Gyógypuszi

Szerda

Pietro szipogva nézett rám. Próbálta eltakarni arcát, ezért elfordult tőlem de én visszafordítottam.
-Ne szégyelj, Pi. -mondtam mosolyogva.
-A fiúknak is vannak érzéseik. -vigasztaltam.
Pietro elmosolyodott majd átölelt és arcát nyakhajlatomba fúrta. Kezemet hajába vezettem majd közelebb húztam magamhoz.
-Ne sírj! -nyugtattam de ő csak sírdogált.
Pietro végre valahára felemelte a fejét és könnyektől áztatott szemekkel nézett rám.
-Nem akarlak elveszíteni! -borult újból a nyakamba majd átölelte a derekamat.
Sóhajtásomat elnyomta a kintről beszűrődő tömeg ordítása.
-Tudod, Pietro, hogy én sem akarom ezt, de muszáj megtennem az emberekért. És főleg érted! -mondtam mosolyogva majd eltoltam magamtól a tőlem egy fejjel magasabb fiút és a szemébe néztem.
Pietro már csak szipogott. Biztatóan rámosolyogtam majd elindultam hazafelé.

~

Éppen hazaértem amikor a telefonom csöngeni kezdett. A tárgyért kaptam és fülemhez emeltem.
-Hallo?
-Timothy, fél óra múlva ott vagyok érted, vacsoràzni megyünk! -mondta Pietro mire elmosolyodtam.
-Oké.
-Csinos légy ám! -mormogta majd rámrakta a telefont.
Mosolyogva indultam el a hálószobám felé és öltözni kezdtem.

~

Két dudálásra figyeltem fel. Az ajtóhoz siettem majd kinyitottam azt. Az ajtó mögött az elengánsan öltözött Pietro mosolyogva nézett rám. Feltünően végigmért majd megszólalt.
-Gyönyörű vagy! -mondta majd a háta mögül előhúzott egy vörös rózsát. Àtnyújotta majd megpuszilt.
-Köszönöm, Pi. Viszont van egy rossz hírem. Nem készültem el. -nevettem kínosan mire a fiú elmosolyodott.
-Én ráérek! -nevetett majd belépett a házamba és leült a kanapéba.
Amíg ő leült én a mosdóba siettem.

Becsuktam az ajtót és a mosdókagylóra támaszkodtam. Az elöttem lévő tükörbe meredtem. Sóhajtottam egyet majd elkezdtem felvinni az arcomon lévő lila foltokra a sminket.
Észre sem vettem, hogy miközben az ecsetet mozgattam az arcomon, szemeimből könny kezdett folyni.
Nem töröltem le, hagytam , hogy legördüljön az arcomról.

-Na, Timothy kész vagy? -nyitott rám Pietro mire gyorsan elfordultam és letöröltem a könnyeimet.
-Mi a baj, szivi? - lépett közelebb hozzám de hátamat mutattam neki.
-Menj ki kérlek, Pietro. Nem akarom, hogy így láss! -kértem de nem mozdult.
Helyette a fiú mesztelen vállamra helyezte kezét és maga felé fordított.
Szemeimet a padlóra tapasztottam és meg sem mozdítottam. Éreztem, hogy Pietro egyfolytában az arcomat nézte.
-Nézz rám, szivi. -kérte de nem tettem meg.
Pietro az állam alá helyezte a kezét és óvatosan felemelte.
-Ne sírj, olyan rossz így látni! -vágott fancsali képet mire elnevettem magam. Letöröltem könnyeimet majd homályos tekintettel néztem Maximoffra.
-Mindjárt végzek.
-Mivel?
-A sminkeléssel. -mondtam egyértelműen mire ő megfogta a sminklemosót és leszedte az arcomról a sminket.
-Nem kell neked ilyen undorító dolog.
Csodálatos vagy nélküle is! - simogatta arcomat.
-Nézz rám! Tele van az arcom lila foltokkal! -mutogattam idegesen.
Pietro lassan arcomhoz hajolt majd a szemem alatt lévő lila foltra adott egy puszit. A következő a homlokomon volt, mire oda is adott egyet. A másik pedig az orromon volt mire arra is kaptam egy gyógyító puszit.

A következő véraláfutásos folt pedig a számon volt mire Pietro megállt.