Romania szemszöge

- Hát talán melyik lehetsz te? - az ismerős hang mintha a nyakam tövéből jönne ki a hangszálaim mellett hideget hagyva maga után. Nehéz értelmezni hogy miért is van ennyire hűvös igazából is. Szinte tisztán értelmeztem viszont hogy mire is gondolt ez a hang. Azt kérdezte tőlem, minek tartom magamat. Mindez Vezlania halála óta előjövő téma lehetett a fejemben.

Igazán biztos hogy ország vagyok. De mégsem, az országok nem ilyenek mint én. Az országok ezreik embereknek, egy határ, egy közös megnevezés. Én nem vagyok ország igazából.

- Látom hogy gondolkozol, hagyom is hogy gondolkozz, sângele urmașilor noștri. Ha nem jössz rá most, később is találkozhatunk. - tisztásodik a hang, mintha valóban egy régenhallott családtag beszélne. Dehát hangra, nem is olyan mintha európaiakra épülne fel, inkább olyan ázsiai mély és nyugtató férfihang.

- Hehheh, mi aztán gyorsan megjártuk a kórházat is. - ennyit erről is, kizökkentem, az egész gondolatmenetet megszakítottam azzal hogy keresni próbáltam a hang identitását megmagyarázni és keresni.

- Csaknem megzavarodtak a fizetésnél? - pattant fel Slovakia az alvóhelyéről.
- Mindig így volt, Romaniánál is, már ahányszor kórházban volt eddig miattunk... Miattam. - helyesbített Hungary.
- Ja, de Romania egyszer ezt meg is érdemelte. Mer bemenni a saját otthonomba szavak nélkül a frászt hozva rám! - feleselt vissza Poland.
- Látom Pol, mára már mondhatjuk hogy igazán egézségesebb vagy mint eddig tűntél. - tettem ezt hozzá az élénkségéből következtetve.

- Viszont akkor már úgy, istenigazából, hol van Lithuania? - paskolta a combjait Slovakia, izgatottsággal az aurájában.

- Nyeh, tudhatod hogy ő még azért szerény ahhoz hogy fénypontban legyen a kórházban megtett látogatása miatt. - tekerte ezt Czech tovább macerásan. - Jobb ha most nem zavarjuk odakint, biztosan jobban szeretett volna kórház után a saját készítésű sírunkhoz menni. De az is benne van hogy Lithuania Lelki Erőssége észlelt meggyőzötteket. Nem hiszem hogy okos lenne a kedvéért ismét arrafele megtartani az utat. Olyan lenne mintha menekülés közben az utánunk loholókat megvárnánk vagy elébük mennénk.

- Most addig fogsz dumálni ameddig Lithuania készen nem áll arra hogy láthassuk... - értette meg Slovakia.
- Most mi a baj azzal hogy együtt érzek vele? - feleselt vissza Czech.
- Nem várt fordulat csak számomra tőled! - válaszolt erre Slovakia felemelve a hangját. - Hogy kimondod amit gondolsz más iránt. Máskor neked ez nehezebb!
- Ezt jobb. - mordult fel Czech Republic erőszakosan. - Ha elhalgatod inkább a többiek előtt.

- Nem, nem kell védelmezni! - állította meg Czech tetteit Lithuania az ajtóból kiintegetve a földön. - Csak... Csak kérlek vigyél be is engem!
- Oh, igen, persze. - ragadta meg Czech a hóna alatt, majd a combjainál is felemelve. - Szóval... Akkor ez itt Lithuania... Még él.

- Még egészen biztosan él. - tettem hozzá csak hogy biztosítsam mindenkiben a gondolatot. - De, csak nem lehetett olyan borzasztó...

- Eléggé kellemetlen volt... - vallotta be őszintén Lithuania ahogyan Czech letessékelte az egyik ágynak készült tákolmányra. - Betegekkel foglalkoztak inkább, mint velünk, mikor meg figyeltek ránk, Czech fejére dobták hogy miért nem vigyáz rám. Nem is tudom, Czech nagyon nem tűnne úgy mint az anyám hogy ilyet mondjanak neki... Aztán meg csak gondolták hogy mást nagyon nem tehetnek néhány dolgozók és csak megműtöttek... Azután meg Czech azt mondta hogy mikor kimentek akkor kirohant velem együtt vissza ide. Persze azért mert fizetni nem tudtunk hogy azután még mi eltudjunk indulni tovább bárhová el innen. Én nem tudok erről semmit, gáz alatt voltam még... Most is lehet elég álmosnak tűnök nektek.

- Meghiszem azt, de nyugodtan pihenhetsz még. Éjszaka is volt, ha most alszol, még nem döntöd fel a napirendedet. - hagyta csak Transylvania. - Úgy érzem, maradnunk kellene addig is itt.
- Nem szükséges, könnyen tudok aludni, nem zavar ha közben megyünk. - motyogta Lithuania.

- Látogatni sem szeretnéd Vezt? - folytatta a kérdezősködést Slovakia.
- Slo' kérlek ilyenről sem beszélj ha már egyszer ezt részleteztem. - sóhajtott fel fáradtszerűen Czech.

- Nem hiányzik. Úgy érzem, mindig mellettem akar lenni, és egyre közeledik hozzánk... Csak a súly ami húz, az rondít ebbe a gondolatba bele... - ásított fel Lithuania kinyúlva már. - Mindjárt csak, a hideg tekintete kell a teljes képéhez...

- Legalább valamiféle dicséretet igazán kaphatott volna ha már ilyenen ment keresztül. - nézett szét Transylvania.
- Elég szerintem most csak neki hogy nem támadtuk le mindenféle kérdésekkel. De persze, meglehet hogy neked is igazad van... - helyesítette ki a mondatát Czech.
- Kitudja már, Lithuania egy szerény fajta, az alvást is igazán megérdemli, csak úgy mint az érdemet, törődést, és dicséretet. - mondta el  saját véleményét Poland. - Eddig nagyon nem is láttuk hogy rajta támaszkodtunk mindvégig. Én is csak az utóbbi hónapokban láttam be ezt, és ez már több mint egy éve van. Ahhoz hogy kiérdemelje hogy a fővárosában tartsák a további oktatást, hogy pénzt szerezzen ezzel, hogy ránk is költse el... Volt hogy Hungary életét is megmentette... Magától is futhatott volna el ha mert volna megmozdulni nagynehezen egyedül.

- Azta húgom, te most ezek alatt az idők alatt több kedves gondolatot mondassz miközben még mindig tudsz gyerekes és feleselős maradni! - jelentette ki meglepődve Slovakia.
- Vegyem ezt sértésül? - ráncolta össze a szemöldökét Poland. - Csak én lelkileg készülődök arra hogy nagyobb családot alapítok Hunnal.
- Kicsit az még messze van, nem gondolod? Hehe... Csak épp két családtaggal lettünk gazdagabbak Júniusban! - szólt közbe Czech.
- Előbb is mindenképpen kell végeznem hogy ne kelljen tovább oktatásra járnom... Csak megoldom valahogy... Három éven belül... - számolt az ujjain Hun. - Majd egyszer leszünk többen is! Addig meg van még más is a zsebeimben!
- Austrot antiadoptálni vissza a saját családjához és mivel idősebb ezért szolgaként használni? - vetette fel Transylvania.
- Az utolsó három szavakon kívül egészen stimmel. - csettintett Hungary. - Nem hiába vagyunk ikrek hogy egy rugóra jár az eszünk.
- Na persze, csak én ésszerűbb megoldásokat is tudnék kitalálni mint teljesen megérteni hogy te mit gondolnál. - komorodott el Transylvania.

- Nektek nem lenne elég Austro? Csak ti ketten, tudnátok jól viselni őt egyedül! - gondolta végig ezt Switzerland.
- Vigyázz a szádra. - suttogta Austria jelezve hogy figyel minden szóra itt ami elhangzik.

- ...Szerintem jobb is ha a témát passzoljuk most, kitudja mit tud Austria tenni hogyha valami nam tetszik neki amit a fiáról mondanak. - megéreztem igazán itt hogy felemlítenék hogy mennyire rajongtam azért a kicsi srácért ahogy ő is láthatóan imádott.

- Hé... - nyögött ki egy hangot valaki mellettem. Érdekes volt, hiszen körülöttem mindenki aludt, csakis Transylvania volt aki éberen vezetett. Márpedig én nem az anyósülésben voltam hogy őt halljam csakis ott.

- Még hallottam éppenhogy ahogy beszélgetni kezdtetek. Még Austro-Hunról. - támaszkodott fel nagynehezen Lithuania a tenyereire, majd a könyökeire esett. - Nem voltam nagyon részese neki, de... Arra emlékszek hogy amikor ott egy téli napon Felelsz vagy Merszeztünk, és Hunnak már kint volt a kölyke... Beugrott a hideg vízbe, és te merted válalni hogy vigyázol rá és a fiára amíg ki nem gyógyul a vele járó megfázásból. Biztosra veszem hogy eddig is nagyon kedvelhetett ha Hungary tudta hogy nálad fog tanyázni egy ideig.
- Úgy érted Hungary vagy... Nem tudom, te csak Austhunra gondoltál. - mosolyogtam visszaemlékezve. - Heh, valóban tetszett neki ha így hívtam, de nem volt ez többször mint egy alkalom...

- Jó apa voltál neki Austria helyett is. Aztán kitudja, lehet vele is jóban lesz egyszercsak ha Austria mer vele többször találkozni valaha... - tette még hozzá. - Én már csak tudom milyenek lennének az ilyen korosztályok amiket most Austro-Hun megélhet. Tapasztaltam magamon, másokon az akkori korosztályomon, láttam és még ismét tapasztaltam rajta keresztül.

- Mármint Vezlanián? - lehet ezt akkor ott nagyon nem kellett volna kérdeznem, hiába is volt a tudatomban, egyszerűen kicsusszant a számon.
- Ha legalább annyit tettem volna hogy országgá teszem, talán visszajött volna... Talán... Talán akkor még bocsánatot tudtam volna kérni tőle mindezért. - fordult meg a többieken végignézve. - Dehát miket is beszélek itt, hiszen te tudod milyen ennyire tragikusnak lenni.
- Na nem, nem engedhetem hogy te annyira legyél. Teljesen összetörné a te lelkedet most az. - fogtam meg a fejét hogy rám figyeljen most fel. - Figyelj, Polandnak a gondolata helyes veled, nem neked kellene bocsánatot kérned, nekünk kellene meghálálnunk mindazt amit tettél értünk. Mindazt... Tudhatod te is mindet.
- Igaz, lehet igaz... - láthatóan öntöttem belé egy kevéske lelket és most már nyugodtan, békésebben aludhat.

Austhun... Ha minden igaz, holnap lesz két éve hogy Hungary megadta neki a világot. Remélem nem annyira megerőltető az élete mint ahogyan ezt a szülei szeméből látnánk...

- Érzem hogy nem gondolnál énrám ebben a pillanatban... - mormogta a hang visszatérve. Azúttal mintha a hang fuvallata a nyakamat érintette volna végig az arcomon futva.
- Nem, nehéz lenne most gondolkodni. - vallottam be őszintén. - ...Csak egy dolgot mondj, és ígérhetek annyit hogy igyekszem nem most próbálni, végigfodorni az eszemet rajta.
- Eurasiát tudod, igaz? Ő keresi a fiunkat éppen most is... - igazán megpróbáltató, mit ne mondjak erre.
- Nem ébredek erre fel. Nekem nem ezen kell még gondolkodnom. Megjegyzem, de még nem kell használnom. Ugye így kell gondolkodni? - kérdeztem.
- Úgy érzem helyesen gondolod ezt, főképpen hogy tanulva az előzőből gondolod ezt. Bölcsebb vagy, nem kérdéses... Kérsz egy kicsit több időt még mindig, nemde...?

1425 szó.

Nyeh, sokáig tartott ez is, és csak holnap tudom ezt is megosztani.

De igen, Január 20. Austro-Hun születésnapja. Éppen egy évvel idősebb a második unokatestvéremmel aki tizennyolcadikán született tavaly. Igaz, három hónappal később kellett volna neki, de még mindig királyul van, tele vagyok totyogó unokatestvérekkel még. Tekintve hogy a legelső első születésnapja akkor volt mikor az első könyvet írtam.

Azért rajzoltam róla papíron is, ne maradjon ki az én első lovechildren-tákolmányom ebből-

A Nyeh legyen veled!