Finálé 2/2

Romania szemszöge

Drága Húsz!
Miket tudnék én mesélni azontúl amit eddig meséltem az Eurasiával szembenézés előtt...
A többi ország úton van most, napokkal később a Semmi felé. Mivel sikerült meggyőznünk Eurasiát egy szokatlan módon, ahogyan ez tőlünk csak átlagosként tartható... Említette hogy egyesével könnyebb lesz a dolga, így nagyon nem is mertünk egymás mellől elmenni mint mi a mások álltal úgy nevezett "Menekültek"... Ardeal sikeresen lesérült, Serbia pedig teljesen eltávozott...! Nemrég tért vissza mondjuk a testébe, de már nincsen itt velünk. Éppen újraszoktatta magát a mozgásba mikor Croatia belépett hozzánk csak, semmiféle előjelzés nélkül hogy magával vigye Serbiát a hátán. Ardeal szintén jól van már, sikerült is neki kérésre Serbia testét használhatóvá varázsolni, öt óráig aludt nem is olyan régen, azóta egy negyedórája bágyadtan itt figyel mellettem.

Nos igen, mivel nem válunk egy senki sem a másikkal, most Transylvania és Hungary házában mindannyian túlélünk... Láthatóan nagyon semmi sem változik, csupán több helyünk van és több tárgy, egy fürdőszoba és egy Slovakia lévén hamarabb kiüt a pokol. Viszont...
Nem is fogunk egyhamar merni azt hogy különváljunk. Egész biztos hogy legalább egész nyáron együtt ülünk ugyanúgy házi gyógyfürdőben és nyitunk rá egymásra két nap után hogy valami lényegtelent megünnepeltünk étellel.
Ez a többi ország után ránkragadhatott, tudod hogy megy ez.

- Halkabban írj...! - szólt rám Transylvania húzogatva a vállamat hogy észrevegyem.
- Mindjárt végzek, nem kell sokat bírnod. - nyugtáztam csak neki.

Tehát, nem hiszem hogy írni fogok többet Húsz a következő három hónapban. Talán annyiszor is mint hónap. Az oktatás beindításakor biztosan lesz viszont egy hibánk amiből kalandot táplálunk hamar, és ismét hónom alatt tartott társam lehetsz.

A békét talált
BP

- Látod, ez nem tartott sokáig... - sóhajtottam. - Bármi vágyad van, nagydolgozó barátom?
- Gondolkozzak most ezen is... - bámulta a plafont az ujjait hiányolva csak a tenyereit egymásra ütve. - Dödölle marhapörkölttel és tejföllel, mellé törökméz desszertnek...
- Az jó lenne, de én csak palacsintát és rántottát tudok vinetével. - rúgtam szét ezzel a vágyait egy mondattal fülelve. - ...És hallak téged Slovakia, ha te tudsz jobbat, te is megteheted helyettem!

- ...Hun, mi az a dödölle? - kiáltott erre ki Slovakia az ágy alól.
- Dödölle? - kiáltott vissza Hungary. - ...Te nem lehetsz komoly hogy nem tudod! Felvidék-
- Oké, lehet tudom, de hogyan tudnál elkészíteni akkor? - tért a lényegre Slovakia. Itt Hun már nem kiáltott vissza, hanem ránk nyitott.

- ...Slovakia, hagyd már ezeket a gerléket, kölyök nem lesz még belőle. - váltogatta a tekintetét köztünk és közte. - Persze nem úgy mint nekünk, heheh...
- M-mmicsoda? - húzta ki magát Slovakia az ágy alól. - Azt akarod mondani hogy gyereket vártok?
- Hát várni azt várhatjuk de nem jön semmi, nehéz a lányoknak, de ezt biztosan tudod. Biológiát olvasnál szabadidődben ha nem épp írsz valami más sületlenséget.
- Persze-persze, tisztában vagyok vele! - legyintette le Slovakia. - Hacsak Austro-Hun, vele mi lesz?
- Vele, hát gondoltuk elvisszük oktatás alatt. Úgy sem kell elmennük igazán oda, már csak a megtalált népeknek fogják...

- Ez új, tehát nem szükséges nekünk az oktatás? - furcsáltam.
-

Nem hát! Értünk mindenhez, nem úgy mint azok akik az előző századból jöttek. - magyarázta tovább. - Mellé még kis itt maradt népek is jönnek mint... Nos, Vezlania...
- Vagy mint a jövőbeli unokaöcsém? Húgom... A biológia szabályai szerint húgom. - akadt ezen meg Slovakia. - Úgy sincsen elég húgom most sem.

- ...Azt hiszem ennyi idő alatt meg kellett volna értened hogy sipirc innen. - suttogta Hungary lenéző tekintettel Slovakiára. - És Birkapásztor, te is jöhetnél. Van sör, félrészeg társaság és fürdő, mi más kell még hogy téged is elhurcoljalak hogy Transylvaniát hagyd dolgozni.

- Igazából egy kis magány esne jól. - válaszoltam a kérdésnek hangzó mondatára. - Mindig volt mellettem egy-két személy, nem említve azt a sok hónapot mindannyiótokkal együtt. Amíg dolgozik Ardeal, én itt maradok a szomszédságotokban vele együtt. Úgyis aligha találkozunk össze így.
- Láttam. - válaszolt erre meg ő már immár teljesen komoly arccal. - A szobában van a kivájt szemem használatra készen. Mindent láttam ami itt történik, talán csodálkozol hogy gerlének hívlak titeket... Na de turbékoljatok még nekem bőregerek ahogyan csak kívánjátok.

- ...Tudod Ardeal ha akarod elmegyek- - kezdtem neki mondani Hun unszolására.
- Nemenem! ...Maradsz ha te akarsz. - feleselt erre vissza.
- Hé, Hungary, csupán annyit szeretnék megemlíteni... - lépett be Austria is törölközőbe csavarva, megállva, majd kis nézelődés után folytatva kihátrálva; - Fosen megjelent itt nálad, és hív minket az öcséimmel együtt. Oké, csak ezt így tisztázni akartam, semmi közbeszólás, csak gondoltam... Ja, mindegy is, csak lépünk egy három órára. Szóval... Pá-

Ezzel együtt csukta az ajtót is. Majd Hun is úgy volt hogy elég volt belőlünk, tehát így szólt;
- Slo', te minden esetre is jössz. - ragadta meg erre Slovakiának a ruhanyakát kifelé tartva. - Te persze meg dönthetsz ugye... Szintén örülnék ha tudnék több időt tölteni veletek annyi különválasztott idő után is, és nem szeretném hogy ez az idő sokkal később történjen. Nem vagyok én olyan aki képes sokat várni, szóval, csak így is, kérlek fejezzétek be a dolgaitokat minél hamarabb, és csak utána pihenjetek. Velünk együtt.

- ...Félt minket. Azt hiszi ketten is csak segítséggel éltük túl. - üllt fel Transylvania, Húszt megragadva és a tollammal beleírva, majd nekem visszadva.

"Tudom hogy odakint áll és hallgatózik. Tudd te is és így legyél őszinte." Ennyi lett csak beleírva általa.
- Kiismertem őt. És mindig is ilyen volt. Másokat és saját magát féltette egy vakmerő módon. Hányszor is jött vissza értem mikor elzárva voltam? Ötször, talán hatszor?
- ...Erre nem emlékszem már igazán. - mondtam ki neki ezt megvallva. - Józan emlékem kevés van abból, csak hogy, megbántottam anyámat és téged, minden nap ugyanúgy zajlott szinte, vágások voltak rajtam, kerestema társaságot... Hun volt a legkevesebb aminek maradnia kellett nekem akkor ha már az útjaink különváltak abban a században látszólag visszafordíthatatlanul... Talán a hiánya és a nosztalgia csapott meg benne. De úgy érzem hogy ebben igazad van.

- Minden esetre is, nekilátok Vezlaniának is végre igazán. - nyúlt fel az ágya feletti szemben lévő polcra egy befőttesüveget leszedve. - Így jobb lesz nekünk.

Ezzel így visszament az eddigi szobájába ahol elvégezte Serbiát is. Magamra maradtam ismét, jó társaságom a kiszűrődő kiabálások és sikítások voltak valami apróságon fennakadva. Hangokból ítélve Slovakia nem gondolta hogy közös gyógyfürdőbe törölközőt csavarjon magára... Talán jól esne nekem ha valóban társalognék ismét velük. Habár nem fog ez egész biztosan elmaradni nálam egy egybezárt terület alatt.

A sokk viszont szintúgy bennem van amiért ezt halasztom még. Ardealt akarták elválasztani tőlünk. Nem csak egy társunk, Eurasia követői is a lázadásban úgy érezték hogy meg kell szabadulni tőle. Összekapcsolva ezt a kettőt, szerintem elég egyértelmű hogy ki lehetett az, de amíg ebből a dermedtségből Transylvania nem kezdi magát védeni, én nem akarom elhagyni az oldalát. Így lenne helyes, hiszen ígéretet is tettem...

"Így is helyes."
- Hát ismét itt lennék. - motyogtam magamban.
- Sajnálni tudunk, mi nem sokat tehetünk már hogy vele kell nektek mind törődni. - mindezek külön már ismert hangok voltak nekem.

- Lassan viszont segítessz nekünk feltörni. És szabadabban ismerhetsz mindannyiunkat!
- Uram, túlságosan drámainak hangzol, mintha egy mesekönyvnek a végkifejletét magyaráznád!
- Nem mintha egy ilyen történetnek vége lenne.
- Nem hát!
- ...Wallachia. - ez az egy ismeretlen volt. Ennyit magamban megjegyeztem későbbre gondolni. - Gyere, kövess engem.

A hang irányába fordultam. Sötét ugyanúgy volt, elhomályosodott szürke foltként láttam meg a mély fiatalos férfias hang megszólaltatóját. Nem mertem erre kérdezni, csak tettem amit kért.
Nem igazán tudtam érezni sem hogy haladunk együtt, csak a kifényesedő ég nőtt egyre, míg megérkeztünk. Deja vu érzés, a helyet már megálmodtam valamikor.

- Bárki jöhet ide a világotokból. Ország, nép... Nagyritkán az emberek, de tudod, az álmok bonyolultak... Akármennyire szabadon gondolkodónak érzed magadat, kevesebb álom lett megírva nektek. Az emberek ennél különbeket tudnak álmodni. Habár... Eddig neked ugyanannyi esélyed volt idejönnöd mint bármelyik embernek. Megvan az oka hogy szárnyakkal vagy álldva és napfénnyel átkozva, a kitagadottaknak ez is jár pontosan így... - beszélte. A szavai nekem idővel viszont elmosódtak. - De hol is kellett még nekem mondanom a magamét? Mivel tudod, nekem megtiszteltetés hogy én hozhattalak ide. Még annyit hogy amit mind elmondok neked nem befolyásolja a tudásodat. Nem tesz neked semmi többet vagy kevesebbnek, a fejed eldönti hogy a felesleges tudást elraktározza-e... Talán mégsem lesz haszontalan...

Másra az út alatt nem is tudtam figyelni, mint az árnyékára azon túl. Az alakjához képest az elnyúlt árnyék sokkal élesebbnek tűnt.

- Ezt figyeld csak itt! - hívott közelebb magához egy fal mellett állva. Épületbe értünk, nagy kupolás szerű torony, de kívülről akár egy nagy ember kinézeti is mintha lett volna. Négy oldalából ráadásul kettő ajtó, egy ablak volt, a negyedik fal mellett állt ő. Az a fal viszont nagyon díszes volt, térképpel Európáról festve rá, benne sok szívre emlékeztető domborodó forma pislákoló fénnyel bennük.
- Ezek itt mind nem csak díszek! - olvasta a gondolataimat végighúzva a tenyerét rajtuk. - Mind valamennyiünk lelke az írásaival benne van. De ezt mostmár mind csak érezni lehet. Ami csak kiáll, de nem pislákol, csak azon van hogy létezzen, a következő... Hm, pár hétben. Vagy itt van például a tied is. Kicsit bonyolultabb írás... Benne lehet egy erősebb családi kötelék, hogy finoman fogalmazzak hozzám nem illően. És nehezebben fénylik fel... Valamikor már megjártad a halál ösvényét, csupán felhagytál vele.
- És a magáé? - hallgattam türelmesen.
- Valahol az is itt van a közelben... - vizsgálta a falat. - Mit hogy közel, egészen mellette, lásd csak! Heh... Ne gondolkodj, a kérdésedet megválaszolom. Nem, én nem élek, de a lelkem ugyanúgy virul. Van nektek is egy jó túlvilág amit ti dönthettek el. És az én hitem... Ezt megengedi.

Majd ezzel a kiálló díszítésre tette a jobb kezét, mélyen magába mélyülve. Az időérzékem itt nem lehetett pontos, de ez tarthatott talán egy percig. Csak azon kaptam magamat hogy ebből a díszből, át tőle tenyeréből fény omlott ki sűrű állagban.
- Ismered őt? - suttogta. - Ha belelátsz ebbe, ismerős ez a gyermek...?

Láttam bele. Szinte újszülöttnek mondtam volna, de vékonyka volt, sápadt dús hajzattal hozzá, magzatpózban félig nyitott szemmel végignézve mindazt amit látott, úgy minket, de nem a térben volt. Kötődtek nekem szokatlan érzések hozzá, nehezen magyarázható.

- Mikor vele találkozol, találkozol még velük is. Vagy, akár előtte hónapokkal... Rajtad is múlik ez. - magyarázta tovább. - Egészen fontos lesz neked ezek szerint...!
- Mintha... Valami szál lenne köztünk... Nehéz ez így, mindezek az új érzések csak azt mutatják hogy mennyit nem tanultam meg. - válaszoltam még a kérdésére.
- Hát igen, nehéz lehet olyannak lenni mint te, vagy ők. - csukta össze a kezeit markolva a fényt.

- ...Téged talán nem? - jutottam el végre a másik feléhez az ő mondottaiból.
- Mit nem engem? - az ő mondatai kissé szokatlanul voltak összerakva.
- Mikor találkozok velük... Vetem fel az ősökkel... Te talán nem leszel ott? - néztem a szemeibe.
- ...Nem fiam, én elmentem úgy ahogy a sors akarta, engem másban látsz. Tudd hogy mi mind test, lélek és elme vagyunk. Amit ismersz, ismersz mint engem ismeretlenként elme, ami írottan meg kellett maradnia, de a lelkem... Nos... Őt fogod majd meghallani benne.

- Ez így a biztos most. - riasztott fel Transylvania. Pontosabban lehet a további visítások is Hun otthonából segítettek ebben, éberen viszont csak az ő hangját tudtam értelmezni.

Ez az ébredés ugyanúgy nem is volt kellemetlen. Puhább volt az ágy, sokkal puhább, függönyök behúzva hogy az egyetlen fényforrás biztosított gyertyák voltak, meg a többi szobák fénye kiszűrődve gyengébben. Megláttam Ardealt, még csupán nem akartam kelni arra is hogy kiszóljak neki. Hangokra biztos felfigyelt viszont, mert a konyhájából átsétált a folyosóra és onnan az ajtóban szólt ő ki hozzám.

- Gondolom ennyi idő alatt észrevetted hogy kicsit készülődtem már alvásra. - mondta át nekem. - Lassan alvásidő, kicsit később van mint ahogy mi szoktuk meg... Heh.

- Nem tudok napok után sem átállni... És mi volt tőled ez a megvető "heh"? - furcsáltam.
- Úriasan áll a hajad, mondom én...! - kaccantott fel.
- ...Ha ön mondja kisasszony, valószínűsíthető a jó esélyekkel hogy a valóság ettől nyomokban eltér. - játszottam magamat neki. - Sőt, meglehetősen ocsmány lehet.
- Kiszállni szeretnél? Bármennyire is felesleges ebben az időben...? - folytatta.
- Hogy későn? Hát, ha már úgyis egészen éber lettem, maradok. - dörzsöltem a szemeimet a karommal. - Ahogyan ezt meglátom, te sem terveztél mégis fél órán belül aludni.
- Nem hát, nem amíg valamennyire tisztítom a húst és összevarrom egy valamennyire épp testként... Közel lehetek de messzinek tűnik az ujjtalanság miatt. Mármint, markolni egy tűt? Régebben valamikor úgy kilencszáz évvel ezelőtt hímzésnél jól is ment, de azóta tapasztaltam jobb világot is és ehhez is szoknom kell vissza...! - panaszkodott - ...Gondolom számodra ez lenne a legkisebb gond. Megértem én is így gondolom, csupán nőből vagyok ezért túlreagáltan hangzok.

- ...Tehát jól sejtettem. - következtettem le. - Csak, ne erőltesd meg magadat ezzel. Ha Hun alszik, úgy sem tud téged hiányolni!
- Meglehet ez így tőled igaz. - sóhajtott. - Haladhatnék viszont ezidő alatt...!
- Talán megnézem meddig jutottál el. - ültem fel végül.
- Azt még nem ajánlom neked, ahhoz a látványa nem túl csinos. - figyelmeztetett felemelt mutatóujjat lengetve előttem.
- Ardeal, ország vagyok, láttam durva testeket, és meglehet régen volt és még meghatott rám Serbia, de mégiscsak...Serbia...! - magyarázkodtam neki annyira csak hogy értse és ne vágjon vissza hozzám ezzel többet erről.
- Hát csak mond azt ki, hiába dolgozol? Eltökélt szoktál lenni, realista szintúgy, de kell dolgoznod reménytelenül elzárva a többieket?

- ...Megígértem hogy dolgozok és hogy hű maradok magamhoz. - válaszolt erre nem várt hangsúllyal. - ...Nocsak, így talán már nem is éri meg nagyon kiszállni az ágyból. Mit ne mondjak erre, érthető így is...?
- ...Csak emlékeztetlek hogy nekem bármit elmondhatsz.
- Tudom, mondtad ezt párszor már el... Ahogyan tenni is sokmindent tennél...! - üllt le mellém könyökeivel tartva a testét gyengéden maga előtt mosolyogva. - Milyen is a te vértípusod?
- ... A vércsoportom? Hát... Hogy mi? - lepődtem meg ezen a kérdésén. - Tudtommal „A" típus, de... Fontos ez valamire?
- Ha tennél annyit... Szerencsére a kölyök szintén „A"... - Vért akar tőlem venni. Lesz ez az éj is izgalmasabb ha engem is megszúrkálnak.
- Nekem „A" csoportosítású mellesleg szintúgy, csupán... Kék. Nem hiszem hogy hosszú ideig bírná az ő szervezete. Heh... Valamiért Hunnak nullás lett. Kellene a vércsoportokat is figyelni ha a generációk fontosak Eurasiával szemben...
- Vehetsz vért tőlem. Habár nem is hiszem hogy egy testnek elég lenne tőlem akár egy liter is. - kicsit még gyanakodtam benne. Tiszta hogy igaz szavakat beszél mégis, csupán kerül valami részletet.
- Nem litert akarok. Szereztem mástól is már vért amit használhatok neki, a maradék kell hogy csupán tudjon lélegzetet venni. Még így is kevés lesz, és... Idővel talán még nőni is fog, csupán nehezen hiszem Poland anatómiájának szabályait követve-
- Ardeal te ideges vagy. - mondtam ki végre. - Titkolsz valamit annak ellenére hogy bizonygatom neked az én tisztességemet.
- ...Ez a mondatod úgy hangzott mintha csak a legrosszabb bűntudatos álmomból jönne. - hebegte tovább.
- Csak törjön ki belőled a jó Ardeal, a komolyodottan komolytalan szórakoztató és határozott. -
- Hm. Tehát egy hasonlót akarsz, mi? - ütött bele az oldalamba a könyökével mosolyogni próbálva.
- Kezd ez jó lenni. - biccentettem.
- Rares... - suttogta a szemeit lesütve. - Rendben van az neked ha én... Most ledöflek egy kicsit az ütőerednél és közben melléd lefekszek?
- Ajánlani tudom neked hogy az őszintét megmondjam... - kerestem a szavakat. - Mármint, nem azt hogy kifejezetten melletem hanem mint valódi haszon- de persze ha te így kívánnád...~
- Ne mond ezt így, nem illik rád most. - vágta rá rögtön.
- Kezdessz ismét belejönni! - nevettem fel.

- Annyit kérek hogy tegyél még meg... - motyogta tűvel a fogai között a karomat lekötve. - Tehát hogy... Ne nagyon mozgasd meg magad, tartsd a karod és ne feszítsd meg a stressztől, attól nem jobb.
- Rendben, ennyit mindenképp megtudok tenni. - néztem végig ahogyan fertőtlenít és irányítja a két kezemet.
- Marokba szorítsd... - milyen érdekes is ismét ujjak nélkül markolni. Írásnál ennyire nem is tűnt fel mint mikor mondják hogy tegyem meg. - Döfök..!
- Döfj hát. - nyugodtam bele a gondolatba. Kicsit persze megfeszültem tőle, de hogy belém eresztette végül már nem éreztem többet mint egy kellemetlen nyomás a könyökhajlatomban.
- Vicsorítassz. - jegyezte meg ezt a szemeimbe nézve. - És hunyorítassz.
- Kellemetlen azért... - lazítottam az izmaimon jobban kinyitva a szemeim.
- Csaknem rossz munkát végeztem? - húzta ki végül a tűt egy textildarabot a szúrás helyére rakva.

- Kicsit tartsad így. És meglehet ezután fáradékonyabb is leszel.
- Ez nem nagy gond ha úgy sem tudok mást tenni itt mint feküdni. - dőltem el.
- Azt hiszem én is mára kész vagyok... - mosolygott rám beigazítva magát az ágyba. - Azt a ro- szerintem ennyire kényelmesben sosem voltam még!
- Pedig azért koraserdülő korodban így éreztél egy zsák széna iránt is amikor csak te feküdtél rajta. - jöttek meg nekem az emlékek ismét. - ...Ha akarod nem fogok itt neked nosztalgiázni csupán-
- Nem-Nem, megértelek. - húzta össze magát magzatpózba felém fordulva. - Csak... Jobb volt akkor amikor éheztünk kalandra mint mikor bőségben hízunk benne.
- Heh... Arra emlékszel ahogy egy este már a teljes csapattal táborozni mentünk a szláv testvérek területén? Óránként kellett őrt állni éjjel... Az alatt én csak a tűz fényében mindig csak ágakat faragtam hegyesre és díszesre.
- Tudom... - suttogta. - Hun az őrt állva minden neszre levadászta annak gazdáját. Én pedig a reggeli órákban őrt állva ezeket dolgoztam fel. Hasznos volt a nyársad.
- Hát úgy... Sejthettem volna hogy csakis te tettél volna ilyet értünk. - világosultam meg. - Akkor ettem először borzot. Ez volt az első is hogy jól ettem.
- ...Tudom most ez neked miért is jönne elő. Pedig annyi minden mást is csináltunk, nem ez a legcsodásabb mindközül. - bámult rám. - Visszaemlékezve erre, ekkor lettünk mindketten tagok. És mikor ismét ezen volt a sors, ugyanígy hozta nekünk. A Szilveszter éjszaka, sötét volt mikor hirtelen átértünk az emberek közé. Jobban ismertük meg egymást, ahogyan ezer évvel ezelőtt. Akkor ellenség és ellenségeskedés szakított szét minket... Vajon ez lesz majd itt is?

- ...Ez... Mély gondolat. De annyit tanulunk valamikor meg hogy ne ismétlődjön ilyen. - nagyon nem kellene most a fantáziámat mozgatnom. - ...Kicsit elvéreztem.
- Nem vagyok egész ügyes, nemde? - beszélt tovább hozzám.
- Nem, nem hiszem hogy ez lenne! Jó munkát végeztél nem is éreztem fájdalmat, én vagyok csak aki izgulni kezdett. - ellenkeztem. - Inkább csak pihenj, fontos ez neked.
- Nehezen tudsz előlem rejteni valamit. - könyökölt fel. - Ha valami nyom téged, rajtad tudnám a legkönnyebben észrevenni.
- Úgy látszik csak egyszerűen átlátunk a másik fején...! - próbáltam ezt a feszült hangulatot elhallgattatni, majd a plafont kezdtem bámulni. - Nem nagyon tudok csak mit gondolni a mostani álmomról. Te többet ki tudnál hozni belőle... Majd holnap.
- Erről szól a történelem, nemde? - csukta be a szemét. - Ezt mondanád az egész témáról. Tanulni a hibákból és kiismerni a másokat. Mindig azt lehet hinni hogy csak jobb lehet, és ez így szép gondolat... Tetszik ez így...Így ismerni téged..
- Az... Szép így. - mosolyogtam. - Szép álmokat Ardeal.

Félálmában még megsimogattam a fejét. Ez a kevés mozdulat is éreztette velem hogy valamennyivel kevesebb vér mozgatja bennem a levegőt, de ezt csak elengedtem most. Kellemes ez a pillanat. A szomszédos szobából csak léptek és suttogások jelezték társaink jelenlétét, a gyertyák pislákolva csak a mi árnyékunkat vetítette a szobában. Meglehet ez lesz az a pillanat amikor még úgy érezhetem hogy akadályokkal és nehézségekkel is minden most van a legtökéletesebb helyzetben.

És az én álmaim... Okosan döntve meglehet hogy ennek megőrzését rejti. Alig tudom összeszedni ezalkalommal furcsamódon, mégis ezzel érhetném el a legtöbbet. Ha nevükön a hangokat tudnám szólítani...

Ezeket a gondolatokat ismét halgattatni Ardeal tudta az oldalamra átdőlve álmában. Érdekesen meleg volt az érintése, pedig nem volt más rajta mint órákon át takarót pótoló köntös.
Lehet én is így feszült állapotban izzok, ehhez képest kitudja még mennyi benne a hő.
Kicsit arrébb toltam gyengéden, nem mintha sokat számított volna.
Megfogtam csak a kezét, és ismét elmerültem. Tudni fogom így ha lázas lenne...

Igen, meg kell tartanom ezt a nyugodt állapotot amíg képes tudok rá lenni. Eurasia csak felmérgesedhetett ettől a kis összecsapástól is... Főképpen Ardeal lehet az ő tekintetében aki valóban tudhatja a gyengéjét...

Hát így állsz hozzá...

Így... De úgyis más oldalról fogok pórul járni. Más lesz az akadály, nemde?

Meglehet. De ez nem rajtad múlik.

Hát? A megoldása múlik?

Éreztem hogy tudni fogod a válaszomat.

Éreztem hogy ezt mondanád.

... De valóban védd őt mind közül. Lehetnek ezren is akár ebben a világban, mindnek lenne őrangyala. Ő aki neki lenne, benne nem tud hinni. Egyetlen támasza vagy, Moldova fia.

Még nehéz hogy itt így hívnak...

Nem hívhatunk más módon Wallachia, helytelen lenne... Csak azt tudjuk adni amit most tehetsz. Hogy nem velünk vagy, repedezett cellában. Szabadon dönthetsz igazságosan, és tudsz rajtuk is segíteni...

Miért kerültünk pont mi ebbe a helyzetbe? Vagy van más aki érdemelte volna ezt...? Én csak... Akaratom nélkül kezdtem létezni, igaz? ...Nem értem.

Azt tudom mondani csak amit te mondasz. Ő is csak gondolkodik, és túl is járt már rajtatok. Célpontja voltál Romania. És lesz még neki a hozzád hasonlók, az ikrek úton születve...

...Ígéretem így teljesüljön...

Harmadik kötet Vége...

(Megjegyzések a Végszó című részben!)