Transylvania szemszöge

  - El sem hiszem hogy egy ilyet ismét megéltem a huszonegyedik században! Teljesen ki is száradtam, azt vetem fel hogy Hungary felébredése után keresünk egy baromira olcsónak tűnő kocsmát... - pillantott még vissza Czech néhány lépe után hogy bent volt a szobánkban.
  - Nem is hiszem hogy ennyivel ússzuk meg az egészet. Valakivel ma még találkozni fogunk és az nem lesz boldogság az egyik félnek... - dőlt a falnak Romania.
- Czech, most mindezek után, lenne nekem egy igazán húzós kérdésem feléd. - szuszogtam a földre lehuppanva. - Mindezek után...Mernéd még azt hogy estefelé még mi ketten lemennénk Austriáért is.

- Hát, ez nekem kijelentésnek hatott... Addig van időm még ismét élvezni a szabadságot... Úgy gondolom hogy ennyit megtehetek már a te kedvedért is. - gondolta át mindazt ami történt és ami történni fog a mai nap neki. - Mégis, megérdeklődhetek annyit hogy miért pont engem választottál ehhez?
- Egészen biztosan ébernek tűnsz nekem. - kezdtem sorolni. - Jó vagy abban hogy csendben légy és azt is élvezed. Vág az eszed, ami kell nekünk, és a legfontosabb mindezek ellenére is az hogy rólad csak azt hihetik hogy abban a pillanatokban szöktél meg ha észrevesznek minket. Csúnyán kifejezve hogy csali vagy nekik ami fontosabb mint aki nem sejtheti hogy mi történik az ajtó túloldalán.

- Habár nem láttunk másokat, nem árt figyelni. Több az éjjeli bagoly mint a korán kelősök. - folytatta a gondolatmenetemet Romania.

- Mit is ne mondjak, ilyen posztra nem számítottam még nálam többször mint egy alkalom... - Czech szokatlanul nem pipult be erre hogy lényegében kimondtam neki egyenesem hogy mifélét várok el tőle hogy egy országot aki eredetileg becsapott minket azért megdolgozzon ilyen módon. Szerintem ez Romaniának is feltűnt a Czechre való pillantásával, de tőle várva ezt csak megjegyezte magának minthogy következtessen belőle bármire.

A nap furcsa módon már igazából lassan járt, a sok izgalom az elejéről az egész napra kihatott hogy azok után már csakis olyan számított izgalnasnak ami ma este történhet, vagy amit már sikeresen megéltünk.

Czech hozott valami dobozolt sört amit rögtön fel is dolgozott amint Hun kezdett ébredezni. Szerintem ezzel tudta jól hogy nem segít, egyszerűen akkor már élni akart pár nap után.
Hungary után hogy ezúttal másmilyen anyagtól kidőlve volt, Japan együtt felkellt Slovakiával, és valószínűleg még Germany is egy ideje józanosan volt mikor észrevettük ahogyan csendben figyelt minket.
A többiek is felkeltek, de csakis álmosságból még közösen egy halomba egymás tetején szundítottak még miután Switzerland a legtetején elfoglalta a helyét.
Amikor mi már készükődtünk, Poland utolsóként volt hogy végre kijöjjön a gáz hatása alól.

- ...Egész nap aludtam végig? - nézett ki az egyik ablakunkból ahol már az ég rózsaszínlett narancsos-lila árnyalatában.
- Hohó, de még napokat is aludtál, csak úgy mint a többiek is. Csakis Aust kell még nekünk. - válaszolt erre nagyhangúan Slovakia.
- Van egy olyan érzésem hogy sok itt a mesélnivaló nekem. - nyúlt hozzá a nyakához Poland. - ...Még a hajam is felére csökkent, heh.
- Igen, ezt mi így talátuk meg veled, sajnálom. - vakarta a tarkóját.

- Ezúttal is ti vágtatok belőle és nagyobb okot tettetek rá... - hubyorított széles mosollyal.
- Megint...? - halkult el Romania.
- Még szép, egyszer megkaptam Transylvaniát még tavaly. - nevetett fel. - Hajnövesztésre használtad egy időben a DNS-em.
- Végülis, hasznát vehetnénk így is neki. - kezdte Romania is. - De van ami ennél mégiscsak érdekesebb egy történésben. És most én nekem is kell majd láthatóan el is mondanom a történéseket.

- Na meg ugye nekem is! Már amennyit tudok belőle! - tette a végét halkabban hozzá Slovakia.

Aranyos képként marad ez a pillanat meg nekem mindenkiről. Ahogyan a csapat egy része egymáson, Hun lefolyva az ágyáról részletben részegesen, mellette Poland és Romania nevetve, és Slovakia élvezve a pillanatot szintúgy míg Japan mellette csendben mint Germany, de papíron éppen dolgozik valamiféle művön.

Mosolyogva tudtam az ajtóhoz menni ott abban a képben ragadva.
- Hé, Transylvania... Valójában több kérdésem is lenne... - vallotta be Czech ahogyan a halk folyosókon mentünk el.
- Például miféle? - haladtam tovább elpillantva egy elágazásnál.
- Miért nem bíztál meg jobban Romaniában? Miért nem, őt választottad helyettem... - magyarázta. - Bocsáss meg nekem de ez igazán szokatlannak tűnt.
- ...Romania... Romania egy jó férfi. De ő vele ennyiszer elég volt menni. Most te kellessz nekünk. - intettem neki. - Szerintem itt lehet Austria. A közelben.
- Meghallottad őt? - futott hozzám.
- Mondhatni így is ezt. De az biztos hogy egy élő személynek a közelben kell lennie. - hajoltam le a földhöz. A két másik irányból a balnál biztosra jártak el még valamikor a közelben, a por el volt sodorva az út végébe minthogy leülepedett volna.

- Nézzük meg ezt az utat, ha nem is válik be, nincs sok másik választásunk úgy sem. - mutattam a bal felé. - Viszont ha nem Austria az, te tartassz meg előrefelé.
- Túl szűkök ahhoz hogy ne tudjanak velem észrevenni téged is, ehhez más kell nekünk... Talán mégis ha szétválnánk... - vetette fel.
- A falak lehetnek szűkök, de lehetenek három és fél méter magasak is... - hagytam ezt az ötletet annyiban. - Ha még ezt megtudnám csinálni...
- Csaknem a fal tetejében fogsz járkálni... - figyelte ahogyan én mászni próbálok a falon.
- Ismered afajtánkat Hunnal, ilyet szintúgy tudunk ha magas az adrenalin, vagy csakis kicsapongó érzések... - erőlködtem.
- Eddig körübelül háromszor láthattam csak amikor Romania nyilvánosan volt dühös, akkor állt fel a gravitáció ellen. - nézte végig a próbálgatásaimat. - Inkább csak merjünk akkor futni.
- ...Szerintem látom azt a helyet ahol Austria lehet. - figyeltem meg a távoli sötétben egy ajtót. - Kanyart nem látok, meglehet hogy nincs is itt senki más.
- Legyünk azért óvatosak a minden esetre, és figyeljünk a hátunk mögé. - indult meg Czech az irányba egyenesen.
- Ennél jobban én sem tudtam volna mondani azt hogy bármi lehetséges még. - követtem. - Már csakis annyit szeretnék neked mondani az út alatt hogy... Nagyra tartom hogy ennyire egyrugóra jár a agyunk, és hogy ennyire eszes vagy. De ettől még annak nem kell ellszállnia fejestül, nem erről beszélek neked...
- Hm. Veszem én ezt egy dicséretnek azért. - mosolygott.

Az ajtó nyitva tűnt, és használtunkra is alkalmas, mögötte viszont Austria úgy nézett ki mint akit egy életre elzártak volna az élettől. Egy takaros szoba volt, egészen mint a régebbi amit még az ehhez hasonlónak tűnő Eurasia otthonban volt a közös hálónk. Nagy különbsége az volt hogy egy franciaágy volt csak alvóhelyként, és üresebb volt,  szoba közepén pedig Austria magzatpóz szerűen. Úgy tűnt fel nekem hogy tökéletesen megvan, ébren is lehetett, de a mentális állapotát már annyira nem sikerült felmérnem.

- ...Jobb szerintem ha csak megragadjuk és visszük. - szólalt meg Czech a nagy csend közepében.
Erre csak leguggoltam Austria mellé és megböktem a vállát néhányszor.
- Hé, feltudsz állni? - suttogtam neki mikor egy arót fordult meg. Nem tudott mást tenni csak bólogatni és hebegni miközbe ezt be is bizonyította.
- Rendben van, hamar tudunk innen el is menni ha a helyzet is úgy akarja. - mutatta neki az utat Czech Republic, miközben én igyekeztem támogatni őt hátulról.
- Hhhogy sikerült bejutnotok nektek hozzám...? - sutyorogta maga elé Austria.
- Bementünk az ajtón, csodavilág. - motyogta Czech válaszként ezt.
- De zárva volt... Utána minden zárva volt... - folytatta Austria.
- Majd tudsz magyarázni később is, de most csak haladj. - siettettem őt a legkevesebb nyomással amit tehettem volna rá. - Nem akarunk összefutni senkivel még...

Romania szemszöge

- Nem is hittem volna hogy még ezek után van kedvük aludni... - néztem szerteszét a társaságon. - Nem is hiszem hogy más felébredhetne őrnek. Úgy látszik csakis nekem kell ismét...
 

 
Nem telt el sok idő azzal hogy Transylvaniával magamban voltam esténként, de úgy hofy ő nincsen köztünk, csakis egyedül tudom érezni magamat. Eléggé szokatlan lehet ez így... Tömérdek országgal körülöttem magányos vagyok...

Hallom megérkezhetnek. Háromféle különböző léptek, körübelül hetven méterre lehet. De ezek a léptek is megállnak. Csend is van, mondhatom azt is hogy ez nem segít a magányosságomon. Elegem van abból hogy csak ezt tudom ismételgeni. Kell nekem valami azok után ami hajnalban történt, ami izgalmasabb, ami kalandosabb, ahol Transylvania mellettem tud lenni hogy érdekessé tegye.
Furcsállom hogy ennyi ideig állnak. Talán készülnöm kellene inkább valamire amit megláttak? Szívesebben inkább utánuk mennék és megkérdezném hogy mi a fennakadás, majd ezek után kiérhetnénk ezekből, és elmesélhetnének sokmindent amit odalent még láthattak.

Nem, Romania, a fáradtság és az unalom beszél csakis belőled. Valójábán ténylegesen csak egy dolgot szeretnék. Azt szeretném hogy Transylvaniával ismét pihenhessek nyugalomban, és ez kell nekem csakis most.
 

 
Miért vagyok ennyire furcsa most? Mi lehet velem a gond, kizárt hogy csakis a fáradtság és unalom lenne mint ahogyan azt megmondtam már magamnak... Inkább kimegyek értük még ahogy itt vannak. Meglehet hogy azzal hamarabb tudok pihenni is.

A lépések azóta szinte nem is voltak, csakis párat tettek meg mind a hárman, így időnek is tűnt ekkor feltűnni. És mikor ki is néztem az ajtón keresztül  hang csakis ugyanazt mondhatta el amit láttam.
Valóban megálltak útközben, amit nem tudtam eddig észrevenni hangból annyi volt csak hogy az ajtó másik oldalánál Serbia állt és figyelte őket. Arról végképpen fogalmam sem volt hogy hangok nélkül hogyan került ide, de ő neki a fülének nem is kellett élesnek lennie hogy engem az ajtó be- és kicsukódásából ne figyeljen meg engem közel hozzá, és hogy utána felém kezdjen sétálni.

- Mit akarsz? - kérdeztem tőle mikor kartávolságra volt csak tőlem már. Erre már meg is állt a sétálásból előttem, és az előző meggyőzöttekhez képest ő nem csak a saját nyelvezetét használta.
- ...Neked kevesebb közöd van azokhoz... precima... Meg az is ott, a plavuša [^^"]ut. - morogta a vállával biccentve Transylvania irányába. Onnanról láttam ahogyan Czech erre bepöccent, de mást nem vettem észre külön Transylvanián minthogy ugyanúgy figyeli Serbiát, talán egy kis dühödtséggel vegyítve.

- Precima? Nem ismerős...? Pedig ismerted az egyiket... Nos, neki ljudi imaju malo memorije...! - vonogatta még a vállait meg többször. Kezdett itt már nekem is elegem lenni hogy Serbia stílusú Eurasia beszédet hallok, így mielőtt ismét ugyanezt elkántálta volna még elrúgtam a lábammal a mellkasát és a tőrömet készítettem elő.

- Na kérem, nem vagyok én gyakran ilyen, szégyenem, már ez így van. Viszont nekünk te már járd meg a Canossát Eurasia kedvence, mivel mind fáradtak és nyűgösek vagyunk abból amit főztél. - adtam ki neki minden gondolatomat ott.
- Ostavi me, ostavi me! Bio sam, Bio... - rémült meg erre mennekülni próbálva. - Rumunija, pusti me Rumunija!

- Nem te leszel az akinek ez kijár, de nem fogsz szenvedni, Serbia meggyőzöttje. - hajoltam le Serbia arcához a tőrömmel. A meggyőzött itt feladhatta vagy beletörődött már, békésen fel tudtam karcolni Serbia bőrét hogy megszűntethessem a létezését. Serbia véréből annyi sem szűrődött ki mint egy tűszúrás után, mégis felkelltette azt bennem hogy vért is utoljára egy egészen közeli egy évre visszamenőleg fogyasztottam, és akkor ott biztosra veszem hogy a Transylvaniának és Czechnek az ott baromira bizarr lenne ha most Serbia arcán macskát játszanék.

Ez nem tudott volna sokat jelenteni neki Serbiának egyébként is, természetesen ki lett ütve már ettől is, és ezért csak az ajtó mellé támasztottam reggelig.
- Hát... Nem lettünk okosabbak... Majd ha józanul tud beszélni, valójából kiveszünk belőle mindent. - fordultam feléjük.
- Romania, emlékeztess reggel hogy erről a helyről tűnjünk el már holnap akkor! - tisztázta le Czech.
- Sejtetted hogy nem tudna meggyőzöttként a tőrökről többet mondani, igaz? - lépett be Transylvania velem a szobánkba.
- Lehet ezt úgy is mondani... De inkább emlékeztem hogy ők az ottani jelenben élnek. A cselekvésük a jelenben történik. Hanem ez a meggyőzött ebben kicsit mégis hibádzott. - gondoltam át. - Tudott a cselekvéseiről múltban beszélni, megérteni engem...? Ebben az egyben nem vagyok egészen biztos, de ugynúgy nem csak a saját nyelvén beszélt.
- Ez valóban érdekes, ha bár a pletykák miatt egyértelmű. Ami igazán érdemreméltó említésre az a te kivételes bátorságod megmutatása ismét... - mosolygott rám a földön elhelyezkedve törökülésben. - Nem akarsz te is jönni?
- Heh, dehogyisnem. - ereszkedtem le én is a földre, az ölébe hajtva a fejemet az ő irányításával.

- ...Hát...Akkor kellemes éjszakát nektek... - bújt a sarokba Czech Republic alvásra felkészülve. Kicsit szokatlanul kevesebb megjegyzést tett hozzánk.
- Úgy nézel te most szét mintha ezt vártad volna tőlem...! - nézett le rám Transylvania.
- Azt nem mondanám hogy hiányzott... De fellettébb kellemesebb mint a padló teljes önmagában. - mosolyogtam. - Mondhatni hogy inkább az hiányzott hogy mindenki körülöttünk békében szuszog és mi még éberen lessük a világot és beszélünk.
- Ehhez azért kanosabbnak tűnsz minthogy csak beszéljünk. - jegyezte meg felvont szemöldökkel.
- Ezt meg honnan veszed? - furcsáltam a gondolatát.
- Figyelj csak, a szemeid teljesen csak úgy állnak. De nagyobb jel volt erre hogy meredsz mint egy gémeskút a pusztán.

- Hogy én? - húztam lejjebb az ingemet erre. - De mégis, mire gondolsz itt? Az öledben lehetek és ezen még csodálkozol.
- Persze, hiszen mi csak haverok vagyunk. - folytatta Transylvania.
- És még extrában partnerek a szüzetlenségben. - tettem hozzá.

Csend következett be erre. Szerintem mind a ketten most fogtuk fel a valósat amit őszintén kimondtunk.
- Érdekes egy dolog ez a Földön... A különböző kapcsolatok. Utálni, kedvelni, irigykedni... - szólaltam meg erre. - Mi is ilyen érdekesek lehetünk még, de a vizek kitisztulnak előttünk majd és csak egy dolgot fogunk tenni. Habár, őszintén én azt akarnám hogy így maradjon fent nekünk. Jó méret vagy nekem, és élvezet veled lenni ágyban vagy padlón. De hiányozna ha nem mernél megverni, ha nem mennénk át ilyen kalandokon mint amilyenen túl estünk most is.
- Muszáj lesz a mi baráti körünknek is szétválnia ismét egyszer. Van akit csak egyszerűen nem fogja megütni a határt. Ahogy történt ez már Italy-val, Russiával... A baltikokkal és Americával. Habár ugyanúgy fennttartjuk a kapcsolatot. - magyarázta Transylvania. - De látod, a szeretet is felbontotta a csapatunkkat, legkorábban még Hungary és Poland esküvőjén. Különebb vannak már tőlünk egy kicsivel csak még.  De a huszonegyedik század békés, mindenki a maga javára fogja ezt kihasználni...

- ...Kérlek hogy még őrözd meg helyettem is őket. - mormogtam.
- Nem fog semmi veszély ránk törni egyhuzamban, nem kell ettől tartanod. - tette a bal kezét a homlokomra. - Megmaradunk már, fő hogy kipihend magadat álmok alkotása közben nekem.
A kezének melege még mindig egy szokatlan és kellemes jelenség nekem. Kellemes, mivel ellazítja az elmémet, az én hidegvérű ösztönömnek meg a szokatlan merül fel. Ez az érdekes kettőség nem tud ellenállni vagy összeilleni. Habár nem is két különnek érződik. Mind a kettő egy, egy van a kettőben, egy Ardeal érzései közül...

2275 szó.

Nyeh, sikerült egy pontos időben részt kiraknom!
Itt a Lengyel-Magyar barátságnap, és nem produkáltam ennek alkalmára többet mint egy rajzot és ezt a részt-

Mindig mondom hogy mivel a hét közepén vagyok ezért egészen biztos hogy a héten még egy publikálva lesz, de mostanra már inkább úgy fejezném ki magamat hogy lehetséges-
És ezzel úgy mindenkinek király, igaz?-

A Nyeh legyen veled!