Meleg tömör kávéillat szállt fel a ház tetőterébe, lehívva ezzel két gyereket is, éppenhogy annyi idősek hogy ne csak az illatát csodálják a babokból készült tejjel kevert italnak. Az egyik egy tizenöt éves tinédzser, hosszú avokádós zokniban, szürke, szintén hosszú pulóverben és szintúgy hosszú barna zsíros, elaludt, és csutakos hajjal, habár a kedve nem mutatja hogy milyen hosszú volt az éjszakája, mégiscsak elég éber a tekintete.
Másikuk a már ismert figuránk, csupán születése óta kicsit talán nőtt azóta.

- Jó reggelt! - lépegetett hangos csattanó lépekkel az avokádós hosszú zokniban az első említett lefele a lépcsőn. - Nekem is csinálsz majd Apa?

- Csinálok. - fordult felé a konyhából egy nagydarab férfi, kopaszodó hajzattal, talán minden részén szőrös azokon a kopasz foltokon kívül, csakhát nehéz megállapítani úgy hogy alsónadrág még van rajta.

A kölyök most a nappaliba fordult be, előtte még a megmaradt fenyőfa feldíszítve, amögött a más másfél éve beragadt könyvesszekrény, ahonnan senki sem tudta kiszedni eddig a beragadt kulcsdarabot. Meg a kanapé, ami ágyként volt kihúzva minden este a legkisebb testvérének és az anyjának, hogy együtt aludjanak. A hétéves gyerek már a szülők ágyát uralja azóta, csak az anyuka szuszog még ott reggel fél nyolckor.
- Köszönöm. - ragadta meg az egyik kikészített alig higított kávéscsészét a már ismert szereplőnk. Vörösbe átmenő szőkéses haja kicsit megerősült és megsötétedett az idővel, szerkezete éppenséggel elég humánus mint országszerű ujjatlan kerekfej, és egy fél pár ötujjú fekete alapú kesztyűt hord a hónap eleje óta.

- Azt éppen nem neked szántam, hanem Anyának. - magyarázta a szőrös férfi.
- Fura a beszédetek, mondtam már? Bocsáss meg ha megsértelek, az én saját szülém ha valamit elhibáztam, nem meséli a megnemtörtént históriát hogy kinek mit szánt-bánt, Csubi. - Mit csinált?
- Hát egyszerű, szerencsétlen dolgokkal megoldani próbálta. Hiszen ez az ami fontos szülőként. A megpróbáltatás.
- Én is tudom jól ezt, helyzet megoldást igényel... De, ez hogy fűződik vissza a kávéhoz?
- Úgy hogy most ezt meg kell oldani már. Nem megakadályozni. - tolta vissza mosolyogva az üres kávéscsészét.

- Almád! - hallgatta végig mindezt az avokádó zoknis. - Így beszélni Apával... Tudod hogy nem szeretem ha ideges! Érzékeny leszek, mint amikor Budapesten nem ülhetett az Eurocity vonatra mert az elgőzölgött előttünk.
- Te még legalább egyébként rendesen beszélsz valamennyire. Csak teljesen el is felejtettem a nevedet... - tette hozzá az Almád néven illetett Austro-Hun. - Valami egyszerű, talán Léna? Miklós... Levent- nem, az ennél bonyolultabb, Lúc... Mindegy is az most, csak a kávémért jöttem alapból, na meg hát, mondani hogy a dögeidet megetettem mert olyan hangosak voltak mint egy tornádó amiket látsz a híradókban!

- Te most mit csinálsz idekint? - csukta be maga után az ajtót.
- És te meg hát mit? Csaknem követsz engem, ez a helyzet? Gondolhatom... - lökte ezt oda neki vöröslő tincseivel babrálva. - Este megint esett a hó, én pedig magányra vágyom. De tessék csak, zavarj csak meg engem, végülis nem volt elegem a tudósokból, és egyebekből akik követhetnek! Mintha ekkor is figyelnének...
- ...Nem mindig vagy ilyen komor, igaz? Csak az emberekkel, mert sikerült megutáltatni ezt a világot veled. - válaszolt kérdéssel a kérdésre. - Én csak kimozdultam, a mostani helyzetben nehéz karácsonykor kimenni a családhoz, így nagyon nem is mozogtam. Nem mintha szeretnék, egyszerűen ha nem teszem, tovább kell ma még anyukámmal rámkötelezve. Én már csak ilyen vámpíros penészvirág vagyok.
- Penészvirág, hehe, ez olyan amit megjegyezhetek. Talán így foglak hívni akkor ha nem bánod. - tette zsebre a kezeit. - Na meg, jöhetsz is velem.
- Elfogadom ezt a nevet, végülis a "virág" alliteráció az eredeti nevem első betűjével. - nyitotta ki a tüskés kaput. - Az pedig viszont, hogyismondjam, gáz az hogy nem tudod itt azoknak a nevét akikkel élsz mikor az IQ-d magasabb mint bármi más egyévesnek, és nálunk lassan két éve laksz és a nevünket nem tudod megjegyezni.

- Úgy érzem hogy ez nem fontos... Egyszer visszaköltözök anyámhoz, akkor ha meg ismerlek titeket, csak fájna az. - lépett ki az utcára. - Habár szerintem egyszerű lenne felejteni embereket. Egyszerűen félek hogy én érzékeny vagyok. Szerintem nem is változtatok ezen a módszeren. Jó egyszer beszélni egy emberrel, majd mehet a múltba egyetlen egy emlékként.

A főtéren egy hatalmas térkép volt, délutánra az utcalámpák világítottak már, habár az ég nem tűnt a legsötétebbnek. Kis porszemnyi hópihék hullottak ugyan, de szintugyanolyan méretű esőcseppek többen voltak nedves utakat okozva.
- A szüleid... Biztosan jóban lehetnek veled is... Csak meg kell értenünk téged hogy mit keresel itt. - rúgdosta a földet sáros hótaposójával, amire a lucsok már az avokádós zoknira felfröcskölődött.
- Ezzel információt akarsz szerezni rólam, igaz? - pillantott fel az égre Austro-Hun. - Hát tessék. Nem vagyok ember, ennyit elmondhatok magamról.
- Na peeersze, ezt mindenki tudja, hiszem a bőröd alatt elcsökevényesedett szárnyak voltak, csontozatod viszonylag gyengébb, izmozatod viszonylag erősebb, átlagosan harminchárom fokos a hőmérsékleted, és a szervezeted csak tavaly előtt Január környékén fejlődhetett ki teljesen, ahhoz képes lassan túlnőssz, és magasabb az inteligenciád és tapasztalatod. Meg még hogy természetellenesen színesedik a hajzatod. - sorolta mindezt. - Hm, hamar besötétedett. Meg lehet ónoseső is esik. Jó hogy ilyenkor nem járnak autók, pedig újév előtt szokták az emberek meglendíteni a söröskorsót.

- CZECH ENNEK ÍGY NEM LESZ JÓ VÉGE!! - hallatszódott a kiálltás valahol az autóút távolában egyre közeledve, míg egy lakóautó jelent meg irdatlan gyorsasággal, kanyarogva végigrohanva a főtér előtt, majd onnan tovább.

- Hát... Örüljünk hogy ők az egyetlenek akik ennyire szerencsétlenek hogy most mentek el! - törölte az arcára felkent vizet megigazítva az avokádós zoknit. - ...Talán segítenünk kellene, igaz?
- ...Oh, hogy kérdezel engem! - jutott vissza a valóságba lenézve ismét a földre. - Szerintem... Jól vannak. Két kanyar után egyenes és nagy lesz az út, eddig meg nem hallottam még semmi robbanást.
- Itt lenne az ideje visszatérnünk... De persze dönthetsz hogy jössz-e vagy sem! - fordult visszafele. - ...Almád? Követsz? Nem nézek hátra a kedvedért, ténylegesen dönthetsz! Almáááád...?~ ...Félek egyedül menni amikor annyi itt a rabló és ma lett nekem ötvenezrem meg! Almáááád...!

945 szó.

Kicsit beleakartam keverni titeket Austro életébe, és hogy mennyire tud rideg lenni-

Meg azt is mutatni akartam hogy tényleg leléptek a főhőseink. Igen, az útszélen fogják tartani a Szilvesztert-

Lehet jövőre lesz a következő rész, még ez is kérdéses. Utána pedig kellene úgy öt-hat rész azon a héten még szünet után-

...Nehéz lesz-
Legjobb hogy Omi is teljesen lemaradt-
De már Hunék esküvője előtt van!-

A Nyeh legyen veled!