbálta elkapni a két kezem.

-Te beszélsz itt kihasználásról... -kapkodtam a sokktól levegő után.- Mikor felcsináltad ezt a nőt és az előbb meg... Az előbb... Az előbb meg velem... -kezdtem ütni a mellkasát.

-Meg kell értened. Egyszeri alkalom volt és nem szeretem őt... -csordultak ki a könnyei. Neki is és újra. 

-De most már össze köt titeket valami. Ez a kisbaba. -pillantottam le a képre, ami még mindig a kezemben volt.- Visszavonhatatlanul. És az, hogy szereted, nem változtat a tényen, hogy -kerültem ki és siettem vissza a kanapéhoz, hogy össze pakoljam a cuccaim- hogy nekem erről egy szót sem szóltál, mielőtt megfektettél. -torzult el az arcom és vágtam hozzá a fél pár cipőmet. 

-Mercedes, hadd magyarázzam meg... -próbált átölelni, de mindenképp kikeveredtem két szorító karja közül.

-Kihasználtál... -indultak meg a könnyeim.- Nem lett volna jogod ezt tenni velem, te szemét dög! -vettem a lift felé az irányt, futólépésben, kisöpörve szemeimből a könnyeket.

-Kérlek, ne menj el... -jött utánam.- Szükségem van rád, Mercedes, kérlek... -kapta el a derekam, szinte már nyöszörögve.

-Ne érj hozzám. Soha többé. -vetettem neki oda.- Mégis mit akarsz? Átbeszélni? Elmondani, milyen jó volt? Beszélni a terhesség csodáiról, miközben megiszunk egy teát? -nevettem ki gúnyosan.

-Segíteni, hogy... Rendbe tudjuk ezt tenni kettőnk között... 

-Kettőnk? -horkantam fel.-Hogyan akarsz te segíteni?

-Kérlek, hallgass meg. Hadd magyarázzam meg... -próbált magához húzni.- Én szeretlek és tudnod kell, hogy Camila nekem nem jelent semmit, viszont te nagyon is.

-Oh, Shawn, hogy válhattál ezzé az idegenné ilyen rövid idő alatt... -rejtettem fájdalmam kissé rekedt, agresszív hangom mögé. 

-Nem, nem, ezt nem érted. Hadd magyarázzam meg... -szajkózta.- Hadd segítsek...

-Segíteni akarsz? -téptem ki testem a karjai közül.- Dögölj meg. -ezzel belépve a liftbe, ott hagytam. Örökre.