Romania szemszöge

Drága Húsz!

Kicsit megrémültem mikor láttam hogy az utobbi napokban, mikor még ájult voltam, Lithuania látta mindazt amit eddig írtam benned. Van pár olyan dolog amit nem osztanék mással egyébként, heh... Néha eltérek attól a céltól hogy te elmond aztán később hogy miket éltem át, ha mondjuk... Nem is tudom, már tizenkétezer éves leszek ükunokákkal... Valószínűleg elfelejteném addigra mindezt.

Amíg aludtam, mindig úgy éreztem hogy valaki ahogyan a nyakamat, a kezeimet is szorosan tartja. Egyszer még azt hiszem, Transylvaniát is láttam mellettem, de ez nem áll tisztán előttem. Csakis az unokákról jutott eszembe, hogy akkor még, az egyik részletében megtaláltam magam előtt egy ttizenkét éves forma fiúgyereket, szintúgy egy másik vele egészen egykorú lánnyal, egy kisebb fa alatt sütkérezve ilyen későnyári időben, amit talán még az esküvő helyéről van egy kicsi dombon nem sokkal magányosan. Barnás hosszabb, olyan Czech hajához hasonlítható hosszúságú hajzata volt, egy hatalmas türkizes sávval benne. Fekete bőrmellényben és fehér hosszúujjazatú bő felsőruhában, szintén fekete bőrcsizmában. Mellette a másik gyerek igen hosszú, igazán barna hajzata van, az arca szinte teljesen Polandra emlékeztett, olyan élénk és fiatalos, viszont majdnem olyan olajzöld a szeme mint Hungary saját egydarabjának. Az öltözete kissé ősziesebb, hosszúujjú ing kevésbé hosszú, derék felett elvágott szárral. Deréknél összekötött fehér öltözet alá hosszan, és egy hosszú lógnihagyó lábmelegítő fekete-fehér csíkozatban. Még egy másik figurára is emlékszek a fa tetejéről lefele himbálózni, az ő figurájára nem igazán emlékszek. A szemei még valahonnan régről rémlettek hogy láttam már ilyen barnászöld szemeket, és még hogy a vállig érő haja keménynek tűnt és a végei vörösek voltak, de olyan igazán vörösek, hogy az már a tömör vérhez közelít a mélysége. Érdekes hogy éppen csakis az ő részleteire emlékszek, másra belőle nem is igazán.

Innen kezdve minden párbeszédüket hallhattam. Napokon át, ahogyan csak találkoztak és erre a helyre jöttek mindig. Amíg egyszer láttam őket visszafele is menni. Egy nagy meredek oldalról egy utcába, majd onnan a lány és a másik ismerős alak egy zsákutca sarkánál búcsúztak, és az utolsó méglejjebb ment, az utca végéig egészen, egy eléggé még újításra váró házba, ahol egy kicsi udvar volt még meredekebb lejtővel a végén, és egy szőke alakra a tető alatt, akiről nem tudtam akkor megmondani hogy Transylvania volt. Pedig ő volt, fémet öntött éppen munkaruhában koszosan. Nem is volt meglepő nekem hogy Transylvania megjelenik, bármilyen álmomban többször is. Ami szerintem elkezdte bennem a felébredés folyamatát hogy az ő szülőjének nevezte Transylvaniát a kölyök.

Már fogalmam sincs hogy beérem-e Transylvaniával. Még az ő ajándéka miatt szorult el a levegőm, és már láttam hogy őt mennyire is érdeklik más bajai. Nem a legkegyesebb élőkhöz tartozik azt eddig is észrevettem, de mindezt hogy azokkal, akikkel több évet is ismerkedik, szinte ignorálja kérésüket jól kimagyarázva hogy miért is. Igaza is van néha, jókat szokott választani, Hun ellentétjeként ez más bennük. És határozott is.
Végül mégsem indultunk el, valószínűleg jobban átgondolta idővel, vagy lehet csak simán gondba ütközött ezzel. Lithuania sem akarta addig induljunk amíg még rengetegen alszanak, és akkor lehet már teljesen leszavazták. Van neki szíve is, ha segíteni akar, akkor is határozott. Csak nekünk egy hetet dolgozott tizenkét tőrön hogy megvédjük magunkat.

Fáj hogy így viselkedett, de nem hiszem hogy szándékosan teszi mindezt. Frusztrál mindenkit ez az eset, teljesen kiesünk magunkból. Ahogyan még az sem segít hogy Poland már hogy egy hete mindennap lázas, és nem ébred fel. A sejteit teljesen elpusztítja ha így folytatja, legalább fel kellene állnia a lábaira hogy hűsfürdőt vehessen vagy erősebb tablettás lázcsillapítót bevegyen és ne csak sziruposat csurgassunk le a torkán amit hatéves embereknek találtak ki.

Az épülő hiányzott társad
BP

- Csaknem rólam írsz? - hallottam magam mögött Transylvania hangját. Ismét csak olyan rideg volt ahogyan még megismertem őt, de biztosra veszem hogy ezt már csak én hallottam a rémültségemben hogy hajszálpontosan megtippelte ami történt.
- Már csak a helyzetről. De csak befejeztem éppen. - álltam fel. Ma nagyon sütött a Nap, kint voltam tehát a fák között.
- Hallom bemelegítetted a hangszálaidat. - lépett mellém a földre tekintve. - És én látom hogy te is tettél Vezlaniához.
- Nem sok ez ahhoz mind. - fordítottam a fejemet felé. - Amikor én mentem, magammal is ezt tettem volna. Ti is tettétek volna velem. - fordítottam a fejemet felé.
- Megtettük volna, de az ösztönünk máshogyan hagy gyászolni. Bennünk akkor is megvan hogy ki ország. Na meg bennünk van az is hogy ki nép. Érezzük az embert, és a kontinenset. - itt kicsit felbámult, mintha valamire hirtelen rájött volna, majd még ezzel elhúzta a fejét hogy ezt el is vetette most hogy elmondja. - Bennünk volt hogy nem örökre mentél el mégha az agyunk és az érzéseink így is mondta. Nem jó mindig az eszünkre gondolni, van más szervünk is. Az ösztön az országok elődjeinek fontos tényezője volt. A különböztetésre... Amikor valamelyik nagyobb erő a fejével gondolja a különbséget, azt a világot háborúra buzdíthatja.

Néha jó az ő filozófiáját hallgatni. Megmozgat, és közben másra is mégis tudok gondolni. Talán az én sajátomat is meghallgatja, és úgy cselekszik rá.

- Szokatlan a mi felépítésünk. - kezdtem beszállni a beszélgetésbe. - Az emberekhez képest itt gyengébbek vagyunk. Addig viszont sehogy sem halunk meg amíg nem teljesítettük életünk célját. Embereknél nem így van istenigazából, igaz? Nekik nem számít mit értek el, bármi jöhet ami ugyanúgy megteheti. Az öregedéstől is már. Viszont... Nem vagyunk rangilag mások így sem. Kötődünk hozzájuk és ők is hozzánk kötik önmagukat.

- Ez is benne az igazság, mindig is így volt, már attól hogy azt emberek különböztetik magukat egymástól. Valahogyan így lehettünk, ezt már az álmaimban is megmagyarázták apró részletekben. - mosolygott Transylvania. - Az első országot is valószínűleg ember hordta ki.

Ez aztán igazán felébresztette bennem a kíváncsiságomat, ami ha egyszer ritkán felébred, nagy esélye van hogy naívan állok is hozzá. Viszont láttam hogy Transylvania már nem erre figyel, hanem Vezlania lefedett testét kezdte figyelni, majd inkább visszasétált. Úgy érzem, legközelebb este tudnám megkérdezni az utolsó mondatairól.

    
- Hát te? Most mt ügyködsz? - furcsáltam hogy írás közben találom.
- Téged is zavart hogy megzavartalak akkor reggel, ne zavarj meg engem is. - feleselt vissza semmi féle szóismétléssel, elrakva az összes eddig írt jegyzetét a helyére.
- Igazad van ebben, de ebből legalább pozitív hogy kvittek vagyunk már. - tettem ezt még hozzá, majd rátértem arra amit akartam volna tőle; - Kicsit meggyötört Hungary rémültsége Poland. Úgy csak... Nézi őt ledermedve üllvetörökülésben a földön, és ha csend van, hallom közben a szívverését is hogy milyen gyors és hangos.
- Csak nem akarja megmutatni az aggódottságát előttem és sokan mások előtt sem akiket úgy ismer, nem olyan nehéz hozzászokni alapjából. - pillantott fel. - Hanem most hogy ő már érett felnőtt, és nem egy tíztől ötszázéves makacs kerge lázadó annyira, akinek anno mindkét szeme megvolt... Így azért ránézni eléggé bizarr, igazad van.

- Mit szólnál ha esetleg... Kimennénk inkább a szabadba, úgy hogy most odaikint ilyen melegebb idő van... Utána aztán vissza fogynak térni a fagyok, jobb kihasználni. - vetettem fel.

- Csaknem elhívsz engem valahova, Tepes? - szórakozott el a maga módján.
- Csak gondoltam, nem kell ezt a véredbe ültetni. - bámultam rá ártatlanul.
- ...Na jó, nem kínozom a te lelkedet ezzel még, Switzerland felébred bármelyik pillanatban, jó lesz nekem ha még előtte úgy vagxok hogy minden a legnagyobb rendben van. - adta be a derekát.

- Tudom jól mit is akarsz. - szólalt meg a nagy csendben Transylvania.
- Ugyan mit? Leszűröd a szememből? - nevettem fel egyszerűen erre, tovább sétálva a füves és kitaposott úton.
- Oh, én aztán mindent. Mindent kiszűrök. - folytatta megállítva engem elém állva, közben a vállamat fogdosva. - ...Beszélj csak, micsodán csillantak meg a szemeid?
- Vegyük azt hogy... Miket is álmodtál? Hogy megemlítetted, már... Igazán izgat. - kezdtem ha már így meg is kérte hogy kérdezzem.
- Az izgat? Nos... Ott is rengetegszer volt egy háromszög, mint ezt sokszor említettem... Gyanúsan sokszor... De egyébként az összes egy azonos történetet mesélt el előttem, ami... Nem tiszta de, szerintem benne voltak a kontinensek és Eurasia is... - szorított magához. - Úgy érzem a múltból is voltak... Azok akik elmentek már a teljesített célukkal... Az egész igazán álomszerű volt, még neked is töltőtoll fejed volt ott...

Ezek után én is csak arra ébredtem fel hogy igazán csípősen hideg van, és fényes tiszta éjszaka ketten odakint. A téli ruháink többsége ránk volt fektetve, és mögöttünk ugyanolyan fa volt ugyanazon a helyen, mint amilyennek azt én megálmodtam...

1350 szó.

Nyeh, ez nekem túlságosan hosszú ideig tartott megírni-
Igaz hogy az akciók közepében vagyunk, de mégis nehéznek érzem az írást-

Túl sokszor maratonoztam Vizipók- Csodapók részeket-

Majd talán még fogom a héten megmutatni a tavaly végi rajzaimat, meg az ideiket is-

Most erre a részre nem tudok semmi érzést kifejezni, előre lehetet látni hogy nálam a Tramania canon ship lesz-
(Meg hogy Szilard a lovechild vérfertőzést szeretne tenni Hun és Pol egyik kölykéből, de ezt ignoráljátok, akkor úgy tizenhárom éves agyilag és hormonilag[nem mintha ez egy támogatott kapcsolat lenne Hun részéről]-)

Amit zárójelbe tettem azt 2023 vége feléig ignoráljátok kérlek-

A Nyeh legyen veled!