Romania szemszöge

-

Vigyázz csak magadra, sok trükk van a tarsolyomban, simán kézbe veszlek! - fenyegetett Transylvania felbukkanva a víz felszínén.
- Én csak azért is betartom az illemet nőkkel szemben... - fontam össze a karjaimat, mire láttam ahogyan közeledik felém kúszva. Mikor elég közel került hozzám, még vártam egy kicsit, majd lenyomtam a fejét a víz alá másik kezemmel a fülét keresve, mire megfordult, megragadta a nyakamat és magával húzott, és rámtámaszkodva felülkerekedett rajtam felhúzva a fülemen túl engem is.

- Kiszámítható vagy kisúrfi. - dobot vissza a vízbe engem nagy vigyorral.
- Na megállj csak, azért is nyerek én még az egyszer...! - dúltam felé nagy vízcsapásokkal, mire meghátrált és a part felé kezdett el rohanni, én meg követve őt. Iszapos mezítlábbal át a homokon és füvön, nagy fás területig a Duna partja mellett, ami minkettő keveréke volt.

Itt fordult hátra nézve engem hogy követem-e őt szorosan, mire megragadtam a bal kezét és a jobb karjától a jobb kezét is gyorsan, mielőtt még hirtelen fordulva támadott volna rá.
- Úgy látszik nem menekülhetsz már tovább innen kishölgy. - incselkedtem vele szorosan a nyaka mögött.
- Erőre mész látom, de csak zsákutcába keveredsz... - vonta csak meg a vállát erre. - Erős vagyok én is, két kezed nélkül kiszabadulok és orrbaváglak, mivel hútod meg tehát a fülemet.
- Mekkora segítség is vagy te valóban, már erre meg is találtam a megoldás. - jöttem csak rá hogy ezzel igazat mond. De nem is volt hazugság az sem hogy lett tervem az esetre.
- Hogy-hogy, mit teszel ebből indulva? - kíváncsinak tűnt hogy miféle módszert találok ki ennyi idő alatt

- ...Van nekem még fogaim is...! - támadtam rá a jobb fülére, amit sikerült neki még elkerülnie, de egy hirtelen váltásra már nem volt elég ideje visszahúzni magát, így ráharaptam a bal füle cimpájára elég pontosan még így is.
- ...Hagyjad már, ez csiklandoz engem...! - nevetett fel végül elfogadva a veszítését.

- Csakugyan? Vajon mi csiklandoz még, esetleg ez itt? - hergeltem tovább már elendedve a kezeit és a hóna alatt kezdtem bizsergetni óvatosan, nehogy bevaduljon tőle és még nyakon vág.
- Hékás, állj le ezzel! Állj- na, komolyan állj le mostmár. - tolt arrébb engem homlokomra pöckölve hogy engedjem a fülét is, ami engedés után meg is rezzent a templom kongására azonnal.
- Fél öt lehet már. - komolyodott meg. - ...Még maradjunk itt tíz percet.

Felesleges ruháink egy dölő fára voltak aggasztva, még arra a részére ahol nem lehetnek véletlenül sem nedvesek, mivel a fának maradék része megdőlt a folyó felett egy méterre. Biztosra veszem ezt ki is használták, ilyenek ebben a emberek is. Mi is ugyanazt tettük mindez után, ahogyan valószínűleg sokan megtették már, miszerint a törzsére lépni, majd ott üllve csak mindenre rácsodálkozni, mindent kibeszélni, mindent megfigyelni.
Nyugodt hely is az ilyen, ekkora szórakozás után a mi laza hangulatunk erre is vágyott csak száradás közben.

- Ezt... Igazán megismételhetnénk holnap is. - jegyezte meg Transylvania.
- Nos, én ténylegesen nem bánnám... - dőltem a fa ágának. - Csaknem boldoggá tettelek?
- Ne is nagyon így gondolj erről, inkább...
- Értem én, nosztalgia? - kérdeztem rá.
- Nosztalgia, az. - bólintott rá. - Nem csak te voltál, minden gyerekkori emlékem feljött csak ebből... Bár valóban olyan boldogságot éreztem ezalatt mintha Wallachiával lettem volna épp gyerek ismét... Mondhatom igazából, még mindig úgy érzem.
- Ha akarod, én benne lennék hogy holnap ismételjük... - vetettem fel ha már megemlítette.
- Lehet nem kellene mondjuk, most még alig vannak itt emberek, de holnap... Megérezhetik hogy milyen forrón kezdődik ez a hónap. Hogyan tudnánk kimagyarázni ha látják a hátunkat? Itt nem hiszem hogy lehetünk már közel van így is áruházakhoz ez a parti rész, bármennyire vad és fás is csíkokban... - tétovázott ezen még Transylvania.
- Ez olyan, amit sejteni lehet, de addig nem előre látható amíg holnap megnem nézzük ismét a helyet. És ismét, ha délutánra esetleg elmennek szok akik egyáltalán voltak. - álltam fel a fatörzsön a kezemet kinyújtva neki ha kilépne az egyensúlyából véletlenül lefelé menet. - Eddig... Egészen nyugodt is itt...!
- ...Azt hiszed szükségem lenne egy kétméteres törzs átsétálásához a kezed. - mosolygott elfogadva azt, és nélküle is könnyen túllépett rajta hamar.

AustHun út közben is érkezett vissza a városba, félúton össze is futottunk, és  kérésére egy kevésbé használt úton haladtunk tovább. Meglátszik rajta hogy kerüli az embereket messziről, legfőképpen az ismeretleneket, ahogyan ezt Transylvania is említette.
- És ti mi jót tettetek nélkülem ezidő alatt? - kezdett beszélni hozzánk érdeklődve.
- Különösebben... Nagyon semmi érdekeset neked. Elmászkáltunk a város partjain, visszaemlékeztünk néhány itteni és régebbi emlékre... Ahogy mondom, neked ez nem lehet túl érdekes, nem is tapasztaltad. - sorolta Transylvania.
- Milyen érdekes is lenne, a élhettem volna azokban az időkben ahol ti is szülémmel. Legalább hogy érteném az ottani életet, hogy mégiscsak beleláthatnék ebbe... Gondolkodtam ezen is még, csak hogy megérthessem hogy miért is raktak ki engem idegenek anyámtól... Vagy az hogy miért is engedte. - mélyült ebbe bele ettől a válaszától Transylvania.
- Néha tudsz azért ilyen mély dolgokat a semmiből előhlzni meglepően, és ezt nem lehet tagadni! - néztem csak minderre.
- Visszanézve az is buta dolog volt hogy apának néztelek. Ez is csak most jutott csak az eszembe. - mosolygott séta közben. - Habár örülnék ha valóban rokonok lennénk...

- Mind messzi rokonok lehetünk csak, az országok, népek, mind. - szólt bele Transylvania. Többet ennél nem is mondott már, és az út hátralévő fele csendesebben, gyorsabban el is telt.

Az emberek mind sorra visszaérkeztek lentre és fentre is később, Penészvirág mondjuk csakis nyolc órára tette ezt meg. Nem bánom vagy hiányzik a jelenléte, segítőkész tud lenni, és nem zavar minket meg, mást nem tudok mondani róla nagyon. Ami ebben a szobában inkább zavar azok a két állat, ami ketrecben rohangál minden kis hirtelen mozdulatra.
- A lámpámat felkapcsolnám, titeket ez nem zargat, ugye? - üllt le az ágya szélére beérkezve.
- Még jót is tenne az, ő itt mellettem olvas és ír! - mutattam Transylvaniára mellettem.
- Bolond, ne mutogass rám így! - sértődött meg a jegyzeteiből felnézve.
- Hát mutatkozz be neki, és tudni fogja kit is szólítottam. - vontam meg a vállaimat falnak hátradőlve. Már ettől csendben maradt, és visszafordult a dolgához.
- Ez rendben van, nem akarja a személyes adatait megosztani velem, érthető is... - legyintette le ő ezt csak, majd bemászott az ágyába. - Szokásom nekem is alvás előtt írni, habár most könnyebben kifáradok ebben mint szoktam, így ezidőben inkább ma próbálkozok az alvással.
Ezzel nem is szórakozott, tíz perc után már egy halom párna alá tűrte a fejét, és onnantól mozogni sem láttuk.

- Ettől nem kell megriadni, még lélegzik. - nyugtatott AustHun amikor látta hogy erre hogyan is meredek a szemeimmel.
- ... Lehet nekem is aludnom kellene. - tekintettem át a mai napon hogy mennyivel fárasztóbb is volt a koránkeléstől el a nem-lakóautóban élésig.
Akárhogyan is, az hogy én kimondtam, tiszta volt hogy nem fog be is teljesülni. AustHun is már mélyen bekábult mikor én még figyeltem Transylvaniát ügyködni. Jó mélyen elvolt a gondolataiban, órák óta ceruzával áthúzott, írt, lapozott, majd megállt, és felnézve gondolkodott. Valamiféle felelősségnek gondoltam hogy figyeljem mennyit tud majd ezek után aludni. Szinte biztos is voltam benne hogy egyszer észre is vett engem őt nézve, éppenhogy pontosan a szemeimbe nézett mikor visszafordulva a lapjaihoz megpillantott oldalról. Ez így nem kicsit lehetett kínos neki, én is borzalmas szégyent és zavarodottságot éreztem ettől. Kis egymás nézés után meg csak mosolygott, lapozott ismét egyet és megint csak írni kezdett.
Ezek után már kijelenthetem hogy többet nem fogom folyamatosan figyelni őt.

Nem is akarta nagyon hogy tovább figyeljem, egy öt perc múlva ezután már le is feküdt inkább. Megérezhette hogy ezért figyeltem őt mindezalatt. Én már igyekeztem aludni akkor, lesni őt mára már egészen biztosan úgy is felhagytam. Félálomban voltam csak mikor ő már szuszogni kezdett...

1230 szó.

Oké-

Könnyen képeslettem volna mégis írni még ma egy részt ezen kívül-

De lusta vagyok, és nem nagyon zargat hogy egy hétig nem tudok írni-

A rész most- na igen, kicsit oneshot érzete lett, de az egész...
Egészen a büszkeségem!-
Ügyes vagy Végzet, érdemelsz egy jóindulatú biccentést tőlem, Végzettől-

A Nyeh legyen veled!