Slovakia szemszöge

- ...Őszinte kérdés, mert már megint hallgatunk. - szólítottam fel nagysokára a népeket akiket már egyszerűen csapatomnak szeretek hívni. - Hogy lehet hogy már csaknem lement a Nap és úgy érkeztünk Vilniusba hogy még kora hajnal volt? Értem én itt hogy ezidő alatt csak tájékoztattak minket hogy hova menjünk szállásolni, illetve mi szólítottuk őket hogy a tőrtulajjal tisztázzák hogy mi itt letáboroztunk. Egyébként meg még pontosan ugyanaz is a szállás mint legutóbb, alacsony vagy pont magas figyelmet kapunk tőlük...

- Jó kérdés ezt, nem mintha emellett nem lenne [^^"]lye is. - kezdte magyarázni Czech nekem az okosat. - Tényként is kezelhetnénk hogy a tőrtulaj, - bárki is lenne az - de többszörös értelemben is a világot irányítja. Lehet neki ideje alvásra és tíz percre minden második órában. Ráafásul friss is, sok elvarratlant is kellene neki megoldani most.
- Ez olyan amit valóban nem lehet vitatni, Lithuaniával este találkoztunk elalvás előtt ugyanúgy legutóbb. - tette hozzá Japan ezt az elméletet alátámasztva.

- Legalább tudhatnánk hogy előtte ki volt, őt felkeresve meg is tudhatnánk a mostanit. - vetette fel Hungary elpillantva Lithuaniához, majd mikor Lithuania is erre visszabámult rögtön el is húzta magát ebből a jelzésből.
- ...Hát kövessetek ha akartok. - állt fel ezek után Lithuania lassan megindulva az ajtóhoz. Ezzel a mondatával pedig összekapart azonnal egy Visegrádi négyest magához Hungary kis hezitálása után. A maradékunk mind még valószínűleg berendezkedni akartak az ideiglenes pár napos szállásra, Japan is csak egy ilyenre jelzést adó biccentést adott.
- Majd ha tudjátok, hozzátok ide a tőrtulajt. - szólt még vissza Austria a kiválasztott ágya sarkában kuporogva.
- Meglesz! - válaszoltam vissza röviden még.

Lithuania elvezetett végig minket a reggelizőig, és hála Hungary viselkedésének az utóbbi időkben nem is nagyon volt senki sem beszédes kedvében. Ami kár, én szívesen jegyeztem volna meg nekik amit tapasztaltam még az előzőkön kívül is. Például ahogyan reggel míg kapkodtak az országok, mostanra este síri csend se több, ha nem a mi lépteink. Illetve azt is hogy ehhez képest a reggelizőben nagyobb zsivaj volt, készülődtek valamihez. Na meg azt is hogy a reggeliző mostanra csaknem egy barbár módon étterem lett, kitágult hogy az egész világ akár itt megpihenjen és erőt gyűjtsön. És előtte ráadásul le is volt zárva jobban mint két ajtó, mindezt csakis ablakokon keresztül láthattan, tehát kitudja még mi más csoda is lenne odabent. Lithuania nem is próbálta kinyitni az ajtót, csak az elsőnél ott koppantott az ajtón, majd a másikhoz sétált, és ott kezdett el babrálni. Mind a négyen csak észrevettük hogy az ajtóra zár lett szerelve, méghozzá kódos zár. Nagyszerű kis csecsebecse számológép-hasonmás jelszó beírására, amin féllábú társunk kicsit fennakadt, majd gépelni kezdett egy szót számos hasonlatokkal, amit ha jól láttam... Azt hiszem "521LVA5G0MB0C".
Szerintem most mindent tönkretettem azzal hogy hát tudatomba vettem ezt és nem lehetnek teljesen védve, de ugyan, Lithuania igazán számíthatott volna arra hogy én már csak ilyen vagyok...!

- Mi ez a sok lafaficázás egy olyan helyhez ami nem is létfontosságú az országoknak? - nyekkent meg erre Czech végre a hallgatásunkat kettészabva, és a tudatomba vésve azt is hogy most ő is cifrán tud beszélni.

- Szükséges ez a hely, higyjétek csak el, ebben az időben... - Lithuania hangja mintha nem is fejezte volna be a mondatot, csak halad tovább a reggeliző konyhájára, ahova mivel illedelmes országok vagyunk akik semmit nem értenek az itten folyó politikáról szépen kivártuk azt az öt és fél másodpercet amíg ki nem szökdécselt háttal ismét Latviával a nyakában lógva.

- Hát épségben vagy, és itt vagy ismét, nem is volt tehát aggodalomra szükség! - ujjongott Latvia visszahúzva Lithuaniát a földre, majd az arcát paskolva. - Úgy is nézel ki mint mentél, talán egy kicsit több-kevesebb traumában az arcodon, mi történt ezalatt? És főképpen, tudod mik történnek itt?

- Ha ezek nem tudnám hogy tesók lennének... - motyogtam magamra, mire tisztán láttam Czech arcán hogy a következő egy percben végigsimít az arcomon.
- Latvija, mi szeretnénk találkozni első sorban a kilencedik tőrtulajjal. - kaparta le magáról Lithuania. - Tudod te hogy mikor találkozhatunk vele és hogy kit választottál?
- Butus, miért ne tudnám kit választottam, de most mind neki, mind az összes többi országnak dolguk van a meggyőzöttekkel, ezért is készülődünk ennyit. - söpörte le magát Latvia a konyha felé kitárva a karját. - A tőrtulaj meggyőzött-mészárlása folyik most már másfél napja odakint, fél óra körübelül mire már teljesen megfutamodnak ezek az alkotások az országok túlerejéből. Maradjatok mind az öten addig is, és mind beszélünk majd a történtekről!
- Én benne vagyok, egy meggyőzött-tor jól hangzik, na meg... Van nekünk mit mesélnünk. - fordítottam ki a kezeimet nyújtózkodva. - Csakhogy eddig miért nem tudtunk kommunikálni távban?
- Vicces eset, a telefonom lemerült én az áramra szükségünk volt hogy kibírjuk üzemanyag vásárlása nélkül. - ezt a kérdésemet még Czech meg is kontrázta egy csapást mérve rám végre amellett hogy meg is válaszolva.

- ...És így most követnek a zsaruk. De csupán feltételezni tudjuk hogy ezért, a maradványokat nem vitték el. - fejezte be Czech.
- Tehát most azért is vagyunk itt. - tette le a poharát Hun. - Nem akarunk lebukni, ha lehet azt is tennénk hogy egy hétre vagy talán csak pár napra, de elvonuljunk amíg nem kell a segítségünk.

- Érdekes hogy említitek azt a csitrit, mégha részben is... - pillantott fel a plafonra Latvia. - Mivel nálam megjelent ő. Nem élve persze, de menekülni akart menekült létére megkeresni titeket. Most ha jól tudom, még mindig keresik őt Prussia és Slovenia. Visszahozzák ide, és akkor ismét együtt lehettek.

Ez egy kicsit váratlanul ért minket, csak elképedni tudtunk ezen. Eddig Transylvania azzal etetett minket hogy Vezlaniát nem lehet feltámasztani, de ha megvan még a lelke, csak lehetséges...!
- ...Na igen, azzal kapcsolatban. - támaszkodott fel nagynehezen Hungary az öt pohár mézbor után. - Ha lehetne egyáltalán visszahozni, ahhoz a húgom kellene, aki nincs. Pedig tervében is lehetett, nálunk van ugye a kölyök testének maradványai, mint meséltük. De ez a három rész ami kell most meglehet külön-külön van. És ezért mi nem...

Itt húzogatta a szája szélét erősen mintha nem is akarta kimondani a mondandóját. - Ezért nem maradunk hogy csak még nagyobb veszélybe sodorjuk a maradékunk szabadságát, legyen az Eurasia vagy a rendőrség miatt.

Ezek után viszont biztosan nem mert Lithuania szemébe nézni, és kifordult a terem ajtajába. Az ajtót kinyitni nem tudta, rángatások után már nem is próbált tovább.
- Kinyitná ezt valaki? - kiáltott még vissza ziháltan görnyedve az ajtó előtt, de legfőképpen zabosan, hát még mikor Lithuania ment hozzá és kilincset lenyomva kifelé hajtotta az ajtót.
- Kifelé nyílik. - mondta tájékoztatóan Lithuania, igyekezve kedvesnek lenni, de ígyis érezhető volt a csalódottság és a bú ami a szemeiből a hirtelen csillanást is elhomályosította.
- Dehát kintről befele nyílt... - mormogott egy bölcset a szesztől Hungary kivonszolva magát.
Minden kívánságom lett volna ezen röhögni de visszahúzott a belső érzés hogy nem kellene, ráadásul már fájt és vöröslött rendesen ezidőre a fél arcom, a másik félre nem kívántam még egy áldást Czechtől.

- Amúgy... Becsukhatod, én nem bánom ha onnan kizársz. - tette hozzá Hungary már kintről Lithuaniának címezve ezt, aki engedelmeskedett is egy kis gondolkodás után.
Mire visszatért hozzánk, messziről hallottunk ahogyan dobognak a folyosó visszhangjai, majd kiálltások is hallhatóak lettek.
- Megérkeztek, itt vannak! - ugrott fel Latvia a konyhába rohanva, és onnan ugyanezt elkurjantva még háromszor, mire már nem csak a különböző italok voltak az egész reggelizőben hordókban. Valamennyi kevés nép mind megrakva svédasztalokkal kisereglett körénk és a többi asztalhoz mind, legvégén még egy kis szöszke kék sapkással kis tányérral az utolsó asztalhoz, illetve Estonia vezérelve mindet legesleghátul, majd kinyitva az ajtókat valami még bonyolultabb módon. Teszem a karomat rá hogy ő csinálta ezt az egész zárasdit.

A tömeg másodpercekkel később már az ajtók előtt tolongtak ujjongva, mire mi még arrébb elmentünk a konyha elé, hiszen nem nagyon tudhatjuk még mit tett Lithuania, és hogy a menekültek akik itt hagyták a világot magára mennyire tiszteltek és szerettek is Vilniusban. Minden esetre szorosan Lithuania mellett tolongtunk mi, hátralévő testvérek.

Egyszerre betódult a világ, a tőrtulajjal előtte, de azon túl is a másik ajtón is a türelmetlenek mind letámadták az összes helyet mint székfoglalóst, maradék a talajon és a hordók mellett támasztva. Én mindezt csak néztem, de észrevettem ahogyan a húgaim ismét csak meglepve mégjobban meghátrálnak és összehúzzák magukat. Ismét ránéztem a tőrtulajra akire bámultak ezalatt, de ezalkalommal felismertem benne többet.
Nem más volt még a tőrtulaj személyében mint maga Philiphines, tavaly levágdalt haja óta ugyanúgy rózsaszín napszemüvegben és barna díszes nyári ingben nyakig lefelé hennázva, ezalkalommal a tőrtulajos büszkeségére egészen biztosan mindenféle népek nemes mintáiba pingálva.

Egyértelmű jel volt hogy nem akarunk vele találkozni ilyen formában hogy a világ vele ünnepel és miatta, miközben kitudja ettől mennyire szállt még jobban el a feje. Gyorsan a tömeg végéig elkúsztunk még intve annyit hogy jelezze azt vele hogy - "valakik" - találkoznának vele. A tömeg vége után nem sokkal láttuk meg Hungary testét a földön nyöszörögve. A sok ország biztos ökörként átrohant rajta, de már nem volt messze a szállásunktól. Annyit tettünk érte hogy elvonszoltuk még odáig, utána már csak vártunk immáron közösen a többé még élő és nem elmaradt társunkkal a tőrtulajra. Annyi biztos hogy neki aztán nem volt kedve beszélni sokat ezek után, lágyulni is csak Polandtól tudott, mikor megtalált Transylvania hátrahagyott holmijai közt balzsamot amivel tudta őt masszírozni a megélt taposások után.

Én magam is elvoltam ezidő alatt, magaságy az ideiglenes lakhelyemül berendezkedve megvolt, és mivel érezhetően különleges gondolkodásban éreztem magamat, írni kezdtem. Japan szintúgy jött hozzám látva a cselekvéseimet hogy ő is mutassa mit alkotott amíg mi távol voltunk. Elolvasva egymás részleges irományaiból pedig rájöttünk hogy nem vagyunk egyedül biztosan ha mind a ketten ugyanazon forgatjuk az elménket. Valamennyi vázlatunk csakis azt fejtette ki hogy hiányzik nekünk a csapat ahogy volt, hogy Romania és Transyl' is itt van melletünk. Nélkülük és Vez nélkül minden csak úgy... Részletben üresebb.
Romania csatlakozott is volna hozzánk a reggelizőbe, Transylvania előbb húzta volna ki Hunt a gondjából, Vezlania pedig... Na igen, nem a legjelentősebb csapattag, de csak néha a gyermekisége jót tett ahhoz hogy csak könnyebben vegyünk a történéseket. Meg sem említve hogy Japannak szinte a sajátja.

Végére már mind viszont úgy voltunk hogy egyhamar nem fog eljönni, így alvásra kezdtünk készülődni este tíz óra után végre. Az egyedüli aki még éber akart maradni ezek után is Austria volt, nem mintha nagyon mást tett is volna eddig. Kezeit már igazából gyakrabban hagytuk szabadon, csak úgy mint most is, de nem tett semmi olyat amit megkötve nem tudott volna, egész nap csak befoglalta az egyik magas ágy aljának a sarkát és ott kuporogva nézte az egyik ablakot vagy az ajtót.

Apropó alvás, tegna este az őrködés miatt az utolsó húsz percben aludtam, és nem csak mert addig kellett felvigyáznom a területet rendőrök után lesve, egyszerűen... Nem tudok tiltakozni Hunnal amiért a dolgok felkavarták. Volt egy éjjel az eset után amit találtunk hogy végig tudtam aludni, de nekem is akkor kellett Japan az oldalamon. Most nem nagyon tud lenni, de úgy érzem, egy éjszakánál nem is kellett nekem több. Lehet mindenki máshogyan érzi át a dolgokat, és az is igaz hogy lehet Hun egy keményebb fajta, de sok dolgon ment át nem csakis az utóbbi éveken velünk együtt, de a még régebbi években nélkülünk is amitől ismerem annyira hogy lehet néha túlozva és túl előre ítélve hogy ezellen a döntései kicsit meggondolatlannak néznek ki, de érzi ha igazságtalan valami ellene.

Miket is gondolok, természetesen ez van. Mindenki máshogyan érzi meg a különböző történéseket. És talán így is jó hogy így vagyunk a Visegrádiakból, hiszen könnyebben tudunk talán segíteni neki ezeken túl is...

1869 szó.

Na igen, itt jönnek majd az egyszerre hosszú és rövidebb részek-
Annyi filler van még viszont a fejemben hogy a következő könyv csak jobb lenne talán tőle hogy a végén a könyv még nyolcvanöt részt is megél-

De tudjátok mit, meglátjuk-

Erre a részre pedig csak azt tudom mondani hogy... Hosszú, vontatott, részletekbe menő, és cifra-
Kifejezetten sajnos azt nem hogy jó, de jól hangzik az egész rész-
Az viszont a következő részekre pozitív, mert jól használom a szavakat és tudok jó részt is írni vele-
Ja, és a következő rész filler lesz nyomórészt-

A Nyeh legyen veled!