– Na, mondj valamit! Már égek a vágytól, hogy mindenféle szaftos cuccot megtudjak tőled, hogy aztán az ezernyi barátomnak elpletykálhassam!

– Ja, képzelem, biztosan már epekedve várják.

– Valami izgi sztori? Az első orgazmusod emléke? Akármi? – néztem rá, miközben a farkam csóváltam.

– Ha ilyenekkel húzod az agyam, inkább semmit sem mondok.

– Ne makacskodj már, légyszi, mondj valamit! – könyörögtem tovább, hátha beszélni kezd valami izgalmasról.

– Tehát, a nevem már tudod, huszonhárom éves vagyok, és nem fogok az első orgazmusomról dumálni veled, már bocs.

– Ez nagyon nagy kár, azt hittem, sokkal nyíltabb leszel!

Erre a mondatomra csalódottság látszatát keltve lebiggyesztettem a szám, hátha fogja az adást, és tovább beszél az életéről. Azonban inkább fura arcot vágott, nem is érettem, miért, mikor tényleg vonakodott, csak franc tudja, mi okból. Azelőtt nem akar bemászni mellém a kádba, mert nem szokás, most meg ezt nem szeretné, felháborító!

– Nem is ismerlek, miért lennék nyíltabb?

– Ho-hogy nem ismersz?

Ez az előbbi úgy szíven ütött, mint a tudósok szoktak. Nem ismer? Megosztottam vele a kétségeim egy részét, beszéltem magamról, és azt mondja, nem ismer? Még azt is megtudta, hogy nekem ő tetszik, emellett pedig a pasikhoz vonzódom, ez egyszerűen... elszomorít. Én bízom benne, azt hiszem, már beleszerettem naiv módon. És talán igaza van, de mégis sokkal többet tud rólam, mint én róla, ezért fájt ez ennyire.

Érdeklem egyáltalán úgy, ahogy ő engem? Valószínűleg nem, neki már biztos volt más is, aki számított, míg én sosem fogok. Jézusom, szarik rám! Megnyílni sem akar felém, talán megérdemlem, hogy így van. Nyomultam, most meg elutasított, tökre logikus. Inkább befogom, és kevésbé erőltetem majd rá ezt a faszságot.

– Miért, te úgy gondolod, hogy igen?

– Nem, igazad van, sajnálom. Csa-csak a-azt hittem, ho-hogy...

– Minden rendben? Megint dadogsz – nézett rám istentelenül kék szemével Magnus, miközben én remegtem a feltörni készülő könnyektől. A torkom egy bazi nagy gombóc szorongatta, levegőt is alig kaptam, olyan szarul éreztem magam hirtelenjében.

– Jo-jobb lesz, ha elmegyek, amint meggyógyulok – motyogtam magam elé.

– De... de miért?

– Nem látsz itt szívesen, ez e-egyértelmű.

– Most miből gondolod ezt?

– Nem akarsz beszélni magadról, azt mondod, nem ismersz, szerinted tök normális, ha te végignézel meztelenül, de én nem látlak téged – soroltam az okokat, majd gyorsan megtöröltem a szemem, mielőtt ismét hisztit rendezek. – Csak érdekelsz, azt sem tudom, hogy ho-hová kerültem, te meg nem mesélsz inkább semmit, mert azt mondod, nem ismerlek, csak azt nem értem, mégis ho-hogy alakulhatna ez ki, ha nem is beszélünk?

– Elnézést.

Ahogy Magnus szép pofijára pillantottam, tekintetében megbánást láttam, erre persze megdobbant a szívem, mivel egy érzékeny kis szerencsétlen vagyok, aki bárkinek rögvest megbocsájt. Akár a képembe hazudhat, én akkor is meghatódnék, aztán repkednék az örömtől, akárcsak egy beszívott idióta.

– Beszélek magamról, ha ennyire fontosnak tartod – mondta végül totál lágy hangzásúan.

– Köszönöm! – hálálkodtam, aztán megfogtam a kezét, hogy lássa, milyen kibaszott boldoggá tett.

– Szóval, Geilo-ban vagyunk. Nem tudom, mennyire ismered a helyet, de körülbelül százötven kilométerre vagyunk a fővárostól. Majd holnap a saját szemeddel is láthatod, most az ablakon nézelődhetsz – mondta, mire én izgatottan csóválni kezdtem a farkam, ami hangosan csapkodta a vizet. – Itt sok a hegyes terület, a hó, síelni is jönni szoktak ide, meg vannak fenyőerdőink, tehát, tipikus Norvégia szerintem. Csak itt viszonylag kevesen élünk.

– Köszönöm, hogy elmondtad! Egyébként utálom az időjárást, nem vagyok én hidegbe való, hiába kereszteztek annyi állattal, szőrtelen lettem. Még a faszom medvék sem adtak hozzá semmit, lehet összekevertek valami gyíkkal... Amúgy, mi az a síelés vagy mi?

– Egy sport, fogsz két botot meg egy ilyen deszkát, amin csúszol le a hegyoldalon, és próbálsz nem meghalni. Érthetően így jellemezném. Én eléggé utálom, egyszer pofára estem, a számba ment a hó, azóta nem próbálkozom vele.

– Tessék, most beszélsz magadról és ez annyira jó! – áradoztam, közben úgy döntöttem, itt az ideje kiszállni a kádból, mielőtt a bőr is leázik rólam. – Bocsi, kaphatok valami törölközőt vagy akármit?

– Persze, máris hozom!

Ezután Magnus a csaphoz ment, ahol kihúzta az egyik fiókot, majd matatott kicsit, és egy világoskék törcsivel tért vissza. Én meg addig felálltam a kádban, mert már úgyis mindegy volt, lecsekkol vagy sem, de ő látszólag nem így gondolta. A szája elnyílt meglepetésében, meg kiadott egy picike hangot, ami engem nyögésre emlékeztetett. Bejövök neki?

Rohadtul reméltem, mivel elég tökös módon elvettem tőle a törölközőt, magam köré csavarítottam, majd lábam a szőnyegre tettem. Pont úgy álltam meg, hogy előtte voltam, ő pedig tőlem pár centire. Basszus, nekem ő tetszik, ez tutifix! Különben nincs az az isten, hogy ilyen helyzeteket keressek!

Vagy csupán bekattantam, de akkor is, valamiért ruha nélkül akartam látni a csávót, ennek pedig biztos lehetett valami furcsa oka. Akár az, hogy beindultam rá, mikor én nem indulok be senkire! Jó, a lábakra és a karokra szoktam, de most ez tök új és észveszejtő.

Erre Magnus csak nem mozdulna, hanem itt áll előttem, hátha felrobbanok, milyen kegyetlen már! A srác totál lefagyott, csak bámul itt engem, mint ahogy tudósok a formás kis testem szokták, kész őrület. Csak vártam rá, esetleg valami csoda folytán megmozdul-e, de nem mutatott túl sok hajlandóságot.

Kezdtem sajnálni szerencsétlent, így a mellkasára tettem a kezem, hogy feléledjen, mire zavartan pislogott rám. Küldetés teljesítve, Magnus túlélte! Már egészen értelmesen pislog felém, mintha az előbb még nem valami élőhalott szintjén lett volna agyilag. Na, kezd feléledni, fasza, csak alakul ez!

Egy biztos, ilyet többet nem csinálok, kishíján kinyírtam a srácot ezzel a húzással! Szegényke! Eleve, mihez kezdenék nélküle? Megdöglenék a hóban-fagyban, a macskája meg elvesztené a gazdáját, jaj, az rettenetes lenne! Szegény Mikát úgy sajnálnám, ahogy ezt az átkozott kék szeműt is!

– Magnus, élsz még? – kérdeztem meg tőle a biztonság kedvéért, majd csettintettem párat az ujjammal.

– I-Igen, bocsi, csak elbambultam.

– Azt látom, azt hittem, már a halálodon vagy – vigyorogtam szerencsétlenre.

– Közel voltam hozzá. Kell itt mutogatnod magad!

– De hiszen már láttál, akkor nem mindegy?

– Nem! Ha valaki vonzó és korábban már láttam, következő alkalommal is az lesz!

A barna hajú kijelentésére a kezét a szájához kapta, és most itt volt az én időm, hogy hullát játsszak. Elszólta magát, ez egyáltalán nem kétség. És vonzónak tart, baszki, ez milyen jó már! Lehet mégis megérte levetkőzni, különben talán ki sem mondja ezt. Azért eléggé túlstresszeli a dolgot, már felfoghatta volna, hogy én is megbámulnám őt, de csak nem hagyja a rohadék! Most mi a faszt kezdjek vele? Most meg szégyelli magát, mint állat, ezek a hullámzó érzelmek, én ezt nem bírom...