A fejem edlmondhatatlanul hasogatott és még összeszorított szemhéjakkal is szédültem. 

Szomjas voltam, a torkom szinte égetett, úgy érzem, mintha órák óta nem ittam volna. A hányinger mellé hihetetlenül fájt a gyomrom is. 

Várjunk csak...? Egyáltalán... Hol a frászban vagyok? És mi történt!?

Most kezdtem csak érezni, mintha egy felhőben feküdnék, olyan puha ágyneművel lettem bebugyolálva.

- Jó reggelt! - hallottam egy lágy, nagyon ismerős hangot. Egy simogató kéz rögtön az arcomhoz ért. 

- Shawn? - nyitottam ki a szemem. - Jézusom, hány óra? - hunyorogtam a hirtelen fény miatt. - És mi történt? Mostanában túl sokszor ébredek veled egy ágyban úgy, hogy fogalmam sincs, mit csináltunk... 

Körbenéztem. Egy hotelszobában voltunk. Kellemesen hűvös volt és Shawn gondterhelt mosolya fogadott, közvetlenül mellettem, a párnán.

- Merci, annyira sajnálom, de meg kell értened, nem volt más lehetőségem, és... - kezdte hadarni.

- Állj, állj... - csitítottam. - Kérhetnék egy pohár vizet? - támaszkodtam meg a könyökömön.

- Még ne ülj fel! - húzott vissza. - Mik az utolsó emlékeid? - indult az asztal felé, hogy hozzon nekem egy pohár vizet.

- Öhm... Táncoltunk. A nappalimban. De mondd csak... - köhintettem. - Miért vagyunk most itt?

- Vigyázz, jövök! - egyensúlyozott a majdnem teli pohárral. Hiányzott a hangjából az a játékosság... - Emlékszel, mi történt a sajtótájékoztatón? - bújt be mellém a takaró alá, majd fél kézzel felpolcolta a párnáim.

- Igen, azt hiszem... - vettem el a poharat, aztán óvatosan belekortyoltam.  Végre! - Mi ez az egész...?

- Elmondom, de ígérd meg, hogy nem leszel dühös. Habár képtelenség erre kérni... - sütötte le a szemét. Biztatóan bólintottam egyet. Közben egyre inkább kitisztult a fejem. Már nem fájt a gyomrom, hányingerem sem volt, és a fejfájásom is egyre inkább elviselhetőbbé vált. - Miután elindultam hozzád aznap este, felhívott a menedzserem. Azt mondta, oltári nagy gáz van. A sajtótájékoztatós magán-akcióm miatt több támogatóm is visszalépett. A letöltés számok csökkenni kezdtek, csomó szart írtak rólunk, vagyis rólad és rólam, Twitteren, és...

- Shawn, kérlek, a lényeget mondd... - szorult össze a gyomrom, érezve, hogy ennek nem lesz jó vége. 

- Szóval... Annak érdekében, hogy egy kicsit csillapítsuk a kedélyeket, a menedzserem kitalálta, mi lenne, ha néhány órára, de tényleg, csak néhány tweet és üzenet erejéig eltávolítanánk téged a médiából. - húzta össze magát. - Hivatalosan bejelentettük, hogy ennek itt vége... 

- Hogy mi? - csattantam fel, megkísérelve a gyors felpattanást, de megszédültem, úgyhogy inkább vissza ültem az ágyra. - Shawn... Egyáltalán nem értelek...

- Feltörtük a fiókod, hogy kamu veszekedést generáljunk kettőnk között. - tört ki belőle.

A kijelentése szinte visszhangzott a szobában. Elárulva éreztem magam. 

- De... Miért...? Mégis miért volt erre szükség? - küzdöttem a könnyeimmel. - Meg lehetett volna ezt máshogy is oldani... - követtem a szememmel, miközben felállt. - Nem értem ezt az egészet.

- Pont ezért hagytunk ki belőle. Mert ez lett volna a reakciód. - vágta hozzám, elfojtott hangon. - Én nem így akartam. Nem érdekelne az egész, ha nem lenne benne Camila. Az ő karriere most függ az enyémtől. Az együttműködés miatt. A duett miatt. - egészítette ki magát. Látva, hogy még mindig nem értem, folytatta. - A pezsgődbe tettem valamit, ami... Hát egy kicsit kiütött, valljuk be... - húzta el a száját bűnbánóan. 

- Hogy tehetted ezt velem...? - csordultak ki a könnyeim. - Annyi év barátság után... Elárultál! Elárultál, Shawn!

- Merci, ne haragudj rám, kérlek, nem volt más választásom, és... - nyúlt felém, de ellöktem magamtól a kezét egy dühös fintorral az arcomon.

- Hogy ne lett volna más választásod? - emeltem fel a hangom. Felálltam, mire forogni kezdett velem a szoba, újra, de nem tudott érdekelni. Ezen a ponton már nem tudtam eldönteni, hogy még mindig a szer hatása alatt voltam, vagy a düh szállt ennyire a fejembe.

- Mindig te mondtad, MINDIG, hogy a barátságunk fontosabb, mint a hírneved. Hazudtál nekem. És képes voltál eldobni engem, MINKET, egy hülye üzleti fogás miatt. - kiabáltam. - Hazudtál nekem és hátba szúrtál! - ismételtem egyre hangosabban.

- Érts meg... Nem magam miatt csináltam. - kezdtek folyni a könnyei. Szemkontaktust próbált teremteni, de képtelen voltam a szemeibe nézni.

- Jaj, na persze... - fordultam el tőle fejrázva. Nem bírom látni, ha sír. Megszakad a szívem...

Még így is.

- Merci... - lépett mögém. - Bocsánatot szeretnék kérni. És... Ez még nem minden, amit tudsz. -fordított maga felé.

Nem néztem rá. Attól tartottam, ha ránéznék, azonnal eljárna a kezem.

- Ahhoz... - próbálta lecsillapítani zihálását - , hogy az emberek el is higgyék, hogy mi tényleg megszakítottunk minden nemű kapcsolatot... - utalt a Twitteren tett bejelentésü(n)kre - Meg kell tenned nekem egy szívességet.

- Én? Neked? - néztem fel rá keserűen, miközben egy gúnyos kacaj kiszaladt a számon. Szégyellem magam miatta. De ha nyílt lapokkal játszunk, nyílt lapokkal játszunk.

- El kell menned. - mutatott a sarokban pihenő bőröndömre.

- Na, ezt már nem, nem küldhetsz csak így el. Mi van, ha nem akarok menni? - fontam keresztbe a karom, majd' felrobbanva a dühtől. - Bár ezek után kedvem lenne elhúzni innen valahová jó messzire, hogy távol legyek tőled! 

Nem mondtam ki, pedig nagyon kikívánkozott. Még ezek után is annyira erősen kötődtem hozzá, hogy én magam sem tudtam elhinni, hogy egy részem tényleg ezt érzi.

Vonakodva a kezébe vett egy köteg papírt az asztalról. Két kézzel fogta, átszaladta, letörölte egyik kezével az arcát, majd szó nélkül átadta nekem a papírt.

Két gyönyörű, kisírt szeme rám meredt.

"NYILATKOZAT"

Állt az első papír legtetején.

- Én, Mercedes Merrel, nyilatkozom, hogy... - kezdtem felolvasni, félhangosan. Leült az ágy szélére, arcát tenyerébe temetve. - Ez nem lehet... - suttogtam. - Shawn, én... - néztem rá.

- Meg kell tenned... - szólt hosszú szünet után. - Kérlek... - nézett fel rám vöröslő szemeivel. 

Ismertem ezt a nézését.

És akkor megértettem. Ő nem akart rosszat. Tényleg nem volt választása. Nem tehetem meg vele, azt, hogy nem az ő érdekeit nézem ebben az esetben. Nem lennék jó barát. 

Amióta az eszemet csak tudom, ezt akarom elkerülni. Hogy kára származzon abból, hogy barátok vagyunk. 

De...

Nem küldhet csak el így... Ugye...?

Nem küldhet el egy teljesen ismeretlen szigetre, valahol, az Isten háta mögött. Nem tehet ennek ki. 

Nem mehetek oda. Nem szerepelhetek a tévében, egy valóságshowban.

- Ennek semmi értelme. - ejtettem le a kezem. - Ha képernyőn vagyok, attól... az emberek beszélni fognak rólam, nem fognak elfelejteni...

- Igen. De nem negatív dolgokat fognak a fejedhez vágni. És... Én hiszek benned.  -rázkódott a válla. - Hiszek abban, hogy te képes vagy kimászni ebből. És meg tudod nyerni azt a pénzt, amit a nyertesnek ígérnek. Csak annyi a dolgod, hogy magadat adod. Te olyan... Bátor vagy és okos, és... - megállt a beszédben.

- Hé... - ültem le mellé és öleltem magamhoz, miközben próbáltam visszafojtani a zokogásom. Nem bírom, ha sír, még mindig nem. 

- Ne haragudj rám, kérlek... - szipogott. - De most el kell, hogy küldjelek. 

- Shawn... - csúsztattam kezem a tarkójára, hogy tekintetét magamra irányítsam. - Tudom, hogy ez mind... Szóval, hogy ez nem a te hibád. Meg tudtuk volna beszélni, hiszen eddig mindent meg tudtunk oldani. Legjobb barátok vagyunk. - ezt kimondani minden eddiginél jobban fájt. Mi csak barátunk vagyunk... Pedig... 

- Nem akartalak megbántani. De abba nem gondoltam bele, hogy így sokkal nehezebb lesz, mintha csak odaálltam volna eléd és megbeszéltük volna. Annyira sajnálom... - bújt közelebb és fonta át jobb kezét a derekamon.

- Nem haragszom rád. - mondtam ki végül. Ez nem teljesen igaz, de nem akarok önző lenni. Nem haragszom rá, de ez nem azt jelenti, hogy nem vagyok mérges. Ami azt illeti, nagyon mérges vagyok. De jobb, ha ezt most nem vágom a fejéhez, a jelenlegi állapotában. - Aláírom a papírt. Elmegyek arra az időre, ameddig tart a show. Se többre, se kevesebbre. Ha te ezt akarod, legyen így. - tettem hozzá kifújva a levegőt, miközben még mindig a hajával babráltam. - Ha elmegyek, könnyebb lesz, nem csak neked, hanem ezek után azt hiszem, nekem is. Mire hazaérek, minden rendbe jön. - mondtam, habár inkább a saját magam megnyugtatására. 

- Bár ne kéne menned... Bár okosabb lettem volna, és nem szabadítom magunkra a rosszindulatú embereket. - emelte rám a tekintetét. - Bár hallgattam volna rád, csak rád!

- Shawn... - vettem két kezem közé a könnyektől áztatott arcát. Lehunyta szemeit és arcát a tenyerembe fúrta. - Mindketten hoztunk már a másikért áldozatokat. Most rajtam a sor. - csordult ki egy könnycsepp. - Semmi baj nincs. - erőltettem magamra mosolyt. 

Habár cefetül fájgt, nem szerettem volna, ha rosszul érezte volna magát. Az előbb legszívesebben a belét tapostam volna ki, amiért elárult, hátba szúrt, becsapott és semmibe vett, de... Így, hogy összeállt a kép... Valahol meg tudtam érteni. Ha ez a duett nem jön össze, az nem csak Camila, de Shawn karrierjére is rányomhatja bélyegét. És jelen helyzetben ellenünk van a média, nem pedig mellettünk. 

Nem szeretném, hogy ennek én legyek az oka.  

- Mikor indul a repülőm? - kérdeztem, témánál maradva, de kicsit mégis más irányba terelve a beszélgetést.

- Holnap délben. Magánrepülővel mész. A lehető legnagyobb luxust szeretném megadni neked, ameddig csak lehet, mert a szigeten... Nem biztos, hogy lesz rá lehetőséged... 

- Rendben, nem probléma. - vettem tudomásul. "Nem esik le a karikagyűrű" attól, ha egy kicsit nélkülöznöm kell. - Van egy tollad? - töröltem meg a szemeim, hogy lássak is valamit. 

Újra átszaladtam a papírokat. A nyilatkozatom össze volt kapcsozva egy szerződéssel, átfutottam azt is. Shawn végig tartott, hiába mondtam neki, hogy már nem szédülök. 

Egy teljes évig leszek távol, ha minden jól megy. És jól fog... Motivál a düh és a csalódottság. Kétségkívül a legjobb motivációk.

Mikor a nevem utolsó betűjét kanyarítotam, levert a víz.

Tizenkét hónap. Shawn nélkül. Nem tarthatom majd a kapcsolatot vele, nem hívhatom fel, nem hallhatom a hangját és nem is láthatom... Nem hallgathatom a rádióban, nem mehetek koncertre... Nem tudhatom majd, mi vn vele.

- Nagyon fogsz hiányozni. - suttogta a fülembe, éppen kimondva, amire minden sejtemmel koncentráltam, egészen azóta, hogy tudatomba ékelődött; itt kell őt hagynom.

- Te is nekem... - fordultam felé és kulcsoltam át a nyakát. - Tudod... Ez az egész azért is nagyon fura, mert... Igazából már egy ideje rájöttem, de... Nem akartam ezzel elrontani mindent, habár... Most már mindegy... Szóval, tudnod kell, hogy nagyon szeretlek. - mondtam ki végül.

- Tudom, legjobb barátok vagyunk. - bólintott egy aprót, bánatos szemeit végig rajtam tartva.

- Nem, Shawn, én tényleg szeretlek téged. Nyilván, amióta ismerlek, barátok vagyunk, és... -mielőtt folytathattam volna, megcsókolt. 

És végre én is viszonozhattam. Hiszen ez a helyzet nem volt még eléggé elrontva, de így... Már nem számított semmi, csak az, hogy ott ültünk az ágy szélén, egymásba gabalyodva, és mindketten tudtuk, hogy nemsokára kibírhatatlanul hosszú ideig nem érinthetjük majd meg egymást.

Könnyei rám csurogtak, miközben közelebb húzott magához. Érzem a sós ízt, habár nem tudtam eldönteni, ezek a saját könnycseppjeim, vagy az övéi. 

Megtettem mindent, hogy minden egyes porcikája az eszembe vésődjön, hogy minden apróságot elraktározzak az agyam leghátsó részébe, hogy bármikor vissza tudjam ŐT idézni. 

Homlokát az enyémhez döntötte, miközben két hüvelykujjával végig simította az arcomat, ezáltal lesöpörve a még mindig potyogó könnyeim.

- Bár mondtad volna előbb... - suttogta akadozva.