Transylvania szemszöge

Rendben, lehet ezután kicsit Romaniához közelebb férkőzhettem alvás közben, de reggel felkellve már ő Húszt kutatta fel a kofferemben.
- Kicsit mindezt hosszú lesz leírni. - tápászkodtam fel.

- Nem is most fogom. Csupán este álmodtam, és első dolgom volt lejegyzetelni visszaalvás előtt. - húzta ki lapozva benne. - ...Ősanya, valóban! Tehát, az álom. Nem tudom mennyire lep meg ha azt mondom hogy ezekről álmodtam.
- Nem is. - válaszoltam csak szűkszavúan.

- Felvetem hogy a legerősebb elméleteidből hogy ez az Ősanya volt itt velem. Nem is beszélt, nem tett nagyon semmit. Nézéséből és furcsa mimikájából értettem meg amennyit egy álomból lehet. Olyanokat értetett meg velem hogy ezek a népek valóban szolgáltak száz évvel ezelőtt is. Ebben éltek a németek segítőjeként. Hogy a jobb világba hozhatjuk őket amit ők kegyetlennek gondolnak évszázadokon át... Azontúl már akkor sem emlékeztem mi történt még. Vezlania hogyan van?
- ...Vezlania... - ismételtem meg bágyadtan szétnézve. - Ő vajon hol van?

Erre a gondolatra már feálltam kinézni az emelet ablaknak vágott résén. Nyikorgott alattam a padló annyira hogy Prussia álmából mellettem felhörögjön. Kint láttam több népet is, kidőlve másnaposan, fákon lógva és tövükben, a hamuban meg a mi meggyőzöttünk és Vezlania szórakozott.
- Hát te mit csinálsz? - kiáltottam át hozzá, amire felnézett Vezlania mosolyogva.
- Nem látod, játszok! A tűz maradványai összeállnak a víztől! - válaszolt nekem, miközben én megindultam ki érte. - Az este nagyon izgulni kezdtem, így mára már nincs sok más belőlem. Igyekszem kihasználni az időt ami nekem hátravan!
- Na mutasd csak mennyi van neked hátra. - emeltem fel a hamuból megdörgölve a szenes arcát. - ...Bizony nem hiszem hogy a mai éjfélt megéled ha így folytatod...
- Az nagyszerű, bőven elég! Már nagyon érzem őket, itt vannak mindannyian a közelben. Csak az éjjel esett sokat a víz, nem tudhattak menni a földúton, de lehet útközben találkozunk is velük! - lelkesedett fel. - És te... Te megakarsz menteni engem ettől, igaz?
- ... Már ezt láttad bennem, igaz? - suttogtam neki, mire ő komolyodott arccal bólogatott. - És te reménykedsz benne.
- Én nem reménykedek, nem tudom mire vagy képes. - mondta nekem. - Annyit viszont tudok hogy bízok benned, és ha azt gondolod lehet, és megtudod tenni, én nem bánom és kitartok melletted!
- Az aranyos gondolat. Nem is szabad neked máshogyan gondolkodni. - bíztattam, mire csak átkarolta a nyakamat, már amennyi a felkarjából megvolt. Nem volt előre nem kiszámítható ez a válasza minderre, de mégis ennek örülök a legjobban. Ezzel legalább bebizonyította nekem hogy mindez az áldozat sosem lesz teljesen kárhozott.

- Tehát, induljunk tovább akkor? - jelent meg az ajtóban Prussia.
- Induljunk, de előbb köszönjünk még el tőlük. - nézett felé Vezlania meghallva őt.
- Tőlük? - furcsálta ezt Prussia.
- Természetesen. Minimum ez a viselkedés ha már a legjobb helyet szolgálták fel nekünk ami nekik lehetséges. - tettem hozzá én is.
- Nekik szükségük van erre. - jött le Romania is az emeletről a bőröndömmel. Én átpasszoltam Vezlaniát a meggyőzött nyakába, én pedig felé indultam meg át venni a bőröndömet.
- Jól hallottam? - sipított az ablakából Fosen, rögtön rohanva is hozzánk hogy ne kelljen még hangosabban. - Ti mentek el?
- ...Megyünk, kellünk a világnak és a csaptunknak. - bólintott Romania.
- Annak a kegyetlen világnak, ejnye... - tette csípőre a kezét.

- Meglátogathatnátok... Mint mondtuk már nem borzalmas ott a helyzet. Elzárva ott is lehettek, kevesebb kockázattal! Az ujjakba is aztán belelehet unni. - soroltam. - Csupán most kell ezt a helyzetet lezárni. És indulhattok is akár egy-két nap múlva utána ha megkívánjátok.
- ...Ha nem, mégis, visszatértek? - bámult ránk üres, unott és bánatos szemekkel.

- Talán igen, remélhetőleg viszont nem. Rengeteg utaztunk, már igazán hazamennénk. - mondta ki őszintén Prussia.
- Nos... Akkor talán... Még látjuk egymást. - motyogta Fosen. - Minden jót akkor, azt kívánom nektek.

- Heh... Sok szerencsét csak a továbbiakban is! - indult meg Prussia ki a népek területéből, mi mind követve őt és néha-néha rájuk pillantva még hátra. Egyre távolodva egyre több nép figyelt minket Fosen bámuló tekintetével együtt...

- ...Itt vannak. - szólalt meg a csendes út közben Vezlania felfigyelve. A séta így meg is állt, maradtunk a némasággal együtt
- ...Tehát itt. - meredt Romania az út következő kanyarára.
- Ott. - biccentett csak Vezlania.
- Mire várunk akkor? Mind ugyanolyan régen láttuk őket talán Vezlanián kívül. - sarkallt minket Prussia.

Rosszul jött ki hogy erre a tudatra visszatértek a félelmeim. Pedig valóban látható volt a lakóautó árnya, morajlásokat is hallottam a kihalt erdőben először.
Valóban nem akart engem valaki közülünk. Más nem tett volna ki engem csak úgy szórakozásból, nem öltek meg, nem szórakoztak az érzéseimmel többet ennél csak hagytak hogy ne legyek köztük valamiért. Mik történtek volna azon túl hogy ott kitettek megkötve, mert nem hiszem hogy ilyen gyenge módon valakinek az lett volna a célja hogy szenvedjek...

- Látom benned hogy mit érzel. - ragadta meg a kezemet Romania finoman tartva csak. - Mit gondolsz viszont, meg tudtak volna állítani téged ha én már annál erősebb ígéretet tettem? Megtudnak-e még állítani ha több lettél?
- Csakugyan, több lettem. - emlékeztem vissza. - Többet is tudhatok... Ha a tudásomért jöttek viszont, azzal tudnám csakis legyőzni, ha már idáig eljutottam!
- ...Tehetjük azt amit már - Azta, évszázadok óta csináltunk együtt - méghogy együtt indulva ki vezeti a másikat a legvégén. - kezdett húzni előre engem. Kényszerérzetem volt erre bezzeg mindjárt hogy gyorsuljak fel régi ösztöneimből hogy a végén én húzhassam meg a fülét. Szokatlan, csak nála volt ez füllel, minden más társamnál akkor ezt orral tettem meg ha valaha tettem.

Túlságosan is egyszerűnek tűnt vele ezalkalommal abban a tizenhárom másodpercben, mintha szinte nem is adott bele mindent hogy nyerjen. A göröngyös lejtős útból habár lehetséges tényleg kissé kifulladt.

- Nem voltál kihívás, mi történt veled azóta? - nevettem fel, mire ő csitítani kezdett. A lakóautó előttünk állt, ablakon keresztül lehetett is belátni, nem várt módon viszont csend volt.
- Nehogy rájuk ijesszünk. - mosolygott az ajtajához sétálva. Nyitva volt, egészen kitárva, be is mehetnénk addig amíg Prussia be nem ér minket.

Bepillantva az ajtón keresztül tényleg ott voltak, szokatlan módon egészen azt mondanám hogy aludtak. Nem mondom, olyan fülledt helyen mint akkor az autó, én is inkább aludtam volna. Érdemesebbnek találnám mondjuk tágabbra nyitni az ajtót ugyan.
- Börtöntöltelékek... - suttogtam beljebb lépve. Megrázkódtak ettől a kijelentésemre páran, mint akik épp azon lettek volna hogy felkelljenek az akaratuk ellenére is.

- Hahó...? - lépett be Romania is. - ... Szerintem tisztában vannak vele hogy itt vagyunk, csupán még nem igazán jutott el hozzájuk mélyebb gondolatokban.
- Romania, nyisd ki az ajtót ha te neked annyira kedved van ilyen hőségben állni ott... - fordította a fejét a mi irányunkba Czech Republic hunyorogva nyakát szinte kitörve. Majd kellett párat pislantania hogy felüljön végre és értetlenül figyeljen minket tovább. - Romania...

- Romania? - emelte fel a fejét Slovakia az ismétlésből újabbat formálva. - Nem láttuk őt vagy... Hetek óta.
- Visszatértünk ismét. - sétáltam beljebb a saját helyemre. Üres és büdös. Várt rám és Vezlaniára csak úgy ahogyan otthagytam. - Viszont ha már ti ketten felismertetek minket, sok dolog van amit ugyanúgy elmondanánk.
- Elég lesz neked annak a felét mondani. - dörgölte meg a szemeit Czech. - Hun felhívta Austro-Hunt este tegnap. Elmondja ő azokat a tényeket még ma.
- Viszont, nos... Az ott kint aktuális és nem csak mai napi. - mutatott kifelé Romania az ajtóra.
- Micsoda? - battyogott ki az ajtó felé Czech Republic, majd azon kinézve. Az ablakból látva mellettem Vezlania és Prussia már beértek minket, kintről várták az események csillapodását.
- ...Nem is tervezel meglepődni? - hökkent meg erre Romania.
- Ne. A friss hűvös levegő momentán jobban lekött, és simán kinéznék valami hasonlót még bármelyik másik társunkból, mint hogy ezen meglepődjek. - válaszokt unottan Czech csak erre visszavándorolva a fekvőhelye szélére. - Mesélj annyit amennyit ő nem tudhatott.

- ...Erdély... - emelte fel a karját Hungary, majd rögzítette magát vele hogy ő is feléledjen. - Nem kellene itt lennetek.
- Miért is nem...? - jutott az eszembe amit még Slovenia írt nekünk.
- Bárhol máshol, de ne velünk most még! - akadékoskodott a térdeire támaszta a karjait. - Kőrözöttek vagyunk a rendőrség szemében, és tiszta eléggé hogy miattad. Azzal hogy itt vagy és megtalálnak mindannyiunkat, saját magadat tennéd ki a szabadságod veszélyének legfőképpen! Legalább eddig viszont melletted volt Romania, na meg - kitudja mennyi mindennel több tudásod lett minderről ami épp történik. Így a jó, és vissza is fogunk térni napok múlva Vilniusba, ha visszamennétek még most, jobb lenne mindenkinek.
- Jobb lenne, mi? - gondoltam át. - Működne is jobban, ha nem lenne rizikós a helyzet. Vezlania legalább látni szeretne titeket, és... Meg is találtam a tökéletes tervet hogy végezzünk mind ennek...

Sokadszorra tapasztalom a megvilágosulást, ezalkalommal arra hogy mi legyünk mindannyian a Messiások.

- Csakugyan van terved? - lepődött meg Romania.
- Van hát neki, mit tudsz várni egy olyantól mint Transylvania? - kiáltott kintről Prussia.
- Akárhogyan is, azt ott is megoldhatjuk, de - micsoda, Vézlán? - ...Maradhat ő ha volna úgyis. - térült el a határozottságából Hungary.
- Terv...? Vezlania? - figyelt fel mégjobban rám Czech. - Talán hagyni kéne Hungary hogy beszéljen tovább.
-  ...Valóban nagy slamasztikában vagyunk mindannyian... Kellendőek Transylvania ötletei ide, mert egyszerű ismert erővel nehezen tudunk tovább menni máshogyan nézve. - egyikőnk észrevétele nélkül teljesen éberen üllt Austria az autó egyik sarkában.

Csend lett erre csak mégjobban. A többi ország is lehet a hangzavartól, lehet a hűvösebb széltől is, - és lehet attól hogy Vezlania a fejével kopogott az ajtóban -  szintén ébredezni kezdett, de megszólalni ők sem tudtak.
- ...Hát maradjatok akkor. Az én döntéseim úgyis... Már mit érnek nektek. - nevetett fel Hungary hallkan, folytatva; - Na meg, hiányoztatok is... Ne féljetek mesélni. A legdurvább részekről sem.
- ...Nagyszerű...! - vakarta a nyakát Romania. - Hogyan tovább?
- Talán magyarázzátok meg Vezlaniát az ajtóban és hogy veri a fejét. - válaszoltak erre szinkronban Slovakia és Czech két külön hangstílusban.
- Bevinne valaki ha már észrevettetek? Túl magas Russia-meggyőzött az ajtóhoz képest! - hallatszódott Vezlania.

- Nem számítottam volna hogy még fogok ma vezetni órákat vissza őszintén, nem ittam volna fél deci csapolt tartalék-sört amit vissza is tudnék adni a természetnek... - közölte finoman Czech a nemtetszését nekem a kormányt tartva.
- Ne aggódj túl ország-partner, én is épp borzalmasan másnapos vagyok! Vezetni meg, he- mikor tettem már! - hallatszódott Fosen Czech telefonjából.
- ...Tehát ezek vadon élő emberevő népek akik ezt a rutint csinálják több mint egy évszázada. - tisztázta ezt Czech.
- Jobban is lehetne leírni, de nem tagadom, ez mind igaz rájuk. - igazoltam a leírását.
- Honnan van nekik modern autójuk és okostelefonjuk...? - tartotta ezt szokatlannak Czech.
- Meglehet... A mostani évtizedben is voltak emberáldozataink amit megettünk. És meglehet hogy a ruhájukban megtalálható olyan bizonyos tárgy mint egy kulcs és egy lapos világító doboz. De az is meglehet hogy egy népek kedvelője németes alak megmutassa hogyan működnek ezek a saját elképzelései szerint úgy hogy ő is egy évszázadig egy szekrényben kuporgott. - magyarázta Fosen a telefonba tovább.

- Ne keveredj vele ezzel vitába, csak fontos hogy ők is kövessenek és ezentúl tudjatok kommunikálni gondoknál. - hagytam ennyiben a dolgot neki. - És... Átadom magamat sofőrnek ha nem bírod az utat.
- Transyl', nézd! - szólt át Slovakia. - És nem mondom meg mit amíg ide nem jössz!

- A következő óráink szabadak és ha jól megy minden éjszakára meg is tudjuk lepni Eurasiát. Ha ez kérdés lett volna. - sétáltam vissza többi országhoz.
- Nos, nem, a tervvel nincsen gond! És ki is aludtuk magunkat hogy ezt bírjuk. - mondta tovább Slovakia. - Csak Vezt nézd a nyakamban! Heh, nagyon furcsa egy lélek a nyakamban, ilyen... Taknyos és hűvös, vele meg tudok verni mindenkit a kátyában.
- A következő kártya cserénél van wasabi kártya és egy újabb gőzgombóc, azt következőben meg polip nigiri. Wasabival az összesen...kilenc. - suttogta Vezlania Slovakiának erre.
- Heheh, nagyszerű ajánlat. - tett le a földre egy világoskék kártyát Slovakia.
- Jó lehet kipihentnek lenni az éjszakára... Talán sietnem kéne még most pihenni. - engedte el magát Romania a fekvőhelyemen.
- Jó lenne, nem tudom tagadni. - motyogtam, majd Vezlaniára néztem. - ...Még őt el kell intéznem előbb.
- Engem? - nézett végig magán Vezlania. - Tényleg most lenne ideje...?
- Minek lenne ideje? Még most élvezzük ki amink van, majd Erusaiával szembe állni kihívás lesz! - vágott közbe Slovakia felnézve Vezlaniára.
- Prussia már el tudott aludni, nélküle kellene elmennie? - pillantott lefelé hajolva a padlóra Romania feljebb húzva magát.
- Hát... Gondolom... Egy következő negyed órában véglegesen eltűnhet Vezlania. - mondtam ki hangosabban és érthetőbben. - Ha valakinek igazán fontos lenne még most mondani valamit neki, vagy neki lenne fontos...Igyekezzünk most.
- ...Nem marad így hát? - tette le az összes kártyáját Japan meglepődve. - Már reméltem-
- Nem szükséges ezt az esélyemet meglovagolni így Japan, egyébként is már elbúcsúztál tőlem gondolatban. - szólt közbe Vezlania. - Te már gondolatban elbúcsúztál tőlem.
- Igaz ez. - valotta be Japan.
- És mindenki lélekben rég elbúcsúzott már tőlem. - folytatta. - Elbúcsúzni viszont én is akarok tőletek mind! Azt már... Viszont nem tudom nagyon más módon mint ezt kimondani. Nincsenek már rendes oábaim hogy odasétáljak egyesével hozzátok, se rendes karjaim hogy mindannyiótokat megöleljelek.

- ...Szerintem ennyit megtehetünk neked ha szeretnéd így. - vetette fel Poland végignézve rajtunk.
- Mármint őt megölelni? - emelte le Slovakia a nyakáról Vezlaniát felállva a földről. - Nincs semmi akadálya nem meg tenni! Mármint, ugye, Transyl'?
- Ami megtörténhet hogy megszállja a tested. De ezt...nem fogja megtenni. - jöttem oda hozzájuk.
- ...Rendben, leszek én az első aki tesz is ezért. - követett engem Romania mindhármunkat átkarolva. Ezzel jött szintén Poland Hunt belevonszolva a körbe, Prussia is a hátam mögül szorosan. Czech meg kényszerítve érezhette már magát így csak egy gyengéd fogással jött a motor leállítása után, majd utána lelkesebben Austria, Lithuania, Japan és Germany. Valamennyire aztán sikerült Switzerlandot is meggyőzni ettől a végére.

- Ilyenkor lenne a legjobb valahonnan ennyi emberre ráugrani. - suttogta Slovakia a szoros körnek.
- Hidd el, mindenki elhúzódna  falig abban a pillanatban. - morogta erre hátrabbról neki Czech Republic egy édeskeser mosollyal.

A kör maradhatott szokatlanul sokáig, a mi hűvösünk a többieket kordában tartotta hogy ne hevüljön túl az ölelkezésben. Valahogyan csak sikerült kibogozódnunk, és ezek után, úgy emlékszem, a legnyugodtabb formánkat hoztuk. A lakóautó ismét megindult, és mind magunkban vagy társaságban külön elvoltunk csendesebben, de érthetően beszélgetve vagy cselekedve.

- "És akkor ott minden rendben volt ott. Ők ketten legyőztek túl sokat hogy fenyegetve tudják magukat érezni amíg együtt voltak." - olvasta fel Japan Slovakiának és Vezlaniának.
- Túlságosan valógsághűnek hangzik ez velük, nem tudok mást mint elképzelni most is őket! - figyelt fel rám Slovakia kissé meredve. Nagyszerű, ez az iromány is rólam szólhat.
- Nem kell figyelned rájuk, tudod. - motyogta Romania nekem feljebb támasztva magát a könyökeivel. - Jobb is lenne ha inkább aludnál csak.
- ... Megtehetem mindjárt. - nyitottam ki a kezemben szorongatott befőttesüveget.
- Mindegy is, következő kör, az utolsó utolsó dönthetője. Vez, miket látsz? - vette fel a kártyáit Slovakia.

- A sashimit rakd, kitelik még... Sajnálom... Többet nem tudok... - dőlt rajta végig Vezlania.
- Hm? Nem is kell többet, mondtam én hogy ez az utolsó dönthető! - furcsálta Slovakia, majd maga elé kezdett nézni. - ...Vez, már feladtad...?
- Viszlát veletek... Teszek én annyit amennyit tudok is ezért... - hullott le darabjaira erre a mondatára. A darabok mint a levegőben hamu módján szálintóztak, nagyobbak a földre hullva Slovakia körül mozogtak még lüktetően. A szelleme életben volt darabjaiban.

- Hát viszlát... - csukta be a füzetét Japan.
- Viszlát... - jöttem oda Slovakiához a fejéről lesöpörve a maradványokat az üvegembe. - Amíg az érzékszervei nagyrésze megvan itt is, nem lesznek gondok visszajuttatni őt. Most viszont valóban Eurasia a legnagyobb gondunk, készüljünk fel rá...

- ...Hé, tudsz te aludni? - kérdeztem suttogva egy idő után.
- ...Tudtam amíg nem láttam Vezlaniát elmenni. - suttogta vissza nekem háttal.
- Hát... Akkor pihenjünk csak mind a ketten. - vetetten fel az ő irányába fordulva szorosan mellé.
- ...Akkor tehát, órák múlva találkozunk Eurasiával végleg a tervek és remények szerint. - folytatta. - Őszintén ötletem sincs mit hogyan gondoljak erről.
- Eldöntöd ezt a végén. Nem kell látnod a gondokat ezzel még. Túlerő van előtte, túlerő az egész terv lényege. -  - Hát, nem pontosan ilyet tartottak előtted az álmaidban? Ne gondolkodj róla amíg nem estél túl rajta. Elrontja a hatását.
- ...Talán ez itt jobb is. Talán... Ők is ebben mellettem álltak. Nem tűnt hogy ők támogatták volna Eurasiát... - ásított fel tompítottan. Azzal a kevés érintkezéssel is éreztem ahogyan ezután az izmai elernyednek a használatuk nem használására készülve és szuszogni kezdett. Nem hiszem hogy alszik már igazán. De ennyi elég lesz neki. Csak nekem kelljen még ennyit legalább elérnem...

2572 szó.

Hűha-

Meglehet maradok az iskola elkezdésével ismét a heti egy-lehet kettő résznél, de nem lesz időre pontos így már a következő kötetek sem!

Ha tippelek akkor lesz vége a szériának mikor a sequel főszereplője éppenhogy megszületett mikor azelőtt másfél hónappal ezelőtt kellett volna... Ja, egyre rövidebbek lesznek a könyvek, úgy érzem én-

Ez a rész meg... Oké-
A vége csinos volt, kicsit kapkodott, illetve sokat kihagytam azért az időhiányban... Már mindegy hogy tökre kicsúsztam így is-
És még annyi hogy túl hosszú áh-

Ja, és... Kész van a Fagar első része-
Posztolom jövőhéten valószínűleg mikor kész leszek ezzel a könyvvel és elkezdem a következőt írni-

A Nyeh legyen veled!