Lithuania szemszöge

- Shh, Liet! - hallottam hangokat a lábam felől. Majd lassan onnantól egy nagyon nem várt személy kúszott fel egészen a rövidujjas esti ruhámig.
- Mi a- mit csinál Vezlania éjjnek éjjelén? - húztam ki őt letéve a combomra ahogyan felültem.
- Gondoltam hogy találkozok veled mielőtt azzal találkoznánk! - rikkantotta a többiek alvómódjához túl hangosan.

- Azért ennél csendesebben beszélj ezentúl... - jegyeztem meg. Többiek aludnának.
- Muszáj felkellniük! - folytatta Vezlania.
- Na és mégis miért kellene? - furcsáltam. Slovakia is inkább elaludt a kormánynál mikor félreállt, teljes béke volt az éjszaka. Az idő azt mutatta hogy hajnali négy van, és még messze volt a Nap hogy ő is erre az oldalra fordítsa magát.

- Miért, hát azért. - mutatott ki az ablakon Vezlania. Én is szétnéztem az ablakban, de nem láttam akkor többet egy sötét benzinkútnál. Hiszek neki, persze hogy azért használtam a Lelki Erősségemet.
Megfogtam az orromat és vizsgálni kezdtem. Csakugyan volt valami meggyőzött-szerű poros és párás levegő, de nehéz volt ez üvegen keresztül. Pára az lehet azért mert a tél közeledik. Por meg hát, itt az autók járnak, nem csodálkoznék efelől.

- ...Ezt lehet reggel is intézni. Aludj csak vissza... - tettetem hogy tudom miről beszél, viszont akár volt ott valami vagy sem, de aludnom kellett.
- Szerintem minnél hamarabb kellene kiiktatni... De azért... Aludhatok rajtad még egyszer? - kérlelte.
- Gyere csak. - mosolyogtam ahogy máris a hátamon termett és befészkelte magát.

E

zek után én is csak hajnali ötkor tudtam kellni, mégis a többiek is ébren voltak már addigra. Ők is észrevették ahogy valami nem volt ugyanolyan mint mikor még aludni mentünk.

Már csakhogy kezdett kivilágosodni hogy már az ég nem egyszerűen felmérhetetlenül sötét fehér pontokkal teli kékesség legyen hanem szürkéslilás és a világosodás felé tartson igazán lassan. Valamikor mikor egy lengyel kamionos elment, sikerült meglátni ami az árnyékban volt mind ezalatt az idő alatt, és a legtöbben Austriára voksoltak hogy éppen ez az ő meggyőzöttje amelyiknek hát... végezni kell az életével, finomabban mondva mint valaki más.

- Engedjétek meg hogy én szétrúgjam a valagát, ti meg nyugodtan csak pihenhettek. - legyintett Hun ahogy máris felfegyverezte magát.
- Ssszó sem lehet róla, ezt mi csak együtt tehetjük meg, és nem a vaksötétben ahol csak a lengyel kamionosok karácsonyfa-szerűen fényekkel játszó menetével ismerjük meg. - szögezte ezt le Czech.
- Valaki karácsonyi vásárlást emlegetett? - nyitotta ki a szemeit Slovakia is.
- Kezdem én is úgy érezni magamat mint egy kamionos... - jegyezte meg hallkan Poland.

- Te csak aludj nyugodtan tovább. - intett felé Hungary. - Hanem legyen, ha tíz perc alatt nem világosodik ki, így megyünk és punktum.
- ...Azért arra is kaphatunk időt hogy mondjuk... Átöltözzünk? - tette hozzá szenvtelenül Transylvania. Ezzel azért megérezte mindenki hogy így véve a tíz perc már mondhatni, fél órává növi ki magát.

De igaza volt Transylvaniának valóban, ennyit tennünk mégis kellett, végképpen mivel már az egész vidék a telet mutogatta a dérrel és mínuszokkal. Viszont egyértelmű volt hogy ez alatt a csendes fél óra alatt ki mire gondolt.
Nem lesz ez is olyan könnyű.

Nem lesz ez is olyan könnyű mint az előzőek. Nem mutatta ezt semmivel ez a meggyőzött, nem is tűnt nagy falatnak azon kívül hogy Austria Lelki Erősségét nem tudjuk. Egy dolog volt ami minket nyugtalanított, hogy valaki közöttünk mindig elkezdett figyelni. Az a valaki pedig legtöbbször Vezlania volt, vagy Austria pillantása. Vezlania ráadása hogy szokatlan dolgokat kezdett mondani és kérdezni. Néha idegen szavakat is motyogott az orra elé, és igyekezett mindig valami érzést mutatni erőltetetten. Tőlem annyit várt el hogy arra kezdjek beszélni nála; „Ha ország leszek területtel, Swabia lesz a nevem.” Erre én úgy feleltem szórakozottan, „Valóban így gondolod? Elég felelőségteljes és érett vagy hozzá?”
Szokatlanul azt válaszolta; „Hát, hamár egy magzat is elég érett a halálhoz, a megszületéshez... Én is elég érett vagyok az újjászületéshez! Megoldottam hogy szerezzek földet magamnak, hiszen még megígérted nekem másfél éve! Tudod »Majd elintézem hogy legyen hol helye a népednek.« Legtöbbször így mondogattad! És én még tudok várni, nem arról van szó... Csupán majd ugye betartod az ígéretedet?”
Egyszer kötöttem ígéretet, és én voltam az aki megszegte még akkor. Nem akarom hogy ez vele is megtörténjen. Lófarokba kötött hajával belelátom ugyanazt a személyt.
„Majd ha hazaérek, megoldhatom.” így válaszoltam neki ahogy a haját simogattam. Ezt így megmondhatom neki. Ha egy napon hazaérünk, megoldhatom.

Lassan telt el az amíg mindenki készen állt a szembenézéssel, hanem a nap ugyanabban az időben haladt, és a hajnal világított rózsaszín árnyalatú ég lilás-szürke felhők között érzékeny napfényével.

- Ezúttal ténylegesen mindenki jön? - fordult hátra Czech. - Ahogy látom... Igen. És igazatok is van, valószínűleg ez az utolsó meggyőzött ami új nekünk. Nem tudnának mostmár minket elcsalni ezekkel.
- Csak olyan egyszerű lesz mint a többi, nem szabad félni máris. - vezetett ki minket Hungary. - Igen... Nem szabad ettől máris félni...

- Austria... Eltudnád mondani hogy mi a te saját Lelki Erősséged? Segítene, tudod, végezni ezzel is. - szólalt meg Romania Austria felé fordulva. Igyekezett finoman beszélni vele, hiszen érezni lehetett rajta hogy mindaz amit mi még mondtunk neki, felemésztették a kedvét mindentől.
Ennek ellenére mégsem válaszolt.

- Aust, ténylegesen jó lenne nekünk ha ezt megmondva segítenél! - bizonygatta Slovakia is. - ...Legfeljebb még akár te is végezhetsz vele, de... Igazából elég veteránoknak hívhatjuk magunkat hogy mi is elvégezzük a piszkos munkát.

Tisztán láttam hogy Hungary, Romania és Transylvania ezután felkapta a fejét Aust felé, tehát valami olyat mondott hagy olyan hangot hallatott amit mi nem voltunk képesek megérteni tompább hallásunk miatt.

Majd kilépett. A meggyőzött előtt álltunk hét méterre, nem gondoltuk hogy veszélyes így még, végig csak állt a lakóautó előtt mióta és is megfigyeltem.
Austria végig elsétált amíg a meggyőzöttel szembe nem került. Majd vetkőzni kezdtem. Nem tudom hogyan gondolta ezt a hidegben, és hogy meddig akarta, de azért minden esetre takarni kezdtem Vezlania szemeit.

Pőre felsőtestig ledobta az összes ruháját, és az istentelen hideg sem tette azt hogy megbánja mindezt. Egyszerű módon ezek után csak elhanyatlott a meggyőzött képbeli testén, mire a meggyőzött átkarolta, és nem hallottuk őket ezután már beszélni önmaguktól.

Mind a meggyőzött, és fele együtt Austria a deres  fagyott fűre zuhant. Nem mertük megközelíteni. Egyértelmű volt hogy mi történt legtöbbünknek.
Austria feláldozta magát egy meggyőzöttnek...

995 szó.

Tudom hogy mondtam hogy mutatom majd azt hogy miket találtam az ötödik rajz füzetemben, de... Elfelejtettem hogy miket mutogattam és miket nem-

Azért remélem tetszett ez a végre nem annyira filleres tartalmú rész-
Tudjátok, van hogy nem tud jobbat hozzáfűzni az ember-
Vagy Végzet-
De elég büszke vagyok erre a részre azért-

A Nyeh legyen veled!