Transylvania szemszöge

- Jó reggelt. - fordult felém Romania. - Mi jót csinálsz?

- Szerintem láthatod. - pillantottam hátra felé telefonom képernyőjéről.
- Azért mégiscsak furcsa téged látni mobiltelefonnal a kezedben. - üllt fel.
- Nem is használom értelmesebb dologra mint kockákkal szórakozni rajta. - fordultam a hátamra. - Szóval akkor ennyi volt? Az itteni életünk két hét alatt.
- Nem nagyon volt élvezhető ha belegondolsz. Amíg együtt voltunk a többiekkel akkor voltunk boldogok igazán, de napközben ahogyan látni hogy nem tudtunk segíteni rajtuk mert nem voltunk helyben... - sóhajtott. - Biztosra veszem hogy közülünk is valakinek a meggyőzöttje volt hogy támadott csak az a személy nem akart pánikot kellteni nekünk így ezt rejtette előlünk.

- Tudod hogy ennek érdekében cselekedtem már. - húztam fel a szemöldököm. - Lehet nem a leghatásosabb, lehet semmi többet nem ér, de gondolkodni tudtam. Mára már meglesz az elegendő tárgy estére míg elindulunk.
- Tudom hogy tettél. - túrt a hajamba mosolyogva. Nem is tudom hogy jutottunk-e volna ennyire valaha nélküled. Szerintem a munka egyharmadát te tetted, ezután meg megszavazom neked a legtöbb helyet a lakóautónkban. Gondolom nem csak én tennék így.
- Ez... Kedves. De ezt az én és a saját érdekedért teszem... - merengtem el teljesen hogy lassan már teljesen nekinyomódtam az oldalának. Persze amint azért felébredtem zavarni kezdett az egész eset, de teljesen jogtalan volt ez a pánikbaesés, hiszen eddig is sokszor volt hogy már ő is feküdt rajtam át.
- Heh, olyan szokatlan ez a felmelegedésed mindig, hirtelen jön, és a kezdetén mintha végigfolyna rajtam egy forró folyadék, ami utána kellemesen melegít. - kezdte keresni a ruháinkat.
 
- ...Örülök ha ez neked kellemes... - mást erre nem tudtam mondani csak összekapkodtam a ruháim utána és elkezdtem felhasználni. - Kaphatnék egyébként még a hajadból?
- Oh, mire kell? - lepődött meg.
- Csakis a te saját meggyőzötteid kiirtására, hogy a mintád kellene hozzá. - vágtam le egy alig látható tincset neki, majd azt kissebb üvegbe raktam, és azt meg a többi mellé.

- Mindenkitől szereztél így DNS-t? - nézte a cselekvéseimet.
- Szereztem így mindenkitől. Csakir Slovakia sírt utána amíg az nem csattant. - válaszoltam. - Ha felöltöznél te is, akkor itt és az udvaron munkához látnék, ahova nem várok senkit sem. Szóval oldd meg kérlek hogy egy helyen maradjatok.

- Úgy tudom ez megoldható, mindenki titokban pakol éppen a lakóautóba. - vont vállat. - ...Néha annyira érdekel amit teszel és olyan szívesen lennék veled megélni amit te megélsz.
- Nos, ez egy egyszemélyes szertartás lesz amit teszek. Csak előtte egy nagyon drága és veszélyes dolgot kell tennem, annyira hogy egy másik ruhát is fel kell rá venni. - vettem ki egy bőrfedte öltözetet. - Így nem is kell aggódni értem. Megleszek.

Amit az utóbbi hétben tettem az kéregetés volt szintúgy pénzt és hajszálakat, és vezetés gyakorlása. A pénzből tudtam szerezni Lithuania segítségével egy apró hordozható kohót amit inkább olvasztókemencének mondanék, bőrt, és egy három kilogramm vasat összehordtam külön helyekről. Felolvasztottam és megacéloztam, és agyagformát készítettem egy tőrre, aminek a nyeléből tudtam kivezetni egy hajszálat külön a végéig és amnéziát okozó gyógyszert. Kétféle verziót próbálnék ki ebből, mikor a forró acél beleégeti a DNS-t, és mikor azt később helyezem bele, épségben. Személyeken próbáltam ki, és fél nap beletellett míg valami hatást ért el. Hatásosabb volt az hogy épségben használtam a mintát, mivel így a meggyőzötteik el is pusztultak, míg a másiknál megrohamodtak égési sérülésekkel. De mindez előtt meg is kell bűvölnöm őket, hogy hatásosabb legyen, és ne kelljen várni a hatásra. Adott tizenkét tőr, ma készítem el az utolsót, majd mindet egyszerre képes lennék megáldani ha minden jól megy. Nem tudom ki tart az utunkon, de akiknek készítettem az jómagam, nővérem feleségével, Slovakia, Czech Republic, Lithuania, Austria öccseivel, Japan, Vezlania és Romania legvégül. A nyelét végül eltakartam hogy ne essen ki a hajszál, és csak a penge végén legyen meg a minta. Színezett és csíkozott bőr alapján a nyelén tudtam hogy melyik kinek a mintájára készült, és ehhez bőrtokokat is készítettem hogy kéznél is legyenek. Már csak a fehérmágia hiányzott hogy szerencsét és jó hatást gyakoroljon rájuk.

Ezt általában a pincében teszem, hiszen nyugodt hely kell az angyalokkal beszélni, és mivel ott az ajtó ismét. Lövésem sincs  hogyan kerül ide, de biztosra vehetem hogy Eurasiának köze van hozzá, így minden tőrt  jtó mellé döftem, rájuk növényeket aggatva, mivel az állítólag elősegíti.

És ezek után nincs más hátra mint várni az angyalokra, és velük elmondani hogy mit akarnál... Álom képében, vagy tudatalattiban, az mind attól függ hogy mit tudunk , tudatalattiban úgyis eljönnek, álomban meg hívni kell őket...

...
És valaki hallom hogy csakis azért megzavarja ezt.
- Ki az? - álltam fel a padlóról.
Lépteken kívül mást nem érzékeltem. Hungary jött le a lépcsőkről.
-

Oh... Te vagy. - löktem oda neki. Haragudtam rá még egy... Dolog miatt még.
- Zavarok? Bocsáss meg, szokásom az ajtóhoz kijönni. - tartott volna visszafele, de még megfordult. - Mit csináltál itt?
- Ezeket. - téptem ki a falból a tőröket egyesével.
- Saját kezeddel? - vizsgálta ahogyan a kicsi bőrtáskákba rakom mindeggyiket a helyére. - Ügyes.
- Meg némi segítséggel. - nyomtam egy olajzöldre festett bőrtokot a markába. -Mindenkinek jut, szólj nekik minél előbb, én még itt elpakolok és jövök is utánatok.

- A lakókocsi elé?
- Ott vagyunk, vagy tévednék?
- Inkább már benne vagyunk mint hogy előtte. Teljesen készen is állnánk.
- Vagy úgy. - határoztam. - Így várjatok rám egy fél órát indulás előtt. Addig lehet búcsúzni. Ki vezetne?
- Először Slo' vezet, a sorrendet meg tudod. - indult el ténylegesen visszafele. - Akkor várunk.
- Akkor számítok. - biccentettem.

Vezetni Slovakia után én jövök hat órával, sorban utána Hungary és Czech. A kohómat hoznom kellene hiszen egy vagyon volt, és a maradék tizenegy tőrt is. A növények emlékek maradnak utánam ezen a helyen, bőröndömet a számban kellene hozni már.

Így haladtam végig a folyosón, hónom alatt tizenegy acéltőr, kezemben egy többkilós olvasztókemence, és a bőröndöm ami alatt a szám termelte a nyálat.

Úgy félúton hallottam az ajtónál mellettem egy kis férfi megriadás hangot, ami nagyon nem érdekelt volna ha utána nem rohan ki egy srác rögtön az ajtón. Erre ugye már tisztázódott hogy ilyen félelmet csakis egy olyan tud kiadni aki még nem volt áldozat.
- Beléd meg mifene ütött? - néztem le rá.
- Még nem ütött, de az ott bent! Az ott fog ütni! - mutatott remegve az ajtó fele. Minden dolgomat a saját tőrömön kívül leraktam hogy kinyithassam az ajtóját. Csak egy meggyőzött volt ahogy gondoltam a földön kiterülve, de egy elég szelídnek tűnő a többihez, alig tudott volna gondot okozni. Nem is csodálom, mikor készítették ezeket senki sem volt vérengzésben.
- Heh, na gyere csak. - közelítettem felé, és egy rálépéssel könnyen mozgásképtelen is volt, csak karmolni tudott volna ezután.
- Gyere te is be, nincs veszély. - hívtam be az országot. Azt is csak most figyeltem hogy ez nem akármilyen ország hanem Philipphines egyik szolgája, a Malaysia névvel illetett.
- Figyelj most ide, a saját bőröndömben van egy acéltőr benne égetett hajszál egy haveromtól. Vigyed azt el. - mondtam még ezt neki mielőtt a meggyőzöttet az én sajátommal a hátába szúrva kivégeztem volna.

- ...Megengeded? - furcsálta ahogyan kiszedte ezt.
- Meg hát. Használhatod mint egy egyszerű tőr, vajaskenyeret is kenhetsz vele, de ezzel kicsit felhasítva egy ilyen lény bőrét és elmenekül fájdalmakkal. Meg is ölhetnéd vele, dehát ha csak ennyit tudnál sebezni rá...
- Köszönöm hogy az életem mentetted meg.
Erre a mondatára még felfigyeltem rá.
- ...Nem. Nem az életed mentettem, csakis a jövődet és a szabadságod. - javítottam ki.

- ...Hé. - szólított még meg mielőtt összekészültem volna. - Te attól a harapós sráctól vagy, igaz?
- Transylvania. - bólintottam. - Te meg még Philipphinestől.
- Hát igen... - nevetett. - ...Nos, egyszer talán kibékülünk teljesen, ha megismerjük egymást.
- Nem hiszem. - ülltem ki a dolgaimhoz.
- Hogy érted ezt? - fagyott le az arcáról a mosoly.
- ...Hát nézd. - tártam szét a karomat. - Nagy erőt adtam így a kezedbe, és ajánlom hogy egy erősebb személynek is add tovább, de amíg látod mik vannak itt, kockázatos maradnunk. Aki csinálja, azzal eddig sem szimpatizáltunk, és ezzel szabadságunkat kockáztatjuk. Szépen kérlek hogy ne is mond hogy elmentünk, hanem más módot találjatok a menekülésre. Ezzel a fegyverrel az országokat vágd fel csak vérezésig a saját kezükkel, öld meg az ilyen lényeket, és lassan és biztosan minden olyan lesz mint volt. Sajnálom hogy ez a helyzet van.

Ezek után hogy ezt elmondtam, nem is akaródzott maradnom már, így elkezdtem összeszedni mindent.
- Várj- hadd segítsek nekem legalább. - emelte fel az olvasztókemencét.
- ...Nos, ez nagylelkű tőled. - vallottam be.
- Ugyan, ez a legkevesebb, a jegyesem is szeret dolgokat cipelni, hozzászoktam hogy segítek ilyenben. - legyintett a másik kezével.

- Hát... Akkor isten áldjon téged. - intettem neki ahhogy átvettem a dolgaimat, majd ezek után mindent magamra aggattam és a többiekhez indultam. Remélem ez az ország tudja hogyan kell cselekedni utánam, és érthetően beszéltem.
- Remélhetőleg még találkozunk. - fordult meg, és a folyosón visszafele kezdett sétálni. Elég nagynak tűnik a magabiztossága. Remélhetőleg jót tesz értük, és én is nyugodtabban hagyhatom el a helyet...

- Hát ti? - dobtam le a dolgaimat ismét. - Még mindig búcsúzkodtok?
- Lithuania beszéli át a dolgokat még Latviával és Estoniával hogy még feltudja tartani a reggelizőt. - válaszolt Slovakia. - Mást nagyon már nem tudunk tenni a helyért.
- Nem, amit megtehettünk azt igazán megtettük. - léptem fel az autóra berakva a dolgaimat. - És az hogy a reggeliző üzemel, azt jelenti hogy még mindig keresnénk pénzt?
- Így van, naponta még valószínűleg tizenöt eurót fog Lithuania keresni. - helyeselte Czech. - Jól jön üzemanyagnak a lehúzásunk után.
- Mennyit is vittem el? - kérdőjeleztem ezt meg.
- Legalább egy száz eurót biztosra. Reméljük hogy legalább ez megérte valamire. - mormogott Switzerland.
- Meghiszem azt, az út alatt majd megosztom veletek, ígéret. - hívtam fel a többieket az autóra.
- Hát... Mit mondhatnék még... Azért jó volt ezt a két hetet is megélni. - lépett fel Hungary Polandot felsegítve.
- Na igen, még maradnék is ha nem lenne teljes a káosz! - vont vállat Czech az első két ülésbe üllve.
- Kár érte, de... Igazából, jó hogy megtörtént, nem? - követte őket Romania is. - Nélküle már jövőnk sem lehetne...
- Hm, nagyon igaz... - elmélkedtem. Enélkül a hetek nélkül nem lennénk sehol...

Borzalmasan lassan telt el az az idő ami alatt mindannyian készek voltunk indulásra. Addig is a kiérdemelt helyemet az egyedüli ágyon betermeltem és ott vártam másokra ezalatt.
- ...Nagyon unhatod magad. - állapította meg Romania.
- Unom magam... Inkább hogy ezek után nyugodt pillanatom van kihasználatlanul... - válaszoltam.
- Semmi utolsó nincsen amit megtennél még? - érdeklődött.
- Neked van? - kérdeztem.
- Na akkor, induljunk? - szólt közbe Slovakia az első ülésekből.
- Nem azért Slo', de már percekkel készen álltunk. - motyogta oda neki Czech mellette.
- Csak a hatást akartam... - vonta meg a vállát Slovakia.

- Őszintén, van még valami amit szeretnék tenni. - rohant vissza a bejárathoz mikor menetre indultunk, kivágva azt.
- Mit akarsz te ott- - kiáltott oda neki Czech, Republic, de Romania még beelőzte ebben.
- VISZLÁT FAJTÁRSAIM! - kiabált ki Romania. - Viszlát Vilnius, oktatás...!

1719 szó.

Heh, jó sok időmbe tartott ez a rész, és nem tudom eldönteni hogy némi oldalról rosszabb vagy ez a legjobb rész-

De holnap lenne Október utolsó napja, szóval mindenképpen igyekszek belehúzni az írásba még!-

A Nyeh legyen veled!