Latvia szemszöge

- Raktunk még be nektek pár kanna üzemanyagot is, néhányan megsajnáltak titeket ennyire. - tette még ezt hozzá a Menekültek indulása előtt. - Illetve... Az a vörös vigyázzon.
- Melyik vörös...? - furcsálta először ezt a kijelentést Czech Republic utolsónak beszállva, majd magába nézve ezt mondta inkább tovább. - Tudod mit, nem is kell ennél többet mondanod.

- Latvia... - szólt ki az ablakon Hungary nekem. - Ha esetleg látod a maradék menekülteket, kérlek tegyél annyit értem hogy - valahogyan megoldod, de - legyenek, maradjanak itt amíg vissza nem érünk. Biztosan, nehogy minket próbáljanak követni. Mindkettőnknek jobb. A világnak, nekik, és nekünk kedvezőbb.

"Nem mintha nem tudnám megtenni, Könnyű Philiphinessel beszélni..." Én így gondoltam a kezdetektől. Estonia is két órával a Menekültek elmenetele után is dolgozik ezen. Nekem pedig ha jönnek a következő napokban, szabadabb vagyok mint valaha. Az országok meg vannak tellve az utóbbi óta, senki sem kíván a megnőtt reggelizőbe járni, onnan viszont még mindig dől a lé. Vslamennyit biztosan Slovakia és Japan is szerzett... Bár nem mintha tudnák elkölteni.

- Latvia...! - kopogtak az ajtónkon.
- Gyere be! - löktem oda ezt neki a székemen befejezve a hintázást.
- Enyhe füstszagot érzek, csaknem kigyulladt megint a konyha? - lépett be Estonia.
- Nem a konyha, maga Latvia volt ideges és gyulladékony. - néztem a hamutartóba, mégjobban elaltatva ujjammal a füstölgő csikket. - Gondok vannak a mostani és az elmaradt menekültekkel.

- Hát micsoda lenne? - üllt le velem szemben érdeklődő szemekkel. - az első előbb ment el pár órája csak. A másik meg nem is tett eddig semmit...
- Na ja, de a viselkedése a mostaniaknak szokatlan... - kezdtem a plafont figyelni, és közben az ujjaimmal mutogatni. - És Hungary kért meg ugye erre a dologra is amiben te segítessz épp... Valóban, két óra alatt meddig tudtál jutni hogy a szünetben vagy amit feleidőnél szoktál tenni általában?

- Meglephet a válasz, de pontosan a felénél. - válaszolt szórakozottan mint ahogyan ő kedveli csinálni ahányszor esélye van rá.
- ...Valóban ez így egy buta kérdés volt. - masszíroztam az orrom tövét. - Értem én itt a hangsúlyt a két óra alatt, ennyi idő alatt hogy juthattál el a feléig?

- Gyakorlat...! Na meg az én Lelki Erősségem. - könyökölt az asztalra.
- Csaknem kérnél kávét tőlem? - tápászkodtam fel én az asztal lapjára erre a mozdulatára.
- Jól esne... Megfizetni nem akarom vagy tudom viszont. - szisszent fel.
- Meglesz az neked ingyen, jóbarát vagy te is csak. - szorongattam meg ujjaimmal csípve az arcát. - Viszont eddig esélyem ebből a szobából kivinni a szemetet nem volt az utóbbi három hétben esély, én meg éjszaka az első videókameráinkról leszedett házi burgonya drámáktól megtelítettem papírzsebkendővel bőven a zsákot... - sétáltam az ajtó elé megragadva út közben a szemetesből kifolyó zsákot. - Lényeg a lényeg, kicsivel később jövök vissza ebből a főzésből. - Tej és cukor a szokásos?
- A szokásos lesz, nincs semmi nagy dolog amiért változtatnék egy napra. - legyintett erre csak.

És ezeken túl nem is lett volna más tervem. A konyha közel volt a bejárathoz, elindítottam a fekete főzését előre, majd át a bejáratig és a mellette lévő szélső pincébe a többi zsákhoz dobtam a sajátomat. Csupán az akadályozott meg hogy a bejárati ajtó előtt morajokat hallottam túl. Ami furcsa nem is lenne, de nem litvánok, se turisták, se sírás vagy röhögés, egyszerű ismerős és nagyjából kivehető beszéd volt. És az ajtó előtt maradtak.

Emlékeztem rögtön csak hogy még leraktam a szélső pincébe egy üvegpoharat, repedése miatt csak vésztartalékként tettem csak ide. Azt megragadtam majd visszarohantam rátapasztva a pohárt tetejét az ajtóra, annak fenekét meg az én jobb fülemhez, és úgy hallgattam tovább.
- Hát... Itt vagyunk csak ismét. - Ez Prussia hangja. Visszatért tehát!

Kicsit azért megrémített, meglehet viszont sikere is volt azzal amiért kiküldtem még tőrtulajként akkor.
- Na, várj... Csalódtok majd ti ketten bennem? Ha mégis rosszul sikerült volna éreznem... - aha, és ez itt ő. Hát megtették biztonságban...
-

...Nem. - ... Azt a toxikus burgonyalevelét! - Nem tehetnénk mi azt.  Te csak segítessz rajtunk, máskülönben... Úgy sem tudtunk volna máshogyan elérni ennyit is legalább minthogy "talán". Semmi ötletünk nem lenne hol lehetnének egyébként!

Hogy lehet ez így éppen? Talán még gyorsan szóljak Estoniának?

- Te vagy az Latvia? - szólt hozzám az ajtó mögül Romania.
- ...Igen-igen, h-én vagyok! - válaszoltam hebegve, kinyitva az ajtót nekik. - Csupán meglepődtem hogy itt vagytok ti is!

- ...Szerintem a konyhából nem jönnek ki jóféle gázok. - nézett be Transylvania a résnyire nyitott ajtón. Hátranézve én is csak gőzt láttam kavarogni égett szaggal vegyítve.
- Fenébe, eltelt ez az idő jó hamar! - fordultam a konyha felé rohanva. A kotyogósból a kétötöd kávé kiforrt, annak az égése volt látható és érezhető. A kotyogóst fogva kesztyűvel siettem vissza hozzájuk mielőtt még bármi történt volna velük. Nem tettek semmit, csak a lábtörlőn álltak és a terepet lesték, így még újabb megszólalás előtt megtudtam nézni ki volt itt egyben. A két még élő menekült, Transylvania és Romania, a kevésbé élő Vezlania, és két küldöttem és társam. Slovenia is ezek szerint itt van. Nem csodálom ugyan hogy nem beszélt miközben hallgattam.

- Hallottam is sípolást, gondolhattam is volna hogy ez lenne. - pillantott át a kezemre Romania próbálva egy mosolyt mutatni.
- Nagyszerű, esetleg első szavad lehetett volna megkérdezni ezt hozzám. - motyogtam. - De ha már ezt megkaptam, szereti valamelyikőtök a kávét.
- ...Nem vagyunk kávésak. - mondta ki nagysokára Transylvania.
- Vagyunk? Én egészen tudom hogy egészen kedveli valaki közületek. -
- Én? De én nem vagyok képes inni! - Valóban ez a kölyök még egyszer a bátyámnál forró kávéval locsolt le mint egy virágot.
- Szerintem rám értette ezt most. - jelentette ki Prussia. - Én kérek ha van rá esélyem, két deciliter tejjel és egy kupaknyi feketével.
- Ez így nem nem csak hogy tejeskávé de jobban is illik hozzá a kávés tej. - kezdett meghaladni a konyha irányába Transylvania.
- Bölcsen beszélsz, viszont azt mond meg, hogy sikerült különválnotok a többiekkel hogy most megérkezzetek? Bocsánat, tudod, a többiek nem magyarázták nagyon. - követtem őt, mire megállt az ajtó mellett csendben. Romania úgy kezdett rám nézni mint aki azon gondolkodik hogy mennyi lenne az esélye annak hogy helyben meghalnék, és az az esély mintha nem lenne kevés.

- Az... Úgy volt ahogyan valaki kedveli a tejet és a kávét külön-külön. A kávé önmagában is több ízű mint a tej, de együtt csak sokaknak jobb. - magyarázta. - Valaki viszont úgy látszik nem, legyen az a kisebbségű kávé bármivel kisebb... Szállásolnánk mi a többiekkel. Hol vannak most?

- Ők? A szokásosban. - a "voltak" lemaradt, mivel ennél fontosabb ebben eszembe jutott inkább a szokásos szobáról. - -Viszont most ne menjetek, inkább... Nézzetek szét mondjuk az itteni lenti folyosón, az udvaron... Egész tiszta most ott!
- Különösebb ok? Van pár holmija Ardealnek mégis amit érdemes lenne lerakni. - érdeklődött Romania.
- Az egyik menekült nevén nem szólítva kérte meg hogy javítsunk rajta nektek. - ezt megválaszolva viszont távolabb mentem be a konyhába behívva Prussiát és Sloveniát hozzám.

- Tehát valóban sikerült őt idehoznotok... - kezdtem. - Már aggódtam értetek fiúk!
- Ugyan, nem volt nagy áldozat ez, éltünk meg rosszabbat. - szólalt meg nagysokára Slovenia.
- ...Latvia? Kérdezhetek egyvalamit? - vakarta a nyakát Prussia. - Mármint- tudom hogy már nem te vagy a tőrtulaj és nem szükséges ebben döntened-
- Csak mond ki, kezded vontatni. - parancsoltam rá.
- Szóval a maradék menekültek... A többivel ha tovább mennek még... Én járnék velük még az idők végéig úgy. Ezeknek az idők végéig, értem így. - magyarázta. - Van ez ellenedre?

- Van-e? - motyogtam elhalkulva. Kicsit ez kodtatóba ejtett. Ha akarja most... Neki nem mondhatom el mindezt ugyanúgy, bármennyire is egyike a számomra legfontosabb személyekből. Ha viszont menne velük később... Az ez időknek végéig nem jutnának ki Vilniusból, semmi értelme nem lenne. Lehet úgy boldogtalan lenne? Vagy haragudna rám...?

- ...Én azt mondom hogy döntsd el ezt jobban átgondolva. - majd a szót kezdtem el terelni inkább. - Tehát akkor ugye kellene nekem még egy tiszta kotyogó mielőtt Estonia szünetének vége... Esetleg kaphatok négy segítőkezet inkább a mostanit gyorsan megcsiszolni...?

1251 szó.

Hoppácska-
Sietnem kellene-

Mindenesetre... Ez jó rész volt-
Új dolog volt nekem Latvia szemszöge, valószínűleg utolsó alkalom is-

A Nyeh legyen veled!