– Nem szép dolog így eldobni egy barátodat magadtól. Úgy gondoltam itt az ideje hogy megláss, ezért megjelentem a képen. Azt hittem örülni fogsz, Aida. – Szomorú volt a hangja, én viszont minden lépéssel, ahogy közelebb ért, jobban féltem attól, amit látni fogok.
– A-azon a képen n-nincs más csak én. – Megpróbáltam kivenni a lény alakját, de mintha minden eddigi természetfeletti erőm elszállt volna, semmit sem láttam a sötétben.
– Jól mondod, csak te – kuncogott. – Te és... – kilépett a fényre és rám vigyorgott – te! – Sikoltanom kellett, így hát sikítottam ahogyan csak a torkomon kifért.
  A szívem hevesen dobogott, kivert a víz. A lehető legjobban hozzátapadtam az ajtóhoz, távol attól, ami a barátomnak nevezte magát. Külseje hasonlított az enyémre, de szemei démonian feketék voltak, szájában tűhegyes fogak sorakoztak, ujjai vége fokozatosan feketébe váltott és körmei inkább hosszú karmok voltak. Rémült arcom láttán hangosan nevetett.
– Csak nem félsz? Hiszen te idéztél meg, Aida! Hát nem emlékszel? Még új nevet is adtál nekem: Charlotte. Aznap igazán megleptél, de végül nem bántam meg hogy maradtam. Remélem nem hiányoznak azok a gyerekek. Már nagyon éhes voltam – ismét kuncogott és közelebb sétált hozzám, lehűtve a levegőt körülöttünk.
– Én -én nem emlékszem ilyesmire. Őket mind te ölted meg?
– Igen. Nos kölcsön vettem egy kicsit a tested, de amint megjöttek azok a fura fickók, visszaadtam, meghagyva az emlékeket. Nagyon jól laktam és szükségem volt egy kis pihenőre. Nem bánod hogy te vetted el a balhét, igaz? – Ártatlanul nézett rám és karmával a fülem mögé seperte a hajam, mosolyogva, aztán az ajtóra kapta a tekintetét. – Azt hiszem visszajöttek érted. Link-szerű barátod es az a Toby igazán hűségesek.
  Charlotte egy utolsót kuncogott, majd egy sötét füst felhőben eltűnt. Csak bámulni tudtam magam elé. Mikor hallottam a zárak kattanását, elléptem az ajtótól, de még mindig meredt szemekkel bámultam magam elé.
– Aida jól vagy? – Toby ugrott a nyakamba és erősen magához szorított, az ajtóban pedig BEN állt, bűnbánó tekintetét a földre szegezve. – Hallottam hogy mi történt, aztán meg az sikoly... Siettünk ahogy csak tudtunk. Megvan még az a kép? – Kicsit eltávolodott és a szemembe nézett, de nem reagáltam. – Mondj valamit! – Aggódó tekintetét ide-oda kapkodva méregetett, van-e rajtam valami sérülés.
  Mivel továbbra is csak bámultam előre, újra megölelt, ezúttal még szorosabban.
– Sajnálom, sajnálom, sajnálom... Most már nincs semmi baj, itt vagyunk. Gyere – elhúzódott és kivezetett a pincéből, ügyet se vetve BENre, lehajtott fejjel követett.

Hármunkon kívül senki sem volt a házban. Jeff elment szólni a többieknek, legfőképpen Slender-nek. BEN egy jó ideig eszméletlenül feküdt a szobájában, zárt ajtó mögött, de amint magához tért, Toby-ért sietett, akinek volt pót kulcsa a pincéhez. A saját ajtaját kellett lezúznia, de nem érdekelte. Szerencsére Toby épp visszafelé jött, így még hamarabb hazaértek. Ekkor hallottak sikítani és azonnal rohantak lefelé.
  Miután elmesélték mi volt idekinn, pár percig csendben ültünk a Toby-val közös szobánkban, aztán a földön ülő BEN megszólalt:
– Úgy sajnálom, Aida... Az első gondolatom tényleg az volt, hogy zárjunk be, de végül nem volt szívem megtenni. Aztán jött az a faszkalap Jeff és... – Két kezébe temette az arcát és elhallgatott.
  Toby barátjára nézett, mérges volt rá. Aztán felém fordult és megkért, hogy meséljem el, mi történt odalent. Mindent elmondtam neki, olyan részletesen ahogy csak tudtam, és közben megpróbáltam nem kiborulni megint.
– Tehát egy démon verziód? Hogy- – Nem tudta befejezni, Charlotte nevetett fel mellettünk. – Ez meg mi volt?
– Nem mi hanem ki. Nem szép dolog kibeszélni embereket a hátuk mögött. – Charlotte mellém ült és átkarolta a vállam.
  Én ismét kezdtem pánikba esni, a két fiú pedig izmaikat megfeszítve, kikerekedett szemekkel néztek a démonra.
– Zalgo – Toby ennyit mondott és elővette két fejszéjét és támadó pozíciót vett fel.
– Ó, tehát tudod ki fogadott be – Charlotte kuncogott.
– Aida, miért őt idézted meg? Te is Zalgonak dolgozol, igaz? – Toby arcán fájdalom jelent meg. – Csak be akartál férkőzni közénk, hogy megbízzunk benned, aztán megöljetek, nem igaz? – A fájdalom hamarosan haraggá alakult át.
– Nem, én esküszöm nem ezt akartam! Arra sem emlékszem hogy megidéztem volna, de egyébként sem tudtam hogy kicsoda ő. Hiszen Zalgot sem ismerem! Kérlek, hinned kell nekem! – Elcsuklott a hangom és könnyek szöktek a szemembe.
– Én szeretnék, Aida, de az egyik ellenségünket hoztad a mi házunkba. Ha pedig hozzád van kötve, a te haláloddal ő is elpusztul. Sajnálom, de ennek így kell lennie. – Felém lendítette egyik fegyverét, de Charlotte elhúzott előle.
– Én is sajnálom, de ezt nem engedhetem. És gondolom végig sem fogsz hallgatni, miért vagyok itt.
– Eltaláltad – Toby vicsorgott és újra lecsapott, de megint elvétette.
– Vissza fogok jönni még. Muszáj Slender-rel beszélnem, ezt adjátok át neki. Addig is elviszem a barátnőtöket – vékony ujjával végigsimított az arcomon, aztán magához rántott és elnyelt minket a füst.
– Neee! – Toby felé nyújtottam a kezem, nem akartam elmenni, meg akartam értetni velük, hogy én semmit sem tudtam erről.
  BEN, aki eddig lefagyva állt mellettünk, egyszerre nyúlt a kezemért Toby-val, de elkéstek.

*Kívülálló szemszögéből*

– A FRANCBA! – BEN belerúgott az ebédlő egyik székébe, mely így elrepült és majdnem eltalálta Jack-et, aki az utolsó pillanatban hajolt félre. – Mindig mindent elrontok! A fenébe is!
– Hagyd abba az őrjöngést! – Slender felemelte egyik csápjával a fiút, hogy az ne tehessen se önmagában, se másban kárt. – Lett volna annyi eszük, kedves Toby, hogy meghallgatják amit a nő mondani akart inkább. – Csápjai szögletesen mozogtak a háta mögött, BEN-t pedig erősen ledobta egy üres székre.
  Mindenki csendben várta Slender utasítását. Kezdték megkedvelni Aidát, de ha tényleg Zalgonak dolgozott, akármennyire is fájt volna, megölik.

Slender lassan lenyugodott. Ekkor Hoodie szólalt meg a szoba egyik sarkából:
– Miért nem idézzük meg? – Ez a hozzászólás mindenki fejét a fiú felé fordította. – Hamarabb megtudnánk mit akar.
– Egyet értek, bár nem tudom mennyire akar ideteleportálni mindannyiunk közé. – Masky támogatta barátja ötletet.
– Meg kell majd vele birkóznia, mert ha az egész találka egy csapda és a nyakunkra hozza az egész bandát, akkor nagy szarban leszünk. – Jeff karba tett kezekkel támaszkodott a falnak.
– Jeffnek igaza van. Hozzák a felszerelést, 10 perc múlva a ház előtt találkozunk. Mind megyünk és idézünk. – Slender ezzel elteleportált, a többiek pedig sietve mentek pakolni.