Magnus bemutogatott nekem mindent, a fürdőszobát, apró dolgozószobát, az egész baromira tetszett! Nem az a szürke szoba volt, aminek a padlójára dobtak, mint valami rongyot, hanem élettel telinek tűnt. Úgy látszott, szerette a növényeket, hiszen azok mindenütt ott voltak, ahol csak kellettek. Tetszett.

Így is elég hálás vagyok neki, de a fasza berendezés főleg megadta a jó hangulatot. Itt van hely, állati nagyokat lehetne futkározni, ugrálni meg mindenféle marhaságokat csinálni. Bejött az egész, el tudnám képzelni itt a hátralevő életem, ami ugye hát, ki tudja, hogy mennyi. Napok, hetek, hónapok, akár évek? Franc tudja megmondani, de nem is igazán számít.

– Na, mit gondolsz róla? Lakható? – kérdezte tőlem Magnus, mire felnéztem arra a szép pofijára.

Kész nyaktörés volt ezt megtennem, hiszen egy kibaszott égimeszelő, de azért megérte. Nagyon reménykedve nézett, mintha egyszer a büdös életben számított volna a véleményem.

– Lakható? Milyen hülye k-kérdés ez? Imádom az egészet, bejönnek a szőnyegeid meg minden, olyan klassz, végre nem abban a szaros kis szobában vagyok!

Örömömben konkrétan ugráltam, de hamar az oldalamhoz kaptam. Faszom seb, csak nem sikerül megjegyezni, hogy ott van! A szemét gyógyulhatna már gyorsabban, ha én ilyen hibridben tolom az életet! Ez konkrétan elkeserítő, hát hol itt az igazság?

Lehet éppen a budin, és szarik a világra. Valószínű, ez az egyetlen logikus magyarázat, briliáns elme vagyok! Emellé meg még szeretem is ezt a helyet, baszki! Igen, Magnus, te, akinek gondolatban magyarázok tök furcsa okokból!

– Ezek szerint tetszik a ház – mosolyodott el, miközben én beállt nyakkal néztem őt.

Rohadtul nem volt könnyű a szemébe nézni, mintha csak a jeti állt volna előttem. És honnan ismerem a jetit? Jó kérdés. Egyszerűen onnan, hogy néha azért nekem is jutott a mesékből, rémtörténetekből pedig főleg. Apámnak fixa ideája volt horrort olvasni, hogy megfigyelje a félelmem. Közönséges szavakkal élve, egy giganagy, szadista marha, akit én nem engednék gyerekek közelébe úgy sosem.

Emellett egy szar apa is, mert azt még elviselném, ha szemét ember lenne, de jó apa, azonban kurvára nem ez volt a helyzet. Undorral tekintett rám, mióta megszülettem, mégis mit tettem ellene? Semmit, az égvilágon semmit. Arra vágytam volna, hogy a karjába vegyen, mikor sírok, átöleljen, amikor szomorú vagyok, biztasson, ha úgy érzem, nincs remény.

Ehelyett eldobott magától, olyan messzire, amennyire csak lehetett, közben ott maradt a közelemben, és ismeretlenként kezelt. Legközelebbi találkozásunkkor, ami Isten ments, hogy megtörténjen, agyonverem egy kibaszott fémrúddal, mert tuti nem leszek hajlandó megint ott élni. Bassza meg a kutatóintézet és abban mindenki!

– Megint elkalandoztál... mindig elkalandozol.

– Igen, sajnálom. Még annyi mindent kell feldolgoznom magamban, hogy nem tudok igazán figyelni. Csak eszembe jutott a gyerekkorom...

– Ha akarsz, beszélhetünk róla.

– Nem szükséges, azt hiszem, még megpróbálok e-egyedül túlesni rajta.

– Azért ne szenvedj egyedül, ha úgy gondolod, csak gyere hozzám, és kibeszélheted magadból! Néha az is jót tud tenni. Az intézetben nem beszélhettél az érzéseidről senkivel, igaz?

– Hát... nem nagyon – mondtam leszegett fejjel.

Ezután már csak azt éreztem, ahogy a keze a vállamra simul, majd egy pillanatra erősebben megmarkolja, aztán elengedi. Erre már felnéztem a szemébe, arcán megértő kifejezés virított. Ettől tökre meghatódtam, rámosolyogtam, majd a farkam is csóválni kezdtem, habár azt nem szándékosan.

– Olyan vagy, mint valami érdekes kiskutya, csak szárnyakkal.

– Vakkantsak is? Ó...

– Mi az?

– Az, hogy ezt a kifejezést ismerem! – újságoltam neki nagy boldogan.

– Hogy mi van?

– Tudod, a berregő macskaizéd nem láttam még soha.

– Mármint élőt sosem?

– Nem, egyszer sem... idáig. Nem tudod, mennyire befostam tőle! Azt hittem, szétkap, meg átrágja a torkom! Aztán valahogy megúsztam.

– Nem bánt ő senkit sem, amíg megfelelően bánsz vele.

– Csak azt nem értem, miért berreg?

– Dorombol. Általában azért, mert jól érzi magát.

– Akkor mellettem... boldog?

– Ezek szerint – tárta szét a karját Magnus.

– Istenem... valamit boldoggá tettem. Hát ez csodálatos!

Baromira örültem, amiért kiderült, hogy sikerült a cicust felvidítanom. Ha nekem nem lehet jó életem, legalább a gombócnak legyen az. Talán Magnust is boldoggá tudnám tenni, de mi kellene hozzá? Nem mondott idáig semmit, csak azt tudom, szeret ölelkezni, akkor lehet újra megölelem. Vagy unná már?

– Magnus... te amúgy miket szeretsz csinálni? Hogy te-tehetnélek boldoggá?

– Boldoggá szeretnél tenni? – kérdezte olyan aranyosra változtatva a hangját, mint mikor Mikával beszél.

– Igen, hálás vagyok neked, arra vágyom, hogy jól érezd magad.

– Ez nagyon drága tőled, de elég, hogy itt vagy velem! Nem kell semmit sem adni, tökéletes ez így.

– Komolyan így gondolod?

– Komolyan. Most pedig nyomás fürödni, hadd kötözzem be újra a sebeid!

– Jaj, ne már! – hőbörögtem. – Muszáj?

– Igen, muszáj, ne kelljen kétszer mondanom!

– De anyu...

– Fiam, mars fürödni! – csatlakozott be ő is a játékba.

– Jól van, megyek, megyek! De miért kell előtted p-pucérkodnom?

– Ne tégy úgy, mintha az előbb nem ezt csináltad volna! – nevetett fel Magnus, és kék szeme csillogott. – Olyan sztriptízt lenyomtál előttem, hogy már semmi nincs, amire panaszkodhatnál! Meg amúgy is láttalak, te...

– Torzszülött – fejeztem be helyette a mondatot.

– Megint hülyeségeket beszélsz!

– Dehogy beszélek, láttál, baszki! Tudod milyen rusnya vagyok...

– Nem rusnya, hanem egy barom vagy, aki nem fogja fel, hogy tök jól néz ki, és nincs vele az égvilágon semmi baj!

Erre a mondatra összerezzentem, a farkam is a lábam közé húztam, mert Magnus dühösnek tűnt. Féltem tőle, mert haragudott rám. Felemeltem a kezem, ha esetleg le akarna csapni, amiért egy idegesítő kis görcs vagyok, de nem tette. Járkált pár kört, vett pár nagy levegőt, és bámult rám. A mellkasomban pedig lassan szétáradt a melegség, mikor rájöttem, mit mondott.

Szépnek tart? És azt mondta, rendben vagyok meg azt, hogy persze egy barom is. De ez talán igaz, mert rohadtul ebben a hitben éltem idáig, hogy mindenki rondaságnak tart, közben nem. Magnus ilyen rendes alak, úgy viselkedik velem, mint valami földönkívüli. Vagy én tűnök neki annak? A franc tudja.

– Jaj, ne félj tőlem, nem akartalak megijeszteni! – szabadkozott a barna hajú fickó, közben a kezét nyújtotta felém, mire én gondolkodás nélkül a karjába rohantam. – Csak azt szeretném, hogy felfogd, te nem ezt érdemled. Nem azt, hogy ilyen seggfejségeket vágjanak hozzád, hanem rendesnek kéne lenniük. Néha kérdezd meg magadtól, mit vétettél ellenük?

– A-Azt hiszem, se-semmit.

– Akkor meg? Ne hagyd magad a hasonló szemetek ellen, sokkal többet érsz ennél! Gondolkozz, te hibrid baba!

– Baba?

– Az, egy tudatlan, naiv kisbaba. Mert olyan picike vagy, és folyton hisztizel.

– Hé, kikérem magamnak, lehet könnyen meg-meghatódom, de nem tudok mit kezdeni vele! A magasságommal pedig ne traktálj...

– Pedig a Hófehérkében te lehetnél a nyolcadik törpe!

– Az nem tudom mi, tehát inkább nem sértődöm meg – tettem karba a kezem, majd durcizós pofát vágtam hozzá. – Most meg akkor... menjünk a hülye fürdőszobába!

Magnus szórakozottan rázta a fejét, amiről azt hittem, hamarosan leesik, ha tovább folytatja. Abban még nem voltam biztos, hogy magától vagy balesetnek álcázva fog ez megtörténni, de azért nem igazán tetszett, amiért ilyen jól érezte magát.

Habár tetszett a kisbaba megnevezés, egészen cukinak hangzott, el tudnám viselni, ha így hívna. Magnus babája, nem is rossz! Azért magasságom cikizését kihagyhatta volna, hiszen tehettem én a körülbelül százhatvanöt centimről? Amennyit baszogattak, meg vertek, nem hiszem, hogy én lettem volna a hibás.

Csak olyan gyengusnak látom magam, hiába tudom, hogy máshoz képest erős vagyok. De ez a hibridségnek volt köszönhető, hiszen tettek belém mindenfélét, kutyát, macskát, valami madarakat, aztán úgy rémlik, valami egeret és medvét is mondtak. Bármi lehet, a többségüket úgysem ismerném fel, ha látnám. Igen, ismét a sanyarú életem!

Közben elindultam a fürdőszobába, ami tökre tetszett. Az intézetben ez rondán kicsempézett szar, míg itt világos és barnás. A padló olyan kőre emlékeztet, ami tök menő, sima, és nem tiszta mocsok. Ahogy beléptem, velem szemben volt a szoba végében a csap, ami felett egy tükör függött. Gondolta, majd később ránézek a szexi testemre.

Mellette két lámpát helyeztek a falra, amik bejövős, narancssárgás fényt toltak ki magukból. A csap előtt is szőnyeg volt, a jobb oldalamon meg valami keretes, homályos, zöldes-kékes üvegű valami, feltehetőleg a zuhanyzó. Azon túl, a csap előtt egy kis szőnyeg volt, kissé arrébb pedig egy beugróban a budi kapott helyet.

Tőlem balra meg ott virított a mély, barnás-feketés kád, ami messziről akár fának is tűnhetett volna. Alatta egy szürke kis szőnyeg foglalta a helyet, ami puha, mint Mika szőre. Ahogy felnéztem a plafonra, ott megint megláttam a nagy, narancssárgás csillárt és a fagerendákból épített szerkezetet. Ez állati jól nézett ki, és a lámpa bevilágított mindent!

A falak meg vajszínűek voltak, már amennyire én láttam vajat az életemben. Ezenkívül a kád mellett még elég sok ablak sorakozott, azok külön, egy apró beugróban kaptak helyet, az viszont nem volt olyan nagy. Kintre baromi jó kilátás nyílt, de úgy éreztem, szépen lehet onnan kukkolni az éppen fürdőző embert.

Először fogtam, majd a tükör elé léptem, hogy lecsekkoljam magam. Közben balról a radiátorhoz értem, ami melegített engem, így kiderült, mégsem a kandallóval fűtött. Azt csak az én hülye agyam szülte, azt mondta, a fényért és hangulatért égett benne a tűz, de valójában rögtön eloltotta, amikor kimentünk a szobából.

Magnus közben jött utánam, mire én a tükörben szemeztem vele. Finoman rámosolyogtam, hogy érezze, kellően komfortosnak találom a fürdőt, sőt, eszméletlen királynak. Kész luxuslakosztálynak vagy mi a csudának tűnt, valami olyanban aludt az apám. Habár ott minden fekete, fehér meg szürke volt, ezért sem bírtam az intézetet. Fáztam már csak attól, hogy a retkes és egyszerű falakra néztem.

De itt nem kellett eltűrnöm a redvát, minden tiszta volt meg jó. Lassan vetkőzni kezdtem, mert azt azért csak muszáj, így először a felsőmmel kezdtem. Meggyűlt egy kicsit a bajom vele, főleg a seb miatt, emellé pedig profi módon beleakadtam az egészbe, aztán végül Magnus szabadított ki a textiltömlöcből.

– Köszi.

– Nagyon szívesen! Nyugodtan vetkőzz, addig én feltöltöm a kádat, aztán hozok kötszert! Ha készen állsz, mehetsz is bele, jó meleg lesz a víz – mondta, majd megnyitotta a csapot, és aládugta a kezét. Úgy ellenőrizte a hőmérsékletét, míg rólam egymás után kerültek le a ruhák.

Jól esett, hogy figyel rám. A laborban már a testemre nyomták volna a jéghideg vizet, aztán vagy túlélem vagy nem. Általában túléltem, aztán remegtem, de megfogtak, és bebasztak a szobámba.

Ilyen, ha az embernek szar az élete. Ha tojnak a fejére, nem számít, mi lesz a következő lépés. Viszont Magnus... ő nem ezt tette, kedves volt velem. Egy cukibogyó, aki ügyelt rá, nehogy elhalálozzak itt a nagy szerencsétlenségemben. Ez a víz meg fincsi meleg, ahogy azt megmondta.

Jó, elég forró, de mit számít ez? Az intézetben bármilyen tűzbe kérdés nélkül belevetettem volna magam, csak azért, hogy egyszer melegem legyen ebben a káoszos, életnek nevezett valamiben. Valahogy azonban egy lánggal sem találkoztam ott, lehet, mert meghallották az ehhez fűződő gondolataim, és inkább eloltottak mindent, mielőtt sült husi lesz belőlem.

Ó, kaja, úgy ennék valamit! Ez idáig mi a francért nem jutott eszembe? Itt az alkalom nagyokat zabálni, de én meg minden másra gondolok helyette? Hát hülye az ilyen? Biztosan az. Vajon mi van a hűtőjében? Elképzelni sem tudom, mert a cuccok többségét lehet nem is ismerem. Tutira valami finom!

Ez a fürdő meg olyan jó illatot árasztott magából! Csak szagolgattam az egészet, mert tökre tetszett, közben pedig megjelent Magnus, aki egy tálat tartott elém. Az meg tele... rózsaszirmokkal! Amit még fel is ismerek, mit akarhat tőlem?

– Mi-Mit kezdjek vele?

– Tehetsz a vízbe, ha szeretnél.

– De mire megyek vele?

– Jó illata van, meg talán jót tesz a bőrödnek.

– Eleve honnan a francból van neked ilyened itt a nagy hidegben?

– Ez maradjon csak az én titkom – mosolyodott el sejtelmesen.

– Hát jó – egyeztem bele a vízben üldögélve.

Farkam a víz alatt csapkodtam, hogy brutál izmokkal segítsem a gyilkos csóválásom, a felső két szárnyam meg félig meddig a kád szélére tettem. Mázlimra ott volt a másik, ami megakadályozta, hogy bőröm a hideg anyaghoz érjen. Nem bírtam, ha bármi vagy bárki a hátam taperolja, rossz emlékek fűznek hozzá.

– Egyébként ezt nem kéne levenni? – kérdeztem a kötésre mutatva.

– Egyelőre nem szedném le, mert lehet hozzátapadt a sebedhez. Talán a vízben kicsit megázik, és majd könnyebben lejön. Ennek maximum az a hátránya, hogy tovább tart meggyógyulnod.

– Egy hétig, félig?

– Dehogy, ez lesz vagy két-három is!

– Nem, az biztos nem! Én annál gyorsabban gyógyulok!

– Komolyan?

– Igen, m-miért ne tenném? Amúgy már rég beledöglöttem volna a sok szarba, ami ért.

– A hegeket elnézve tényleg lehet benne valami, akkor majd kiderül, hogy meddig.

– Nem szállsz be mellém?

– Hogy... hogy a kádba? – tátogott Magnus, mint egy fulladozó hal.

– Hova máshova?

– Fehu... te hülye vagy. Nem mászhatok be melléd.

– Mi a faszért nem? – mondtam neki felháborodva, miközben remélhetőleg csúnyán összevontam a szemöldököm, és kapott egy megfélemlítő pillantást.

– Az illem azt diktálja, hogy ne tegyem, meg eleve nem hiszem, hogy örülnél neki. Továbbá... hát... le kéne vetkőznöm hozzá.

– Komolyan? Nem is tudtam! És még én vagyok a hülye, jesszus, kikészítesz. Ha már én is kénytelen voltam meztelenkedésre adni a fejem, gondoltam, csatlakozhatnál.