Transylvania szemszöge

- Majd még vigyázzatok egymásra. Oh, és természetesen külök nektek az útra összeget is! Nem hagyom hogy félúton leálljon a motor üzemanyag hiányban! - hadarta le Lithuania mindezt.
- Csigavérrel Lithuania, gondoltam erre. - mutatott fel az ablakban Czech Republic két benzinkannát. - Megleszünk mi még ha bejárjuk egész Eurázsiát!
- Na hát, érdekes, hogy milyen furcsa mondatok keletkeznek ha földrajzilag is helyesek a neveink. - piszkálta az aszfaltot Austria a padkáján ücsörögve.
- Valóban igaz hogy ez a mondat így nem hangzik olyan fényesen. - hanyatlottak le Czech karjai. - De ami igaz az igaz, röviden csak annyi hogy nem kell siettetni a pénzt, tud az várni ránk.

- Bajtársaim, azt ajánlom, irány dél fele, ahol még melegebb a Napsugár! - nézett az égre Hun.
- Heh, ez egy jó hír, tudod naponta most hogy béke van nem is szerzek sok pénzt így. - vette le Lithuania a farkasbőrt a fejéről idegesen.
- Austnak van egy jogos ötlete viszont! - mászott ki szaporán az autóból Romania. - Borzasztóan félrelehet értelmezni néha így a nevünket. Jobb lenne ha hozzászoknánk az emberi nevünkön is szólításhoz.
- Hidd csak el Romania, én megszoktam. A határátkelőknél már csak azon hívnak. - dőlt az autó belső falához Czech könyökkel. - De azt megfigyeltem már hogy te és Transylvania már elkezdétek itt-ott megnevezni magatokat ezenmód.

Erre mondatra már én is jobban felfigyeltem a többiek dumájára. Nem siettünk úgy sem, a tőrök élesítése ráfér ha már csak négy van hátra belőlük.
- Van ebben igazság, de én csak azért is szeretek mindenkit a született nevén hívni, még ha az torzult is. Nálam ez csak nem működne. - vonogatta a vállát Hungary beszállva az autóba.
- Nekem például egészen meg is változott. - hozta fel Romania.
- Az is, hogy mennyire nehéz volt átváltani a Wallachiáról! - emelte fel még erre az ujját Hungary. - Nem hogy még Transylvaniát is Pirónak kel becéznem, nem, ez nekem nem működne.
- Még te hoztad fel nekem ezt névnek. - feleseltem vissza erre követve őt.

- ...Mindenesetre, csak megköszönni tudjuk mindezt Lithuania. - szólt vissza még az autó lehúzott ablakából ki Poland. - A lehető legjobb döntést hozhattad meg.
- Mindenképp jobb mint amit én valaha tettem! ...Ez, ez így nagyon nem egy nagy szám, ugye? - kérdezte ezt Hungary meg rögtön bizonytalanul a saját kijelentésemre.
- Majd még cselekedj itt is. - tette hozzá még Romania is mellettem, miközben én ott néztem az eseményeket.
- ...Meglesz az. Megteszek mindent! - kezdett el Lithuania sétálni velünk ahogyan Czech megindult az autóval, majd egyre gyorsabban, míg az út végére már futnia kellett még visszakiáltva. - Ti is tegyetek meg mindent! Ne legyen semmi bajotok nélkülem.

Hevesen integetve nagy mosollyal láttuk őt utoljára a hátralévő hetekre. Lithuanián talán még sosem láttuk hogy ennyire boldog lett volna valaha, ami belülről engem is érintett meg a többiek közül.

- Szerintem most annak örül hogy megszabadult tőlünk. - tette tönkre ezt a pillanatot Slovakia.
- Slo', hogy ezt a jelenetet szétbarmoltad úgy annyira állbavernélek most! - kiáltott át Czech a vezetőülésből.

Utazhattunk azóta már egy éjszakát, ugyanis kezdett az ablakban hajnalodni. Az egész éjszakát éberen tölthettem el feladatomat elvégezve még lazításnak gondolkodni az átélteken. Hiszen azóta nem írtam semmit mióta kijutottunk, csupán Romaniával mikor itt töltöttük az éjszakákat, őrt állva néha lejegyeztem minden gyanúmat. Azóta a jegyzeteim porosodtak, és nagy reményem hogy Eurasia nem látta meg mikor néhatán nyitva hagytuk a lakóautót, ugyanis Vezlaniánál találtam meg. És nem is emlékeztem arra valaha hogy ekkora hullagyalázást hajtok végre, mikor megláttam Vezlaniát. Dögbűze annyira nem volt érezhető, darabokban álltak a csontozatai hogy a lehető legkisebb helyre elférjenek, az egyik szeme pedig nem volt a legszebb állapotában mint eredetileg volt tudtommal.

- Hé. - szólított meg Romania. - Vagyis, hát... Nem zavarok, igaz?
- Nem haladtam éppen semmivel sem előrébb. - bólintottam erre.
- Csak gondoltam hogy megjegyzem, - könyökölt le mindkét összefont karjával az ablak szélére. - ezek után nem szükséges ennyire erősen belevetned magadat az elméleteidbe. Egy időre szerintem neked is eleged lett belőle, nemhogy az egész csapatnak.
- ...Meglehet hogy igazad van. - lestem rá egy pillantást. - De így is kötelesség nélkül kedveltem kutatni, és úgy érzem hogy még fogok. Amíg érdekeseket álmodsz, engem érdekelni fognak ezek. És ez így még hasznos is lesz számotokra. Nincs alattam semmi nyomás, erről az egyről nem kell aggódnod.

- Biztosra akartam menni hogy jól vagy-e ezzel. - fordult át felém. - Heh... Érdekes hogy törődsz velem. - figyeltem a fekvőhelyemet zavarodottságomban. - Igazán nem érzem hogy ilyesmit megérdemlek még.
- Valamennyire úgy azért az én kötelezettségem is ez... - vonta meg a vállát. - Hiszen téged is azért érdekel.

- Te már önmagában az én fizetségem lehetnél mindazért amit tettem. - motyogtam, majd kinyitottam észrevehetően is magamat elé. - De megsegíteni nem tennéd meg mindig velem.
- Nem tudhatjuk ezt. - sóhajtott. - A jövőben nehéz eldönteni hogy hogyan fogok cselekedni mert gyerekkoromhoz képest sokkal máshogyan viselkedtem amíg elhidegültem. És úgy érzem, még most sem tértem vissza ebből igazán. Ha megint elfed, a döntéseim mind mások lennének.

- ...Érdekesen beszélsz erről. - jegyeztem meg érdeklődve. - Mintha egy betegségről, egy mentális járványról beszélnél.
- Az egész... Egészen mondható olyannak. - folytatta Romania. - Hiszen még gyerekkoromban kezdődött, mikor sok nép egymás vagy maguk álltal halt el. De a tizenkilincedik és huszadik század között vitt el engem egészen.
- Hogyan kezdődhetett? - ragadtam meg a jegyzeteimet.

- Nos... Van egy nagyon jó megérzésem hogy honnan... De nem akarok másokat rossz fényben feltüntetni ezzel, még neked sem akarom elmondani. Elég annyi hogy az apátlanság segíthetett rá. - magyarázta.
- ...Adj nekem erre egy pillanatot, azt hiszem találhattam valamit amit egyszer már elvetettem. - kezdtem ismét írni. - Mivel mentális, és a te korodban is volt, kellett idő nekik is ahhoz hogy eljussanak idáig. És van valaki aki nagy valószínűleg akkor már egy jó ideje megvolt.
- Eurasiára vezetnéd vissza? - vetette fel.
- Még szép hogy rá, rengeteg jel mutatna ebbe az irányba. - közöltem vele, majd jobban kifejtettem; - Eddig mindig mentális alapon próbált igazodni, valahol a békés és agresszív között. Ha minden cselekedetének az alapja lenne, állná a többi elméletet is hogy igazán ősi formáról van szó az ő képében. Mivel emlegette az ősöket is, az ősöknek is tudnia kellene erről, sőt, lehet tapasztalták ezt végig és ezért tudunk mi róluk az álmaidból csekély mennyiséget. Azt már tudom is egy erős megérzésből, hogy az egyik ős ki lehet. Az aki még kijelentette neked hogy Eurasia az ő közös gyereküket keresi. A többi ami volt az csak neki az első kreálmányai, az ősök népei. Habár nem tudunk róluk semmit, az azért is lehet mert nem tudtuk hogy ők ősök. Hiszen egyikükkel még találkoztál is állítólag, csak visszaidézni nem tudtad. Mégis csak jó lenne ha egyet-kettőt megtudnánk nevezni és akkor akár már jobban is tudnánk az egész múltjának és céljának utánanézni Eurasiának.

Erre a nagy beszédemre viszont választ nem kaptam. Először tudtam tapasztalni hogy Romania valamennyire tesz arra amit neki beszélek, a kihűlt fekvőhelyemre már kényelmesen oldalradőlve szuszogott félálomban. Lehet nem is szándékos ez, mivel az éjszaka közepe van. Nem is illene zokon vennem, és nem is fogom. Helyette inkább egyszerűen én is elfeküdtem az ölében arrébb lökve hogy elférjek még jobban. Úgy éreztem hogy szükséges az alvás nekem ha vezetni is fogok egy hosszú darabon. Igaz, így talán inkább csak egy nyugalmas pihenésre számíthatok, a lakóautó napközben melegedett fel erősen, Romania szuszogása az én éles fülemnek suttogás is lehetett volna. De ott volt az is hogy azon kívül csend volt, csak az úton suhanó autónak van még hangja, és Romania jelenléte mégis egy kellemesebb élő védelmet mutat az én ösztöneimnek, míg nekem úgy istenigazából csak ő maga mellettem szedálja az érzéseimet és a gondolataimat.

- ...Én úgy hiszem... - kezdett mormogni a fülembe Romania bágyadtan, mire rögtön feléfordítottam a tekintetemet. - ...Úgy hiszem hogy az a forma még a római volt... De ebben nem tudok biztos lenni...
- ...Hm...Aludj csak, és álmodj még hasonlót. - mosolyodtam el erre amit ebből a kis mondatból mind letudtam szedni. - Örülök hogy ilyen vagy amilyen, Rares...

1260 szó.

Büszke vagyok erre a részre, habár arra nem hogy még úgyis hogy nagy lépésekben megyek, időben még mindig kicsúszok-
Idegesítő, ha lehet ezt így mondani-
Mindig próbálok jó időkben írni, de az sem segít hogy sokat írok egy részben és az sem hogy lassan-
A heti egy rész nehezen működik és rövidebb időtartam kell-

A Nyeh legyen veled!