- Huhú, ez volt az utolsó határ amin átvágtunk! - nyújtózott ki Slovakia, majd máris megragadta a kikészített térképkönyvet. - Már csak csupán két-három óra út van hogy minden rendőrt kikerüljünk és megérkezzünk Vilniusba! És egynapos késéssel meg is érkezünk!

Az Öreglányban egyszerre zendült fel vagy tíz ország sajátos reakciója erre. Talán csak Czech nem szólalt meg, mindvégig csendben üllt Slovakia mellett táskás szemeivel az utat figyelve.

- Öhm, nos igen... Most csak autópályán fogunk menni... - tette hozzá miközben lassan letette az ölébe a térképet. - Ez így még unalmasan menni fog egy ideig...! Heh...

Csönd volt ezek után ismét. Senkinek sem lehetett nagyon kedve semmi máshoz minthogy végre megérkezzenek és ott tudják az út izgalmas és fárasztó részeit kipihenni.

- Nos akkor... Zenét! - váltott át Slovakia a hangulat megváltoztatása érdekében. Meg hát... Hátha Czechet is biztosítja hogy ne aludjon be.

Nem kellett neki túl nagy válogatás amint elővette Czech telefonját, hogy mindenki ezután fájdalomból indulatszavakat mormoljon el.

- Ez...nem hiányzott nekünk. - jelentette ki határozottan Romania.
- A fizikai fájdalmam megnőtt méginkább és mentálisan sem lettem a csúcson... - sóhajtott fel Austria kivörösödött képpel, mindjárt látni lehetett hogy ő szó szerint is siralmasnak gondolja ezt a nótát.
- Na jó, ez... Talán olyan amit csak te szerethetsz Czech... - nézett végig mindenkin Slo', majd inkább mást döntött el. - Valami klasszikust akarnátok a huszadik századból, ami úgy kicsit lazít az utakon?

Választ nem várva elindította amire gondolt, kicsit aggódva attól hogy erre Czech a zene lassúsága miatt bealszik. Ezért is inkább egy gyorsabb verzióját vette ugyanattól a zenekartól mint az eredetit, viszont itt már Austria érzéseitől is félt, ugyanis ez még a szövegét is átírták, lehet zokon venné.

- ...Kellett Czechnek megmutatnom hogy miket hallgattam nagy szabadságomban az unió után, ugye? - nevetett fel Hungary idegesen amint meghallotta a szöveget.
- Már azt hittem hogy Aust fog kiakadni... Nos, már nyugalom van! - kényelmesedett el Slovakia.
- Kiakadni... Hiszen ugyanolyan hatást kelt mint az igazi, minek tennék ezt? - tolakodott kicsibb előrébb. - Országút... Vigyél haza...

- Na igen, ez az egyetlen fordításhű része... - jegyezte meg Czech. - Talán... Talán ez egy kicsit szomorúbb.
- Tippelhetek? - jött ki Slo' szájából.
- Felesleges, senki sem bolond itt, tudhatják hogy én kire gondolok ez alatt. - nyomott Slovakia kezébe egy öngyújtót, az ő szájába meg két cigaretta egy-egy végét egy kézzel kormányozva közben. - Na most bizonyísd azt még az út elejéről hogy segíteni fogsz az út alatt és azért kerültél kényelmesebb helyre.

- Országaim, itt vagyunk Vilnius határán! - hajolt ki a mellette lévő letekert ablakból Hungary a többi ország sokszoros örömére és megnyugvására. Nem csak mert elérték a céljukat, hanem mert több hely szabadult fel ezzel a kis mozdulásával hogy a sétára megmozgassák valamennyire a végtagjaikat.
- És most...? Innen merre tovább? - érdeklődött Romania.
- Először is, oldjuk meg azt hogy merre is kell mennünk, és megtalálni nem a legtávolabbi ingyenes parkolót. Majd séta el a lepukkadt helyünkre! - sorolta Slo'. - Tényleg, milyen az hogy fizetni kell ezért is...
- Ez mondjuk hogy jogos, hiszen vannak emberek akiknek ez a birtokuk, így eldönthetik mit hogyan akarnak.
- Dehát itt van velünk-
- Hiába hajtottad volna itt ezt le nekünk most ezt Slo', Lithuania sem számíthat földbirtokosnak ebben a helyzetben. - rendezte le egyszerűbben Czech.

- Valóban, még egyszer hadd gratuláljunk már neki, fene se gondolta hogy megnyeri ezeket a választásokat! - nézett hátra Slovakia. Még ha a kocsi csomagtartójába is volt begyömöszölve még Poland, Vezlania, Switzerland és Japan társaságában, hallani lehetett hogy mennyire is zavarodottan áll ehhez a dologhoz egy egyszerű "Igaz, valóban nem semmiséget" suttogva.

- Oké, ha minden igaz, ebben a házban kellene lennünk már három napja. - tette el a telefonját Czech mire Hun kérdés nélkül máris kirántotta az ajtaját kopogás nélkül.
- Van itt valak- - ordította volna már, viszont nem kellett már kérdeznie mivel az egész is csapatuk láthatta.
- Biztosan jó helyre mentünk? - fordult vissza Romania Czech Republic felé.
- Természetesen, nem is látjátok az ismerős ázsiaikat? - követett Czech mindenkit a belépéssel.
- Dehát ez... Ez itt tele van élettel. - tárta szét a karjait Slo'. - Azért legutóbb nem így kellett látnunk mindezt, vagy csak talán én hibbantam meg?
- Kinéznénk belőled, de nem, valóban nem ilyen állapotú volt mikor megérkeztünk. - helyeselt vele Czech.

- ...Na jó, én voltam mindez. - vállalta fel Japan végül. - Tudjátok jól hogy nem bírom a késést, ezért megkértem pár haveromat hogy mi helyettünk is rendezzenek el mindent. Végülis... Van nálatok olyan sztereótípia hogy mi szeretjük a rendet jobban...!

- ...Azt is ahova beköltöznénk, vagy azt magunkra hagyták? - érdeklődött Hungary.
- Mi csak azokat a helyeket raktuk helyre a tieitek közül ahol nem jelent meg egy szobatag sem. Higyjétek csak, tudom hogy jobban örültetek volna ha minden munkát rátok hagyunk, de megköszönni is felesleges. - jelent meg Japan mellett egy  magasabb fajta gesztenyebarnahajú legtöbbeknek idegen személy feltűrt ujjú pulóverben elég melegesen legyintve az utolsó mondatánál.

- ...Ázsiai laza én! - kiáltott fel Slovakia.
- Európai Japan pasasja! - tárta szét a karjait a már előbb leírt idegen.
- Mi a fene... Még csak most találkoztatok vagy lemaradtam valamiről hogy jogom legyen megkérdezni ezt az ölelkezős viszonyt... - furcsálta mindezt Czech.
- Nahát szép hogy ismerem South Koreát, elégszer voltam Japan otthonában hogy legalább hatszor találkozzunk...! - kezdett Slo' is ilyen furcsa mófon legyinteni.
- Hai, az én vagyok! - kapta fel a fejét rá.
- Szóval igen, mondjuk csak hogy az agyunk szinte olyan mintha csak a gyorsaságában különbözne! - karolta át a vállánál Slovakia.

- ...Ennél többen dolgoztatok, gondolom a többes számból. - tette hozzá Czech.
- Na igen, volt még itt segítségnek nekem China, bár neki ehhez kötelessége volt mert ő szintén takarító és helyettes lett... - kezdett az ujjain számolni az állítólagos South Korea. - Volt még itt útbaesve Malay is egy szobában velem... Meg volt...
- Én. - fejezte be a mondatát Philipphines komoran.
- Pontosan! És ha már te is voltál és Malay, biztosan tudhatom hogy Indonesia is-
- Na figyelj ide haver. - lökte el South Koreát Philipphines megragadva még őt zuhanás előtt. - Azt éppen sajnálatosan kihagytad hogy mit és kiket értettek a "közép-szlávok" alatt akiknek a szobáját kellett megcsinálnom. Magyarázat erre a bliccelésre?
- Nos, igen, ez, éppenséggel valósan kimaradt, igen... - húzta be a fejét erre a pulóverébe. -  Az a helyzet hogy... Japan valóban nem említette ezt.
- Nem is érdeklődtél ezek után? 
- Nem...? Mármint- miért lenne baj, egyazonosan országok vagyunk, nem kell mit bővíteni vagy csökkenteni...! - feje nélkül a vállait húzogatta erre.
- Mintha nem álltál volna soha America oldalán... Egyébként is hogy lehet ilyesmi felett elhaladni és nem szóba hozni? - húzta fel a lábára Philipphines. - Most menj, a késő-európaiakkal még jobban megismerkednénk.

South Korea beszéd helyett valóban elment, néhányak meglepettségére.
- De szokatlan, ez a fajta ázsiai Slo' nem is hallott a tavalyi balhékról veled és rólam? - emelte máris fel a hangját Hun csípőre szorított kézzel ujjával még mindig South Korea után mutatva.

- Ezúttal mit értessz az ismerkedés alatt? - szólalt meg Romania is.
- Na, látom a harapdáló szőke herceg itt is beleszól... - húzta fel a szemöldökét mosolyogva Philipphines. - Meg veled együtt Szépség és a hosszú hajas Szörnyeteg.
- ...Nos én!-... Én...  - ennyi jött csak ki Poland szájából a megnevezésre.
- Nincs itt helyed Polt nevezni nevekkel. - mordult fel Czech előrelépve Hunhoz.
- Hallom ezt a recsegős hangot is, csaknem száraz porcukor ragadt le a torkodon? Vagy a tüdőd adja fel...? - folytatta, majd még széjjelebb nézett. - Itt van még látom és hallom a pénztárcalopó. Mit ne mondjak, vártalak már, hamarabb lesz hogy Japan bemutat majd téged is nekem csak úgy mint minden kiszemeltjét mutogatja mióta csak tudom őt... Két német akiktől egy évszázaddal és néhány pislantással előbb meg kellett volna ijednem a huszadik század legelején, viszont most majdnem észre sem vettem ha nem is említették volna. Meg hát itt van velük a drámakirály, némi kis felesleges papírért itt gyászolt napokig és lopással vádolta a fél világot szó szerint értve is. A maradékokról nem is tudnék mit mondani, hiszen lesz még most időm megismerni őket... Hanem az ott... - finom mozdulatokkal nem sokkal Romania mellé mutatott. - ...Szokatlan hogy még nem is láttalak olyan sokszor és hogy nem is jegyeztem meg hogy te is mennyire szerethető másolat vagy.

- ...Nos ezt szépen köszönöm... Viszont érdekelne már minket hogy mit is akarsz tőlünk. - sóhajtott Transylvania.
- Valóban, el is felejtettem! Vagyis, igazából már meg is mondtam? Hiszen a szándékom az hogy megismerjelek! - vágta rá. - Vagy talán... Nem lenne kedvetek a vendégeim lenni miután berendeztétek magatokat erre a helyre jópár hónapra?

- Nahát én most... Mindenre számítottam csak nem erre. - összegezte Transylvania. - ...Hagyjatok most egy kicsit magamra, addig megnézhetitek a saját szobáitokat, rendben?
- Hát... Rendben, mégha ez egyben az én szobám is lenne... - hagyta annyiban Hun a többieket követve.

- Te ne. - még tette hozzá Transylvania mikor Romania is az ajtó felé fordult. - ... Úgy értem, persze, mehetsz, csak-
- Ugyan, hiszen megígértem hogy hagyom neked hogy meggyőz, bármilyen bolondnak hangzó elméleted van! - mosolygott Romania. - Mit figyeltél meg ezek alatt a szokatlan percek alatt?
- ... Azt még épp fel kell hogy dolgozzam. De ezen kívül is jobb lenne ha itt tudnálak mellettem. - fejezte be a párbeszédet. - Szóval? Esetleg elnyerhetlek egy negyed... Fél órára...?

1446 szó.

Végre készen van, kétharmad hónapba telt, de itt van, és végre könnyedébben fogok tudni írni a beosztásommal...

...Késő este van, hétfő... Nincs itt senki... Mindegy, jól van beosztva mindez, ez kivételével-

A Nyeh legyen veled!