Romania szemszöge

- Nagyszerű, végeztél? - éreztem Transylvania tekintetét rajtam a hátam mögül.
- Végeztem. - válaszoltam szűkszavúan erre a nadrágomat felhúzva hozzájuk fordulva és odasétálva. - És a Russia-meggyőzött?
- Arra... - motyogta Vezlania a karjával a legutóbb megöntözött bokor felé mutatva. Onnan a meggyőzött ki is jött, vele együtt még három maradék vele kiugrott, majd meglátva minket elbújtak a legközelebbi helyre ahonnan nem tudhatjuk elérni őket talán az ő elvük szerint.

- És most mit tudunk tenni? Repülünk megint, vagy... - vetettem fel. - Gyaloglunk amíg más módszert nem találunk az orosz határ eljutásáig?
- Nincs innen olyan borzasztóan messze a határ. - igazította meg a kezeit és karjait Transylvania Vezlania tartásához. - Mond csak Vezlania, hol érzed hogy lehetnek?

- ...Én... - suttogta Vezlania álmosan. - Én úgy érzem... Moszkva előtt az egyik legközelebbi erdős terület Európa irányában... Éppen vihar lehet ott... Megzavar az itteni országok érzése is... Fáradt vagyok...
- Aludj csak tovább, a meggyőzötted tud rád addig vigyázni...! - mondta Transylvania neki az utolsó megjegyzésére.
- Nem ő kell...! - kapaszkodott Transylvaniába a karjai maradványaival húzva. - Japan kell... Vagy, Transyl', gondolj Romaniára.
- Ugyan miért kell az neked? - nevetett fel Transylvania szelíden.
- Kell az, mert az neked is jó. És felmelegszik tőle a te hűvös véred... Meleg ölelés kell nekem... - folytatta Vezlania a mellkasa felé fordulva szuszogva.

- ...Majd vegyed át tőlem Prussia, nem hiszem hogy így tűrni fog engem. - sóhajtott fel Transylvania.
- Átveszem ha nem bírod, mindenképpen. - biccentett csak Prussia. - Tehát akkor gyalog, veszem ezt így.
- Gyalog. A szél csak megcsapná őt. Esetleg nézzünk egy vasutat Moszkva felé. Az lenne talán a legjobb. - indult meg a kinti kapuhoz Transylvania óvatosan az előzők után is szaggatott időben nyitva egyszerű óvatosságból.

Nem számítottam a gyalog alatt hogy nem lesz az több mint tíz kilométer. Egészen hamar sikerült Prussiának vonatlot találni, és csak másfél óra telt el akkor.
Az idő mégis kevesebbnek tűnt, és talán csakis akkor tudtam volna annyinak érezni amennyi volt ha lettem volna olyan álmos mint a többiek. Transylvania látványa is elgondolkoztatott engem alaposan, ez is közbeszólhat. Egyszerűen Vezlaniával olyan... Anyai kinézete lett. Törődő - ami alap személyiségének egy másik megfogalmazása, ahogyan megtesz sokat másokért. Ez mégis egy másféle megközelítése annak hogy ilyen. Kicsit önfeláldozóbb. Vonszolta magával Vezlaniát kilométereken keresztül, és nem mintha egy halott lélek nehéz lenne annyira, azonban így is izzadott közben és a vonaton sem adta volna le hanem szerzünk jegyet helyre. És annyit ugyanúgy tudok hogy egy ilyen lélek megfogása tud kihívás lenni.

- Szerencsém hogy még felmarkoltad a bőröndöt Romania az utolsó pillanatokban... Támasztotta a karjával a testét Transylvania a bőröndjén. - Hasznos ami benne van, kelleni is fog nekünk talán. Illetve, azt is köszönöm hogy még mindig itt vagy ahogyan ígérted.
- Hűha, nagyon harmadik keréknek kezdem érezni magamat. - pillantott az ablak felé Prussia.
- Azt viszont neked köszönhetjük még ezek után is hogy tudtál erre a vasútra jegyet venni nekünk a saját magad keresett pénzből. - dícsértem őt is erre a beszédére mosolyogva.
- Ugyan, három személyre nem egy vagyon ennyi! - legyintett. - Vez viszont hogyan van?

- Nem fényesen, habár az fényes hogy eddig kihúzta ilyen állapotban. Jósolok neki egy négy napot, ha tud nyugodt maradni és spórolni az energiáját ami élete elvesztése előtt volt. És mivel alszik a lehető legmélyebben ahogy lehetséges egy magunkfajtától, könnyen elérhet ezt is! - próbált vidítani minket Transylvania ezzel. - ...Az utolsó pillanatokban kell résen lennem... Talán akkor még vissza is hozhatom közénk.
- ...Erről az időről beszélve, mennyi idő mire Moszkvába érünk? - váltottam témát.
- Mennyi? Tippelnem kéne másfél órát mondanék már. - dőlt hátra Transylvania. - Pihenjetek most fiúk, mert lesz még ezek után elég sok séta...

Hungary szemszöge

- ...Rendben... Csapat, ma itt éjszakázunk! Félek holnap is. - tette hozzá Czech a mondat végén mellékesen az utóbbi mondatot az ülésből felállva.
- Hogy-hogy? Mi történik? - nézett tétován széjjel Slovakia.
- Esik. De inkább zuhog. - figyelte a kinti tájat Poland beburkolózva bebugyolálva két takaróval.
- A kapitálist elkerülnénk messziről, viszont azontúl az utat teljesen nem ismerjük. Az esőtől meglehet csak az az út arrafelé sokkal veszélyesebb mint a zsaruk. Itt ellenben nem is tudnak észrevenni, tehát, akár itt meg is húzhatnánk magunkat amíg az eső fel nem szárad nagyjából. - magyarázta Czech a térképkönyvet figyelve. És ez lehet csak egy hosszabb zivatar, végülis Május van!
- Május... Tényleg mostanra már ki kellene találni egy jobb tervet annál hogy Eurasiát sarokba szorítjuk. - szólalt meg az említésre Switzerland.
- ...Majd találunk ki valamit. Azontúl is, ahogyan ismerem a húgom, ezen ő már túl is van. - ülltem le a fekvőhelyemre egy felespohárral és valami pálinkának csúfolt palackos itallal a bal kezemben.
- ...Hun... Idejönnél hozzám? - kérdezte tőlem Poland fél méterre tőlem.
- ...Természetesen kincsem, miféle kérdés ez? - bújtam mellé a kezét pohárral együtt megfogva.
- Valóban úgy gondolod hogy Transylvania ezt már megoldotta? Nem is tudom, kicsit kételkednék ebben, azt sem tudjuk hogy Romaniával hol vannak, vagy hogy milyen állapotban. - sorolt fel Poland érveket a vállamra dőlve.
- ...Egy ideig megszálltak a fiamnál, ennyit tudok, azóta... Attól tartok hogy követnek minket. - tisztáztam vele mindent amit tudok. - Ezért is kértem meg Latviát hogy tegyen azért hogy ott is maradjanak. Legalább akkor lesz ideje gondolkodni, és tudom hogy ő ezt tenné ott... Gyanítom ki is próbálna szökni...

Egy ideig mindannyian az autóban csak csendben figyeltük az esőt, mi ketten Polanddal még magunkban elkezdtünk mindenhova máshova nézni ugyanúgy, amíg ki nem szúrtuk Slovakiát és meredtünk rá ahogyan a fekvőhelyünk aljából figyelt minket lesben állva.
- Na, már csakis ti maradtatok hátra nekem akiket figyelhetek, ennyit engedjetek el! - látta be Slovakia hogy mindkettőnknek ez nem tetszik.
Meglehet ez lesz a következő napok programjai, készüljek fel már most, gondolom...

Transylvania szemszöge

- Csodálom hogy eddig ebben az erdőben nem láttam többet mint pár vadat vagy hallottam volna többet mint pár távoli roppanást. Embereknek is szintúgy semmi léte, pedig... A kapitálishoz valóban ez áll a legközelebb. - furcsálta Romania érthetően. Nekem is gyanúsan feltűnt a csend.
- A vadakat még értem, de mást... Emberek nem jelenlétét én is szokatlannak tartom. - értettem egyet vele.
- ...Hm. Mindjárt öt lehet. - nézett fel a fák lombkoronájára Prussia velünk sétálva, ezalkalommal a meggyőzöttünk pedig a hátán cipelte Vezlaniát aki ugyanúgy csak nézni tudott. - Kezd sötétedni is.

- Sötétedni... - állt meg erre Romania. - Valóban, jó az nekünk ha az erdőben menedék nélkül alszunk?
- Megoldjuk majd, de egy ideig még kövessük Vezlania útmutatóját. - határoztam mellette megállva.
- Nincsenek messze... Igazán érzem már. Ezen az úton is átmentek, de három óra járásra biztos vannak ilyen tempóban.
- Nyolcra már megtalálnánk őket abban a vakságban? - gyanakodott továbbra is Romania.
- Ha nem is, könnyen csinálok egy táborhelyet. - nyugtattam. - Esőzés során kevés lehet a használható fa, mégiscsak lesz fényünk ha rajtam múlik, és lesz találkozás is a csapatunkkal.

Gyanús hogy amint ezeket elhatároztam szokatlanul hamarabb sötétedett a vártnál. Háromnegyed óra múlva csak mégis megtorpantam.
- Nem lehet igaz hogy ennyivel másabb erre itt a táj... - értetlenkedtem dühödten.
- ...Ardeal, arra figyelj. - fogta meg a vállamat Romania egy irányba figyelve az út oldaláról. Egy kis fény volt a távolabb, valószínűleg tűz fénye. Szokatlan hangok jöttek az irányából, és váratlanul ennek ellenére biztonságban nem éreztem magamat. Inkább a legrosszabbra felkészülve voltam.
- Transyl'... Hmmmh. - hallottam mögöttem Prussiát furcsa hangokat hallatni. Az érzésemre meg az is rátett hogy vitték őt amint hátranéztem, két furcsa katonás alak fogta őt feje és mellkasa körül.
- Várj csak, megoldom. - kutakodott Romania a bőröndömben amit éppen kitépett a kezeimből kihúzva a saját tőrjét.
- A vacsoránk fel van fegyverezve. - nézett az egyik alak a másikra. - ...Mármint, nem mintha mi nem lennénk vagy ilyesmi, csak, gondolom...

- Persze-persze. - dobta le a másikuk Prussiát rálépve még és az oldalukból kardot rántva, kevesebb sikerrel. Rendes markolás előtt már kitudta Romania ütni a kezükből egyesével, majd fenyegetni a Prussián állót szemet tartva a másikon.
- Többet ne is merjetek tenni, - húztam én is elő a saját tőrömet. - engedjétek el őt, és utána mozoghattok.
-

Vérében van a kardforgatás, még egy kis fogvájóval is. - vallotta be az egyik alak Prussia felett arrébb lökve Prussiát.
- Mondhatjuk így is. - hagyta meg Vezlania.
- Menjetek el most ahonnan jöttetek. - parancsoltam nekik továbbra is fenyegetve.

- ...Ti halljátok őt? Aki mellettetek van és...nagyon halott. - kérdezett rá az egyik idegen.
- Miért, ti halljátok Vezt? - nézett fel Prussia.
- ...Jobb ha bemutatunk titeket. - közelített felénk a másik illető.
- Na-na. Levertünk titeket könnyen, nem is illik ezek után azt érezni hogy elvonszolhattok minket bárhova. - böktem felé a tőrömmel rögtön.
- ...Talán mégis.... - emelte el róluk a tőrjét Romania. - Megnézhetnénk. Ezek tudnak valamit.
- Valamit, mi? Meglehet tudják a fajunkat, ennyi. Mennénk is csak szállásra óvakodva ha ezek nem akarták volna elrabolni Prussiát. - tiltakoztam.
- Mi nem bántunk már! Értjük ki vagytok! T-ti országok vagytok, onn-nan fentről! Nagyobbak mint mi! - hebegte az egyikük az égre mutatva.
- Országoknak mondani hibás nyelvtanilag, ő itt az, de mi ketten... Fejedelemség. Uralkodott területek gazdái, ha jobban tetszik. - porolta magát Prussia.
- ...Csak kérlek jöjjetek velünk. Ünnepelnénk is akár! Várható olyanoknál mint ti... - folytatta sóvárogva az idegen. Badarság ez hogy elmenjünk követve ilyen alakokat. Nem is mennék bele egy ilyen üzletbe. Romania viszont kiartónak tűnt abban hogy szállást szerezzünk, és képes lett volna akár őrizetbe is állni az éjjel nézéséből.

- ...Legyen, nézzünk bele, talán... Talán érdemesnek is látom és maradunk az éjszakára. - döntöttem el. Prussia ezen a válaszomon meglepettnek látszódott, mégis alig tiltakozott. Tudta hogy okosabb érveket nálam nem képes felhúzni, vagy hogy így is a legfelkészültebbek vagyunk amennyire lehetséges.

A két jómadár várhatóan a fényfelé is irányított minket, az erdő sűrűbb részén át, hat perc alatt odajuthattunk volna ha nem kellett minden lépésnél fatörzsre lépni. De egyre közeledve jobban is megláttam a fény helyét, egyre élesebben mint árnyék falra vetülve. Viskók voltak, legalább öt, gyenge emelettel és fedőkkel, a fény tűz volt, mindekörül függönyként fehéres koszos lepedők lógtak

- Fosen, nézd csak! - söpörte el a lepedőket az idegen. Az egész falunyi ház csendben volt, csak nagy máglya ropogott, mögötte törökülésben hosszúhajú újabb idegen háttal neki és nekünk.
- Vacsora? - fordult meg erre az alak szokatlanul váratlanul kitágult szemekkel. Térdig mocsok ha nem lábujjhegyig, összeragadt szürkésbarna hajból sötétbarnába ment át a színe, néhány ilyen tincsre pár gyöngy felfűzve. Öltözete olyan volt mint aki felvett hirtelenjében mindent minden évszakból majd levetkőzött addig amíg nem volt melege.

- Nem igazán... Azt nem sikerült szerezni nagyon. - mondta ezt a másikuk.
- Vagy úgy, eh? Embereket nem engedhetünk be máshogy ide! - iparkodott hozzánk a hajléktalannak tűnő figura. - Étel vagy sem?!
- Nem ilyről van szó Fosen, ha nem ember, nem lehet étel! - ellenkezett.
- Hát mi lennének ezek, he? - sétált hozzám vigyorogva. - Nézzük hány személy jutna ebből?

Ezután a felsőruháimat felrántotta váratlanul a mellemig, majd abban a pillanatban meg is hőkölt, elengedte és hátrálva megbotlott. Mind a ketten egészen sokkban voltunk, egyértelmű más okokból mindketten.

- Ez itt... Ez itt! Köldöktelen, egy testvérünk, onnan fentről óóóóh...! - sóhajgott. - Kegyetlen világból már száz éve nem láttunk hasonlót...! Emberfelettik, országok, vélem ti is azok vagytok, ott! Mit kerestek itt ha ti nem vagytok képesek itt lenni? Hát, vélem még is tudtok így... Mi hoztuk a újdonságokat nektek még, jó szolgáitok!

- ... Egy raklapnyi kérdésem lenne most. - szólalt meg végül Romania.
- ...Csak úgy mint nekem! - igazítottam meg dühödten a ruhámat. - És úgyérzem sokunk tudja ezekre a fél választ ami a másikunknak kérdés. - Tehát Rares, a te gyermekkorodban még népek voltak a hírvivők.
- Igen, ez így volt, ott a Római Birodalomnál. - válaszolt erre Romania.
- Csaknem ország vagy Roman utódjaiból? Dicső ország... - fordult felé a hajléktalan, amire  - természetesen ő nem igazán tudott volna válaszolni, de még előtte én is ismét beszéltem;
- És Prussia, Nem úgy volt hogy az első világháború vége felé mentek el a népek legalább nyolcvan százaléka?
- Nagyháború. - javított ki ő undorral a hangjában Prussiára pillantva. - Prussia, mi? Téged nem vártunk volna hogy lássunk. Utódaidat végülis úgyis felfaltuk, csupán egyet-kettőt kivéve amiket meg is éltél mikor eldöntötted a hibernálást.

- ...Az pedig ideál kérdés hogy emberfelettiek vagyunk morálisan is mint szó szerint. - folytattam tovább elképedve mind ezen amit Prussiáról elmondott ez a nép. - És...A maradék nép is vagy megbújik vagy él a világgal, de nem kisebb testvérként vannak tartva az örökölésnél. Sosem igazán voltak ahogy tudom, az is inkább egy eldöntendő kérdés volt.

- ...Mindegy is! Ma megszállhattok nálunk ha beéritek az itteni luxussal és ráértek! Mindenképpen ünneplünk majd, nem vagyunk túl sokan se kevesen hozzá! - állt fel végre, majd a házakra kezdett mutatni. - Én ott abban lakok a férjemmel fent, lent van négy másik nép, csak hogy tudjátok hova kell menni reklamálni. Amúgy én Fosen vagyok, örvendek!
- Tapasztaltuk. - szólt közbe motyogva Prussia.
- Valóban, javítok, neked nem! - válaszolt erre a házakhoz sétálva. - Na és amott! Az a ház, vannak ott lent hárman, fent van a vendégszoba nektek.

- Nagyszerű, én meg is nézem akkor! - vállalta be Prussia.
- Figyelem odabent, Frie-Cha-Am, akik most belépnek a következő nap végéig ki-be, az nem kaja! - kiáltott be. - Most mehetsz is!

Nem nagyon tudtuk mi lehetett ott, de utána Prussia egészen rohant ki. Végülis nem mondott semmit a zihálástól, felmentem én is. Ami igaz volt hogy az emelett nem volt túl otthonos, állatbőrök, csontok, kések puskák és mindenféle hasonló eszközök voltak. Néhány falján füvek lógtak csokrokban, az úgy el is űzte valamennyire a halál és klórmész szagot. Egy hentesasztal a végében, előtte koszos matracok lefedve szintén állatbőrrel.
- Hát nem túl szívélyes ez a hely. - vallottam be én is. - Valószínűleg nem éllve vártak volna minket idebent tárt karokkal.

A gyógy- és fűszernövények illata viszont fenntarthatott engem egy ideig. Előre lejegyeztem mindezt amit hallottam, mivelhát, később biztosan jól jönne még. Azontúl ezzel és csak az egyszerű fekvésben próbáltam energiát vissza szerezni. Levendula illata kábított talán egy kis elpilledésre, klórmész meg arra hogy éber maradjak mégis. Kitudja odalent az a három megbújó nép még hogyan fog hozzánk állni bármelyik pillanatban.

- ... Odalent aztán halad a szórakozás egyre vadabbra... - lépett fel az emeletre hozzám Romania. Párat ezután szótlan pislantott szétnézve a szobában, majd ismét csak rám nézett. - Látom itt is elég vad volt egyszer.
- Ez a minimum amit kinéztél volna ezekből, nem gondolod? - ülltem fel a matracon.
- ...Talán igazad van ebben. - jött hozzám oldalra a matracra üllve. - Én menekültem menekült létemre el onnan most. Nem mintha éber lennék egyébként is már ahhoz hogy csatlakozzak, de... Kultúrált módukon a mélyebb szintet nem élném túl. Vezlania hol van?
- Sejtem élvezi hogy talál több népet is, vagy egyszerűen a társaságot nagyra meghízva. - pakoltam vissza a bőröndömbe. - De ezalkalommal nélkülem kell aludnia ez esetben, nincs kedvem most másra csakis alvásra.
- Értem ezt... Mégiscsak így is sok volt a kilométereknyi séta. - dőlt hátra el a matracon Romania. - Kényelmesek ezek a bundák.
- Azok, aztán az biztos. Vannak itt szinte sértetlenül úgy húsz éve. - követtem őt. - Hagyj helyet majd Prussiának és Veznek ha elalszol.
- ...Még az messze van. - mondta ezt vállat vonva.
- Messze? - fordultam felé a magzatpózomból.
- Valakinek egy ilyen helyen őrt kell állnia... És az ezalkalommal én leszek neked amíg Prussia meg nem érkezik. - magyarázta rám nézve.

Szép mozdulat tőle... Egészen meg is lepődtem kellemesen, habár visszanézve egészen várható lett volna nála egy ilyen lépés ahogyan azt már gondoltam órákkal ezelőtt.
- Valóban ez így kellendő... Az álmosság vakítja el ezeket a fontos teendőket... - motyogtam felásítva. - Hát, vigyázz magadra akkor...

És onnantól én még figyeltem. Merni a riasztásra már nem mertem aludni igazán, csak úgy... Félálomban lenni volt a legnagyobb siker. És ő még abban a fél órában folyamatosan a feljárót figyelte szüntelen, néha rám pillantva ahogyan én hunyorítok. Majd ezután az álmatlan fél óra után femél nyúlt ki és a homlokomat kezdte simogatni.

Mindig túl közel tud állni hozzám az ilyen cselekedetei után egy bíztató simogatással. Hidegek  a kezei, kellemesen felmelegedve érzem magam vele. Megint csak segít nekem...

2520 szó.

Aztabüdös-

Ez aztám ismét csak egy hosszú rész-

De ez... Nem is béna-
Jól ki van fejezve a legtöbb mondat, racionális... Valamennyire, pont ahogyan elvártam-
A hosszúság és hogy mennyi időben beli haladás van egy nap alatt azt próbáltam fixálni... Há' de nem igazán sikerült azt megtennem hogy ne legyen fura-

Augusztusban van öt nap és ez alatt három irdatlan hosszú vagy - utolsó rövidebb részt kell írnom-
Szóval csak

A Nyeh legyen veled!