Romania szemszöge

Drága Húsz!

Eddig a lakóautóban üllve nem is figyeltem az idő múlását, hagytam hogy a jelenre fókuszáljak, ezért is így napok után kijelenthetem hogy ez az utóbbi négy nap borzalmasan lassan telt. Annak ellenére hogy a telefonunkat már tudtuk használni, nem nagyon sikerült elérnünk őket. Vezlania érzi hogy ezalkalommal valahol Vilnius környékén lehetnek, ami jó hírnek mondható, tekintve hogy mi is oda tartunk... Emellett ugyanannyira semmilyen is szinte, hiszen ugyanúgy bármelyik pillanatban el is mehetnek onnan. Az tarthatja bennünk a reményt hogy ő még így csak két napja érez, és mégiscsak szokásunk ott általában egy hetet maradni. Mi pedig egy napnyi folyamatos haladással vagyunk az ország legközelebbi határához.

Ezentúl, a mi saját helyzetünk nem kritikus. Álmodtam pár érdekeset, de mostanra belőlük nem sok ragadt meg, felkelés után egyből meséltem csak Transylvaniának. Kettő álmomból az egyik hangot már hallottam, ő figyelmeztetett még Vilniusban Serbiára. Azt hogy mit mondott nem ragadt meg, valószínűleg félbe vágta azt az álmomat hogy ezen kezdtem gondolkodni. A második viszont ismerős volt. De nem mint egy régi emlékből megmaradt hang, inkább egy olyan akit már hallottam beszélni akár a közelből is mint egy háttérzaj.
Ez a kettő álom Transylvaniát eddig egy gondolkodó transzba ejtette, amiből csupán pár órája jött ki, csakis annyi mondattal felém hogy "Több lettem, értek sokmindent és ha egyvalamiben tévedek közülük, az egész elmélet szemétnek való."

Azontúl Vezlania hogy az érzései erősödnek, nagy gond lehet hogy nem sok maradt belőle. Sőt, felgyorsult az egész végső elhaló folyamata, térdig lábai nincsenek, egy ujja van hátra, és a fél mellkasa is porrá vált. Transylvania azt válaszolta erre hogy ha így gyorsul és megy tovább, a legmesszebb egy hét lesz amit így is megél mire teljesen reménytelen lesz minden. Emiatt is van egy okunk hogy haladjunk minél sietősebben.

És most...

Itt vagyunk egy vonat kabinjában egy vécé társaságában összeszorítva. Határozottan több a hely mint volt még kilenc fővel mint csak kettő és fél, plusz-mínusz egy meggyőzött, már amennyire szokatlan állaguk is van. Érdekes megjegyzés későbbi tanácsnak magamnak hogy a meggyőzöttek nem csak hidegek és párásak, az egész testükön túlnyúlni olyan mintha egy visszataszító hűvös folyós levegőt tolnál hátra. Amennyi a szerencsénk képesek leszünk még beléjük botlani.

- Kilencet írtál. - szólt közbe Transylvania. - Illetve, tudtommal most Prussia, Slovenia és én még élünk.
- Élünk és virulunk! - értett egyet vele Prussia.
- Valóban... Egy ideje téged beszámítva írom le a jegyzeteket. - jöttem rá. - Talán zavar ez így?

- Remek, szerintem most mindannyian menjünk el a mi személyes terünkbe és hagyjuk egy a két jómadarat háromszemközt. - takarta a tenyereivel a szemét Vezlania.
- Én nem bánom. - fordult a fal felé Slovenia.
- Forduljunk mi is? - hajolt fel Vezlaniára nézve Prussia.
- Halljátok ezt még meg ti még rosszabbak vagytok a menekültek maradékánál is! ...Hozzáteszem hogy van nekem is két szemem, az hogy szemkötőt hordok csakis egyszerű előrelátás. - fonta össze a karjait Transylvania. Én magam inkább nem szóltam bele, befejeztem Húsz következő feljegyzését. A csend jól jönne még, véletlenül sem szeretnék én csalással lebukni kalauzoknál.
- ...Fordulj. - válaszolt végül Vezlania Prussia nyakában.

A csend része ennek talán nyugtatott is, de az túlontúl szokatlannak és furcsának érződött hogy tőlünk teljesen elfordultak és ezután semmilyen megszólításra nem válaszoltak, még a meggyőzött sem. Könnyen észrevehette ezt Transylvania is, és próbált a padlóra csúszva másra gondolni, amiben követtem őt is. Vissza ebből a rövid vitából...
- Heh, előrelátás. - nevettem fel.
- Micsoda szórakoztató ezen? - észlelte hogy ezt a szót előzőkben vettem el tőle.
- Ahogyan a szemkötődből mondtad... Előrelátásra. - vigyorogtam rá, mire belőle is kitört egy apró kuncogásra hajazó hang.

- Szörnyen megtört a te humorod. - törölte meg a szája szélét.
- Annyi márpedig szent hogy valamennyire hatott rád, mégpedig egész jól. - hajtottam az államat a térdeimen fekvő karjaimra.
- Kiégtem csak rajta. - tagadta végig az egészet. - Annyira semmilyen, csak egy olyan "értelek" módon jó.
- Hát mond azt! - vontam meg a vállaimat.
- Mondjam?
- Mond Ardeal.
- Rendben, erőltetheted is rám. - mosolygott megköszörülve a torkát mosolyogva ujjpisztolyt mutatva felém. - "Értelek!"

Ezután csak hátradőlt és csendben üllt becsukott szemmel.Rajtunk kívül valóban csak a vasúti sínek zaja hallatszottak tompítva, emberek a vagonban nem is nagyon voltak. Eléggé egyértelmű volt hogy eddig az zajok okozója Vezlania volt, aki most önszántából csendben lesz egy ideig. Igen, könnyen észrevettem az után hogy mi ketten is figyeltük csak a sín robogását. Biztosan ezért is hallgat most.

Majd egy tizenöt perc hallgatás után szólalt csak meg igazán váratlanul hozzám.

- Hé, lenne kedved közösülni?
- ...Lenne? H- Itt miért kérdeznél ilyet? - hökkentem meg erre. - Mások alszanak akkor talán oké, de ezalkalommal egybezárva-

- Shh, hé-hé, hé! - csitított engem feléjük pillantva. - Nekem tetszik ez a csend. Tegyük biztossá hogy ezután is csak kussolni fognak. Látni nem látnak semmit, ha ezt az intést nem veszik komolyan ezután sem fogják végignézni. Mit szólsz így hozzá?
- Morálisan így is eléggé megkérdőjelezhető. Szokatlan agyjátékot húzol itt bele a mi érdekünkben. - húzódtam visszább tőle.

- Ha nem, hát nem. Megkívántam csak, felejtsd is csak el... - motyogta. Egész biztos voltam benne hogy nem elsősorban akar belém bűntudatot ültetni, igazán úgy gondolkodik ahogyan beszél.
- Nem ér, nem hagyhatok egy lányt így magára...! - tört ki belőlem megint a lovagiasság érzete.
- Nohát, még meggondolod magad? - lapozta át a jegyzeteit, a többi holmijait is szintúgy átnézte.
- Végülis, ők valóban azt gondolhatják hogy mi ilyennel szórakoznánk... - ezidő alatt sem fordultak meg vagy szólaltak meg egy pillanatra. - Nem tagadom lassan én is kikészülök ismét, amióta vándorlunk ismét...
- Hm... Olvastam. - csukta be a bőröndjét arrébb tolva, majd vetkőzni kezdett felülről. - Jobb is így, úgy gondolom. Vilniusban csak rosszabb lenne a helyzet.
- Gondolod? - néztem rá.
- Csak, figyelj. - mászott közelebb hozzám. - Ott vannak azok akik számukra menekültek el a mások érdekét lefütyülve, és most lenne lassan vége az oktatásnak. Új tőrtulaj van, illetve biztos Eurasia is sejti már hogy a legutóbbiért jogosan megfizetünk. Az egész teljes káosz lesz...
- Ez így összesítve tényleg nagy falatnak tűnik. Külön pedig csak hagyján lenne az egész. - láttam be az igazát. - És... Még Vezlania és a meggyőzött is. Mit tudnak gondolni róluk még a többiek ha végre látjuk őket...
- Vezlania... Nem hiszem hogy azt megéli. De igyekezzünk... - ragadta meg a vállamat a nyakamat piszkálva. - Ez a vonat elmegy Varsóig holnap hajnalban... Onnan semmiség lenne egy újabb Vilniusba felé tartó vonattal. Esetleg gyalog is... Másfél nap nekünk. Kevesebb mint egy, magunk repülve... Ehhez így mit szólsz?
Nagyon nem tudtam mást szólni egy felszisszenésnél ahogyan a hegyes fogai belemartak a nyakamba.
- Vadabb vagy te mégis ilyenkor, rejtélyesen ugyanolyan mégis. - nyúltam a nyakamhoz. - ...Igen, talán jobb is így állni a dolgokhoz.

A vonat végállomása volt Varsó, addig mi ketten tudtunk egy kiadósat ráadásban aludni. Állítólag viszont  felé tartó vonatok kicsit távol voltak még úgy négy órára tőlünk, amivel megkockáztathattuk hogy egy közelebb induló másik vonatra szállunk városokkal arrébb.

- Nem hiszem el hogy ezt megmertétek tenni velünk! - kezdett panaszkodni Vezlania. - A saját ártatlan szemeim előtt!
- Aha, háttal a falnak takart szemekkel. És te mertél odanézni... - incselkedett Transylvania zsebre dugott kezekkel.
- Képes voltam látni a hangokból! - sipította.
- Nem csodálom hogy kidobtak titeket a menekültek. - tette hozzá Prussia.
- Ezt nem kellett volna mondanod neki... - hagytam meg ezt még neki mielőtt még Transylvania letámadta volna. Kijelentésemre nem is tette, de ő is megtett egy figyelmeztető pillantást rá hosszan.

- ...Mindenképpen szép mutatvány volt. - dicsért meg minket Slovenia elmosolyodva.
- Valóban gondolod ezt? - lágyult meg Ardeal.
- Elhitetted hogy csak ismét figyelmet akarsz, így mikor cselekedtetek, nem is mertünk megmozdulni közben sem, nem hogy megállítani téged. - magyarázta Slovenia.
- Olyan ez amit Ardeal könnyen kitalált volna, nem kellett ehhez nekem sok ész hogy rájöjjek. - szóltam hozzá én is. - Sajnállak titeket hogy túl kellett ezen esni.
- Végülis, jó példa lett ez is. Ne bízz meg Erdélyben és gondold ő mire gondol, illetve hogy sokszor hasznos ha csendben vagytok és kimaradtok dolgokból csukott szájjal. - jelentette ki Transylvania. - Vilniusban nem is lehetne ez igazabb. Ti elvégzitek a munkátokat, mi tovább dolgozunk csendben, és ti nem szóltok közbe még. Azt hogy mikor, még megfogom mondani...

Transylvania eléggé lazán veszi ezeknek a mondatai ellenére is mindazt amit mesélt nekem. Meglehet rá ezzel az utóbbi délutánnal hatottam rá, lehet az álmaimban. Bármi is az oka, én tudok benne a tanítása ellenére is bízni, és ezúttal nem csak mint az én vesszőparipám...

1335 szó.

Jó rész lett... Há' de lehetett volna jobb-
Összekaptam egy kicsit mert... Holnap négykor olaszba megyünk-

De-
Haladunk egyre jobban a Fináléhoz... Egy hét legalább kihagyással most-

A Nyeh legyen veled!