Romania szemszöge

Viharosabb éjjel volt, nyűgösebb is lett vele együtt. Ezalkalommal ugyan nem kifejezetten Transylvania volt az aktívabb, de magam többször riadtam fel talán mint hogy ő ébresztett fel engem.

Volt pár álmom. Vissza már nagyon nem tudok emlékezni rájuk, de mindig lejegyzeteltem hogy beszámoljak velük Transylvaniának miután felébredtem rájuk.
Egyszer ő is felkeltett. Semmi nagyon vészes, a szokásban már megriadt.
De talán még ígyis eddig ez volt a legnyugodtabb éjszakánk. Sok feszültség jött ki belőlem egy aktus során, pihentetőbbnek is hatott az az alvás ami valamennyire megvolt.

Reggel már viszont megjelent ismét az a gond hogy mit is kezdünk magunkkal ha vége a hétnek, bár ehhez Transylvania túlságosan lefárasztott a tegnap. Ezalkalommal mind a ketten csak fáradtabbak voltunk ahhoz hogy nagyon lássuk még AustHunt, és valószínűleg nem is nagyon akart Transylvania elmenni amíg ő nem piheni ki magát. Engem ez nem zavart sokat, amíg nem húz bele még egy alkalomba én szívesen pihennék ugyanúgy is.

Szerencsére láthatóan nem is akart, ceruzával helyette vonalakat kezdett húzogatni, ahogyan az üvegcsékben lévő hajszálakat vizsgálta át a bőröndjéból.
- ... Nem akarlak ezzel zavarni téged, de... - szólalt meg a nagy csendben Transylvania. - Tudod te honnan eredezel? Rokonságilag, úgy értem.
- Hogy én...? - gondolkodtam el ezen a karomat a térdemről lógatva. - Én úgy tudom, anyám sem tudja ki lehet a másik felem. Sok jött-ment nép lehet akiknek egyszerűen megvolt a vagyona abból hogy tájékoztatott másokat az emberekről. Ő maga pedig... Ötletem sincs. Azt se tudom hogy született-e vagy sem egyáltalán, nem láttam őt meztelenül hogy ilyet tudjak. De miért is kérdezel te ilyet tőlem.
- ...Ha vannak ősök az álmaim szerint, mind származunk egytől... Visszapróbálom vezetni a szálakat rokonságokból hogy tudjam hogyan is léteztek, vagy hogy hányan voltak, hátha a számok a háromszögön ebben rejlenek. - magyarázta. - Összegezve talán így tudnám ezt mondani...
- Ha már ezt is tartod valószínűleg, lehet eddig magukról az ősökről is egyesével külön-külön álmodtunk. - vetettem fel.
- Pontosan! - csettintett Transylvania rá. - Nagyon is lehetséges, szinte mindig más volt a hang amit hallottam, ahogyan nálad is. Bár ez olyan lehet hogy sosem tudhatjuk mikor jelenik meg egy új, így csak legalábbal tudok számolni.

- ...Nálad is volt tehát hogy egy valaki kétszer jelent meg? - furcsáltam menet közben.
- Miből véled ezt? - lepődött meg erre ő.
- Nem is tudom, úgy... Csak még "szinte ezt jelölte meg neken és ennyi időn át most raktam ezt így ki. - nehezen jött ki csak hogy mondandója teljes valójában most jött le.

- ...Volt, egy nőies hang, hasonlításnak fiatalosabbnak mondanám mint amilyen Europenak van, de ugyanolyan hangsúlyozással vele. - emlékezett vissza Transylvania.

Egy kis csend után felkaptam a fejemet. Az utca másik végéből tartottunk meg a város másik végébe ezúttal, így az erdősebb volt, közel a csapástól is elhaladtunk. Bár amit én kiemelnék ebből csak annyi hogy erdős. És hangok erdőből meglehet nem egy kellemes élmény lesz ha az erősödik feléd. Megfigyeltem hogy errefelé inkább muflonoktól kell tartani, és nem akartam tapasztalni hogy egy felöklel minket.

Transylvania ugyanúgy megérezhette ezt, így ő is hallgatózni kezdtett.
- ...Haladjunk lassabban és csendben. - sutyorogta Transylvania megindulva ismét. Messzebb voltunk sokkal már a háztól közelebb voltunk az ottani kálváriához már. Mindezt csak azért mert hűvösebb a szellő ott és lehet nagyszerű kilátást látni onnan a kicsi templomról, de így inkább megmerészkedtem volna talán az emberekhez ha minket valóban megtalál egy vadkecske mi-adj-isten kisgidákkal hogy védje is tőlünk...

Előttünk aztán már kész voltam hogy elém is bukdácsol imáimra egy gida, mire meglehet hogy egy kicsit megszisszentem és hátráltam. Persze jobban szemügyre véve nagyon nem tűnt az semminek ami leesett az út fás meredek oldalából. Valami mégis leesett, és úgy látszik Transylvania tudta is valamennyire mi is az, mivel egy kis meglepődésen túl nem hátrált vagy ordított, nem futott vagy támadott. Lassacskán közelített a helyére, mire megláttam hogy a semminek voltak öltözékei is. Halványan lehetett meglátni őket, de voltak, és kalapját intette nekünk felülése után.

- Szép napot nektek újra! - köszönt vékony gyerek hangon boldogsággal benne, ami csak továbbrontotta a rémültségemet.
- Mi hozott erre Vezlania, itt rejtőzködve hogy még megvagy több darabban. - köszönt így vissza Transylvania felé biccentve csípőre tett kézzel.
- Tudjátok, csupán gondoltam itt lesztek, így jöttem! - mondta tovább. - Valójában ugye ott voltam ahol meghaltam, de mire észbe kaptam, már el is száguldottatok. Így csakis segítőtársam volt Russia meggyőzöttje, aki még ígyis lassabb volt, de mégis gyorsabb mint én tudtam volna valaha menni... Így akartalak titeket nyakon csípni. Célom az volt hogy még utoljára legyen egy közös jó emlékünk, és végre megvagytok!
- Várjunk csak te, megtaláltad őt?
- Meg hát! Ő talált meg engem igazából, de mivel ő is Lithuania után akart menni, így ő segített neki. - örvendett a kérdésnek. - Nélküle talán sosem futunk össze, és látod... Nélküle nagyon nem is tudok már mozdulni. Legszabadabban néha tudok lebegni, vagy féllábon ugrálni, esetleg csak még a kezét fogva. Dehát... Nép vagyok, nem maradok fent, darabjaimra hullok napról-napra és testemet is biztosan férgek eszik...

- Igazából... - kezdett volna belemagyarázkodni Transylvania, de addigra sikerült valamennyire ezeket is felfognom és megállítani ebben őt.
- Szóval te vagy az Vezlania? - néztem végig rajta, biztosra menve a helyénél. - Mindent átbeszélhetünk hogy mi történt, csak induljunk visszafelé hogy mi is beszéljünk veled, rendben?
- Az nagyon jó lenne, de tudod, nem vagyok annyira egyedül. - utasította el ezzel az ajánlatomat. - Itt vannak még pár barátom az út során mindjárt ideérve, csupán nekik sikerült lemenni lábon.
- Ki, csak az a meggyő- - ebbe is belekérdezett volna Transylvania, ha nem zuhan más is előtte.
Nagy csattanással le is jött ezúttal Prussia, Slovenia csirkéjével együtt hasra zuhanva. Vele együtt csúszott Slovenia és az említett meggyőzött is, egy egyszerű fatörzs megragadásával biztonságosabban érkezve viszont.

- ...Ennyi személyt nem hiszem hogy az emberek még engednének. - jegyezte meg Transylvania, rögtön Prussiát felsegítve.
- És esetleg a többek közületek? - furcsálta Slovenia hogy csakis kettőnket látta.
- Nos, ők most nincsenek itt. Ezért is kell magyarázkodnunk... - vakartam a nyakamat. - De elmehetünk addig vissza a szállásunkra éjszakára mindezt ott...!

- Óóóh, valódi ágyakkal? - kapta fel erre az érdeklődését Prussia.
- ...Csak egy nagy matraccal és kanapéval... - egyre kínosabb kimondani hogy mik is történnek velünk és hogyan élünk, bár talán ezek miatt nem kell akik láthatóan az utóbbi egy hétben túléltek.
- Meg egy unokaöccsel és öt emberrel. - tette hozzá Transylvania.
- Meg két kutyával... - folytattam a sort.
- És két rágcsáló döggel. - fejezte be Transylvania a sorolást. - Bár belegondolva, van helyünk rátok... Húzós mozdulat, de működik...
- És merre is van ez? - kérdezte Slovenia.
- Messzebb van innét, pár utcányira, és majd onnan lekanyarodni. - mutattam az utat azzal hogy elindultam. Míg ők hátrább voltak, Transylvania mellém elébbfutott hog elkapjon.
- Hé. - ragadta meg a vállamat. - Biztos jó ötlet odahozni őket?
- Őszintén, nem tudom. Nekem nagyon semlegesnek néz ki. - néztem az ő szemével a dolgokat. - Ami biztos viszont hogy ők lehetnek még több gond, vagy még több segítség, bármi is történik. És nem kell sok idő addig úgy sem hogy ki kell minket dobni. - feleltem így erre.

Az úton lehet jobb lett volna egy csendesebb út az új csapattal, de annyit tudtam Vezlaniáról hogy sosem volt igazán nagyon halk, egyszer-kétszer mindig beleszólt akár csak egy mondatot mellékesen. És most hogy nagyobbrészként van velünk, kicsit nehezítette a szerepét Prussiával együtt. Ne legyen meglepetés ez, de hangosnak hatottak úgy nézve hogy megrémültem a vadaktól.

Transylvania végre valamennyire viszont most úgy nézett ki, tud engem is visszabátorítani, akármennyire is ostobának találta az ötletemet. Bevallhatta hogy igazam van, csak rövid idővel rosszabb lehet a helyzet, de velük még lehet hasznos is belőle...

1215 szó.

Hohó, mindjárt jön itt képbe a valódi világ a címből!

Sajnos publikálni nem fogok tudni négy napon át, ami azt jelenti hogy megírni azokat a részeket is ellustulok-

Habár ez a rész nem is lett jobb mint vártam. Sikerült nem katasztrofálisra, de nem igazán tetszik...
Egészen olyan mint vártam hogy lesz a cselekményből. Sajnos vontatott az egész, mert csak hosszabb lenne ha beraknám a folytatást is ami adott volna több lényeget-

De így viszont nagyobb reményeim vannak a többihez!-

A Nyeh legyen veled!