Romania szemszöge

Akinti délután valóban csendes volt, csak úgy ahogyan ezt megmondták nekünk. Habár egyedüli voltam azok közül aki kint volt. Talán ezért is tűnt fel a csend inkább.

Legutóbb még idekint estefelé is hallottam a meggyőzöttek suttogását és nyüzsgését, hozzám menni viszont nem mertek, valószínűleg a tőröm miatt... Hamarosan vége lehet már ennek a hosszadalmas kalandnak, ennyi meggyőzött is alig ha megmer pisszenni már.

Azért kint vagyok már egy tizenöt perce, máris az én ideiglenes csapatom hiányzik. Tudom jól hogy Transylvania épp altatni próbálja Vezlaniát, vagy hogy Slovenia és Prussia... Meglehet nem is jönnek tovább velünk. De jobb is talán így ha mind a két szálat hagyom most magától visszatérülni hozzám később.

A fű rátapadt a lábamra. Vöröses-narancsos pocsolyák is voltak néhol... Esett még talán a tegnap este a környéken. Visszagondolva repülés közben a távolban valóban láttam valamennyi kis sötét felleget. A színük... Lehet a vastartalmú föld vagy némi vér. Nem csodálkoznék ha egyszer pár meggyőzöttnek sikerült volna megszállnia a sajáttól eredetező testét csatákban.

Ezentúl, nem volt semmi új az udvarban. Egy kicsit kihaltabb mint az előző oktatás helye, kicsit síkabb is, mint lassan haladva meredek.

- Hát te? - hallottam meg Transylvania hangját mögülem. - Nincs jobb dolgod?
- Jobb dolgom? Mi lenne? Ideküldtek. - néztem hátra rá.
- ...Érdekes. - suttogtam.
- Érdekes? - ismételtem meg furcsállva.
- Érdekes hogy ennyire kiismertél. - mosolygott megragadva a vállamat. - Ha most visszamennénk a szállásra, Vezlania már elég mélyen aludna hogy ne ébredjen ránk.
- Értsük ezt bárhogyan? - gyanakodtam benne.
- Jaj ne butáskodj már ilyen telhetetlen kanos birkapásztort! - kólintott enyhén fejbe. - Te, hát hogy máshogy érteném... Azt sem tudom egyébként a többiek hol vannak, ők sem zavarnak sok vizet így is. Nem láttam őket, de eleve úgy beszéltek róla mintha szétnéztek volna Vilniusban, és hamar visszatérnek, de... Én ebben most nem igazán tudok hinni nekik, ha érted így amit én értek.

- Meglehet tehát elmentek tovább? - ért engem ez hidegzuhanyként. - ...Mennünk kellene nekünk is?
- Ha el is mentek nem mehettek sokára! - tiltakozott ezzel Transylvania. - Láttam itt még a bejáratt mellett hektoliter számra üzemanyagot a szélső pincében, ingyenért meg nem mehettek csak úgy el a tudtukkal! Na gyere csak... Reggel még átbeszélhetjük...
- Ismét csak ez van... - húztam a kezemet ag arcomon végig míg ő a vállamnál fogva vezetett.

- Hát itt vagytok! - rikkantott fel Prussia mikor a szobába érkeztünk, mégis ez hallatszódott a leghalkabb rikkantásnak számomra.
- Slovenia hol van? - néztem szerteszét a szobában.
- Saját szobánkban. Ő úgy döntött, ennyi kaland elég neki, és volt tőrtulajként inkább törődik a világgal. De én még itt leszek, amíg ennek az egész bolondságnak vége nem lesz, végig a Menekültekkel!
- Nocsak, hát mi hozott téged erre? - kezdett Transylvania a földön a holmijait pakolni.
- Őszintén, a eleje nem volt jó mindennek. Fenyőtobozon aludni... A hátam most is reszket a gondolotától! - rázta meg magát idegesen.
- Feküdj Rares, nem foglaljuk el mások helyét. - Terített maga mellé ruhákat és egy lepedőt Transylvania a bőröndjéből.
- De - ha tényleg őszinte akarok lenni - hiányzott a kaland. Megunom ennek a végére az biztos, visszavonulnék utána legalább egy fél évre a szekrénybe vissza mint aki dolgát jól végezte. - mesélt tovább élvezettel Prussia, miközben mi már alvásra készülődtünk. - Aztán... Vezzel egészen nyugodt és kalandos volt az út. Voltak apró kihívások, jöttetek ti is, és komolyan, csak úgy idejutni ide Vilniusba! Pár órán át tudtam repülni, hát mekkora királyság ez! És annyit megakarok tenni hogy ti hárman még eljussatok a célotokhoz és együtt tudjalak támogatni abban hogy ennek is vége legyen! És csam úgy mellékesen is biztos tenne az én jó nevemhez... Ha én visszamegyek aludni... Várj, ti már elalváshoz készülődtök?
- El persze, holnap meglehet haladnunk kell tovább. - kötöttem hátra a hajamat. - De forróság is tud már lenni Májusban! Teljesen fülledt a levegő. Kint legalább mindig volt valamennyi szél.
- Mire meg is érkeztünk, valóban kellett nekem is innom bőven másfél litert veled együtt. - karolta át a lábait Transylvania. - De ez így is van rendjén. Kellett a két óra repülés után az energia. Utána a vonat és a kabin fülledtsége... Inkább csak aludjunk végre.
- Nekem ez így rendben van akkor...! - vont vállat Prussia hátradőllve az ágyon amin éppen üllt közel Vezhez. Valószínűleg használt volt már valamelyik társunktól a rendezéséből ítélve, bár láthatóan őt ez nem zavarta.

- Nekem is rendben... - dőltem hátra a könyökeimre támaszkodva. - Szép álmokat Aerdal... Prussia ha még éber vagy... Vezlaniának ha eddig még nem is...
- Rózsás csókokat. - mormogta a lepedőbe Transylvania magzatbózban.
- Heh... Ez mit jelent itt? - tartottam szokatlannak ezt a mondatát.
- Rózsás csókokat... Bajuszos angyalokat... - folytatta tovább a hátára fordulva. - Ezt mondtam Vezlaniának. Egy hosszú időben Hun is mondta nekem a kezdetekkor... Na, de aludjunk mostmár végre valóban, jobb most próbálni amíg senki sincs beszédes kedvében...!

Talán hajnali egy volt mikor felriadtam. Ami nekem nagyon pihentető volt szokatlanul, valószínűleg így tehát úgy hat órát aludtam mégis.
- Hát a sok ivás meghatott rám, az egyszer biztos... - éreztem meg a felriadásom érthetőbb okát. - Csendben kimegyek, majd visszapróbálok aludni. Nem hiszem hogy erre ők élveznék a felriasztást.

Halkan feltápászkodtam és az ajtóhoz mentem azt kinyitni, kilincs lenyomásával viszont ez még nem sikerült. Megtoltam hátra gyengéden, majd felém húzva, így sem értem el többet. Megnézve alaposan az ajtót nem volt más rajta mint egy zár, kulcs pedig volt, viszont sosem használtuk ezalkalommal. Gondoltam rápróbálok mégis, elővettem a kulcsnak helyezett szekrényfiókból és a zárban elfordítottam egy teljesszögben. Valami történt ezalkalommal, furcsa hangok hallatszódtak, de nyílni az ajtó nem nyílt. Kezdtem kicsit ideges lenni már mikor ez sem adott többet pár szokatlan nem odaillő hangnál, égy csak már a kulcsot forgattam oda vissza a másik kezemmel az ajtót támasztva izzadva ismételgetni idegesen hogy "Aerdal, Ardeal, Ardeal, neki lenne erre valami gondja. Ardeal..."

Imám meghallgatásra talált benne erre a hangjaimra, és mellém sietett nézve bágyadtan hogy én mi a jóistent csinálok a legkoraibb hajnali órákban.
- Nézz csak magad alá. - pillantott az ajtó aljára. Követve őt én is kiszúrtam amit ő látott. Egy kis hajtogatott papír, akkorára hajtva csak hogy kívülről a papírt nem is lehet talán kiszúrni. Az írást több napnyi ismertségből Slovenia írásának tűnt ki, nyúlka írott betűivel.

- „Sokáig tartó társaim... Az előző Menekültek még a mai nap, meglehet nektek már tegnapi napon délelőtt indultak tovább Ázsiába”... - motyogtam felolvasva. "Mindez Vezlania testének az oka, most a rendőrség elől keresnek ott menedéket egy hétig, majd visszatérnek. Hungary ezért is kérte meg Latviát hogy minden áton tartson titeket itt ha erre kószálnátok, ezért a leghatásosabb és egyszerűbb módon elzártak az alábbi kóddal és trükkökkel a szobából. Én ajánlom hogy maradjatok, de érzem ez nektek nem elé-"
- Nem elég hát, zuhanyzó és mosdókagyló van csak a fürdőben! - vágtam rá a végére dühödten. Kicsit lehet hangos is voltam, mivel Prussia és Vezlania is irónikusan is kezdett éledezni.
- Tehát be lettünk zárva ide. - vonta le ebből a lényeget Transylvania a kezemből kiszedve. - És a hátoldalán van a kiút, gondolom én így.

A hátoldalán nem volt semmi.
- Biztosan máshogyan értette itt a választ. - nevetett kínosan fel ezt realizálva a tudatát ennek. - Valahol máshogyan mutatja meg nekünk.

- ...És mennyi idő lenne azt megtalálni? - jött az én fejembe is a gondolat abból amit olvastam csak és amit Transylvania mondott meg az előbb. - Valóban Hungary akarta volna ezt velünk és így is csak Slovenia kegyeskedett velünk?
-

Ugyan, több is lehet a háttérben. Slovenia lehet csak épp megtudta ezt, figyelmeztetni nem tudott volna előbb, így csak a legtöbbet tehette meg ezzel. Nem szokott ő ennyire részletekbefoglaló lenni.

- ...Ezen még mégis azért hadd gondolkodjak. - ülltem vissza a fekvőhelyemre rábámulva, majd a padlóra. - Szóval Hun azt akarta hogy maradjunk ki abból ami a mi hibánk.
- Szeretném hogy inkább csakis az én hibámnak könyvelnéd el. - fordult vissza felém az ajtóból.
- Nem, nem... Az enyém annyira is hogy hagytam hogy ilyet megtegyél. - feleseltem.

- Kicsit gyerekesebben viselkedsz, ugye tudod ezt? - fonta össze a karjait.
- Tisztában vagyok vele. - karoltam át a lábaimat. - Feszült voltam eleve, és most ezek még rádobva...
- ...Tudod, szabadulás előtt átbeszélhetjük, ha neked tetszik annyira az én véleményem. - üllt le mellém törökülésben. - De értelek a te gondolkodásodban. Csalódtál Hunban, Latviában, meglehet Sloveniában is! Olyanoknak akik könnyen közel engedik magukhoz a másokat és hiszik minden kimondott szavukat azoknak nehéz, csakúgy mint másféle hasonló esetek másoknál akikkel ugyanez megtörténik. Csakhát... Így az is kiszámítható hogy az ilyen személyeknél mint te ez gyakrabban megesik... Inkább csak térjünk a lényegre ebből kiindulva. Tehát az meglehet hogy ez jogos is. De belőled azt is kinézem hogy megérted őket ebből a helyzetből. Hunnál történt már- szent egek de mennyiszer, megígért ezt is meg azt, kettőnél több abból nem is nagyon teljesült.

- Nos, nem is nagyon találnék több okot valóban azért hogy ideges legyek. Értem a legtöbb céljukat, értem hogy segíteni ugyanúgy akarnak nekünk, és talán nem is akarnék nagyon visszamenni a menekülteket követni ha-! ... Ha Vezlania nem lenne... Vagy ha piszoárra nem kéne mennem...! - akadékoskodtam tovább a bal karommal mutogatva. - Főképpen mégis az hogy megakarom érteni őket és a saját gondaimhoz viszonyítani mindezt így... Vajon hogyan kellene ezek után gondolkodnom róluk.

- Róluk... - suttogta Prussia bágyadtan a hátára fordulva. - ...Bezártság?
- Be lettünk zárva a mi menekült-létünk miatt. - magyarázta el Transylvania dióhéjban.

- Slovenia megtud ezzel valahogyan viszont menekíteni. - mutattam fel a papírt.
- Na, mutasd csak. - ásított feltápászkodva lassacskán odaballagva elénk, lehajolva a hajtott papírhoz. - ...Áh, vagy tehát így! Nincs semmi gond, csak teljesen kell ezt kihajtogatni. Nekem is ilyen apró kis papírokban hoztak híreket a szekrényből, kívülről nem is látszódik többnek mint egy árnyék a túloldalról. Ez lehetett az csel Slovenia tarsolyában hogy ne tűnjön vel tehát hogy értünk cselekszik. Részleteket a sztoriról egyébként hallhatok?
- Ügyes. Ha megvan a kiút, igen. De lassan majd mindenki éberebb lesz és nem akarjuk a tervet ezzel tönkretenni. - tisztázta Transylvania miközben Prussia babrált a kezemből kitépett papírral.
- Meg is vagyunk. - rázta meg Prussia a gyűrött lapot, majd gyorsan végigfutotta rajta a szemét és felém nézett. - Először is kulccsal próbáld meg kinyitni.
- Dehát már én ezt megtettem előre- - kezdtem volna, de még előtte neki sikerült a kezembe ültetni ismét a kulcsot a zárból azt visszazárva mégjobban az eredeti zárjával.

- Ezután a kódot lehet betippelni. Ha nekünk nem lenne meg! - vigyorgott.
- Azt hova kellene felhasználni? - érdeklődött Transylvania.
- Annyit megjegyeztem Estonia munkásságaiból hogy az ablakokat használni szokta. - nézett végig a szobán. Akkor nyitottam ki az ajtó eredeti zárját, a hangok ismét jöttek vele, ezúttal észre is vettem velük a bal ablakban lassú narancsosfény-szürkés fényváltást egy apró sarokponton.
- Az lesz az ott! - pusmogta Transylvania odasietve a papírral. Egy ideig ott szöszmötölt, majd a fény kialudt egy kiengedő sziszefő hanggal.
- Ez jót jelent így? - nézett ismét a lapra Transylvania. - "Szaggatott menetben kell kinyitni...?"
- Tehát mész, haladsz, mész, haladsz. - értelmezte Prussia ezt az utasítást. - Máskülönben riaszt.
- Nagyszerű, ennyit még értek ismét a huszonegyedik századból. - húzta el az ablak kilincsét Transylvania koncentrálva.
- Indulunk most, vagy... - figyeltem őket eközben.
- Én megvagyok így. - vonogatta a vállát Prussia. - Élesztő volt a rabság tudata. Ha viszont Vezlania még aludna, eltud lenni a meggyőzött nyakában tökéletesen.

- Igaz is, a meggyőzött. - ütöttem a tenyerembe. - Kint őt hívhatjuk, de addig is, Vezlania kell nekünk ébren.
- Így ni. Kevesebb gond ezzel. - kötötte le az ablakot a falhoz Transylvania. - Ti ketten akkor keressétek meg a meggyőzöttet, én majd kiszállok Vezzel együtt.
- Megengedte ezt a megszólítást neked is és használod is tehát? - nézett ki az ablakon túl Prussia.
- Egészen mellékes ez éppen. - unszolta Transylvania Prussiát a kiugrásra.
- Na vá-vá-várjunk csak ezzel, Romania... - csimpaszkodott belém erre Prussia. - Szedj le engem innen.
- Szedjelek le, mégis hogy érted ezt? Pár méterről ugrassz csak, nem esik komoly bajod ha ügyes vagy! - bíztattam.
- Ezt így el is fogadnám, ha- ...te nem tudnál repülni...! Ami még mindig királyság...! - feleselt erre.

Transylvania erre nem szólt vissza nekem. Vezlaniát próbálta ébresztgetni a lehető legkedvesebben. Majd Vezlania mocorgására a fülébe súgott, felkapta a karjaiba és az ablak párkányára lépett fel.
- Csak...Haladjunk mostmár. - mondott még ennyitt mielőtt ki nem hullott az ablakból susogó kinyíló szárnyak zajával.
- ...Ezen nem érdemes vitatkozni. - láttam be én is hónom alá véve Prussiát az ablakhoz vonszolva. A szél megcsapott hirtelen, mintha újból vihar közeledne a környéken. Lent pedig már Transylvania nézett fel rám, várva hogy én is sokadjára menekült legyek ismét...

1975 szó.

Hát... Ez is borzasztóan sokáig tartott...
De eléggé össze is vonom a részeket egybe hogy az időbe beleférjen-
Sajnos pontosan ez is az ami miatt ez a rész olyan hirtelen váltogatós "miazistenez" lett, pedig akár működött is volna ha türelmesebb vagyok-

Azontúl, lesznek még szemszöges váltások a következő két részben biztosan-

A Nyeh legyen veled!