Hungary szemszöge

- Lassan már a szlovák-magyar határt is elérjük! - kiáltott át Czech.
- Az azt jelenti hogy beszerezhetjük a karácsonyi készleteinket ott! - állapította meg Slovakia.
- Lassabban azért annál! - szólt közbe Austria. - ...Kérlek.
- Mert a te szádra fogunk hallgatni mindezek után! - vágott vissza Czech félreállva és hátrapillantva rá. - Nem fogunk mi a te kedvező sebességeddel menni.

- Nem sebességről van szó... Vagyis, kicsit talán arról, de még papírsofőr sem voltam eddig sem, nagyon nem tudhatom hát... - állt fel Austria nagynehezen. - Csak kérnék egy kis kitérőt arrafele... Ahol még az esküvő volt.

- Hát miért? - csodáltam. - Ezt magyarázd ki mert miattad én nem mozdulnék.
- Szerintem, Aust próbálná javítani a helyzetét, ha engednéd te és mások. - magyarázta Slovakia gyenge mosollyal.
- Hát magyarázza meg hogy mivel akkor... Ezt így én sem értem szóval, már ezért is. - folytatta ezt Romania.

- Én... Én nem akarom elmondani. Meglepetés lenne, tudjátok, ha már itt a Karácsony. - kicsit láthatólag megszeppent. - Meg... Most hogy úgyis tudjátok az okát...
- ...Hát akkor irány a Börzsöny, igaz? - sóhajtott Czech.
- ...Szerintem nem bánom meg, de... Azért igazán figyelni foglak. - tettem hozzá Austriára tekintve.
- Elvégre ezt tetted szintúgy az utóbbi napban hogy ébren vagyok mint te is... - motyogta Austria. - Kicsit idegesít hogy malmozni sem tudok unalmamban ezek miatt.

- ...Most itt magányos háromszem-közti társalgás lesz! - legyintett Poland a többieknek hogy egy másik helyen csoportosuljanak amennyire tudnak. Ez nálunk már egy ideje így megy, bárki megteheti ha pár perc csendet szeretne, és csak egy pár mondatot átbeszélni mással.
- Mit szeretnél? - böktem ezt oda neki. Megértettem a háromszem-közti társalgás egyik fele leszek már abból is hogy Poland engem figyelt az utóbbi két órában hogy utaztunk a helyszínre.

- Nem is akarsz bocsátani? Te vagy az aki a legjobban elridegült a civilizációtól és csak az ellenség gyilkolásán vagy? - kezdte így.
- Mit kellene itt begbocsátanom kitől? Nem gondolhatod komolyan, ha még te is megélted volna amit nekem mondott akkor ott Austria, helyemben sem tudnál mást érezni. - köptem nagynehezen ezt is ki. - Gyerekünk, a múltam vele, az öröklődésem... Ezek azok amikről lemondtam, és fájdalmassá tette őket ismét hogy ki[^^"]szottul felhozta mindezt a témát, csodálom hogy te előbb hívtál ki ezzel a témával mint a testvérem...
- Értelek én, és tudod jól hogy miért előztem be még őt is az ebben megkérdezésben. - karolta át a jobb karomat. - ...Hát így van mindannyiunk, mostmár azon jár az agyunk hogy az ellenséget földbe tiporjuk... Nálad érzem ezt a legjobban.

- ...Majd visszaszokunk valamikor a generáció elvárásaihoz, ahogyan egyszer majd fognak a miénkhez. - intettem hogy mostmár nem kell egymás nyakában állni hogy a lehető legkisebb helyen elférjen maradék tíz személy.

- ...Tessék Vez. - tette le a földre Vezlaniát Japan.
- Engem is leszedhetsz, tudod. - közölte vele Slovakia.
- Nem hittem volna hogy ilyet mondassz... - guggolt le Japan letessékelve.
- Ajajj, már látom ebben a drámát... - mormolta az orra elé Czech.
- Hát, tudod, úgy érzem hogy elég erősek a lábaim autóútra hogy ne kelljen engem hordozni, háh! - nevetett fel Slo'.

- Volt olyan hogy ennél gyengébb voltál? - üllt le Romania a kanapénkra.

- Uh, de még mennyire hogy volt, mennyivel gyengébb is, egy nép születésénel nem lehet ennél gyengébb...! - változtatott stílust Slovakia. - Még mikor a legtöbben nem is voltatok, úgy születtem hogy amit ismertem az a sötétség, fűnek, földnek a tapintása, állatok hangja, azoknak a mellékletüknek a szaga, mint úgy virágoknak, a saját hangszálaim, a hideg és a forróság...
- Nahát, nem de hogy megmondtam. - sóhajtott Czech.
- Majd ez kitudja hány évig tartott - nekem úgy egy százhúsznak tűnt - hogy egyszer egy hang, és egy kéz megragadjon a hajamnál, és akkor... Az igazi csoda volt. Láttam, éreztem, hallottam, tudtam járni, és egyensúlyom is volt... Aztán a maradékot a többiek tudják.

- Kérlek azért mond, igaz én is tudom ennek históriáját, de... Jó érzés hallgatni ezt. - kérte meg Romania Slovakiát.
- ...Lehet valóban mások kevesebbet tudnak... - kezdte Slovakia a felsorolást. - Jött utána Czech, majd mi ketten rettegtünk Huntól, majd Poland jött aztán vissza hozzánk vele együtt, szintúgy rá egy időre meg Hun bemutatta Transylvaniát, Polanddal megtalálták Lithuaniát, majd Romania tévedt be hozzánk hogy utána Hun felajánlja neki a barátságot, és faragott nekünk egy akkor igazán remeknek tűnő hosszúszéket... Igen, igazából így alakult ki az alapbanda összegezve. Megnőttünk azért hét országtól számítva... Igaz én hosszú ideig a népeket dicsőítettem inkább, de... Lehet ez már túl sok rizsa nektek.

- Az igen, nem is tudtam hogy ekkora múltja van mindennek aminek kínosan a része vagyok. - hökkent meg Switzerland.
- Hát még én... - kezdte Austria is meg-megszakadva.
- Csaknem ettől a hősi beszédtől már meg is hatódtál? - kérdezte Czech, inkább kijelentésként használva ezt a mondatot az egyértelműségért.
- ...Inkább csak induljunk meg ismét. - szólalt meg nagysokára Austria.
- És még ez káros is lehetett volna ránk... - jegyezte még ezt meg Czech hozzátéve.
- ...Itt vagyunk hát. - fordult hátra hozzánk Czech. - Bár még sétálni is kell felfele, mivel ilyen meredekre nem tudok felmenni.
- Majd megyek vele együtt, megmutatom azt amit akartam! - sietett Austria.
- Ne olyan gyorsan hékás, - ragadtam meg a ruhája nyakát. - rég sétáltunk, lehet megártana és a végére még izzadnánk, te meg így akarnál kimenni hogy nem is tudod az ajtót kinyitni vagy felöltözni jobban?
- Hát öltöztess fel, vagy nyisd ki nekünk az ajtót. Mert az igaz hogy én nem tudom leláncolt, meg lekötözött, és... Valamennyi módon összezárt kezeimmel. - vonta meg a vállát.
- ...Ez el fog tartani... Mennyi idő ez az út fel? Mint amennyi volt az esküvő előkészületeinél legfentebb? - tippeltem.
- Mondhatni hogy inkább az odaút egyötöde... - gondolta át ezt Austria. - ...A mostani hőmérséklet meg úgy... Mínusz három fok, és hajnali órák vannak... Vasárnap és havazik bármelyik pillanatban.
- Na várjatok, hadd jöjjek én is veletek! - ugrott fel Poland.
- ...Hát jó, gondolom egy melegvérű ország sem betegszik meg egy mínuszig, kettő még hozzá nem fog téged ismét ágynak dönteni. - határoztam el a következő rossz döntésemet az év utolsó napjaiban még.

Hárman mentünk így, a maradékok a gyors ünnepek érzésének hagyva magukat gondolták hogy ezúttal egy kicsit rontanak a szabályzatunk negyedik és hatodik pontján hogy a konyhát használni nem engedett, és hogy nem lehet táplálkozni, ezért támaszkodva azon amin van, ismét összedobnak valamit mint még a nyáron a friglára keresztelt... Dolog amit tápláléknak is használhattunk igazából ha adunk neki ízt.

- Hát ez lenne az? Egy ház? Ezért érzem hogy elég most a lábam? - néztem fel a füstre. - ...Te csak átakartál verni, nemde?
- Én egyszerűen csakis úgy gondoltam... Bemehetnél. - tette fel Austria.
- Ahol emberek alszanak... Ahogy látom kutya is van, könnyen rendőrt hívhatnak így ránk. - néztem át. - Igaz ez csak egy egyszerű kis tacskó. Mégis mintha nagyobb lenne egy tacskónál azért... Jobb itt vigyázni, és itt az lesz hogy visszafordulunk.
- Hun, várj, ha azt mondja hogy menjünk... - ragadta meg a kezemet Poland. - ...Juss be az ablakon ott fent. Repülhetsz, vagy ha félted a ruháid... Tarthatunk bakot egyszerűen neked!
- Hogyan? - kérdeztük szinkronban Austriával.
- Már ha Aust benne lenne hogy elbírjon minket, utána rólam felmászhatnál a tetőre. -
- Ez sokkal kockázatosabb, rizikósabb és őrültebb így harmadszorra is átgondolva... Csináljuk, egye fene! - ütöttem marokkal a tenyerembe.

Valóban úgy sikerült. Ezek után maradt még a kockázatos is hogy fennt tudjak a tető tetején épségben maradni amíg Poland odalent kisegíti ezután Austriát egy csuklómasszírozásban.

Feljebb máztam az ablakhoz. Le volt ragasztva az üvege előtt sötétítővel, bemenni meg még így nem akartam, hát csak bekopogtam azon keresztül.
"Halló? Valaki kopogott? Vagy már jég is esik az égből..." hallottam kiszűrődni ezt a hangot. Emlékeztetett a hangja mintha Romania élénkségét és Lithuania lágyságát hozta volna ki belőle, szintúgy férfi hang is volt, de az enyémnél mégis vékonyabb.
- Csak én vagyok, egy... Személy. Egy ismerősöm ideküldött, és azon vagyok hogy nézzem át hogy miért is... - magyarázkodtam minél finomabban hogy ne riadjon meg rám.
- Még szerencse, a jégesőtől Május óta megriadok... - túlságosan kedves velem ahhoz képest hogy csak megmondtam hogy semmi rossz szándékom nincsen. - Meg ez a hang ami neked van... Nyugtató.
- ...Mit ne mondjak, neked is szép hangod van- - kezdtem volna máris társalogni erről ha nem kezdett volna el valami különöset.
- ...Úgy... Emlékeztett az első személyre akit láttam.
- Akit először látsz először az általában az édesanyád, vagy a mai világban az orvosok.
- Lehet valami olyasmi... De te, már nem térsz vissza, nem is árulnád el semmilyen embernek ezt? Paparazzik, meg, orvosok... Mind kutakodnak felőlem mivel az agyam fejlettebb mint az egy magam fajta korombelinek való. Még a középiskolások közé való mára már...

- Hány éves vagy? - lassan mindketten elhalkultunk a beszédünkben.
- ...Januárban leszek kettő éves... - kezdett szipogni, már valószínűleg alig hallhatóan mások számára. - ...Anyja, miért dobtál ki...? Miért érdemeltem ezt...?

- ...Éltető morzsám, nem én tettem... - folytattam ott ahogyan elkezdte észlelve mindent. - ... Ezt kellett tennem, féltették a békét ha nálam maradsz.

- Miért nem érthettem ezt meg?
- Még mindig kicsi vagy, de hozzánk csakolyan értelmes mint az átlag. Ott még nem is tudhattad volna ezt megérteni.
- ... Vigyél el Anyja...
- Úgy gondolom hogy szeretnek itt téged...! Mi is szeretünk, és megígérhetem, ha egyszer visszatérek, magunkkal is viszünk majd, és majd meglepünk valamivel.
- Gondoznak... De nem bírom az orvosokat, a médiát... Be kell zárkóznom másképp... Ugye hamar jössz?
- Kevesebb lesz mint egy év.
- Az még sok is lehet... Anyja, kérlek ölelj meg mint akkor...
- Nem hiszem hogy tudnám, milyen magas lettél?
- ...Öt láb magas vagyok.

- Lassan még túl is nőssz engem, heh...! Majd megpróbálom, ha visszatérünk és napfény lesz, de így megijednének tőlem ha bemásznék. Most csak aludj vissza, kell neked az alvás.
- Legalább csak fogj meg... - nyitotta résnyire ki az ablakot.
- Tessék. - nyújtottam be neki a tenyerem amit mindkét kezével átvett. Mindig is érdekes volt az ő hőmérséklete, mintha melegebb lenne a hidegben mint a fordítva tudhatom, mivel tavalyban csak Márciusban kellett elkülönűlnünk.
- Heh... Szép a kesztyűd.
- Ugye? Akciós volt még ősszel külföldön.
- Látod ezt Anyja? Kint ott havazik... - állapította meg.
- Valóban, hullani kezdett a hó... - néztem körbe. Nem voltak túl durvák mint amit eddig láttam, csak lágyan hulló kis fehér pontok.
- Még láthatlak is? - reménykedett.
- ...Már jobb lenne ha mennék, és jobb lenne ha nem engednél be többet a hidegből. - mosolyogtam.
- Akkor... Nem akarom hogy még elengedj... - ölelte át a karomat.
- Átérzem, én sem akarom hogy itthagyjalak... - vígasztaltam. - Túl sötétek még a dolgok, de majd lesznek jobb idők. Tudom már hogy hol laksz, bármikor idejöhetek.

Éreztem hogy lassan lecsúsztatja a kezeit rólam, majd engedi nekem hogy visszahúzzam.
- Visszajössz biztosra? - kérdezte még nagyon halkan.
- Visszajövök. - biccentettem, majd lassan lefelé kezdtem mászni le a maradék ott lévő személyekhez.

- Szóval...? Mi történt ott fent? - rúgta Poland az összegyűlt havat.
- ...Beszélgettem. - válaszoltam kurtán.
- Dehát kivel? Miért hívhatott téged ide Austria... - suttogta Poland.
- Nekem ő most már lehet ismét Aust. - gondoltam mindezt át.
- Hogyhogy? Hun, kérlek beszélj már!
- A lényeg hogy az egyik legszebb ajándékot kaptam tőle.

- Ugye majd beszélni is fogsz róla és nem csak itt koplaltatsz engem ezzel a válasszal? - hunyorított felém.
- Majd részletezem veled, persze! - nevettem fel.

- ...Ajajj... Úgy hallom van bent egy kis káosz. - tapasztotta a fülét az autó ajtajára Aust.
- Én is hallottam egy kis zajt. - jegyeztem meg vészjóslóan.
- Ugye nem égett itt le az autó belseje? - nyitott be Poland.
- Mi, leégetni, bármit, ch, neeem... - lépett ki gyanúsan takarva a konyhát Slovakia, majd Czechre nézett tanácstalanul. - ...Csak az az edény teljesen eldeformálódott a hő hatására amit mi indítékoztunk elkezdeni.

- ...Tartoztok nekem. - jelentette ki Poland.
- Látom ma sem lett vacsora... - dőltem csak egyszerűen ki az egyik közös ágyunkra. Láthatóan nem akartam most a rosszat befogadni a tudatomba, hanem csakis azt vártam hogy holnap majd visszafele tartsunk meg. Majd azok után vissza ide, ezúttal Öreglánnyal. Meg Polanddal aki felvesz addigra jó pár kilót...

1870 szó.

Szenvedés volt ezt a részt megírni valamilyen okból kimenőleg, nem is akartam ennél töbvet kifejezni itt-
Igyekszek mostanában lényegesebben írni, és valamiért ez nem szokott menni éppen mostanában-

A Nyeh legyen veled!