szemszöge

- Jó sokáig tart ez a negyven kilométer Vezlania, ugye tudod? - lihegett Prussia mellettem.
- Nos, meglehet, de tudod, ha futnánk, akár egy nap alatt odaérhettünk volna. Most lassabban megyek csakis azért hogy itt vagytok. Valójában tényleg nem olyan hosszú! - bíztattam őket. - Már ténylegesen itt vagyunk a szomszédos községben, így haladunk és másfél óra alatt ott is leszünk a város szélén, és már csakis a környéken kell néznünk szét. Az lesz aztán valóban napok, hogy minden ajtón bekopogunk!
- Nyugtató, de tudod, nem tartom igazságosnak hogy magadra utalsz mint futó, miközben még mindig egy meggyőzött cipel a hátán téged.
- Ez tényleg nem olyan igazságos, bocsáss meg Russia ha ezen megsértődtél... - paskoltam meg a meggyőzött fejét.
- ...Nem azért kérdezem hogy előre lássam a belevetett időt, csak... Mennyien is laknak ebben a városban? - érdeklődött Prussia.
- Tippelnék hogy egy ötezren. De sok családot láttam erre felé, nem lesz több szerintem mint kétezer ház. - nyugtattam őt ezzel csak.
- Egyáltalán biztos lehetünk mi abban hogy mêg itt vannak
- Egészen biztos vagyok benne, még érzem is! Dehát, pontosan ez az üzletünk lényege, ha mégsem ebben a városban vannak, hát elvihettek Vilniusba ahol ugyanúg, elérhetem a célomat hogy még utoljára lássam őket. - vontam meg csak a vállaimat kitárt karokkal. - Nekem aztán úgy is működhet ez, de Eurasiát meglehet így nem lesz könnyebb legyőzni.
- Borzalmasan makacs tudsz te lenni, remélem ez egy tisztázott dolog előtted. - jegyezte meg Prussia erre.
- Tudok lenni, de nem vagyok mindig az, csak úgy érzem többet is elérhetnénk ha magam maradok. - tisztáztam ezt le. - Hoppá! Úgy érzem közelebb vannak most hozzánk... Meglehet a város határának közelébe. Lehet lejjebbi házakat kellene elsősorban megfigyelni, hátha azzal hamarabb rájuk találunk.

Az őszinte az, hogy már igazán nem is tudom hogy mind hol lehettek. Az út mentén is elhúzott az érzés, egy apró nyomocska hogy arra elhaladtak amerről mi csak mentünk. Az erősebbik innen el volt a másik irányba. Egy egészen biztos pont is csak Nagymaros városa, mivel minkét irányból egy helyen az a város támaszkodik kezdőpontnak. Napokkal ezelőtt még biztos is voltam benne, de ez a biztos pont most szürkül, és csak egy kis folt van ott nekem hogy érzem arra fele lesz. Ezért lehet tartani fogjuk az utunkat lentről felfelé hogy beugorjak még valamiért a belváros környékére.

- Maradjatok itt még. - utasítottam őket egy sor gesztenyefából egynek tövébe, ahol pad is volt szemetessel együtt. Én addig elmentem egy dohánybolt szélére nem messze tőle, és keresni kezdtem még alig működő öngyújtót. Nem nehéz olyat találni, sokak elfelejtik hogy egy kis pöcök rajta amivel nagyobb lángot lehet állítani, és ha a kicsi nem is tud meggyúlni, a nagyobb láng tud égni egy fulladozó mécsesnyit.
Miután találtam ilyet, visszamentem hozzájuk, és a szemetes előtt zsebemből előhúztam egy cigarettát hogy rágyújtsak. Nem mintha nálam olyan sok szál lett volna, volt még egy görbe is a kabátzsebemben, kínálni tehát nem volt kedvemben.

- ...Vez? - nézett rám lepődötten Prussia. - Te mit csinálsz?
- Én? Nem látható, ülök melletted egy padon cigarettázva! - lepődtem én ezen meg talán jobban is.
- ...Dehát ez nem tesz mást csak rosszat... Kisgyerek testben az emberek világában. - folytatta a hülledezést
- Nincs test, nincs rák! - nevettem fel beleszívva még egyet.
- ...Ez neked ne legyen a kezedben, gyerek testben, az emberek világában... Akár élsz akár nem, mert még rászoksz!
- Mint az alkohol?
- Mint az alkohol! Még szép, ez mind drog, az emberek közt ez káros!
- Bármi lehet drog!
- ...Ebben van egy jó pontod valóban. - próbált volna közbeszólni, de ebben a mondatában ezt még nem tervezte meg.
- Na ugye, ezt megtudtam nyerni, egyébként is, csak ideges vagyok, nem is leszek erre többet képest, hadd élvezzem ki! - legyintettem őt le erről a mondadójából, hacsak nem, de ő mégis visszabeszélt még a maga megjegyzései módján.

-Te maga a depresszió kölyke lehetsz csak... - de ezt még folytatta is tovább; - Nem csak feltételezem ezt, meg tudsz rémíteni a gyermeki pozitívságoddal, csak amikor néha az arcoddal a frászt hozod ki rám... Mondjuk, lehetséges hogy ennek normálisnak illik lennie, mégis csak egy... Nem élő vagy! Már azt is képzeltem hogy ez a tőrtulajok utáni stressz és háborús rendszer tesz engem tönkre a két napig fenyőtűkön és tobozokon alvás tette azt hogy mindketten hallucinálunk téged, mintha valami reményt próbálnánk felállítani a menekültek keresésével akik értenek is ehhez az Eurasiához valamennyit.

- Nem hinném hogy hallucináció lennék, másképp mi módon jutottatok volna ide? - nevettem csak tovább. Boldoggá tett hogy a nikotin bennem valóban lenyugtatott egy pöppet, és készebben álltam további házkutatásra.
- Mi tudom én, Poland itt esküdött meg, menekülteknek ő nagy csapattársa, meglehet itt tölti az emlékét ennek! Szemben ott a Visegrád is, sok okuk lehetne rá őszintén.
- ...Ti tudtok Hun és Poland esküvőjéről? - hökkentem meg ismét csak.
- Egy okos pont; minden szláv ott volt, - sorolta; - második okos pont erre; Van olyan szláv akitől ilyen információt nem nehéz megszerezni, harmadik pont meg hogy ez is itt szláv.
- Mármint Slovenia? - fordultam felé.
- Mármint Slovenia. - bólintott erre. - De mintha te is említetted volna, sajnálod hogy nem téged mondtalak oknak?
- Hupsz, arról egészen meg is feledkezdtem! - nyomtam el a maradék csikket a maradék tenyeremben. Tökéletes páros a maradékok, még nem is éget, bár nem is élek hogy ez égjen nekem.

- Nos, gondolom, irány tovább folytatni ahol eddig szüneteltettük... - csaptam le a hamut a tenyeremről, mire hirtelen eszembe jutott egy segítőkulcs, még abból az emlékemből mikor Lithuania hasonlókat mondott nekem. - Várjunk csak... Az egyik hegyen feljövő utcában, itt a közelben, volt egy ház, ahova egyszer Hun a télen felment, míg mi közel felégettük a lakóautót. Esetleg megvan annak is az esélye, hogy ott szálltak meg egy időre. Lehet hogy hamarabb kellene a fenti utcákban nézelődnünk házról házra.
- Kérlek mondj még hasonló tippeket mielőtt feleslegesen kopognánk be még százharmincöt idegen házába... - hebegte Slovenia sokkjában ettől a hírnek.
- Nos, gondolom mást nagyon nem tehetünk, ha ott sincsenek, a maradék város úgy is át kell néznünk az eskü szerint. - vonta erre csak a vállát Prussia csak. Még mindig megle p engem hogy milyen nagyszerű személy is ő. - ...Mi a gond Vez?

- Csak... Örülök hogy ti ilyen ígérettartó társak vagytok... Bocsánat, csak egyszerűen már egészen el is felejtettem hogy milyen egy jó, de nem tökéletes társaságban lenni... - töröltem meg a már egy szememet. Egészen eltudtam érzékenyülni, már attól hogy pozitív igazságot mondok ki. Hiányzik a régi, de nem túl régi életem. De gondolom, most valóban élnem kell a jelenben, vagy nem sikerül még ilyen pillanatokat szereznem ha nem is találnám meg mind őket...

1050 szó.

Na, egész büszke vagyok magamra-
Két rész egy napra-
*taps taps*

Habár ezt ismét holnap szinte biztosan nem érem el, csak haladok-

És minőségire is nagyjából sikerült!
Azt mondom, ez jó-
És egyébként a következő kötetnek a borítójára ismét felhívom a figyelmet, mivel szerintem... Szerintem jól sikerült-
Kicsit csicsás, de jó-
És a sarkában ott van Slo'-

A Nyeh legyen veled!-