Transylvania szemszöge

- Tehát mik hogyan is fognak itt menni? - hallottam Romania hangját. Félig kómásan csak hallgatni tudtam őket mind, kiterített matracon nyűgösen nem is szándékoztam zavarni.
- Ti mind itt lesztek a szobámban. Idővel itt nem lesz kellemesebb mondjuk mint odalent, mégis itt legalább több ismerőst tudtok magatok mellett. - nyitotta ki az ablakot a lány.
- És téged...? Mi néven szólíthatunk? - fordult felé Romania.
- Almád csak Penészvirágnak hív. A valós nevemet nem kedvelem. - ült le a saját ágya mellé. - Ne is zargatnálak titeket ugyan, de mégis idegenek vagytok és az ágyam ennél kényelmesebb-
- Nem is kell mondani, tudom. Nem zavarsz minket egy cseppet sem. Amíg nem leszel ellenszenves, mi is szobatársaid vagyunk. - nyugtatta Romania.
- Ha szeretnétek, azért mégis tudok egy ideig odalent lenni. Csak egy pár órára ha lenne kedvetek arra hogy társalogjatok egymás között... - mutatott az ajtó felé.
- ...Hát nem lenne rossz az, ha már alig lesz közös ismerősebb körünk. - vallotta be Romania.
- Nagyszerű, megeggyeztünk, csak még hadd vigyek el pár holmit... Így. - pakolt össze az emberlány telefont, vásznat, egy vödröt és egy tűt cérnával beletűzve a pulóverébe, majd ezekkel együtt elment a szoba ajtaját lábával becsukva.
- Egészen Japan módi. - jegyezte meg Romania. - Illedelmes és művésziesen alig észlelhetően rejtve szétszórt mentálisan.

Megérezte azt is hogy nekem szükségem volt rá, így mellettem leüllt a matracon. Kicsit csak a lábát tudtam megfogdosni, lehet csak lustaságból már de nem tudtam a karomat se megemelni.
- Hagyjad csak és aludj. - simogatta meg a fejem tetejét.
- Nehéz aludnom... Még mindig itthagytak minket és ez frusztrál. - mormogta. - Idegesen kalapál a szívem, a gondolataimat sem tudom fékezni...
- Hagyjad csak, segítek. - húzott fel engem az ölébe.
- Egész nap csak vonszolni lehet engem, szánalmas... - motyogtam.
- Ha ez kell neked egyszer, még jobb is. Nem fog ez megtörténni többször amint egy nyugodt alvásod is lesz. - nyugtató volt valóban ahogyan magammal tudhattam őt. Meglehet mindig ez a tudat volt ami nyugtatott csak mindezek után. Nem értem ezt úgy hogy nem tudtam volna magamtól túlélni, egyszerűen az csak hogy ő jobbra is akarja fordítani a sorsomat, és kitartott mellettem. Hogy valakinek számítok bármilyen csúnya okból is, de hajt engem.

- Érzem jobban vagy máris. Rosszabbul néztél ki még az állomásnál nekem. - tette hozzám még ezt Romania.
- Jobb is... - válaszoltam szűkszavúan vissza. Már nem is akartam mindezekre visszagondolni, pedig mindez még csak ma történt meg...

- Puer, tarts ki, te maradtál már csak az águkról.
- [*******], mit tehetnék érte?
- ...Nem tudom. Az utolsók között vagyok már az ősnépek között, ez a bukás lesújtott az összes utódjára eddig, csak maga és a gyermeke van hátra. Mivel az öröksége nem tisztázott fiúgyermek, meglehet ő is eléri ezt a véget. De tisztázni ezt még nem tudom. Magával szemben... Maga női tagadott utódja, emiatt nem is kell tartani.
- Én nem is számítok, keserves életem volt mindidáig is! De neki ne kelljen tartania ettől.
- ...Támogatni fogom neked a családodat minden hónapban. És megkeresem a jövő generációkra a megoldást. Amit tehetünk most hogy megvizsgáljuk az idő során hogyan is hat ki rá a kövesedő bőr.
- ...Mindenképp jelezzen nekünk ha valóban sikerül ezellen felfedezni valamit.

- Anya azt mondta hogy nem tudnak ideérni egy hét múlva vissza. - nyitott be hozzánk Austro-Hun felzavarva engem álmomból.
- ... Bocsánat én... Békében is hagylak titeket. - suttogta visszacsukva az ajtót ránk.
- ... Igaznak kell lennie. - mormogtam a fogaim alatt kitágult szemekkel a kofferemhez nyúlva.
- ...Megijesztessz Ardeal, micsodának kellene itt igaznak lennie? - nevetett kínosan Romania erre.
- Itt lesz... - lapoztam át a jegyzeteimet, egy oldalpárra rákoppintva. - Ez az elmélet... Túlságosan is való lehet.
- Jól vagy Ardeal? Aludhattál talán csak egy két-három órát, nem gondolom hogy az két napot tud normálisan kipótolni pihenésileg... - vakarta csak a nyakát idegesen.
- Jól vagyok? Borzasztóan jól! Mintha ismét... Erdély lennék aki hisz magában... - dőltem hátra a karjaimmal szórakozva közben. - Erdély, de több feleslegesnek tűnő traumával. Őszintén, voltak rosszabbak is, miért is akadok ki, majdnem egy évszázadot is voltam a saját egyetlen nővéremet nem is látva... Tehát jól vagyok, boldogságomtól el is álmosodtam.
- Szerintem inkább attól mint amit az előbb mondtam, hogy ennyi alvás nem lehet jó a szervezetednek. Biztos nincs szükséged még pihenni? - kérdezte gyengéd hanggal felém fordulva.
- ...Okkal nem tudok aludni sokat Romania, és ezzel tisztában van az én testem is, ne aggódj miattam. Este arra van hogy aludjunk, de a nap további részére megvan a többi erőm! - ezalkalommal oknak könnyen használhattam azt az izgalmamat az álmomról, ami engem kísért most.

Az elméletem hogy voltak ősök, többek is, és ők alkották a háromszöget Eurasia derekáról ugyanúgy meglehet erősen már hogy igaz. Bár a háromszög funkciója nem tiszta. Azt említették már hogy emlegetett ősöket Eurasia, vagy hogy épp a háromszög sarkai külön-külön máshogyan voltak erősen megkopva gyanúsan, de Eurasiából bármi irónikusat is kilehetett nézni, hogy őrült, hazudik, vagy félrevezet ezzel másokat. Könnyen sejthettem volna hogy neki valamennyire tisztesség számít, és ő inkább vonzó módon tervez mindenkit magához húzni. Így ez viszont... Más, az biztos...

- Egyébként is, hány óra lehet most? - furcsáltam.
- Nos, felteszem egy olyan hét-nyolc óra körül. - tápászkodott fel az ablak elé állva. - Annyi biztos hogy mára elég az erőd ha nincs sok a napból hátra.
- Mondanám hogy kacag a májam, de lehet ennél több kellene nekem. - heherésztem fel egy aprót ezt kimondva. - Te egyébként mit látsz odakint hogy úgy figyeled az ablakot?

- Csak... Gondoltam még látok valamiféle naplementét a nyár előtt... - könyökölt az ablakba. - ott, erősen jobbra, ott van a fellegvár.
- Meglátom én azt... - követtem őt, kikukucskálva az ablakon. A fellegvár valóban ott volt, habár a felét kitakarta az ablak meredeksége. Romania könnyebben is láthatta ennél bezzeg, beleadott neki a plussz négy centiméter magassága.
- Kell neked is az a száznyolcvan centimétered. - fejeztem ki borzasztóan tragikus csalódottságomat ezzel a mondattal neki ahogyan én is az ablakba könyököltem.
- Hé, én csak 'hetvenhét vagyok! - vágott vissza erre.
- Nagyobb teljesítmény ez is mint odalent... - vigyorogtam aljasan.
- Ténylegesen zúdol beléd ismét az élet... - hajtotta a fejét a karjaira mosolyogva. - Nem is szólok már vissza, megnyernéd csak. Örülök hogy ismét itt vagy Ardeal.
- ...Én örülök hogy változtam mégis. De maradtam. Változásokkal. - nevettem fel csak egy halkat. - Lehet jó is ez így. Újraélni a tavalyi Júniust.
- Végülis, ez is csak jobb. - fordult háttal az ablak támlájának könyökeivel tartva magát. - Itt van nekünk AustHun is... És te... Nem hiszem hogy ez lehet jobb vagy rosszabb. Lesz ami lesz velünk, de mi megmaradunk...

1030 szó.

Oké, szóval... Nem sikerült ma még egy részt írnom a tervek szerint-

De találtam egy király gyöngyös koncér állkapcsot, szóval megérte a Duna partjára kimenni írás helyett!-

Úgy gondolkodtam hogy ha sikerül eljutnom legalább nyolcvan részig, komolyabban kezdek dolgozni a "Fagaron"-
De ez a rész siettettve is tetszett!
Volt újabb dolog, alakuló események, (most kifejezetten vontatom őket amire nem vagyok túl büszke-) és romantika-
Borzalmas romantika, mert nem szeretem ezt kimondani-
Szóval fektetek igényt most a Tramania szállba na-

A Nyeh legyen veled!