Transylvania szemszöge

Ha tudnám mi is történt...
Talán így is nehéz lenne kifejtenem.
 

           
Persze mi erre percekig nem tudtunk felelni, pupilláink egymásra szöktek át folyamatosan tanácstalanul, mert erre nem csak hogy nem is számítottunk, de még nem is tudtuk mi történt.

Egyszerűen csak...
Vagy de, talán mégis tudom mi történt. De nem akarok máris gyanúsítani amíg biztosra nem tudhatom.

Lassan már ez a csend hat percet is kihúzott amikor észrevettük a meggyőzöttet ahogyan feláll Austria testében. Ezek után már a síri csend egyszerű kis tíz másodperc lett a végére.

- Ne tedd! - kiáltott fel Lithuania elengedve az orrát, és ez volt az amikor mindenki izgulni kezdett a levegővételekből nézve.
Kivéve egyvalakit.
Az az egyvalaki a nővérem volt, akinek Lithuania tervezett még figyelmeztetni mikor kiáltott. Kirohanni tervezett Austriára vetve magát, azonban erre így már felfigyelt és arrébb mozdult mielőtt még Hungary a saját tőrjét vájta volna belé.

- Hát az áruló Geréb, igaz-e? - szuszogta Hungary a földből kirángatva az acéltőrt. - És még besértődött, hát nem édes?
-

Hun, nem kell ezzel így végezni, élő személy van benne! - kapaszkodott belé Poland.
- Menj csak vissza aludni. - tolta el finoman Hungary felállva. - Van elég okom erre is.
- Tudod eleget aludtam! - fonta össze a karjait Poland Hungary elé állva határozottan. - Mind éreztük hogy ez más, mind látjuk hogy ez már más, ezt nem így kell elintézni!
- Ez most nem a meggyőzött kivégzésének technikájáról szól, hanem hogy az egy minek a testében van hogy mindkettőt meggyilkoljam! Mocskos árulót aki egy ilyennek feladja magát nekem ugyan nem kell. - kezdett Hungary sétálni a távolabbra került meggyőzött felé félrelökve Polandot.

- Mond már hogy teszel valamit, ugye? - kezdett hozzá beszélni hallkan Romania.
- Hagyom ezt. - válaszoltam egyszerűen. - Nem a legbölcsebben cselekszik, de hatásos lesz ez is számitásaimból.
- Te még tudsz kiszámítani egy ilyen helyzetben? - folytatta hallkan. - Azért... Tudsz egy módot hogy én segítsek?
- Ne állj az útjába. Csak rosszabbul járnál mint olyan akit bárminél jobban szeret. - figyeltem ahogyan Poland rémülten elfogadja Slovakia és Czech kezét felsegítésnek. - Mert vágyik valamire ebben a pillanatban jobban.

Észre sem vettük de mire Hungary begyorsult a meggyőzött felé, az tapsolt egyet a tenyereivel. Amivel egyedül észrevehettük ezt hogy szokatlan hangzása volt, ami végigjárta a teljes fülemet hangzatával. Mire Hun letámadta közelre mikor már egy pillanatra pislogtunk már más személyt láttunk magunk előtt. Színei már egész valósnak és élénknek tűntek egy meggyőzötthöz, gúnyosabb érzelmet is tudott felvenni Hungary kezére ahogyan a már lebetonozott helyen próbálta kihúzni a tőrjét. Felsőtestén újabb ruha volt, igazi úri öltözet az előző század legelejéből. Éjfekete hajzata volt, és bőre az eredetihez képest inkább sápadtabb.

- ...Ez is csak olyan lehet amit te értessz, igaz...? - kérdezte Romania kicsit félénken.
- Ha tudnám, mindenkinek elmondanám, de úgy érzem a legtöbbet Hungary tudja. Vagy akár te is... - tettem hozzá.
- Hogy én...? - gondolkodott Romania az utolsó mondatomon.

- Milyen kár, harcban látom nem lettél azok után sem jobb. - nézett végig Hungary kifeküdt testén. - El is felejtettem, azóta volt némi küzdelem, a Nagy Háború... Igaz, szinte el is felejtem, ritkán látogatok azóta. És utána egy újabb Nagy Háború, na meg hát egy ridegebb... Ahogy tudom sosem sikerült az utóbbi században teljesítened mindezt győzedelmesen...
- ...Hagyjuk a beszédet, egy ilyennel semmi kedvem nincs hozzá. Nem kívánlak most a hátam közepére sem... - nevetett fel Hungary már szinte betegesen. Láttam már mindenki arcán hogy megakarja állítani, de igazán egyikőnk sem meri. Túl sok volt már ez is nekünk.

- Hm, szokatlan, így Austria sokkal jobban hasonlít arra akiben őt legelőször megismertem... - motyogta Slovakia a földön üllve. Ő volt az aki ténylegesen lemondott igazán arról hogy mind ezekbe beleszóljon.

Lassan mindkettejük közelített vissza felénk, miközben mi mindvégig figyeltük Hungary szerencsétlenkedését ahol néha a betonba mélyeszti az acéltőrt majd visszahúzza azt onnan nagy erővel hogy utána kilihegje magát és ismét támadjon.

- Lehetséges ez? Hogy az acélt belevágják a betonba és onnan ki? - csodálkozott Japan.
- Közrejátszik az is benne hogy megbűvöltem. Az is hogy mekkora erőt is feszít bele Hun. És hogy ez a beton lehet körübelül egy hetes. - húztam el a lábaim. - A benne ragadt levelek még nem rothadtak el.
- Csodálom így is hogy nem adja fel... - tette hozzá Czech. - Bár azok után amit ez a személy mondott neki, én sem viselkednék másképp egyszerűen azt gondolom hogy Hun egy ilyen megjegyzésre fittyet hányna.
- Nem lehet egy ilyet könnyen elfelejteni nála. - vonta meg a vállait Slovakia. - Ha ő visszatért még a múltból, Hunnak nehéz lenne bármit is felejteni vele.

- Befejeznéd az erőlködést? - rúgta arrébb a testvérem Austria furcsa személye mikor ismét a tőrt próbálta kirántani.
Egyszerre hangzott fel nálunk egy közös "Ne" felszólítás a hirtelen cselekvéstől és empátiából.

- Tudom hogy nem te kaptad atyád minden örökét viaskodásra, hát hiszen csizmádba van írva. - rúgta ki a tőrt is a betonlapból elé.

Itt már én is meg-megremegtem hogy lépjek. Észrevették ezt a többiek is, mire Romania a vállamat kezdte simogatni hogy hagyjam ezt.
Teljesen nem várt. Nemrég még mondtam hogy nem szabad ez ellen tenni, most ezen a rögeszmén maradt úgyis hogy én megmozdultam.

Hunnak is láthatóan elege kezdett lenni már ebből, és az acéltőr mellé előhozta a magánál tartott tőrt is, és már két fegyverrel rohant a meggyőzött személynek.

Annyival lett sikeresebb ez hogy egy karcolás megesett már rajta hogy annyira messze nem tudta kikerülni így, de így a vérzéses seb sem hat ha nem maga ellen tette volna.

- ...Ki vagy? - kérdezett Romania miközben Hungary mindkét tőrt feszítette kihúzni, és ő még mindig ragadt a vállamhoz.
- Édes, mintha nem lennék ismerős, hiszen ÖsterReich vagyok még mindig, csakhát egészen frissebb kinézetben! - kuncogott a talajra üllve hátra támasztott kezekkel. - Meg hát, még egy céllal is, amit az idősebb nem tudott megtalálni önmagának. És tudom mit akartok. Mi történt a meggyőzöttel, mi is történt igazából, miért vagyok itt... Mi történt velem, heh...

- Na ja, ezt elvárnánk. Gondolom végülis tudsz választ Habi, szóval... - halkult el Slovakia.
- ...Ezt a nevet nem vagyok képes elfogadni, de azért csak mesélhetek nem-Habi nevében! - mosolygott. - Szóval ugye van egy célom, csoda hogy nem emlékeztek rá. Éppen azon vagyok tudjátok hogy teljesítsem, utána nyugodhatok békében ahogyan ezt a legtöbb országok generációja csinálta... És hát bocsánat srácok, de minden fájdalmatok kezdetét én is okoztam.

- Fejtsd ki kérlek. - guggolt le Lithuania figyelve.
- Azt hittem ennél egyszerűbb lesz nektek. - sóhajtott. - Hát nem is tudjáztok hogy kezdődött mind ez? Ez az egész tündérmese történet? Ki az aki tudott arról hogy Hungary bedühödik, és harcolni fog a húgáért mert annyira jól megismerte hosszú évtizedek alatt. Ki az aki kitudta akkor a legrosszabbat is kihozni Germany valójából, és ki az aki képes volt egy testet ölteni Hungary sajátjával és rajta keresztül utódot szerezni? Romania, szokatlan hogy nem köszönöd meg hogy helyetted vettem át a reflektorfényt rosszfiúnak mert miattam még régebb óta lógnál a sok utálattól amik csöpögnének rád másokról. Én lettem a te színesebb és feltűnőbb esernyőd most, és ne is hidd hogy miattad tettem. Hanem a célér-...

Lassan éreztem ahogyan Romania jobban szorít, de azok után ami jött az mindenkinek ugyanyannyira nagy sokk volt hogy Romania szorítása is most felért az enyémmel ezután.

- *Hhh...* Ki vagy cövekelve mint Krisztus a keresztre... - lihegte Hungary mosollyal az arcán, feltápászkodva a maradék egy tőrrel. Ahogyan még Austria üllt békésen, Hungary a letámasztott jobb kezét ledöfte a földbe az ő saját régebbi tőrjével.

- ...Elkaptál... - mosolygott megvonva az ellentétes vállát. - Elkaptál partner, dukált a szerencséd hogy társalogni volt kedvem...

1200 szó.

Igazából két napja befejeztem, de csak most gondoltam hogy ténylegesen befejezzem egy pár mondattal még-

A Nyeh legyen veled!